Anglia legromantikusabb városa, Bath

Bár méretre és népességszámra (mintegy 95 ezer fő) vonatkozóan nem tartozik a nagyobb angol városok közé, történelme és nevezetességei Nagy-Britannia kötelező látnivalói közé emelik. Persze Bath mindezeket kivételes adottságainak köszönheti: izgalmas fekvése, kellemes, enyhe klímája, és Anglia egyetlen természetes melegvízű forrása már a korai történelemben is letelepedésre alkalmassá tette, s mint történelmi település, évszázadokon át megőrizte jelentőségét. Bath Londontól 159 km-re nyugatra, az Avon-folyó völgyében fekszik. A folyót – melynek hajózhatatlan ágait a múltban mocsarak és tavak szabdalták – mára sikerült egyetlen csatornába terelni. Bath környezetében találjuk az elbűvölő vidékéről, mesebeli falvairól nevezetes Cotswolds-ot is.

Bár Bath legelső építészeti emlékei a római korból maradtak fenn, bizonyítékok vannak arra, hogy már a középső kőkorszakban, majd a bronz- és vaskorban is éltek itt emberek. Bath fő termálforrását a vaskori népesség Sulis istennő szentélyeként tisztelte, akit a Kr. u. 43-ban ideérkező rómaiak Minervával azonosítottak, s hamarosan templomot (Kr. u. 60-70), valamint egy fürdőkomplexumot (Kr. u. 76) emeltek a források fölé, mely az elkövetkező háromszáz évben folyamatosan épült, változott: az épületen belül kialakítottak caldariumot (forró vizes medence), tepidariumot (meleg vizes medence), valamint frigidariumot (hideg vizes medence). Sulis tisztelete olyan jelentős volt, hogy a város latin neve is Aquae Sulis (Sulis vizei) lett. Bath a III. században erődített falakkal lett körbevéve, majd a római fennhatóság megszűnte után, az V. század elején a fürdő hanyatlásnak indult.

Maga a római kori fürdő mindenkit lenyűgözött: 20 méter magas tetejével Britannia provincia egyik legmagasabb épülete volt (ez a tető ma már sajnos nem létezik – a római kori szint a mai utcaszint alatt van, így a felső galériáról, melyet Britannia római kormányzóinak és a provinciához kapcsolódó császárok szobrai díszítenek, a római kori épületrészre tekinthetünk le). Naponta 1,170,000 liter 46 fokos forrásvíz tör fel a mélyből, ez táplálja a fürdő vizét, a rómaiak emellett még két kisebb forrás vizét is felhasználták. Aquae Sulis fürdői olyan híresek voltak, hogy az egész birodalom területéről érkeztek gyógyulni, regenerálódni, vagy csak feltöltődni vágyók. A komplexum a IV. század elején érte el legnagyobb méretét: udvarán és színes fürdőcsarnokaiban több száz ember fért el.

Bath másik jelentős épületét, az apátságot a VII. században alapították, 973-ban itt  koronázták I. Edgárt Anglia királyává, de csak 1156-ban készült el teljesen. Az épület eredetileg egy bencés kolostor temploma volt, mely a XIII. században súlyosan megsérült, ezért a XVI. században újra kellett építeni, majd az ezt követő századokban többször is renoválták. Ma a templom külsejében-belsejében az angol gótika gyönyörű példáját mutatja. Bath mindezek ellenére csak 1590-ben, I. Erzsébettől kapott városi rangot, miután  újra felfedezték, mint fürdőhelyet. Ezt követően egyre több arisztokrata telepedett le a kellemes klímájú, gyönyörű városban. Második virágzását a XVIII-XIX. század között (György-kor: I-IV. György királyok után) élte.

A György-kori Bath a kor legnevesebb építészeinek köszönhetően lenyűgöző architekturális emlékekkel gazdagodott: idősebb és ifjabb John Wood egész negyedeket, utcákat, tereket varázsolt újjá, melyek azonos stílusú homlokzatukkal, elegáns megjelenésükkel fejedelmi hangulatot kölcsönöztek a városnak. Az építkezésekhez használt krémszínű mészkövet Ralph Allen, a haladó gondolkodású bathi polgármester (eredetileg postamester volt) bányáiból hozták. Allen egy saját vidéki rezidencia megépítésével is megbízta idősebb John Woodot, a város és a bányák között elterülő birtokán, a Prior Parkban. Aki Bathban jár, feltétlenül szakítson rá időt, és menjen el a Prior Parkba, nem fogja megbánni. A hatalmas angolpark – távol a civilizáció minden zavaró megnyilvánulásától – tökéletes kikapcsolódást biztosít.

A Prior Park főépülete a palladianizmus (építészeti irányzat a XVII-XVIII. században, a kifejezés Andrea Palladio olasz építész nevéből ered) egyik kivételesen szép példája, mely igen felkapott volt a korabeli Angliában. Maga a park – mely egy Bathra nyíló völgyben helyezkedik el – már 1100-ban létezett, de ma is látható formáját 1730-60 között nyerte el. Az építkezést saját tervei alapján id. Wood kezdte el, de az ellentét, ami közte és Allen között volt, leváltásához vezetett, a park kialakításának folytatása végül Richard Jones, majd Capability Brown tájépítész feladata lett. 1737-ben több mint 55 ezer fát (főleg szil és erdei fenyő) ültettek végig a völgy oldalán és tetején, míg a völgy alját szabadon hagyták, és halastavakat alakítottak ki. A kert jellegzetes építményei a teljesség igénye nélkül, egy palladioi híd (a világon csak 4 maradt épségben), egy gótikus kápolna, Mrs Allen grottoja (mesterséges barlang), és egy szerpentin-tó.

Idősebb és ifjabb John Wood további lenyűgöző alkotásokkal is gyarapították Bath kulturális gazdagságát. Előbbi nevéhez fűződik a híres Circus (1754-68) terveinek kidolgozása, aki az alapkőletétel után három hónappal elhunyt, így a kivitelezés fiára, ifj. John Woodra maradt. A György-kori építészet eme pompás példája egy kör alakú tér mentén sorakozó elegáns házsor, mely három egyenlő hosszúságú szakaszra oszlik. Terveiben a római Colosseum inspirálta. Talán még ennél is grandiózusabb alkotás a The Royal Crescence (1767-74), melyet Ifjabb John Wood tervezett: félhold alakban, egy tágas parkra nyíló, harminc egyforma homlokzatú sorház egysége, melyet számos nevezetes személyiség választott otthonául az elmúlt 240 évben. Ma szálloda, múzeum és privát lakások találhatók itt, de a filmgyártás is felfedezte magának, a többi között itt forgatták A hercegnő című filmet Kiera Knightley-val.

A XVIII. századra Bath az egyik legfelkapottabb, legdivatosabb város lett Angliában, köszönhetően a két Wood, Robert Adam (az Avon folyót átívelő palladioi híd, a Pulteney Bridge tervezője – ez egyike a világ 4 teljes egészében üzletekkel fedett hídjának), John Palmer (a Lansdown Crescent tervezője), és más neves építészek munkásságának. Ez a közkedvelt megítélése máig megmaradt, s ez nem csoda. Évi 3,8 millió turista keresi fel a várost, amelyhez hozzájárul az is, hogy Bath 1987-ben UNESCO Világörökségi besorolást kapott. Egyik testvérvárosa egyébként Kaposvár.