Nagyhalász

A település megközelíthető közúton: a 4-es úton Nyíregyházáig, majd északi irányban vagy Tokaj-Rakamazon és Ibrányon keresztül; vasúton: a keskeny nyomtávú Nyíregyháza-Dombrád felől vonalon.

A település az írott forrásokban a XIII. század közepén tűnt fel, így a megye egyik legrégebbi településeinek egyike. Nevének népetimológiája a jeles XIX. századi költő, Tompa Mihály egyik népregéjéből ismerhető, amelyhez anyagot Nagyhalászból szerzett.A halász és aranyhal című rege szerint a szegény öreg halász, akinek sikerült hálójába keríteni a királylány kedvenc halacskáját, jutalmul a királytól nemesi levelet kapott egész faluja számára, amely attól a naptól kezdve a Halász nevet viseli, és amelynek címerét is két aranyhal díszíti. 

Először Halaz néven jelent meg a település. Királyi birtok volt, lakói pedig a király halászai. Az Árpád-korban a szabolcsi vár birtoka lett. A tatárok pusztítása nyomán elnéptelenedett földet IV. Béla a Gut-Keled nemzetségnek adományozta 1245-ben. A XIV. század közepén a Paksiak őse kapta meg a király adományaként, de fiaitól 1404-ben Zsigmond elvette, és Csapi Andrásnak adta. 1454-ben a Czudarok birtokolták, később a bélteki Drágfiaké lett. Bár a törökhódoltság során elnéptelenedett, 1566-ban már ismét Szabolcs megye egyik legnépesebb helye volt.

Rétköz fennállása idején a falut víz vette körül, szárazon csupán Nyíregyháza és Kemecse felől lehetett megközelíteni. Míg a lecsapolások előtt a népesség főmegélhetését a rétben folytatott állattenyésztés és a halászat biztosította, később a szárazra került jó minőségű talajon a lakosság intenzív földművelésbe kezdett, s a település - annak ellenére, hogy nagy múltú zsákgyára révén ipari üzemmel is rendelkezik – máig megőrizte mezőgazdasági jellegét. A fontos útkereszteződés mentén fekvő Nagyhalász a század elején vasutat - igaz, csak keskeny nyomtávút – is kapott, ami igencsak megkönnyítette a megtermelt mezőgazdasági áruk piacra szállítását. 1993-ban vált várossá.

Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár

Elhelyezkedés

Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!