Tisza-tó
A Tisza-tó a pihenni vágyók és a vízi sportok kedvelőinek egyaránt kedvelt úti célja. Természeti kincs, védett érték a tó madárrezervátuma.
Jellemző adatok
A tó négy megye (Jász-Nagykun-Szolnok, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar) találkozásánál alakult ki. A régióban - a horgászatra, fürdőzésre, vízi sportokra alkalmas helyek mellett - találhatók csendes falvak, műemlékekben gazdag települések. Kiindulópont lehet a vidék a Jászaság, a Nagykunság, a Hortobágy, a Dél-borsodi- és a Hevesi-síkság felé kirándulóknak.
A Tisza-tó vízfelülete 127 négyzetkilométer, hosszúsága 27 kilométer, az itt található szigetek összterülete 43 négyzetkilométer. A meder közepes vízmélysége 1,3 méter, a maximális vízmélység 17 méter.
Történelem, folklór
A Tisza-tó vidéke az újkőkor óta lakott. Nevezetes rézkori kincslelet került elő Tiszaszőlősön, s népvándorlás kori leletek a folyó menti árvízmentes magaslaton. Tiszaörvény Árpád-kori és kora középkori faluhelyének feltárása a révátkelő igen korai jelentőségét bizonyítja.
![]() |
A térség mai településeinek többsége az Árpád-kori Tomaj nemzetség birtoka volt. A legnagyobb pusztítást a török kiűzése körüli hadjáratok idején szenvedte e vidék. A XVII. század első felében református bevándorlókkal népesedett be a régió, majd az egri érsekek rekatolizáló törekvései következtében északnyugat felől katolikusok érkeztek.
A régióközpont, Tiszafüred közigazgatási szerepköre, nagyobb népessége, átkelőhelye, vásárai, kisipara révén emelkedett ki környezetéből. A lassú polgárosulásnak a Tiszafüred-Karcag vasútvonal kiépülése adott nagyobb lendületet a XIX-XX. század fordulóján.
A tómelléki települések művészi kisipara - a tiszafüredi fazekasság és nyereggyártás, a karcagi fazekasság, a mezőcsáti díszkerémia - országos hírű. Építészetét korábban - meszelt oszlopú, nádtetős házaival - a nemes egyszerűségű, népi klasszicizmus jellemezte. Népviselete a XIX. sz. végére már polgárosult, bár a hímzett suba, szűr és női kisbunda még száz éve is gyakori volt. A falvak asszonyai még az első világháború táján is gazdag díszítésű szőtteseket, keresztszemes és szabadrajzú, gyapjú- és pamuthímzéseket készítettek.
Az átányi szövött textíliákra a több díszítőcsíkot egymáshoz sorakoztató, az ősi kék-piros színeket alkalmazó stílus máig jellemző. A viselethez hasonlóan a lakberendezés is polgárivá vált, a színes, tulipános bútorokat a barnára festett váltotta fel.
Földrajz, természet
A Tisza-tó környékén számos madárfaj talál kedvező fészkelési lehetőséget. A Tisza-tavi Madárrezervátum 199 madárfaj - köztük a kanalasgém, a szürke gém, a kárókatona, az üstökös gém, a nagy kócsag, a kis kócsag, a bakcsó, a barna kánya, a barázdabillegető, az erdei pinty - életfeltételeit biztosítja. Kuriózumnak tekinthető itt az erdei gémtelep. A madárrezervátum országos jelentőségű, védett természeti érték.
![]() |
A Hortobágyi Nemzeti Park területéhez tartozik a Tisza-tó jelentős része, így a Nagyiváni puszta és Karcag határa is. Tavasszal a vízzel elöntött szikfoltokon, a vizenyős rétek környékén vadrécék, vadludak, pajzsoscankók, godák csapatai tanyáznak, ősszel darvak pihennek meg. A szikpadka pereme az otthona a sziki pacsirtának, s váltakozó állománnyal költ itt a székicsér és egy kisebb túzokcsapat.
A Hortobágy egyik különleges adottságú része, a Pusztakócsi-mocsarak csak a nemzeti park engedélyével látogatható. A Tiszaigari Arborétum - hírességeivel, a Mátyás király-fával és a kocsányos tölgyekkel - szintén országos védelmet élvez.
A tóvidékhez kötődik a Borsodi-Mezőség, valamint a Hevesi puszták - mindkettő tájvédelmi körzetként érdemes a megkülönböztetett figyelemre.
A tó és a halak
A Tisza-tó a Tisza folyó hullámterén jött létre, gátak közötti, duzzasztott folyószakasz, tizenhat szigettel és tíz csatornával. A Tisza jól kivehető medre - a március közepétől november elejéig tartó duzzasztás idején - 10-15 méter mélységet is elér.
![]() |
A hatalmas vízfelületen három öböl (Abádszalóki-, Sarudi-, Tiszavalki-) és két, holtágakkal, duzzasztás előtti laposokkal, rétekkel tagolt tórészlet (Tisza-tavi Madárrezervátum, Tiszafüredi Holt-Tisza) különíthető el.
A tó középső része Magyarország legnagyobb összefüggő horgászvize, amelyben több mint ötven halfaj él, közülük tizenkettő védett. Megtalálható itt a harcsa, a süllőfélék, a csuka, a nem őshonos fajok közül a busa és az amur. A Tisza-tóban öt-hat kilogramm súlyúra is megnő a balin. A törpeharcsával és a védett réticsíkkal a holtágakban találkozhatunk. A védett halfajok közül legnagyobb számban a magyar bucó és a selymes durbincs található a Tisza-tóban, ám - mesterséges szaporítás eredményeképpen - ma már sok nyurga ponty is él itt.
Hasznos linkek
Olaszország

Firenze, a reneszánsz bölcsője
4 napos körutazás Toszkánában2013.07.04
A gondolák városa, Velence
4 napos buszos körutazás Itália szívében2013.10.03
A zene szárnyán Észak-Olaszországban
4 napos buszos utazás Olaszországban2013.07.27Horvátország 2013

Hotel Medena ***/** Trogir (Seget Donji)
4 nap / 3 éj
Rab Hotel International*** Rab
4 nap / 3 éj-15%
Hotel Uvala Scott ** Kraljevica
4 nap / 3 éjTörökország 2013

Dino Club Alba Queen *****
8 nap / 7 éj
Hotel Alba Royal ***** Side
8 nap / 7 éj
Hotel Sahara **+ Side
8 nap / 7 éjGörögország

Kitsa Apartmanház Sarti
8 nap / 7 éj
Relax Hotel Studiók
8 nap / 7 éj
Manos Apartman **+
8 nap / 7 éjVia Ferrata

Via ferrata túra kezdőknek
Egynapos via ferrata a Bécsi-erdőben2013.05.25
Júliai-Alpok - a via ferráták paradicsoma
3 napos via ferrata a Corsi menedékház környékén2013.06.21
Szlovénia legmagasabb csúcsa: Triglav túra
3 napos túra Szlovéniában2013.07.05
Via ferrata túra kezdőknek a Hohe Wandon
Egynapos via ferrata oktatás és túra kezdőknek és haladóknak Ausztriában2013.07.06Gyalogtúra

Ausztria legszebb szurdokvölgye
1 napos gyalogtúra Ausztriában2013.05.18
Tavaszi gyalog és kerékpártúra Seckauba
Ausztriai 3 napos kirándulás2013.05.24
Magas-Tátra túra: Hosszú-tavi menedékház
1 napos gyalogtúra a Magas-Tátrában2013.05.25
Rax-Alpok gyalogtúra
Egynapos kirándulás a Heukuppe 2007 méteres csúcsára2013.06.01Világjárás

Skócia
6 napos körutazás aktív programokkal Skóciában2013.08.22
Peru: Inka-ösvény gyalogtúra/Chachani mászás 6057m!
9 napos kalandutazás Peruban2013.08.26
Izland - Jégország csodái
5 napos utazás Izlandon2013.10.03
A varázslatos Észak-India és Goa
11 napos körutazás Indiában (Aranyháromszög és Varanasi) + Goa hosszabbítás2013.10.17Biciklitúra

Tavaszi gyalog és kerékpártúra Seckauba
Ausztriai 3 napos kirándulás2013.05.24
El Camino zarándokút két keréken biciklitúra
14 napos kerékpártúra a Szent Jakab zarándokúton2013.06.14
Kerékpártúra Párizsban és a Loire-völgyében
6 napos biciklitúra Franciaországban2013.07.02





























