Hattyútánc az orfűi tavon

Számtalan klassz hely van Pécs környékén, ha a városból a természetbe vágyunk, egyik közülük Orfű és az orfűi tavak.

Orfű csak néhány kilométer távolságra van Pécstől, ami azért jó, mert biciklivel is simán kitekerhetünk. Hálával adózunk a városnak, hogy végre megépítette a bringautat odáig, ám rögtön le is hervad a mosoly az arcunkról, mikor azt egy országútival akarjuk bejárni. Jó, ha indulás előtt az összes protektort magunkra csatoljuk és a fejünkbe húzzuk a legmerevebb állvédő bukósisakunkat, majd pedig újratervezünk, mert ilyen szerelésben mégsem ülhetünk fel egy vékony gumisra... Az út poros, a fákról lehullott levelekkel, ágdarabokkal teli, emiatt csúszik, már ha fékezni szeretnénk az előttünk éktelenkedő durva S kanyarok előtt. Az út közepére lefúrt vasoszlop sem hagyja kibontakozni a gyorsulni vágyókat, cirka fél méter áll rendelkezésre, hogy megközöljük az oszlopot és az árkot. Arról pedig ne is álmodjunk, hogy az autóúton fogunk kitekerni a Mecseken keresztül Orfűre, hacsak nem vagyunk profi bringások, akik a fülükön is képesek már levegőt venni, így növelve az edzettségi szintet.

Orfű egy alig 900 fős kis falucska, három mesterséges tóval, új stranddal, Malom-múzeummal, fesztiválokkal, Nagy-Bandó Andrással. Tavasszal, a medvehagyma virágzása idején Medvehagyma Fesztivált rendeznek, finom falatokkal, vurstlival, koncertekkel, előadásokkal. Nyáron mindent eláraszt a Fishing on Orfű-láz, melyet idén június 20-21-22-én már 6. alkalommal rendez meg Lovasi András és Kálócz Tamás.

A sok program között persze kilátogathatunk ide csak úgy, egy téli délután is. A táj megkapó, a madarak pedig szelídek, közel merészkednek a partokhoz. Felmerül azért a gyanú, hogy az éhség gyűri le bennük a félelmet, ezért ha arra járunk, nyugodtan vihetünk magunkkal száraz kenyérdarabokat vagy egyéb eleséget. Megannyi hattyú és vadkacsa járja táncát a jeges vízben. Na, nem a fiúk teszik a szépet a lányok kegyeiért, hanem kagylókat keresnek, ezért buknak le hosszabb időre a víz alá, míg a zsíros, légbuborékokkal telt tolluk a feneküket a felszín felett tartja. Hasonlóan vicces látványt nyújtanak a kacsák is, ahogy csetlenek-botlanak, mert futni próbálnak a jégen.

A tavakat körbesétálhatjuk, remek program romantikázó pároknak, vasárnapi ebéd után vagy családosoknak,  kisgyermek energiatöbbletének ledolgozása céljából.

pl. Ciprus, Bécs, Balaton stb...
Indulás ideje:
Naptár

Utazási ajánlatok

» Alacsony-Tátra: Csúcstúra a Király-hegyre (1946 méter) - 1 napos túra
» Alacsony - Tátra főgerinc, Gyömbér - Chopok - Dereše - 1 nap
» Magas-Tátra hágótúrák Vörös-torony-hágó (2352 m) - 1 nap
» Magas-Tátra gyalogtúra: Kapor csúcs 2367 méter - 1 nap
» Magas-Tátra gyalogtúra: Zöld-tavi menedékház - 1 nap

Szállás ajánlatok

» Dubravka Apartman *** Pisak (Omis) 8.692 Ft/főtől - Horvátország / Omis / Dalmácia / Európa
» Andromeda Apartmanház - Paralia 9.900 Ft/főtől - Görögország / Paralia / Észak-Görögország / Európa
» Medena Üdülőtelep *** Trogir 11.732 Ft/főtől - Horvátország / Trogir / Dalmácia / Európa
» Iva Apartman *** Banjol (Rab) 11.916 Ft/főtől - Horvátország / Rab / Kvarner-öböl / Európa / Rab-sziget / Banjol
» Zeljko Apartman *** Makarska 13.022 Ft/főtől - Horvátország / Dalmácia / Makarska / Európa

Információs oldalak

» Kalandtúra, aktív utazás
» Akciós városlátogatások!
» Látnivalók Amszterdamban
» Látnivalók Firenzében
» Látnivalók Párizsban
» Látnivalók Londonban
» 4 napos utazások

Cikkeink

» Last Great Climb egy egy antarktiszi nagyfal első megmászása - Kovács Attila
» Síelés Heiligenblutban - Hunguest Hotel Heiligenblut téli ajánlat! - Kovács Attila
» Mit tegyünk, ha fázunk?- a kihűlés veszélyei - Kovács Attila
» A Nápolyi-öböl szigetei - Kovács Attila
» Nyaralás és tengeri kajak - irány a Sporádok! - Kovács Attila

Utazások

» Schneeberg kirándulás - 1 nap
» Alacsony-Tátra: Csúcstúra a Király-hegyre (1946 méter) - 1 napos túra
» A Kis-Fátra legmagasabb csúcsa és főgerince - 1 nap
» Szlovák Paradicsom – Hernád-áttörés - 1 nap
» Alacsony - Tátra főgerinc, Gyömbér - Chopok - Dereše - 1 nap
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!