Lányok a parketten- női bicikli

A héten volt szerencsém két lánybicikli vásárlását nyomon követni. Sehogy sem tudom átvinni azt a régóta dédelgetett tervemet, hogy egyszer vegyünk már (könyörgöm!) egy kis férfivázas versenybringát. Egyelőre arat a női váz. Szerencsére mindkét esetben a használt klasszikusok bizonyultak nyerőnek, szemben a modern izomgépekkel. Tudom, hogy ezek a trekkingek - mountik jól mennek (néha), és úgy állnak meg, hogy fejre állsz, de hol marad a kecsesség? Talán valahol Ázsiában már a gyártósor elején meggondolta magát és visszamenekült Európába. Attól tartok, hogy a kecsességet többet nem tudják megfűzni a szakemberek, hogy vegyen részt a tömeggyártásban. Úgy hallottam különben, hogy valamikor a nyolcvanas évek derekán nyugdíjba is ment. Nem olyan nagy baj, mert így legalább marad a gubera, ami szerintem komolyabb kihívás, mint leakasztani egy tök új bringát. Én részemről tökéletesen boldog vagyok attól a tudattól, hogy nyugati testvéreink használt holmijaiban és holmijaival rohangászom. Sőt kifejezetten élvezem a marginalitásunkból fakadó kényszeredett recycli létet. Szerencsére csapatostul érkeznek hozzánk a jobbnál jobb 30-40 éves olasz, francia, osztrák, német bringák várost nézni. Túl jól gyártották őket ahhoz, hogy szétessenek, itt meg már nem is fognak. Tehát rövid válogatás után vettünk két nagyon különböző női bringát. Az egyik egy Aldo Cadenazzi, a másik egy Allegro Puch. Kezdjük az Allegro Puch-hal: Hibátlan (kivéve a fékeket). 34 000 (BikeBase). Ez a bicikli nincs tíz kiló, és ez már önmagában hatalmas dolog egy női bicikli esetében. Teljes Shimano 105-ös szett, ami még egy kis önfeledt mosolyra is okot adhat. Szép a váz, Columbus csövekből. Ennél a pontnál kezdi mindenki a körmét reszelgetni. Lassan leállok, de még mindig nem teljesen értem, hogy miért ne lehetne a csajoknak férfi versenyvázzal nyomulniuk. A szoknya nem indok, azt minden bekapja. A másik a Cadenazzi: A fékek valamiért gyorsító üzemmódba voltak kapcsolva, de sikerült átállítani őket lassító fokozatba. Különben egy hibátlan állapotú bicikli 23 000-ért. Megpróbálok írni hozzá egy rövid reklámot: A Cadenazzi cég kifejezetten hölgyek számára kifejlesztett városi modellje egyaránt kényelmes és sportos. A váltókar elmozdításával azonnal akár öt különböző kerékpár tulajdonságait élvezheti, míg az alig látható szoknyavédő folyamatosan öltözéke biztonságáról gondoskodik. Kerékpárunkat akár két csengővel is megrendelheti az izgalmasabb pillanatokra. Nagy görény vagyok, de annyira nem fognak a fékek, hogy az a két csengő még jól jöhet. Gyönyörű és ott van és imádom. Igazából csak arra akartam rávilágítani, hogy ez az elfogadott értelmezése a női bringának. Egyben van, és reméljük úgy is marad. Levezetésként nézzük meg Hal Hartley és a Sonic Youth filmrészletét az Egyszerű emberek-ből.

pl. Ciprus, Bécs, Balaton stb...
Indulás ideje:
Naptár

Utazási ajánlatok

» Egyiptom, a Nílus ajándéka 7 éj - 8 nap
» Királyi városok körutazás *** Marokkóban - 8 nap
» Egyiptom, a Nílus ajándéka 10 éj - 11 nap
» Algéria - Észak-Afrika ékköve Körutazás a Mediterráneum történelmi emlékekben és természeti látnivalókban gazdag országában - 8 nap
» Királyi városok körutazás **** Marokkó - 8 nap

Szállás ajánlatok

» Hotel Ghazala Beach **** Na'ama Bay 54.925 Ft/főtől - Afrika / Egyiptom / Sharm El Sheikh
» Hotel Sharm Resort **** Sharm El Sheikh 63.050 Ft/főtől - Afrika / Egyiptom / Sharm El Sheikh
» Hotel El Mouradi Hammamet ***** Hammamet 63.900 Ft/főtől - Afrika / Tunézia / Hammamet
» Hotel El Mouradi Palace ***** Port El Kantaoui 63.900 Ft/főtől - Afrika / Tunézia / Port El Kantaoui
» Hotel Sharm Plaza ****+ Sharm El Sheikh 67.600 Ft/főtől - Afrika / Egyiptom / Sharm El Sheikh

Információs oldalak

» Egzotikus utazások nyaralások

Cikkeink

» CONGO – THE GRAND INGA PROJECT - gyémántkemény vadvízi kajakfilm - Kollmann András
» Tenerife tájain... - Kovács Attila
» Namíbia éjjel - Kovács Attila
» A Szahara csodálatos világa - Kovács Attila
» Tájak a Baktértő alatt... - Kovács Attila
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!