Matterhorn - az Oroszlán gerinc sziklái

 "Egyszerűen nem lehet hasonlítani semmi máshoz, csak önmagához. A hó rajta nem olyan, mint a mandula, a kis felhők mellette nem olyanok, mint a nagynéném pihepárnái nagytakarítás után, feketén előugró homloka nem olyan, mint az oroszlán sörénye, sejtelmes kontúrjai nem olyan, mint Dante víziója a Purgatórium harmadik énekében.

 

Az egész együttvéve pontosan olyan, mint a Matterhorn, csak éppen nem lehet elképzelni, hogy ilyen van.

Csak szimbólum a hegy és a hegymászás, minden valamire való embernek kell, hogy legyen egy Matterhornja, amit tűzön-vízen keresztül meg akar mászni. Nem a Matterhorn a szép, ha mégoly festőien világítja is meg a hold, hanem az a szép, hogy vannak matterhornjaink, amelyek kikényszerítik belőlünk az igazi emberi magatartást: a küzdést. Nem a küzdést a létért, hiszen éppen az az ami bennünk az állattal közös, hanem a léten felüli küzdést: azt a küzdelmet, amit nem az élet szükségletei kényszerítenek ránk, hanem emberi mivoltunk: a szenvedély."
(Benedek István: Csavargás az Alpokban,1963) 

Az egész a formájával kezdődik, aztán közelebb mész hozzá, először elborzaszt, majd kezdi magát befészkelni az agyadba. Nem egyszerűen egy hegy. Szinte mindenkire elementáris erővel hat a látványa. (Azért “csak” szinte mindenkire, mert természetesen akadnak olyan emberek, akiket legfeljebb a Toblerone csokin ihlet meg a “Matyi”, ahol mindössze 2 cm magas.) Azt tudtuk, hogy nem könnyű menet, sőt azt is, hogy a svájci oldalon iszonyú zsúfolt, s a tömeges mászóhadjárat következtében, tömegesen jönnek le a kövek. Valahogy vonzóbbnak tűnt az olasz oldal: a Liongrat, vagyis az oroszlán gerinc. Cervinia, helyes kis olasz városka, vagyis inkább falu, a mászás kiindulópontja. Cervinia előtt Valsavarenche-ben egy egyszerű kempingben szálltunk meg, ahol egy szakadt argentin gaucho a gondnok. Amúgy jó fej, s miután spanyolul elmagyaráztam neki, hogy “amigo si si”, fogunk fizetni, teljesen megnyugodott. Egyébként sem tűnt idegbetegnek, látszott, hogy van elég spanglija. Másnap nem indultunk korán, még vásároltunk is némi ennivalót, ami utólag igencsak okos dolognak bizonyult. Első állomásunk a cervinoi hegyi vezetők háza, ahol érdeklődtünk az időjárásról, az egyik jó arc vezető megnyugtatott, hogy kiváló idő lesz, majd bájos olasz gájdos mosolyával azzal búcsúzott, hogy fenn találkozunk.

Az ösvények hatfelé ágaztak, ezért az egyik golfpályán dolgozó fiútól megkérdeztem, hogy merre van a Rifugio Duca del Abruzzi. Megmutatta, majd hozzátette, hogy amúgy zárva van. Mosolyogtam, hogy az nem lehet, mert én gondosan foglaltam szállást, legalább ötször sms-ben is megerősítettük a reservazione-t. Jó azért telefonáltam még egyszer: “foglalás rendben”- mondták. 800 métert kell felfelé mászni, szintben. Ez legfeljebb három óra, ha szép lassan ballagunk. Az ismerős olasz vezető még útközben elszáguldott mellettünk a dzsipjével és ő is azt mondta, hogy a ház bizony zárva van. “De menjünk a Carrel házig, ami 3800 méteren van”-javasolta. Könnyű neki, naponta rohan fel addig, ráadásul az út felét dzsippel teszi meg Alpesi legelők, patakok, vízesések mellett haladtunk, Janó(Béres) persze száguldott, mi inkább ballagtunk. A házhoz érve gyanús volt, hogy csak munkásruhás “turisták” vannak a ház körül és szemlátomást felújítási munkák folynak. ajjaj... A munkások rögtön felajánlottak hálóhelynek egy szeles kis fészert, a tetején egy nagy lyuk tátongott, amit egy hatalmas fémlappal betakartunk. A fiúk nekiláttak deszkákból padlót építeni, és polifoamokat és hálószákokat is találtak a fészerben. ("Naplemente a bivakból f: Molnár Anikó"]

Igaz női méretet, de hálánkat nem kisebbítette, hogy csak derékig ért a pehelyzsák. Én Janó unszolására elhoztam a téli pehelyzsákomat, a főzőt, és noha kb 20 kilosra sikeredett a hátizsákom, most nem bántam.

Főztünk, ettünk, a nehéz kajákat előbb. Az éjjel nem sokat aludtunk kemény volt a padló, de legalább nem fáztunk. Reggel nyolckor indultunk. Feri(Stark) kicsit be volt lassulva, a Whymper-ről (a Matterhorn első megmászója) elnevezett kémény előtt egy sziklapárkányon bevártuk. Azt mondta kicsit szabálytalannak érzi szívritmusát. Bevett egy kis magnéziumot, aztán lassan elindultunk. A kémény kicsit technikásabb mászás fölfelé, és innen már nem igazán sétaterepen haladtunk. A könnyebb “ösvények” is inkább négykézlábas sziklamezők voltak, szerencsére nem volt lefagyva, csak néhány helyen. A Testa de Leone vagyis az oroszlánfej híresen kőomlásos rész, fel is vettük a sisakot. Nemsokára egy traverzhez értünk, ami nem volt különösebben nehéz, de iszonyúan omladékos volt, ezért kötélre kötöttük magunkat és Janó vezetésével mentünk. Ő időnként betett egy biztosítást a falon lévő szögekbe, így nem eshettünk le. Az oroszlánfej után már látszott a Carrel(a Matterhorn majdnem első megmászójáról elnevezett) ház. Ám az is látszott, hogy nem alpesi réten kell felsétálni hozzá. Hamarosan odaértünk a FAL alá.Ez a Fal egy nagy repedéssel középen kicsit visszahajlott. Meg egy iszonyúan vastag kötél lógott le belőle. Ezek a fix kötelek több évtizede segítik a mászókat, persze azért cserélik őket, mert a hó és a jég rendesen zabálja a szálakat.

("Cervinia f: Molnár Anikó"]

Szóval Janó elindult a mi kötelünkkel, amit felvitt a standba. Amikor felért a kötélen egy biztosítóeszközzel elindult Feri(Bakai) és Gábor(Németh) is, erővel, küzdelmesen mászták ki a falat, a 20 kilos zsákukkal a hátukon. Én is elindultam... aztán megint... de ahogy a fal visszahajlott éreztem, hogy én is visszahajlok. A zsákom, ami tényleg marha nehéz volt úgy húzott ki a falból, hogy esélyem sem volt. Ekkor Cinó(Vörös László) “megszánt” egy jumárral, vagyis még egy mászóeszközzel, amit feltettem a kötélre és némi véráldozat árán felsegítettem magam. De közben Janóék újabb akcióba kezdtek, a többiek zsákját a segédkötélen elkezdték felhúzni, ugyanis látszott, hogy ez nem senkinek sem lesz gyerekjáték itt a bazi nehéz zsákokkal. Az olaszok, aki elszáguldottak mellettünk érdekes módon csak ici-pici zsákokat vittek...szóval a jumározás közben néha még az elakadt három zsákot kirugdostam az áthajlásból, aztán fenn találkoztunk: a zsákok és a többiek. Innen még pár száz méter sziklamászás várt ránk. ("Liongrat a Matterhornon f: Molnár Anikó"]

Aztán megérkeztünk a Carrel bivakba, ami Cinó szerint menedékház, de én azért kitartanék a bivak mellett. Tény, hogy ház formája van, hogy ágyak vannak benne, és pokrócok. És gáztűzhely és gázpalack és hatalmas fazék, amibe becsületesen havat hordtak, s a hóból becsületesen vizet olvasztottak. Aztán a guide-ok becsületesen körbejártak és mindenkitől elszedtek 15 eurot, akit találtak. De való igaz, itt a sziklaszirten valóban kemény meló ezt a komfortot összehozni és fenntartani. Még ruccolával töltött tésztát is találtam és egy zacskó arrabiata szószt, valakinek a jóvoltából. Ez a kis rakomány étel nagyon jól jött, mert én ugyan alig hoztam kaját, számítva az alsó házra. Erre a tésztára is hárman voltunk. Teafőzés, beszélgetés a falról visszatérőkkel. A két osztrák penge sportmászó este kilenckor! mászott le a Carrel kunyhóhoz. Örültek, mert megvolt a csúcs, de marhára kivoltak. Pedig ketten voltak, ami azt jelenti, hogy haladhattak rendesen. Tegnap is délután négykor találkoztunk velük az Abruzzinál és simán felértek az 1000 méterrel magasabban lévő Carrelbe. A csehek az irdatlan erős szélre panaszkodtak és nem jutottak fel a csúcsra. Az olasz guide haverom is mondta, hogy nagyon nagy a szél a gerinc másik oldalán, ő egy klienssel 7 órát mászott felfelé és ugyanennyit vissza. Este tíz felé néhány mászó a vécé felől közelített, ami nem csoda, mert nem egyértelmű, hogy hol van a feljárat a házba, pláne nem sötétben. A mellékhelyiség viszont irdatlan büdös és a szarkupacokon felmászni... hát akkor már inkább kétszer a csúcs, egymás után. 

Hamarosan lefeküdtünk, mert reggel fél hatra terveztük az indulást. (Ami hiba volt!) Jó pár csoport már elment hajnalban, engem ugyan Janó “elfelejtett” felébreszteni, de azért gyorsan összekaptam magam, csak épp reggelizni nem tudtam. Feri(Stark) nem érezte jól magát, úgy döntött, hogy a bivakban marad, később Tamás is meggondolta magát. Jól beöltözve vágtunk neki fejlámpával a falnak, ami nem adta könnyen magát. Egy láncos áthajlással (vagyis visszahajló falrésszel) kezdődött a mászás, fejlámpával. Janó mászott előre minden hosszt, mi önbiztosító eszközzel a kötélen utána. Kaptunk a nyakunkba egy norvég-német pasit is, akinek a társa hegyi beteg lett, Toastennek hívták, megsajnáltuk. Azt mondta ő “kaukázusi” hegymászó (valóban a szovjeteknél valami erőműveknél dolgozott az átkosban 15 évet) és majd segít, ha kell. Hát jó. Egy kis idő után már “pirítósnak” hívtam, hogy ne értse, amikor szidom, mert állandóan tépte mögöttem a kötelet, ezzel engem is visszarángatva. Faltuk, zabáltuk a hosszakat, meg az erőnket is, de hálistennek világosodott és legalább láttunk. Egy két guide már visszafelé jött. Húú. Megkérdeztem miért. A klienseik feladták. Nehéz a terep-mosolygott Gianni, vagy Giovanni, -már nem emlékszem-, de jókedélyű olasz volt, ő szedte tegnap este a pénzt. Nyilván nem ettől volt jó kedve. Mondjuk hozzáteszem: 800 (mínusz az ügynökség jutaléka) eurot keresett és még csak a csúcsra sem ment fel. Mi mentünk tovább, helyenként a vastag fixköteleken. A svájci és olasz mentőhelikopterek folyamatosan köröztek a hegy felett, mint éhes keselyűk a dög fölött. Figyeltek, közel szálltak, pásztázták a falat. Aztán jött a Traverz! nagy betűvel írom, mert nagy lélegzetet követelt. Valószínűleg nem a normál út része, de azért volt benne egy! szög. Feri a sarkon állt. És még mindig. És még mindig. Láttam az arcát. Aztán a helikoptert. Egy pillanatig azt hittem, most azonnal kiszedi Ferit a falból. De öt méterrel feljebb szállt le. És két olaszt vett ki, aztán kecsesen elrepült. A rotor azonban telefújta a szemünket törmelékkel és Ferinek ez elég is volt, hogy a jeges falból elege legyen. Visszaaraszolt. Mi átóvatoskodtunk, Cinó(aki ritkán szól, de az nyomot hagy:), s aki kvázi kötél nélkül jött át (mivel a nyakában volt 10 méter felszedve), azt mondta: “kemény”! (A Bivak alatt 12 méteres Fal f: Molnár Anikó"]

Az olaszokkal megbeszéltük hogy Feri lemegy velük. Volt még egy négyes-ötös nehézségű fal, ahol a lereszkedőkkel is meg kellett küzdeni. Ők időhiány miatt fordultak vissza, vagyis úgy számoltak, hogy nem lenne elég idejük a csúcsra fölmenni és visszatérni épp bőrrel. Mi elszántam mentünk tovább, kicsit megfogyatkozva. Ekkorra már “csak” öten voltunk. Ami több, mint kétszerese az ideális partynak! De azért viszonylag nem volt rossz a módszer, amivel haladtunk. Sajnos a szél is bejött és a félelmünk is, hogy azért ennyien mégiscsak sokan leszünk. A Zermatt-i oldalról egyre nagyobb felhőtömegek érkeztek. Előttünk egy jegesebb falrész. Hágóvasat vettünk és tovább másztunk, Most már igen kitett gerincen haladtunk és a Pic Tyndall(4241m) előtti gerinc voltaképp a legveszélyesebb szakasz. Nem nehéz, de irdatlanul kitett. Mindkét oldalon egy 60-70 fokos jégfal határolja, a nyom azonban széles volt. Kicsúszni azonban nem szabad. Egyre többen jöttek szembe. Volt aki a csúcson volt, volt aki visszafordult. A Tyndallon, ami a Matterhorn alcsúcsa, mi is töprengeni kezdtünk. Még legalább három óra a csúcs ezzel a tempóval és akkor már öt óra lesz. Onnan lereszkedni... jó, ha éjfélre lenn lennénk. Így meghoztuk a fájdalmas döntést, és visszafordultunk. Ezen a hegyen a lefelé vezető út legalább ugyanaddig tart, mint felfelé. Ugyanúgy mászni kell, még ha jónéhány helyen ereszkedtünk is. Az ereszkedés után a kötelet lehúzni, összeszedni és újrakezdeni. Igenám.. de nem jött a kötél. Meg sem moccant. Vagyis vissza kell mászni rajta, ami kockázatos mutatvány, mert ha mégis meggondolja magát, akkor aztán nincs biztosítása annak, aki visszamászott. Janó felmászott és átkötötte Toasten csomóját, aztán újra leereszkedett. Most szerencsére lejött a kötél is. Sötét lett és még jó pár hossz hátra volt. Éhesek voltunk és kimerültek. Sötétben fejlámpával ereszkedtünk még vagy három hosszon át. A fiúk már lenn vártak a Carrelben, vacsorát főztek! Telehordták a hóolvasztó fazekat hóval, így víz is volt. Köszönjük! ("Az útvonal ilyen sziklákon vezet f: Molnár Anikó"]

Megint egy nehéz éjszaka és reggel havazásra ébredtünk. Na ma senki nem megy fel az biztos. A partyk, akik ma akartak felmenni, inkább lefelé indultak, Cinó kicsit idegesen minket is sürgetett. Az “öreg róka” tudta, hogy mi vár ránk. Lefagyott sziklán lemászni nem úri mulatság. Lereszkedtünk a köteleken, aztán a törmelékes részen kötéllel lemásztunk, s a legnehezebb rész a biztosíthatatlan “könnyű” sziklás terep szerencsére nem volt jeges. A Whymper kémény volt az utolsó akadály, innen már sétaterep következett. Az Abruzzitól mindenki saját tempóban haladt, mi Cinóval és Gáborral végül a falu másik oldalán hatoltunk a parkoló felé, falunézési szándékkal. De jó volt letenni a zsákot! Galéria, további gyönyörű fotókkal... Úgy döntöttünk: alszunk még egyet Valsavaranche-ban és csak holnap indulunk haza. Ezt szeretem: egy kicsit még elidőzni a hegy tövében, sátrat verni, vacsorát főzni és borozni a hegy árnyékában. Visszanézni rá és megérteni Benedek István mondatait: “Az egész együttvéve pontosan olyan, mint a Matterhorn, csak éppen nem lehet elképzelni, hogy ilyen van.” Írta és fotózta: Molnár Anikó, Salamandra Outdoor

 

pl. Ciprus, Bécs, Balaton stb...
Indulás ideje:
Naptár

Utazási ajánlatok

» Alpesi kirándulás Ausztriában, Hinteralm - 1 nap
» Ausztria legszebb szurdokvölgye - 1 nap
» Rax-Alpok gyalogtúra - 1 nap
» Medve-szurdok túra - 1 nap
» Hótalppal a Schneeberg csúcsára - 1 nap

Információs oldalak

» Aktív nyaralás
» Via ferrata túrák kezdőknek és haladóknak

Cikkeink

» A Dachstein-gleccser és Ausztria felett: hőlégballonnal - Kovács Attila
» A Marmolada felülről - Kovács Attila
» Alpok-kerékpártúra élménybeszámoló - Füzi Bettina
» Tavasz az Alpokban. Helyesebben: felette... - Kovács Attila
» A kalandóra - Suunto Ambit 2 - Kovács Attila
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!