Befejezték a Felső turistaút helyreállítását

A Tátrai Nemzeti Park Állami Erdészete (TANAP) befejezte a helyreállítási munkákat a piros jelzésű Felső turistaút Tarajka és a Rainer-kunyhó közötti szakaszán, az útvonal ismét korlátozás nélkül használható. A felújítás érdekessége, hogy az útvonal legkritikusabb szakaszain, négy helyszínen összesen kb. 200 méter hosszban a Tátrában először ezen az útvonalon használtak térburkoló követ turistaút burkolására. Ez olyan újdonság, melynek felhasználására a Tátrában korábban nem volt példa. „A turistautak felületének kialakítására alkalmas technológiák közül azért választottuk ezt a megoldást, mert ez terheli legkevésbé a természeti környezetet, másrészt ez kellőképpen tartós megoldás lehet” – mondta el Marián Šturcel, a TANAP igazgatóhelyettese.

A most helyreállított útvonal a Magas-Tátra leglátogatottabb útvonalai közé tartozik. Az utat nem csak a felhőszakadások során lehulló esővíz károsítja, de mindenekelőtt a turisták lábának taposása. A legkritikusabb szakaszokon alkalmazott térburkoló azért is fontos, mert így az így akadálymentesített útvonalat könnyebben igénybe vehetik a fogyatékkal élők, valamint a babakocsival érkező kisgyermekes családok is. A múltban is volt már példa arra, hogy megerősítették egyes turistautak nyomvonalát, korábban azonban erre aszfaltot használtak.
A piros jelzésű Felső turistaút érintett szakasza még az augusztusi viharos esőzések idején károsodott súlyosan. A turistaút több szakaszon annyira megrongálódott, hogy nehéz feladat volt utat találni, bár a legszükségesebb tennivalókat már a felhőszakadás után elvégezték, az átfogó helyreállítási munkák azonban október végén kezdődtek.

Forrás: http://poprad.korzar.sme.sk; Fotó: lesytanap.sk
Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár

Utazási ajánlatok

» A Kis-Fátra legmagasabb csúcsa és főgerince - 1 nap
» Szlovák Paradicsom – Hernád-áttörés - 1 nap
» Magas-Tátra, Magisztrále út - 1 nap
» Alacsony - Tátra főgerinc, Gyömbér - Chopok - Dereše - 1 nap
» Magas-Tátra gyalogtúra: Kapor csúcs 2367 méter - 1 nap

Információs oldalak

» Aktív nyaralás
» Via ferrata túrák kezdőknek és haladóknak

Cikkeink

» A Magas-Tátra télen - Kovács Attila
» Hogy éljünk túl ANYAGILAG egy tátrai balesetet? - magas-tatra.info
» Könnyű túra a Tátrában - a Zöld-tavi menedékház - Kovács Attila
» A Magas-Tátra természeti látnivalója - a Tarpataki-vízesések - Kovács Attila
» A Szlovák Paradicsom szurdokai - Kovács Attila
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!