Hungaroring futófesztivál és egészségnap 2013. augusztus 3-4.

Futófesztivál: 2013. különleges év a Hungaroring történetében. Idén először már nem csak az autóké és motoroké a főszerep, hanem a mozgás szerelmesei is egyedülálló lehetőséget kapnak, hogy kipróbálják magukat a Forma1-es versenyautók által már bejáratott pályán, sőt bemelegítsék az aszfaltot a 2013. augusztus 3-4. -én megrendezendő Formula1 Magyar Nagydíjra. Az idei évben ezáltal a Hungaroringen is kiemelt hangsúlyt kap a MOZGÁS és az EGÉSZSÉG. augusztus 3-4. -én kerül megrendezésre az első Hungaroring Futófesztivál, mely a Tour de Ring – Hétvége 2Keréken kétnapos kerékpárrendezvény keretében kerül megrendezésre. Az eseményen profi és amatőr aszfalt- és terepfutók, valamint gyalogolni vágyók egyaránt részt vehetnek. A versenyzők a pályacsíkon, és igazi kuriózumként, a közel 20 hektáros erdőben kialakított egyedi off-road pályán hódíthatják meg különböző távokon, egyéniben és váltóban a ringet.

Egészségnap: A sport mellett az egészségmegőrzés is kiemelt szerepet kap a Hungaroring Futófesztivál és Egészségnap keretében. Az EGÉSZSÉGNAP szakmai résztvevői és együttműködő partnerei igazi különlegességként a célegyenes melletti boxokban kapnak bemutatkozási lehetőséget. Az egészségmegőrzés szinte valamennyi területét felsorakoztatjuk a táplálkozástól, a mozgáson át a szűrővizsgálatokig. Ajándékokkal, versenyekkel, különlegességekkel is készülünk, hogy igazi élmény legyen a nap minden perce.

A versenykiírás...

Nevezni itt lehet...

2013. augusztus 3., szombat

2013. augusztus 3., szombat

8:00-tól Versenyiroda nyitvatartása, rajtszámfelvétel
9:00-től Megnyitó
9:10-től Bemelegítés
9:30-tól 2 körös futamok az aszfaltcsíkon (8, 762 km) és az off-road pályán (8,8 km (Speed szakasz + 2 Cross kör + Speed szakasz))
9:30-12:00 Félmaraton (egyéni, váltó (aszfalt))
9:30-12:00 SpeedCross futamok (egyéni, váltó (off-road pályán))
- 20,8 km (Speed szakasz + 5 Cross kör + Speed szakasz
- váltóknak (1. futó: Speed szakasz + 1 Cross kör, 2. futó: 3 Cross kör,3. futó: 1 Cross kör + Speed szakasz)
10:45-11:00 Félmaraton első helyezettjének befutója
12:35 Futamok eredményhirdetése

2013. augusztus 4., vasárnap

14:30-16:00 1 körös futamok
1 kör a Ringen (4,381 km)
1 kör az off-road pályán (kb. 5,8 km (Speed szakasz + 1 Cross kör + Speed szakasz)
16:30 Ünnepélyes zárás, beszédek, eredményhirdetések

A versenykiírás...

Nevezni itt lehet...

Minden futó jól tudja: mozgás előtt kötelező a bemelegítés! A Hungaroring Futófesztiválon ezért gondoskodunk a vérpezsdítő felvezetésről. Hazánk ismert sportolói segítenek a hangulatos bemelegítésben, amely közben számos mozgásformával megismerkedhet. A futás mellett ételkóstolók, szűrővizsgálatok, bemutatók, gokart programok, vezetéstechnikai bemutatók, különböző aktivitások, valamint  a színpadon sok más érdekes gyermek- és felnőtt műsor közül választhatnak a résztvevők, így többek között mindkét napon az ALMA Zenekar fellépéseit, ill. aug. 3-án 17 órától a BON BON koncertjét élvezhetik a kilátogató érdeklődők (további információ: www.tosport.hu).

Önt is várjuk, családjával, barátaival együtt 2013. augusztus 3-4-én a Hungaroringen!

Weboldalunkon nyomon követheti a folyamatosan frissülő műsorokat, programokat!

hu

Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár

Utazási ajánlatok

» Alpesi csúcsok: Göller (1766 m) - 1 nap
» Magas-Tátra túra: Hosszú-tavi menedékház - 1 nap
» Rax-Alpok gyalogtúra - 1 nap
» Rax-Alpok via ferrata: a Haid Steig - 1 nap
» Zakopane és Bártfa - Dunajeci tutajozással - 2 nap

Szállás ajánlatok

» Excelsior Hotel **** Lovran 53.432 Ft/főtől - Horvátország / Kvarner-öböl / Lovran / Európa
» Hotel Lovran *** Lovran 56.965 Ft/főtől - Horvátország / Kvarner-öböl / Lovran / Európa
» Park Hotel Lovran **** Lovran 56.965 Ft/főtől - Horvátország / Kvarner-öböl / Lovran / Európa
» Park Plaza Belvedere Hotel **** Medulin 56.965 Ft/főtől - Horvátország / Medulin / Isztria / Európa
» Istra Plava Laguna Hotel *** Porec 64.979 Ft/főtől - Horvátország / Porec / Isztria / Európa

Információs oldalak

» Akciós városlátogatások!
» Látnivalók Amszterdamban
» Látnivalók Firenzében
» Látnivalók Párizsban
» Látnivalók Londonban
» 4 napos utazások

Cikkeink

» A bázisugrás íze - Kovács Attila
» Izland tájain barangolva - Kovács Attila
» Várak szép rút kiskacsája – a balatonszentgyörgyi Csillagvár - Déri Eszter
» Varázslatos Magyarország - a Nemzeti Parkok szépsége - Kovács Attila
» Ericeira: a portugál szörfparadicsom - Kovács Attila

Utazások

» Alpesi csúcsok, Hochlantsch - 1.nap
» A Kis-Fátra legmagasabb csúcsa és főgerince - 1 nap
» Szlovák Paradicsom – Hernád-áttörés - 1 nap
» Alpesi csúcsok: Göller (1766 m) - 1 nap
» Magas-Tátra túra: Hosszú-tavi menedékház - 1 nap
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!