A hortobágyi Csillagoségbolt-Park
Néhány nappal ezelőtt, a Nagyhideghegyi turistaház felett állva, a Tejutat bámulva szembesültem újra a főváros és a Duna-parti települések látványával. Nagyjából 400-500 méter magasságig sűrű köd borította a folyó vonalát, az alatta fuldokló városok pedig sárgás fénycsóvával törték át a párapaplant.
A lakott területek kivilágítása nem csak hatalmas energiába kerül, de ez okozza az úgy nevezett fényszennyezést. Már nagyon messzire kell mennünk otthonunktól, a várostól, ha egyáltalán látni szeretnénk az éjjeli eget.
A fényszennyezés komoly problémát jelent az egész Föld élővilágának. A vándormadarak tájékozódó képessége és éjszakai életmódot folytató más élőlények belső órája és természetes életritmusa is felborul az erős megvilágításának köszönhetően. Tekinthetjük úgy is, hogy az ember csak egy evolúciós tényező, amihez lehet alkalmazkodni, vagy nem, ugyanis az élelmesek itt is győznek: néhány éve egy madarász elmesélte, hogy Kairóban a barna kányák az utcai lámpák fényénél fogdossák össze a gyanútlan denevéreket.
De fontos megjegyezni azt is, hogy a csillagos ég hamisítatlan látványa fontos érték, nem csak az élővilágnak, hanem nekünk is. Magas hegyekben, sivatagokban, a civilizációs hatásoktól távoli járva megdöbbentő élmény, hogy az éjszakai égre feltekintve, valójában mennyi csillag is pöttyözi az égbolt fekete bársonyszövetét. Szerencsére itthon még vannak helyek, ahol érintetlen az égbolt. Éppen most ismerték el a Hortobágyot ilyen érték egyik menedékének. Szerencsére itt még megtaláljuk a távolságot, mint üveggolyót, és remélhetőleg a Nemzeti Park területén bevezetett intézkedéseknek köszönhetően még sokáig megmarad ez a látvány. Így már nem csak a kulturális világörökség része, és kiemelten fontos madárvonulási útvonal, bioszféra rezervátum és fokozottan védett Nemzeti Park, hanem a csillagos égboltjáról is híres. Hihetetlennek tűnik, de igaz: nemsokára már azért is el kell kirándulnunk ide, hogy megcsodálhassuk az éjszaka valódi arcát.
