Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár
Kiutazás
A Dombóvár közelében lévő település megközelíthető közúton. A kutatások szerint éltek itt (a réz-, a bronz- és vaskorban is).

A középkorban a Szente-Magoch nemzetség birtoka volt, ennek ellenére - Pesty Frigyes XIX. századi kutató szerint - Magasdnak hívták régi lakói. A török hódoltság után vita folyt arról, kié eredetileg a mágocsi ősi templom és kolostorrom, a bencéseké vagy a pálosoké. Ebben az időben a magyar lakosság teljesen kihalt, és helyükre délszlávok érkeztek. 

Rákóczi-szabadságharc idején újra elnéptelenedett a falu. 1768-ban betelepítés eredményeként a lakosság 76 százaléka német ajkú volt, az új lakosok bajor-osztrák területről érkeztek. 
A temetőben talált egyik sírkő felirata szerint már 1750 körül izraelita hitközség működött Mágocson, zsinagógájukat 1846-ban építették. A XIX. században mezőváros és járási székhely volt. A mágocsi céhek I. Ferenc császártól kaptak céhlevelet 1831-ben. A korabeli feljegyzések szerint anyagilag a legerősebb a takácscéh volt, a legnépesebb pedig a molnárcéh. Jónevűek voltak a mágocsi fazekasok és kályhacsempe-készítők.

A Téglaházi-dűlőt Olaszfalunak is nevezték. Itt 1800 óta téglavető működött, s 1930-ig olasz munkásai és vezetői voltak, akiknek lakóházai is ebben a dűlőben álltak. A helyi szövetkezet vegyes kara 1960-ban - színvonalas tevékenységének köszönhetően - Kodály Zoltán hozzájárulásával és jelenlétében felvehette a Kodály Vegyes Kar nevet. Mivel a mester életében mindössze két énekkarnak engedte meg ezt, igen nagy kitüntetésnek számított ez a gesztusa. Német nemzetiségi néptáncegyüttes, kórus és fúvószenekar is működik a településen. A német nemzetiségi hagyományok megtartását segíti a farsangi Narre Tag (Bolond nap), maszkás felvonulással, bállal. Másik jelentős rendezvénye a településnek minden év szeptemberében a Mágocsi Szüret egész napos programja (kézműves vásár, mezőgazdasági bemutató, szüreti felvonulás, kulturális rendezvények).

 



Mágocs térkép
Mágocs cikkek

találat

Saját szervezésű utazásaink az utazás minden költségét tartalmazzák (részletek az utazás leírásánál).
Ha más szállodát, hosszabb-rövidebb utazást keres vagy másik időpont lenne megfelelő, kérjen személyre szabott ajánlatot, írjon nekünk itt!   

A keresés az alábbi szűrőkkel nem hozott eredményt:

Töröld a nem kívánt szűrési feltételeket!

Nem találja amit keres?
Kérjen ajánlatot!
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!