Alsó-Ausztria ékszerdoboza - Dürnstein

Alsó-Ausztriában rengeteg látnivaló található a fővároson, Bécsen kívül. Említhetnénk Sankt Pöltent, az apátságáról híres Melket vagy Krems városkáját. Ez utóbbitól pár kilométerre nyugatra a Duna partján fekszik az aprócska Dürnstein városa. A folyó kanyarulatában, festői szépségű helyen elhelyezkedő kis település a fölötte lévő középkori várról kapta a nevét. A várat 1192-ben említik először: Oroszlánszívű Richárdot itt tartotta fogva V. Lipót osztrák herceg. A vár ma romos állapotban van, de saját felelősségre látogatható. A település mintegy mini-Halstattként uralja a Dunakanyar látképét, középkori kolostorát 1410-ben alapították. Zegzugos kis utcáin hangulatos kávézók, kézműves boltok találhatók. 1805-ben a napóleoni háborúk egyik ütközete is itt zajlott. A csata nem volt jelentős, érdekessége, hogy mindkét fél, az oroszok és a franciák is győztesnek gondolták magukat. A franciák azért, mert az ellenfél több embert veszített, az oroszok meg azért, mert a franciák hagyták el először a csatateret.

Említésre méltó a Dürnstein fölötti túraösvény, mely a Duna partjától indul és a várostól nyugatra fekvő hegygerincen halad fölfelé. A vulkáni kőzetű sziklák meglepően furcsa és látványos formákat öltenek. A néhol drótokkal biztosított ösvény gyorsan emelkedik és lélegzetellállító látvány nyílik róla a Dunára és a városra is. Az alig 300 méter szintemelkedést leküzdve a Vogelberg és a Schlossberg nyergében hangulatos kis turistaházban pihenhetjük ki a fáradalmakat és öblíthetjük le a torkunkat egy sörrel, illetve könnyebben elkészíthető ételeket (virslit, kolbászt) vásárolhatunk.  A házat elhagyva a Schlossberg csúcsára érdemes felsétálni, a Starhembergwartéhoz. A megjegyezhetetlen és kiejthetetlen nevű kilátóról ismét csodás kilátásban lehet részünk. Innen meredek ösvényen ereszkedünk a középkori várig. A várban információs táblák tudósítanak Oroszlánszívű Richárd itt tartózkodásáról, illetve egy a vár történetéről és megtekinthetjük, hogyan nézhetett ki a vár a középkorban, fénykorában.  A várból két ösvényen is le tudunk sétálni az alatta elterülő városba. Mindegy melyiket választjuk, az egyik kicsit hosszabb, ám lankásabb. A városban nézzünk be a számtalan kávézó, illetve kézműves boltok egyikébe. Ha tehetjük, várjuk meg az estét, a vár díszkivilágítása csodás hátteret ad a Duna mentén fekvő városkának.

pl. Ciprus, Bécs, Balaton stb...
Indulás ideje:
Naptár

Utazási ajánlatok

» Tavaszi hétvége Ausztriában Mariazell, Mayerling és Lilienfeld és Berndorf a Semmering élményvonat fedélzetén! - 2 nap
» Meseszép kastélyok, tündöklő kertek Alsó-Ausztriában - 3 nap
» Meghitt karácsony Alsó-Ausztriában és Mariezellben - 3 nap
» Szilveszter a Salzkammerguti Tavaknál - 5 nap
» Schneeberg kirándulás - 1 nap

Szállás ajánlatok

» Ausztria - Aktiv Hotel Weisser Hirsch **** - Mariazell 84.500 Ft/főtől - Ausztria / Európa / Mariazell / Stájerország
» Bad & Ski Pension 0 Ft/főtől - Ausztria / Karintia / Európa

Információs oldalak

» Síelés Ausztriában
» Ausztria látnivalói
» Advent - Karácsonyi vásárok forgatagában
» Utak Március 15. idejére
» Szilveszteri utazások
» Karácsonyi utazások
» Húsvéti utazások
» Adventi utak
» Síelés Alsó-Ausztriában
» Buszos körutazások Ausztriában
» Biciklitúra, kerékpártúra
» Hosszú hétvége
» Via ferrata túrák kezdőknek és haladóknak

Cikkeink

» Síelés Heiligenblutban - Hunguest Hotel Heiligenblut téli ajánlat! - Kovács Attila
» Hogyan készüljünk fel a síelésre? -
» A biztonságos síelés 10 alapszabálya! - utazom.com
» Splitboard– titkosfegyver freeridereknek - Kollmann András
» Kiváló síszállás Ausztriában - Dorfhotel Seeleitn - Kovács Attila

Utazások

» Schneeberg kirándulás - 1 nap
» Alacsony-Tátra: Csúcstúra a Király-hegyre (1946 méter) - 1 napos túra
» A Kis-Fátra legmagasabb csúcsa és főgerince - 1 nap
» Szlovák Paradicsom – Hernád-áttörés - 1 nap
» Alacsony - Tátra főgerinc, Gyömbér - Chopok - Dereše - 1 nap
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!