A TRX: ideális edző és útitárs

Nem vagyok az tipikus edzőterem látogató. Na jó, bevallom: soha sem voltam. Számomra a sport az, ha elmegyek alibikocogni. Valahogy nem jutok el sohasem. Mindig van valami, ami pillanatnyilag fontosabbnak tűnik, aztán persze később kiderül, hogy akár mehettem volna, de majd legközelebb. Csak az a gond, hogy sohasem lesz legközelebb: most van. Meg hát az utazás. A munkám miatt rengeteg időt töltök külföldön, ott is sokat olyan helyeken, ahol annak is örülök, ha a laptopom fel tudom tölteni: nem hogy még sportolási lehetőség után nézzek. Új helyek, új városok, új emberek: mire kávézóból megtalálom a legkedvesebbet, általában már tovább is kell állnom.

Aztán elkezdtem egyre rosszabbul érezni magam a bőrömben: az eddigi kihívások már kevésnek bizonyultak, értelmetlennek éreztem ezt a folyamatos rohangálást, valami olyat kerestem, hogy annyi mindent csinálok, hogy soha semmit nem érek el teljesen. Semmi sem rángat ki a középszerűségből. Ez nem maradhatott így. Kerestem valamit, ami nagyon hatékony, könnyű beépíteni a hajszolt életstílusomba és igazi eredményt érhetek el vele. Ami napi negyven-ötven perc ráfordítással látható változást, igazi önbizalom növekedést okoz. Nem is hittem volna, hogy ennyire átgondolt, mégis nagyon egyszerű eszközt találok majd.

A TRX kicsi, könnyű és döbbenetesen hatékony. Természetesen rengeteg szakértői és testedzői magyarázat is szól mellette, én csak a saját szempontjaimat tudom leírni: az elcsomagolt eszköz kicsi és könnyű, maga a függetlenség, gyakorlatilag bárhová magammal vihetem, nem csak otthon használhatom, hanem utazás közben is. Nem kell edzőtermet keresnem, nem kell idegen helyeket megszoknom: csupán egy fix pontra van szükségem, és már használhatom is. A gyakorlatok hatalmas száma miatt kezdőként is megtalálom azt, ami az én szintemnek szól, később pedig telhetetlenem a kihívást és az elért eredményeket. A pontosan kidolgozott edzéstervnek köszönhetően nagyon jól átmozgathatom magam, valódi erőnövekedést elérve, erősítve az összes hobbimhoz szükséges vázizmokat, és ehhez semmi másra nem volt szükségem, csak a TRX -re és a saját akaraterőmre. Nagyon gyorsan váltam függővé.

Kemény volt, főleg az elején. Rendszeresség, fáradtság. Odafigyelés, hogy ne legyen sérülés, helyes legyen a tartás, a technika és az étkezés, a nyújtás. A funkcionális tréning volt a legjobb választás- A TRX-el nem vagy terembe kényszerítve, nem kellenek nagy és nehéz eszközök, mégis több ezer gyakorlatra alkalmas. Az elején nagyon fontos a szakértő segítség, hiszen meg kell tanulni használni az eszközt, be kell állítani az alapgyakorlatokat. Fáj, ott is, ahol sohasem gondoltad volna. De megéri. Mert olyan sikerélmény ad, újabb és újabb kihívás elé állít, hogy nem bírod abbahagyni.

Valami megváltozott, pedig én ugyanaz maradtam. Nem csak a testem lett erősebb, nem csak a stabilitásom jobb. Legyőztem a legnagyobb ellenségem: a saját félelmeim. Mert most már elhiszem, tudom, hogy képes vagyok rá. Ez a magabiztosság vonzóvá és sikeressé tesz. Mert mindenki érzi körülöttem, hogy tudom, mit akarok, és el is érem azt. A saját erőmből.
 

Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!