Ciklámen ösvény: a Bécsi-Alpok leglátványosabb túrái

Jók ezek az alpesi túrák, csak ne kellene olyan korán kelni hozzájuk. Szinte fájt, amikor hajnalok hajnalán próbáltam emberi hangon kommunikálni, aztán szépen átragadt rám a mosolyogva érkező utastársak lelkesedése. Hm, vidámparkba megyünk, csak nekem mondta azt mindenki, hogy túrázunk? Zsolt és Miki szépen felvezették a programot, majd kicsorogtunk a Bécsi-Alpokba.


Döbbenet, hogy mekkorát változik a táj egy ugrásnyira a határtól: igazi alpesi hangulatú rétek, erdők, patakok mindenfelé. A parkolóból el is indultunk az egyik mellett, de a belépőnél már látszódott, hogy nem egy hagyományos patakparti kirándulás következik. A völgy szurdokká szűkül, majd a szlovákparadicsom tuning változatával kiépített szakasz következik: pallók helyett korláttal ellátott, szépes és biztonságos hidakon vezet az ösvény, nem hiába, a közmondásos osztrák precizitás. Azért az elvágólag pontos labanc hétköznapokat is izgalmassá kell tenni valamivel: Zsolt és Miki említett egy magas létrát, de a valóság meglepett: nagyon magas volt. Persze, volt könnyített szakasz, így a kevésbé bevállalósak sem maradtak kaland nélkül- aki pedig szerette volna feszegetni a határait, most megtehette.

Erdei séta, hangulatos ösvényen, ez volt a következő program. Nem voltak szakadékok, nem voltak gleccserek, se kitörni készülő tűzhányók- mégis nagyon klassz volt a hangulat, hiszen azt csináltuk, amit szeretünk: kint voltunk a friss, hegyi levegőn, virágos réteken és zúgós bükkösökben barangoltunk.

A csúcsréten táj részévé olvadtunk: mindenki próbált minél nagyobb felülettel az Anyaföld felszínével érintkezni (kevésbé lírai változat szerint a csapat a fűben heverészett).

Aztán ereszkedni kezdtünk a Mirafalle vízesésrendszere felé. A karomnyi pisztrángok vidáman úszkáltak a kicsiny tóban, amely mellett elhaladtunk. A tóban található hal-víz arány fedezte volna egy szomáliai falu néhány havi fehérjeszükségletét, szerencsére a pikkelyes úszóbajnokok erről mit sem tudtak.

A Mirafalle zuhatagait szintén kényelmes hidacskákkal tették akadálymentessé, így más dolgunk nem volt, csak gyönyörködni a számtalan vízesésben, a víz a hatalmas sziklák között tört utat magának. Mintha óriások játszóterére merészkedtünk volna, és a szétszórt kockáik között csörgedezne a csermely. A korgó gyomor viszont már nem a képzelet szüleménye volt: nagyon is reális igényként merült fel, hogy most már ennénk valami rétesfélét, és a folyadékhiányt sem lenne rossz hűtött üdítőitalokkal csillapítani.

Az imák meghallgatásra találtak: míg mi a patakparton sétáltunk, a díszletesek összeácsoltak a túra végén egy valódi osztrák hüttét, csodás illatokkal, gyöngyöző korsókkal (el sem hiszitek, mennyi szervezés van egy utazom.com túra mögött). Mindenki elégedett mosollyal fogyasztotta a jól megérdemelt étkeket és italokat. Emelkedett hangulatban hagytuk el az egységet, a busz felé bandukolva búcsúztunk az erdőbirodalomtól.


Ha tetszett nemsokára kinyílik a túrák tára újra: aki lemaradt erről az időpontról, azok kedvéért újra visszatérünk ide a színes lombokat bámulni, de hasonló stílusú túránk a Szádelő-völgye is.

További képek:

Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár

Utazási ajánlatok

» Alpesi kirándulás Ausztriában, Grünsee - 1 nap
» Alpesi kirándulás Ausztriában, Hinteralm - 1 nap
» Rax-Alpok gyalogtúra - 1 nap
» Medve-szurdok túra - 1 nap
» Schneeberg (2076 méter) - 1 nap

Információs oldalak

» Aktív nyaralás
» Via ferrata túrák kezdőknek és haladóknak

Cikkeink

» Tavasz az Alpokban. Helyesebben: felette... - Kovács Attila
» A Marmolada felülről - Kovács Attila
» Az Alpok legszebb tájain - Kovács Attila
» A kalandóra - Suunto Ambit 2 -
» A Medve-szurdok létráin - Nagy Árpád
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!