Görögország csodái - a Korinthoszi-csatorna

Görögország hajós nemzet - több ezer éve szeli a görög flotta a Földközi-tenger hullámait. A hatalmas Korinthoszi-félsziget több mint négyszáz kilométeres kitérőre kényszerítette a hajózókat, így már Periandrosz is elhatározta a szárazfölddel való, hat kilométer széles földnyelv átvágását, de még Nérónak is beletört a bicskája a komoly építkezésbe.

A 6343 méter hosszú csatornát 130 éve ásták ki végül, a munkálatok az ókorihoz képest modern eszközökkel is 12 évig tartottak. A kalandos életű Türr István, a 48-as forradalom és szabadságharc tisztje és Garibaldi oldalán az olasz egységért altábornagyi rangban küzdő magyar szervezésében és Gerster Béla tervei alapján még négy magyar mérnök segítségével épült csatorna nagy áttörést hozott a környék hajózásában. A tengerszint fölé mintegy 80 méterrelmagasodó mészkőhátságot úgy vágták át, hogy a csatorna maga 8 méter mély és 24 méter széles árok lett. 

A víz felett több közúti és vasúti híd vezet át, de a kezdő és végpontjánál található hidak különösen érdekesek - ezek a mélybe merülnek, ha egy hajó szeretne átkelni a Korinthoszi-csatornán.

Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár

Utazási ajánlatok

» 4 napos városlátogatás Athénban – Hotel *** - 4 nap / 3 éj
» 4 napos városlátogatás Athénban - Hotel **** - 4 nap / 3 éj
» 5 napos városlátogatás Athénban – Hotel *** - 5 nap / 4 éj
» 4 napos városlátogatás Athénban - Hotel ***** - 4 nap / 3 éj
» 5 napos városlátogatás Athénban - Hotel **** - 5 nap / 4 éj

Szállás ajánlatok

» Filoxenia Apartmanház - Moraitika 128.338 Ft/főtől - Görögország / Korfu / Moraitika
» Evi Hotel *** Rodosz, Faliraki 155.242 Ft/főtől - Görögország / Rodosz / Faliraki
» Alexis Pool Apartmanház - Korfu, Sidari (debreceni indulással) 159.470 Ft/főtől - Görögország / Korfu / Sidari / Európa
» Angelo Stúdiók - Tolo 162.637 Ft/főtől - Görögország / Tolo / Peloponnésszosz
» Polydor Apartmanház - Tolo 163.667 Ft/főtől - Görögország / Tolo / Peloponnésszosz

Információs oldalak

» Görögország látnivalói
» Tengerparti Nyaralás - 2015

Cikkeink

» Korfu, vitorlással - Kovács Attila
» Kalandok Korfu szigetén - Kovács Attila
» Görögország legszebb tájai a magasból - Kovács Attila
» A hangulatos Karpathos, Görögország - Kovács Attila
» Kréta egyik legszebb tengerpartja - Balos - Kovács Attila
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!