Hollóháza
A település nevét az itt gyártott porcelán tette világszerte ismertté. A környék háborítatlan hegyvidék, amelyet számos turista keres föl, miután Hollóháza az 1096 kilométer hosszú Országos Kék Túra egyik végpontja. A község Árpád-kori település. Nevét az itteni pálosok címerében található hollóról, illetve a falu határában...
A település nevét az itt gyártott porcelán tette világszerte ismertté. A környék háborítatlan hegyvidék, amelyet számos turista keres föl, miután Hollóháza az 1096 kilométer hosszú Országos Kék Túra egyik végpontja.
A község Árpád-kori település. Nevét az itteni pálosok címerében található hollóról, illetve a falu határában valamikor létezett kolostor (hollósház) nevéből eredeztetik.
Egy 1270-ből származó okirat már lakott helyként említette, de a török harcok idején elpusztult, és csak a Rákóczi-szabadságharc után telepítették újra.
A község sorsa szorosan összefonódott a kőedény- és a porcelángyártással. A mai gyár helyén 1777-ben a Károlyi család üveghutát telepített, ahol 1831-től kőedénygyártás folyt. Fellendülése Istványi Ferenc bérlő négy évtizedes (1860-tól 1902-ig) munkásságához köthető.
A porcelángyártás az államosítás után, 1949-ben kezdődött Hollóházán. A gyár életében jelentős esemény volt, amikor 1977-ben Hollóházára érkezett Szász Endre grafikus és festőművész, aki kezdeményezte a művészi táblaképek készítését. Szász Endre egyik porcelánképe látható a helyi iskola főfalán is.
A hollóházi kőedény- és porcelángyártásról átfogó képet ad a Porcelánmúzeum. Érdemes megnézni a település református és modern római katolikus templomát, amelyhez különlegességnek számító, porcelánképekből álló kálvária vezet.
A természet kedvelőinek kiváló túralehetőséget kínálnak a környező hegyek. A település központjában található az Országos Kék Túra keleti végét jelző emlékmű.
A településen 2004-től Fazekas-ház működik.
Hollóháza a 3-as útról Hidasnémetinél leágazó útról érhető el, de megközelíthető Sátoraljaújhely felől is.
Elhelyezkedés
Olaszország

Firenze, a reneszánsz bölcsője
4 napos körutazás Toszkánában2013.07.04
A gondolák városa, Velence
4 napos buszos körutazás Itália szívében2013.10.03
Észak-Olaszország Gyöngyszemei
4 napos buszos kiskörút Olaszországban2013.08.17Horvátország 2013

Mediteran Residence Üdülőtelep ** Rabac
4 nap / 3 éj-10%
Hotel Medena ***/** Trogir (Seget Donji)
4 nap / 3 éj
Hotel Marina ** Rabac
4 nap / 3 éj-15%Törökország 2013

Hotel Dino Club Alba Resort ***** Side
8 nap / 7 éj
Dino Club Alba Queen *****
8 nap / 7 éj
Hotel Alba Royal ***** Side
8 nap / 7 éjGörögország

Kitsa Apartmanház Sarti
8 nap / 7 éj
Manos Apartman **+
8 nap / 7 éj
Elli Apartman **
10 nap / 7 éjVia Ferrata

Júliai-Alpok - a via ferráták paradicsoma
3 napos via ferrata a Corsi menedékház környékén2013.06.21
Rax-Alpok via ferrata: a Haid Steig
Egynapos via ferrata túra az Alpokban2013.06.29
Hochtor csúcstúra az Alpokban (2369 méter)
2 napos ausztriai gyalogtúra és via ferrata2013.07.27
Francia-Alpok via ferrata túra
9 nap a Via ferrata, rafting és gyalogtúra világában2013.08.02Gyalogtúra

Nyári túra a Lengyel-Tátrában
3 napos túra Lengyelországban2013.06.21
Rax-Alpok gyalogtúra
Egynapos kirándulás a Heukuppe 2007 méteres csúcsára2013.06.29
Ausztria legszebb szurdokvölgye
1 napos gyalogtúra Ausztriában2013.06.29
A Tengerszem csúcs meghódítása (2499 méter)
1 napos gyalogtúra a Magas-Tátrában2013.06.29Világjárás

Skócia
6 napos körutazás aktív programokkal Skóciában2013.08.22
Peru: Inka-ösvény gyalogtúra/Chachani mászás 6057m!
9 napos kalandutazás Peruban2013.08.26
Izland - Jégország csodái
5 napos utazás Izlandon2013.10.03
A varázslatos Észak-India és Goa
11 napos körutazás Indiában (Aranyháromszög és Varanasi) + Goa hosszabbítás2013.10.17Biciklitúra

Normandia-Bretagne kerékpáron
9 napos biciklitúra Franciaországban 2013.07.10
Bringatúra a Tátrában
4 napos kerékpáros körtúra a Tátrában2013.07.11
Tour de France testközelből
6 napos kerékpártúra Franciaországban2013.07.16
Kerékpározás Baszkföldön
7 napos kerékpártúra Észak-Spanyolországban2013.08.05Tengerikajak

Uvac kanyon tengerikajakkal
9 napos vízitúra a lélegzetelállító szerb nemzeti parkban2013.07.05
Görögország: Thassos varázsa
8 napos tengerikajak túra2013.08.02
Szporádok, az Égei-tenger smaragdja
9 napos kajaktúra2013.08.16






