Szigetmonostor

Főoldal Európa Magyarország Budapest és környéke SzigetmonostorSzigetmonostor információk

Szigetmonostor - komppal - a Duna mindkét ága felől megközelíthető. Kompátkelőhelye van a szentendrei Határ Csárdánál és Alsógödnél. Horány hajóállomásáról, illetve Dunakesziről komppal érhető el leggyorsabban.

Közúton egyedül a Tahi felöli hídon juthatunk a településre.

Az őskor óta lakott hely, már a római korban is fontos erődrendszer volt itt, amelyet a honfoglalás idején Kurszán fejedelem szállt meg. A falu eredetileg a Nagy-Duna mellett terült el, a Szent Szalvator monostor körül, amelyet Tiburc ispán alapított 1217-ben. A kolostor először a bencéseké volt, később a ciszterek, a premontreiek, majd a pálosok vették át. A település a rég volt kolostorról kapta a nevét. Az itteni lakosok katolikusok voltak, majd elég korán megismerték a reformáció tanait. A falu lakói Buda bevételének idején költöztek a község jelenegi helyére, a törökök elől menekülve. Ezt követően a Zichy család tulajdonába került a terület, majd az óbudai koronauradalom, illetve Horányi Gábor Pest megyei alispán birtoka volt.

Közigazgatásilag Szigetmonostorhoz tartozik Horány is, a budapestiek kedvelt üdülőterülete. Kiterjedt üdülőövezet, nagyon sok hétvégi ház található itt.

Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár

Elhelyezkedés

Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!