Bátonyterenye

Több kisebb település egyesítéséből jött létre Bátonyterenye: Kisterenye, Szupatak, Nagybátony és Maconka alkotja a mai várost. Az első kettő korábban is Nógrád, a két utóbbi pedig 1950-ig Heves megye része volt. A bányászhagyományokat is őrző Bátonyterenye, illetve a mai városhoz tartozó településrészek számtalan nevezetes műemléket őriznek. Figyelemre méltó a...

Több kisebb település egyesítéséből jött létre Bátonyterenye: Kisterenye,Szupatak, Nagybátony és Maconka alkotja a mai várost. Az első kettőkorábban is Nógrád, a két utóbbi pedig 1950-ig Heves megye része volt.

A bányászhagyományokat is őrző Bátonyterenye, illetve a mai városhoztartozó településrészek számtalan nevezetes műemléket őriznek. Figyelemre méltó a maconkai, Szent István király tiszteletére szentelt római katolikus templom, mely az 1200-as években épült késő román stílusban. Az egykori Kisterenyén lévő, késő barokk stílusú Gyürky-Solymossy-kastély 1790 körül épült. A szépen felújított, két hagymakupolás, saroktornyos épületben kapott helyet id. Szabó István Kossuth-díjas szobrászművész állandó kiállítása.

A város története

A környéke már igen régtől lakott: Kisterenyén, az Arany-hegyen középső bronzkori leleteket találtak, amelyek a Krisztus előtti XV. századból származnak. Ebből az időszakból ez Magyarország egyik legjelentősebb régészeti lelőhelye. Nagybátonyban is csaknem ezer bronzkori urnasírt tártak fel.

Kisterenye neve régen Kisterenne volt. 1384-ben az esztergomi érsekség tizedfizetőjeként vették nyilvántartásba. Az oklevelek 1413-ban és 1455-ben Egyházas- és Vásárosterenne falvakról tettek említést: az egyik templomos hely volt a másik vásártartási joggal rendelkezett. A földesúr a huszita betörések idején, az 1440-es években ötven lovaskatonát állított hadrendbe a csehek ellen, majd 1451-ben Hunyadi János a Giskra elleni nagy hadjárat idején itt ütötte fel a főhadiszállását. A környéket 1544-ben feldúlták a törökök: Buda és Hatvan elfoglalása után gyakran portyáztak erre. Az 1553-as összeírások Egyházasterenne és Vásárosterenne falvakban egyaránt négy-négy háztartást találtak.

Nagybátony városrész a Rátót nemzetség ősi birtoka volt, a XI-XII. század fordulója táján szerezték meg a földesúri jogokat. A falut említették 1190-ben is, a pásztói cisztercita apátság alapító oklevelében. Neve 1231-ben Bachon, 1487-ben Alsó-Bathon, 1549-ben Bathon alakban szerepelt az összeírásokban - utóbbi időpontban Losonczy István volt a birtokosa. A török 1552-ben öt jobbágyportát írt itt össze, 1589-ben a falut az egri vár birtokolta. A végvári harcok miatt 1647-ben már csak két adóköteles háztartást vettek nyilvántartásba.

Maconka városrészt 1396-ban Machonka alakban említette egy oklevél; akkoriban Neczpáli György birtoka volt. A török időkben elpusztult.
Alsó- és Felsőlengyend ma már pusztaként tartozik a városhoz. A középkorban önálló község volt itt, templomos hely, a távoli nógrádi vár birtoka. II. Endre egy 1217-ben kelt oklevele említette, Lengend alakban. A Lengyend névből arra következtethetünk, hogy lengyel vagy litván királyi testőrök és udvarnokok birtokolták. Tiribespuszta a középkorban szintén önálló falu volt, földesura 1743-ban a pásztói cisztercita apátság. Ma már a város része Szupatak is. A középkori eredetű településrész nevét aszu-patak, azaz "kiszáradt patak" értelemben használták. 1404-ben Zsigmond király udvari szabójának, Pócsi Dénesnek és családjának adományozta.

Nagybátonyban 1853-ban, Kisterenyén pedig 1857-ben kezdtekkutatásokat a szénvagyon kitermelésére. A XIX. század végén indult be anagyüzemi bányászat, ami Nagybátonyban 1992-ig működött.

ABátonyterenye közelében található Szorospatakon minden év augusztusábanmotorostalálkozót rendeznek. Augusztusban a kastély kertjébenkutyakiállítást tartanak.

Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!