40.000 kilométeres nászút

Már több mint egy éve, 2011. június 11-én indult el Árpi és Zita világ körüli bringás Nászútjára. Gratulálunk nekik ez alkalomból! Árpiék azóta már Indiát is elhagyták, Nepálban járnak. Ha még nem olvastál Róluk/Tőlük, pár szó arról, miért is kezdték el, mi motiválja őket:

Mondanivalónk

Úgy gondoltuk, hogy ez az utunk már lesz akkora vállalkozás, hogy érdemes legyen arra, hogy felhívjuk vele a figyelmet néhány szerintünk fontos dologra. Három témát szeretnénk kiemelni, melyeket szeretnénk a zászlónkra tűzve magunkkal vinni erre az útra, így eljuttatni minél több emberhez. Ezek a következők:

Család

A Család évében indulunk el nászutunkra. Mindketten egy rendes, jó értékrendekkel bíró családban nőttünk fel, és ezért mindketten hálásak vagyunk a szüleinknek és a nagyszüleinknek. De sajnos ezzel nem mindenki van így, mert sok ember, sok szülő nem is gondol bele, milyen meghatározó szerepe van a Családnak a gyermekek – vagyis a jövő nemzedéke életében. Egy jó család az alapja mindennek. Ezt szeretnénk hirdetni az utunkkal.

Kerékpár

Ezt talán nem kell túlmagyarázni. Akit megfertőzött már a kerékpár és a kerékpártúrázás szeretete, az pontosan tudja, miért kelünk útra, miért ez az egész oldal a túráról, miért osszuk meg az élményeinket. Aki még nem érti, miért nem megyünk inkább repülővel, busszal vagy vonattal, annak reméljük miután belenéz az itt található oldalakba, világos lesz, hogy kerékpározni jó, és talán Ő maga is kedvet érez majd kipróbálni, és nekiindulni egy kisebb-nagyobb útnak, ha máshová nem, legalább autózás vagy tömegközlekedés helyett a boltba, munkába.

A világot kerékpárral felfedezni fantasztikus dolog, gyermekként és felnőttként egyaránt. Persze felnőtt korunkra ezt a legtöbben már elfelejtjük. A nagy rohanásban elfelejtjük élvezni a pillanatot, megélni a mát, őszintén és önfeledten örülni, nevetni. Ezt a kerékpározás tökéletesen megadja az embernek – néha verejték árán, de épp ezért is szép az egész.

Fenntarthatóság

Mindenki kezdi érezni, hogy valami már nincs rendben, valami fog történni még a mi életünkben, talán nem is a túl távoli jövőben, mert a mai társadalmunk nagyon nagy mértékben kőolaj alapú, környezetszennyező, és fenntarthatatlan. Ez több okból aggályos:

Egyrészt mert ezek a fosszilis energiahordozók véges mennyiségben találhatóak meg a bolygónkon így egyre költségesebb őket kibányászni ráadásul ezzel szemben az igények egyre csak növekednek, mert egyre többen vagyunk, egyre nagyobb igényekkel, hiszen a fejlődő országok példaként próbálják követni az amerikai fogyasztói társadalom mintáját.

Erre még mondhatnánk is, hogy “nagyszerű, legalább ha elfogytak a fosszilisek, annál gyorsabban átállunk a megújulókra”. Igen ám, csak a mai világ már olyan magas szinten berendezkedett erre az olcsó, könnyen tárolható és korlátlan (?! :o) mennyiségben rendelkezésre álló energiaforrásra, hogy nem lesz könnyű erről a vonatról leugrani. Gondoljunk csak a legalapvetőbb dologra, az élelmiszer előállítására. Ma amit eszünk, az gyakorlatilag kőolajból van: A föld, ahol termesztik, kőolaj alapú anyagokkal van műtrágyázva, és dízellel hajtott gépekkel szántják, vetik és aratják a terményt, ami aztán rossz esetben még több ezer kilométert utazik a tányérunkig – ki nem találjátok: teherautókon, vonatokon és repülőkön. És akkor még egy gramm húst sem ettünk, aminek az előállításához vegyél alapul egy kb. 10-szeres szorzót, hiszen szerencsétlen állatnak évekig ennie és innia kell, mire akkorára nő, hogy levágják.

Persze nem kell kétségbe esni, az ember nem hiába nőtt ilyen okosra, vannak megoldások: járj bringával, figyelj oda a fogyasztásodra (otthon: víz, gáz, villany), ne vegyél sok felesleges dolgot, és terjeszd ezeket a gondolatokat. De talán – és tudjuk, ez most meredeken hangzik – a legjobban akkor cselekednénk, ha elkezdenénk gyorsan a saját otthoni kiskertünkben élelmiszert termelni saját magunknak. Vagy még jobbat mondunk: Kitalálták már az élelmiszer termelő erdőkertet! Ha elhagyod az eddig szokásos gondolkodásformát az élelmiszer termelésről és egy kicsit utánanézel, rájössz, hogy ugyanakkora területen sokkal kevesebb ráfordított munkával és energiával megtermelhető ugyanannyi vagy akár még több élelmiszer, ha nem gabonaféléket vetsz évről évre monokultúrában, hanem többféle növényt, fákat, bokrokat, füveket úgy, olyan azok összhangban legyenek egymással, hogy aztán ne Neked kelljen róluk gondoskodnod, hanem szinte csak a betakarítás maradjon rád. A természet már évmilliók alatt kitalálta ezt megoldást, hiába próbáljuk ezt megváltoztatni, nehezen fog menni, sokkal egyszerűbb, ha meglovagoljuk a természet szabályait, mintsem megpróbáljuk megváltoztatni őket. Az elv, amit követni kell: permakultúra.

Másrészt, a másik nagy aggályunk a fosszilis alapú üzemanyagokkal szemben, hogy azok a mikroorganizmusok, amelyekből aztán ezek az energiahordozók lettek, évmilliók alatt kötötték meg azt a szénmennyiséget, amit mi most pár száz év alatt visszaeregetünk az ökoszisztémába, és tönkretesszük vele az otthonunkat, a Földet. Ezzel veszélyeztetve sok millió fajt, köztük a tápláléklánc csúcsán lévő fajt is, vagyis saját magunkat. Biodivezitás csökkenése, éghajlatváltozás, a tengerszint emelkedése, szemét-szigetek az óceánokon… Sok a baj, de tudunk változtatni rajtuk, minden csak rajunk múlik. Van erről jó pár film az interneten, könnyen emészthetőek, nagy részük legálisan ingyen letölthető. Talán értelmesebben eltöltött időnek fogjátok találni azt a másfél órát, amit egy ilyen film megtekintésével töltötök, mintsem inkább egy n+1-edik hálivúdi borzalom után. Ne hunyj szemet ezek felett a dolgok felett, na hagyd, hogy megvezetve, elbutítva élj, ez korunk legnagyobb problémája, talán pont a mi generációnk az, aki meghozhatja a változást, ezt a bolygót örökségül hátrahagyjuk az utódainknak, és rajtunk múlik, hogy egy tönkretett szemétdombot hagyunk-e hátra, vagy egy gyönyörű, élhető bolygót.

Azt, hogy ezekre a problémákra mi lesz megoldás, és hogy milyen lesz az új világ, még mi is csak sejtjük, és reméljük, hogy az átmenet nem lesz túl fájdalmas, de ez azon is múlik, hogy mikor kezdődik el. Azt, hogy hol kell elkezdeni, már sejtjük: a folyamatot nem odafentről fogják elindítani. Akik ennek az egésznek a tetején vannak, azoknak nem az az érdekük, hogy ez a rendszert minél előbb leváltsa valami más, fenntarthatóbb emberi életforma. A folyamat az emberek fejében kell, hogy elkezdődjön. Tehát nézd meg, olvasd el, gondolt át a Zöldsarok tartalmait, majd add tovább őket, és próbálj napról napra fenntarthatóbban élni, mint eddig.

Kezdésnek mondjuk… pattanj fel a bringádra! :)

 

A nászutasok nyomon követhetőek saját weboldalukon: www.360fokbringa.hu
Megtaláljátok őket a Facebookon és nálunk is, sok más túrával együtt: www.evobike.hu

pl. Ciprus, Bécs, Balaton stb...
Indulás ideje:
Naptár

Utazások

» Csehország: bringa, sör, kultúra - 4 nap
» Drezda-Prága biciklitúra - 5 nap
» Kerékpártúra Hollandiában: A tulipánok földje - 5 nap
» Duna menti biciklitúra (Passau-Bécs) - 5 nap
» Provence kerékpártúra a levendulák földjén - 6 nap
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!