Görög hangulatok

Fáradtan próbálod szétfeszíteni a szempilláid, és kinyújtóztatni elgémberedett tagjaidat. Lebotorkálsz a buszról és csak néhány érzés jut el a tudatodig, de a sós tengerillat köztük van. Valami láthatatlan hívásnak engedelmeskedve elsétálsz a partig, s földbegyökerezel a szépségtől: a kelő Nap fénye vonja bíborba az eget, a tenger nyugalmas felszínének mélykékje felett.

Igen, Görögországban vagy.

Az élet más területeivel ellentétben itt érdemes visszanézni. A hátad mögött ugyanis az Olympos-hegység hatalmas csúcsa karcolja a felhőket, szemérmesen elrejtve az istenek lakhelyét, ahol vidáman isszák a méhsört, eszik az ambróziát és döntenek a sorsunkról.

De most hajnalban, temérdek utazás után nem nézel vissza ennyire a múltba, csupán átadod magad a tengerből és a hullámverésből áradó megnyugvásnak. Aztán felélénkül az ébredő táj, nemsokára Jorgos, a szuflakis kínálja nagy hanggal ízletes portékáját az éhes utasoknak. Kell is az energia, hiszen másnap nagy túra vár: az Olympos csúcsára törünk! Mikor a hegyen felfelé elfogynak az utolsó fák, elgondolkozol, vajon miért pont ide képzelték az ókori görögök az isteneik tartózkodását – talán csak lusták voltak megbizonyosodni a valódiról? Mert „csak” szép kilátás fogad a csúcson a tengerre és a hegyekre, Zeusz nem tol eléd egy korsóval… Bár a mézes joghurt a menedékházban azért enged következtetni némi isteni eredetre...

Másnap a Mavrólongos-szurdok kiváló túrája következik. Csodálatos a táj, és jól esik a hűsítő habokban megmártózni, talán csak egy Litóhoroban elköltött vacsora tudja felülmúlni ezt az élményt. Aztán indulunk tovább, s a hős spártaiak által védett Thermophülei-szorosnál tett rövid megemlékezés után a delphoi jósdába vezet utunk. Itt tájékozódunk a további sorsunkról, ami nem más, mint Athén felfedezése. A Plaka negyed hangulatos bazársorába merülünk az ókori csoda, az Akropolis körbejárása után, s a Parlamentnél megnézzük a legfessebb görög katonák őrségváltását, akik rezzenéstelen arccal tűrik a meleg és a turisták okozta megpróbáltatásokat. Innen Pireus kikötőjének forgatagába keveredünk, hogy kompra szállva elérjük túránk legmisztikusabb helyszínét: Santorinit.

Van valami varázserő ebben a szigetben, ahogy a vulkán romjain, a félhold alakú földdarabon kiteljesedik egy derűs, a szépséget, a szórakozást és a mát nagyra értékelő életérzés. Ennek esszenciáját meg is kóstolhatjuk a Kutsoyanopulos család pincéjének pazar borai között válogatva. Ez az édeskés, testes íz még visszatér, mikor Oia tengerbe meredeken szakadó sziklájáról nézzük a semmihez sem fogható naplementét, amely rózsás ragyogásba vonja a hófehérre meszelt, falra tapadó falu házacskáit.

Korai római és keresztény civilizáció, valamint a letűnt görög emlékek után – amelyeket Thira ásatási területén találunk meg –, merenghetünk azon a hatalmas katasztrófán, amit ennek a vulkáni szigetnek a felrobbanása okozott, elpusztítva a minószi civilizációt, ezzel akár 600 évvel is visszavetve a görög, ezáltal az egész európai kultúra fejlődését. Sokan máig az Atlantisz legendával állítják párhuzamba ezt a katasztrófát. Bármi is legyen az igazság, Santorini megbabonázza az ide érkezőket, s csak lassan múlik el az a különleges bizsergés, ami itt szállja meg az utazót. Fájó szívvel azonban innen is továbbindulunk, irány újra a szárazföld!

Görögország északnyugati, ismeretlen vidékére vezet utunk, ahol a teljesen Törökország hangulatát idéző mecsetekkel, minaretekkel tarkított Ioánina városába érünk, és egy tó partján verünk tanyát. Itt a város nevezetességein kívül a legszebb görög cseppkőbarlangba is ellátogatunk, majd hajóval fedezzük fel a tó közepén található kicsiny, de annál hangulatosabb szigetet. Másnap viszont egy elfeledett tájon, a mesebeli nevű Zagóriában túrázunk, a Vikos-kanyon meredek sziklafalai alatt húzódó szurdokvölgyet járjuk végig.

Utunk befejezésekor jól jön a pihenésnek is felfogható utazás a Meteorákhoz. A kolostorlakók életének megismerése után tehetünk még egy kalandos túrát a tornyok között, és az egész görögországi tartózkodást egy fergeteges búcsúestével koronázhatjuk meg. Feledhetetlen, mikor az úszómedencéből a Meteorák tornyai közül felemelkedő teliholdra pillantunk... Miért szeretem Görögországot? Mert itt az utolsó kavicshoz is egy minimum az ókorból származó monda kapcsolódik, kedves és vidám emberek lakják, szeretettel fogadnak mindenkit, és jól megvendégelik. Tiszta kék az ég és a víz, a hegyek pedig összeérnek a tengerrel.