Fotókra várva

A fotózás napján, mint minden rendes szabadtéri programszervező, felnézek az égre, és egy jó húsz percig könyörgök, hogy csak ma ne essen. Aztán bringára fel, és irány a nyomda, hogy a rendszeresen elfelejtett, ám annál fontosabb adatlapot az utolsó pillanatban még kinyomtassam.

Úgy négy óra környékén megfutom a kötelező tiszteletkört a Toldi Moziban a szép napok emlékére, és hogy Elina Löwensohn sziluettjének egy áldozati nagyfröccs elfogyasztást mutassak be a jó fotózás reményében.


Pár perc késéssel aztán mindenki megérkezik a titkos bázisra, ahol átnézzük a technikai listát: 1db háttér, 2db lámpa, 3db állvány, gép, hosszabbítók, derítők, stb. A felszerelést egy speciális, akár 320 kg-ig terhelhető személylift használatával lepakoljuk a földszintre, majd onnan egy újabb körben rutinosan taxiba toljuk, és útjára eresztjük.
Ezek után nincs más dolgunk, mint hogy az Erzsébet-hídtól, a közlekedési szabályokat megközelítőleg „maximálisan” figyelembe véve megelőzzük a taxit a városligeti Kertemig. Ez a futam általában sikeres, ezért aztán rendszerint még arra is marad időnk, hogy ki-befújjuk magunkat, mielőtt egy újabb kör pakoláshoz hozzáfognánk.

 

Első lépésként a háttér gondos felhelyezése a legfontosabb, mert ezzel rengeteg utómunkától kíméljük meg magunkat. Rendszerint figyelmeztet is a Gábor bennünket, aki számára egyébként nagy szívás, ha a háttér ráncos, hogy csak lelkiismeretesen, mert ki mint vet, úgy arat. Ezért aztán a Balázzsal csak vetünk, szögezünk és kötözünk, míg az András és a Gábor a fényeket állítja be.


Amint az összes feltétel adott a fotózás megkezdéséhez, háromkörös titkos szavazással kijelöljük magunk közül az aznap legrátermettebb és egyben legszorgalmasabb személyt, aki méltó lehet arra, hogy egy pár tesztkép elkattintásáig teljes pompájában elsőként pózoljon a kamera előtt. Rendszerint a Balázsra esik ez a megtisztelő feladat, mert rendkívüli méretei után már nem nagyon érhet bennünket meglepetés.


Úgy hat órától aztán az András folyamatosan exponál, aktivál, animál, komponál, egy szóval megy a fotózás kb. tíz-tizenegy óráig, nagyjából száz bringás megörökítéséig, ami olyan hatszáz expozíció. Ekkorra a stáb már létszámát tekintve rendszerint a duplájára növekszik, és végre irgalmatlanul kifújja magát. Még egy könnyű, ám annál szórakoztatóbb pakolást követő búcsú után a keménymag visszatér a bázisra, és megpihen.


A másnap is kihívásokkal teli. Senki nem hív senkit. Harmadnap aztán mind összegyűlünk a bázison és szerényen, konszolidáltan, egy jó csésze forró tea társaságában kiválogatjuk mindenkiről a lehető legjobb képet és képkivágást. A fotóválogatást követő napokban a bázis elcsendesedik, és nyugodt, ám annál szorgalmasabb „pixelcsicskákként” csak fürge ujjainak ciripelése töri meg néha a várakozással teli feszült csendet.


Aztán egy szép nap, az utolsó mentés után a Gábor végre azt mondja, hogy kész, és azonnal kirohanunk a teraszra. Miközben a fotókat elkezdjük feltölteni, a város egyik legcsodálatosabb panorámájában gyönyörködünk, de csak addig, míg búcsút nem intünk egymásnak, hogy éjszaka aztán végre külön-külön az összes fotót egyesével végignézhessük, mert ezeket a pillanatokat mindannyian nagyon várjuk.
 

 

pl. Ciprus, Bécs, Balaton stb...
Indulás ideje:
Naptár
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!