Szabadbattyán
A település megközelíthető közúton: a 7-es úton, vagy Veszprém felől is, Berhidán keresztül; vasúton: a Budapest-Székesfehérvár-Tapolca és a Budapest-Székesfehérvár-Nagykanizsa vonalon.
A falu határában számos régészeti lelőhelyet tártak fel, ahonnan bronzkori, kelta, germán, avar- és honfoglalás kori sírok, települések maradványai kerültek elő. A Sárvíz-Malom-csatorna partján római kori villa feltárása folyik. Ez az ókori Pannónia legnagyobb eddig ismert villája. Mérete 110x120 m. Lehetséges, hogy ebből a villából származik a Seuso-kincs néven ismert, páratlan értékű színezüst lelet, amelyért Magyarország pert folytatott a közelmúltban. A besenyők által lakott község neve oklevélben 1279-ben bukkan fel először, Bathyan (Battyán) alakban. A Batthyány család a hét vezér egyikétől, Őrstől származott. A szabad előtag azt jelenti, hogy nem falu, hanem mezőváros valamint, hogy az itt lakó jobbágyok szabadon költözhetnek.
Határában, a mai Szabadbattyán délkeleti részén állt egykor a Csíkvár erődítmény és vámhely. A települést századokon át országszerte inkább Csíkvárként ismerték, és 1875-ig ezen a néven vasútállomása volt. Ekkor keresztelték át Szabadbattyánnak. A Csíkvár elnevezést valószínűleg a Sárvíz folyóban egykor bőven tenyésző csíkhalról kapta. A védelmi jellegű erősség - amelyet a török erődítménnyé épített át - a török hódoltság utolsó éveiben állandó magyar portyák és jelentősebb csaták színhelye volt. 1687 októberében adta fel a török őrség, és ezzel szabaddá vált az út a Fehérvár elleni felvonuláshoz. A Rákóczi-szabadságharc idején Csíkvár sokáig volt a kurucok egyik legfontosabb fészke.
Szabadbattyán ma kellemes, rendezett falu, Székesfehérvár elővárosaként tartjuk számon. A község keleti területét Lajos-telepnek nevezik. Az északi külterületen szőlővel, gyümölcsössel, hétvégi házakkal telepített területet Batthyány Emmaróza grófnő emlékére Emmarózának nevezik.
Seuso-kincs
Egy amatőr régész, Sümegh György találta minden valószínűség szerint Polgárdi-Szabadbattyán-Kőszárhegy térségében a kincset. A lelet pannóniai eredetét közvetett régészeti és nyomozati bizonyítékok láncolata igazolja, de a legfontosabb bizonyíték az említett tálon olvasható Pelso felirat. Sümegh György 1980 decemberében rejtélyes módon meghalt. Ügyében nyomozás kezdődött. A lelet illegális úton került külföldre. A tárgyak először 1984-ben a kaliforniai Getti Múzeumban, majd 1990-ben a Sotheby's aukciós ház New York-i árverése előtt bukkantak fel az angol főnemes, Northampton lord nevéhez fűződő befektetési érdekeltség tulajdonaként. A lelet több mint 40 darabból álló tálalókészlet, amelyet nagyméretű tálak, kancsók és egyéb edények alkotnak. Közöttük egy 70 cm átmérőjű, aranyozott, 9 kg súlyú ezüsttál, ezen olvasható a Balaton ókori neve, a "Pelso" felirat.
Szállások

Talent Vendégház Szabadbattyán ***
Elhelyezkedés
Olaszország

Firenze, a reneszánsz bölcsője
4 napos körutazás Toszkánában2013.07.04
A gondolák városa, Velence
4 napos buszos körutazás Itália szívében2013.10.03
A zene szárnyán Észak-Olaszországban
4 napos buszos utazás Olaszországban2013.07.27Horvátország 2013

Hotel Medena ***/** Trogir (Seget Donji)
4 nap / 3 éj
Rab Hotel International*** Rab
4 nap / 3 éj-15%
Hotel Uvala Scott ** Kraljevica
4 nap / 3 éjTörökország 2013

Dino Club Alba Queen *****
8 nap / 7 éj
Hotel Alba Royal ***** Side
8 nap / 7 éj
Hotel Sahara **+ Side
8 nap / 7 éjGörögország

Kitsa Apartmanház Sarti
8 nap / 7 éj
Stelitsa Apartmanház Sarti
8 nap / 7 éj
Vasso Apartman *** Sarti
8 nap / 7 éjVia Ferrata

Via ferrata túra kezdőknek
Egynapos via ferrata a Bécsi-erdőben2013.05.25
Rax-Alpok via ferrata: a Haid Steig
Egynapos via ferrata túra az Alpokban2013.06.01
Júliai-Alpok - a via ferráták paradicsoma
3 napos via ferrata a Corsi menedékház környékén2013.06.21
Szlovénia legmagasabb csúcsa: Triglav túra
3 napos túra Szlovéniában2013.07.05Gyalogtúra

Magas-Tátra túra: Hosszú-tavi menedékház
1 napos gyalogtúra a Magas-Tátrában2013.05.25
Rax-Alpok gyalogtúra
Egynapos kirándulás a Heukuppe 2007 méteres csúcsára2013.06.01
Medve-szurdok túra
Egynapos buszos kirándulás2013.06.08
Túra a Hochwechsel (1743 méter) csúcsára
A Hochwechsel (1743 méter) és a Wechsel szurdok2013.06.15Világjárás

Skócia
6 napos körutazás aktív programokkal Skóciában2013.08.22
Peru: Inka-ösvény gyalogtúra/Chachani mászás 6057m!
9 napos kalandutazás Peruban2013.08.26
Izland - Jégország csodái
5 napos utazás Izlandon2013.10.03
A varázslatos Észak-India és Goa
11 napos körutazás Indiában (Aranyháromszög és Varanasi) + Goa hosszabbítás2013.10.17Biciklitúra

El Camino zarándokút két keréken biciklitúra
14 napos kerékpártúra a Szent Jakab zarándokúton2013.06.14
Kerékpártúra Párizsban és a Loire-völgyében
6 napos biciklitúra Franciaországban2013.07.02
Normandia-Bretagne kerékpáron
9 napos biciklitúra Franciaországban 2013.07.10
Bringatúra a Tátrában
4 napos kerékpáros körtúra a Tátrában2013.07.11Tengerikajak

Kajak, kaland: Tőserdő, Holt Tisza
Tőserdei csavargás - Két nap, két holtág - kajakból.2013.05.25
Sajkod - A Balaton kajakkal, bringával
2 nap kajakban és két keréken2013.06.01
Szardíniai kalandok
10 napos kajaktúra2013.06.07







