Dömös
A gyönyörű dunakanyari tájon fekvő település a magyar királyokhoz kötődő történelmi múltjáról nevezetes. Ennek emlékét őrzik az 1107 körül épült román stílusú prépostság romjai.
Dömösről számos turistaút indul, köztük az egyik leglátogatottabb Dobogókőre. A vidéken már a XI. században királyi kastély állt, amelyhez számos történet fűződik.
I. Béla királyra itt omlott rá a trón-építmény, és halálát okozva maga alá temette. Szent László király innen indult hadba IV. Henrik császár ellen.
Könyves Kálmán itt békült ki öccsével, a lázadó Álmos herceggel a prépostsági templom felszentelésekor.
A háromhajós, félköríves szentélyekkel záródó román stílusú templom alatti altemplom napjainkban is a Dunakanyar egyik jelentős Árpád-kori emléke.
A település azonban nem csak történelméről nevezetes: a természetjárók a Pilis kapujának tekintik. Jelzett turistaútvonalak indulnak innen a környező hegyekbe. Köztük az ország egyik elsőként kialakított, pirossal jelzett turistaútja, amely a 700 méter magas Dobogókőre vezet.
A természetjárók országos találkozóját Dömösön tartják minden év májusának utolsó vasárnapján.
A település a Duna-parti, Esztergomot Budapesttel összekötő 11-es úton érhető el.
A Pilis kapuja
Dömös központjából, a Hősök terétől jelzett turistaútvonalak indulnak a környező hegyekbe. Az ország egyik elsőként kialakított, pirossal jelzett turistaútja innen vezet a 700 méter magas Dobogókőre.
Egy másik irányba, a Szőkeforrás-völgye felé a Vadállókövek bizarr alakú sziklaformációival lehet találkozni: nevét a sziklacsoport a "vadat álló", azaz a vadász parancsára fegyelmezetten helyben maradó vadászkutyákra emlékeztető alakja miatt kapta.
A 639 méter magas Prédikálószékre felkapaszkodva a Dunakanyar legszebb panorámájában lehet gyönyörködni: a Duna teljes íve belátható innen, túlpartján a Szent Mihály-hegy, oldalában az - I. Endre felesége által idetelepített - orosz bazilita remete szerzetesek barlangjaival.
A Rám-szakadék ugyancsak innen kínál vadregényes túrát. A víz által kivájt, sötét, hűvös szurdok csak gyakorlott turistáknak ajánlható, de az élmény feledteti a fáradtságot. A hatalmas sziklakapu mögött zúgó kisebb-nagyobb vízeséseken keresztül felfelé vezeto 'úton' olykor csak láncokba kapaszkodva lehet előbbre jutni.
A környék kedvelt kirándulóhelye még a Lukács-árok és az úgynevezett Árpád-vár.
Elhelyezkedés
Olaszország

Firenze, a reneszánsz bölcsője
4 napos körutazás Toszkánában2013.07.04
A gondolák városa, Velence
4 napos buszos körutazás Itália szívében2013.10.03
A zene szárnyán Észak-Olaszországban
4 napos buszos utazás Olaszországban2013.07.27Horvátország 2013

Hotel Medena ***/** Trogir (Seget Donji)
4 nap / 3 éj
Rab Hotel International*** Rab
4 nap / 3 éj-15%
Hotel Uvala Scott ** Kraljevica
4 nap / 3 éjTörökország 2013

Dino Club Alba Queen *****
8 nap / 7 éj
Hotel Alba Royal ***** Side
8 nap / 7 éj
Hotel Sahara **+ Side
8 nap / 7 éjGörögország

Kitsa Apartmanház Sarti
8 nap / 7 éj
Stelitsa Apartmanház Sarti
8 nap / 7 éj
Vasso Apartman *** Sarti
8 nap / 7 éjVia Ferrata

Via ferrata túra kezdőknek
Egynapos via ferrata a Bécsi-erdőben2013.05.25
Rax-Alpok via ferrata: a Haid Steig
Egynapos via ferrata túra az Alpokban2013.06.01
Júliai-Alpok - a via ferráták paradicsoma
3 napos via ferrata a Corsi menedékház környékén2013.06.21
Szlovénia legmagasabb csúcsa: Triglav túra
3 napos túra Szlovéniában2013.07.05Gyalogtúra

Magas-Tátra túra: Hosszú-tavi menedékház
1 napos gyalogtúra a Magas-Tátrában2013.05.25
Rax-Alpok gyalogtúra
Egynapos kirándulás a Heukuppe 2007 méteres csúcsára2013.06.01
Medve-szurdok túra
Egynapos buszos kirándulás2013.06.08
Túra a Hochwechsel (1743 méter) csúcsára
A Hochwechsel (1743 méter) és a Wechsel szurdok2013.06.15Világjárás

Skócia
6 napos körutazás aktív programokkal Skóciában2013.08.22
Peru: Inka-ösvény gyalogtúra/Chachani mászás 6057m!
9 napos kalandutazás Peruban2013.08.26
Izland - Jégország csodái
5 napos utazás Izlandon2013.10.03
A varázslatos Észak-India és Goa
11 napos körutazás Indiában (Aranyháromszög és Varanasi) + Goa hosszabbítás2013.10.17Biciklitúra

El Camino zarándokút két keréken biciklitúra
14 napos kerékpártúra a Szent Jakab zarándokúton2013.06.14
Kerékpártúra Párizsban és a Loire-völgyében
6 napos biciklitúra Franciaországban2013.07.02
Normandia-Bretagne kerékpáron
9 napos biciklitúra Franciaországban 2013.07.10
Bringatúra a Tátrában
4 napos kerékpáros körtúra a Tátrában2013.07.11Tengerikajak

Kajak, kaland: Tőserdő, Holt Tisza
Tőserdei csavargás - Két nap, két holtág - kajakból.2013.05.25
Sajkod - A Balaton kajakkal, bringával
2 nap kajakban és két keréken2013.06.01
Szardíniai kalandok
10 napos kajaktúra2013.06.07








