Túravezető:
|
Hudanik Zsolt Zsolt örök vágya volt, hogy lássa a világot, utazzon, túrázzon és a munkája is „örök” mozgásban tartsa. Ha épp nem a világot járja, az utazások megszervezésével foglalkozik. |
Ha még nem jártál Prágában, vagy már igen, csak szeretnéd feleleveníteni az emlékeket, és kalandoznál még a kultikus emlékek nyomában, akkor itt a helyed!
1. nap: Budapest, Prága
Találkozó reggel 5 órakor Budapesten, a Műcsarnok melletti parkolóban, az Időkeréknél. Rövid pihenőkkel utazunk Budapest - Rajka – Pozsony – Brno – Prága útvonalon. Körülbelül 6-7 órás utazás után érkezünk meg Csehország fővárosába, a Moldva parti Prágába. Szabadprogram, vagy fakultatív városnézés keretében kezdjük meg ismerkedésünket Prága városával. A Vencel térről indulva előbb Szent Vencel egy különös lovas szobrát tekintjük meg, majd villamossal utazunk a Hradzsin, a Várnegyed látnivalóihoz. A Strahovi kolostor sörfőzdéjében jófajta barnasört kóstolhatunk, egy kilátópontról megcsodáljuk a város panorámáját, majd a palota előtti őrségváltás ceremóniája után a Szent Vítus katedrális égbetörő gótikus épületében és faragott csipkedíszeiben gyönyörködhetünk. A várnegyedből ezután lesétálunk a Moldva partjára. A Károly-hídon átkelve, iparművészek, kézművesek színes portékái, utcazenészek és persze rengeteg turista között jutunk vissza az óvárosba. Szépen restaurált kis utcácskákon keresztül sétálunk a Régi Városháza térre, Prága „szívébe”. Itt ér véget közös városnézésünk. A messze földön híres Orloj játéka után még a Josefov városrészbe - a zsidó negyedbe – is érdemes besétálnunk, s az ódon utcákon bóklászva egy-egy kellemes sörözőt, vagy éttermet felkutatni vacsorázási, pihenési helyként. Az esti órákban a Vencel térről indulunk buszunkkal vagy tömegközlekedéssel külvárosi szállodánkba.
2. nap: Prágai városnézés
Reggel közösen utazunk be Prága központjába. Az előző napi idegenvezetés útmutatói alapján ma már mindenki egyénileg, érdeklődési körének megfelelően fedezheti fel a számára vonzó látnivalókat, járhatja végig a Szent Vítus székesegyházat, a Szent György bazilikát, az Aranyművesek utcáját, míg játékos kedvű utasaink immár hagyományos „Prágai portyánk” kérdéseire kereshetik a választ a Károly-hídon, az Orloj előtt, avagy a Kampa szigeten... A városnézéssel eltöltött nap után ismerkedés a prágai éjszakával: hangulatos éttermek, olcsó cseh sörök és Becherovkák, levezetésként pedig a gyönyörűen kivilágított műemlékek várják a „portyázó magyarokat”. Visszatérés a szállásra késő este egyénileg.
3. nap: Prága, Mlada Boleslav, Jicin, Cseh Paradicsom, Prága
Kora reggel indulunk Prágából a Cseh Paradicsom irányába. Első állomásunk Mlada Boleslav, a kultikus cseh autó, a Škoda szülőhelye. Itt megnézzük a gyári múzeumot, ami nagyon látványosan bemutatja a különböző korok autócsodáit. Továbbutazva útközben rövid látogatást teszünk Jicinben, a messze földön elhíresült rajzfilmfigura, Rumcájsz városkájában. A kisváros lábasházakkal övezett, hangulatos központjában sétálhatunk, majd folytatjuk utazásunkat a különleges sziklalabirintushoz. Déltájban érkezünk meg a nemzeti park bejáratához, mely valóságos természeti paradicsom. Egy kiépített körtúra útvonalán haladva barangoljuk be a fenyvesek között megbúvó, lenyűgöző formavilágú szürke homokkősziklák világát, a keskeny sziklaszorosokat, melyek mindenkit újra meg újra elvarázsolnak. Szállásunkra visszaérkezve ismételten egy jól megérdemelt, ízletes vacsorával és hangulatos sörözéssel zárhatjuk a napot.
4. nap: Punkva-tavasbarlang, Budapest
Reggeli után a Blansko melletti Morva-karsztvidékre utazunk, hogy megcsodálhassuk a mészkőszirtekben, völgyekben, cseppkőbarlangokban gazdag táj legszebb látnivalóit. Egy kisebb túra keretében, kiépített úton sétálhatunk fel egy nagyon szép völgyben a Punkva-tavasbarlanghoz, ahol lehetőség nyílik egy különleges cseppkőbarlangtúrára. Befelé gyalog járjuk be a barlang száraz, cseppköves felső járatait, kifelé pedig a Punkva patak földalatti medrében csónakázunk. A barlangtúra után folytathatjuk kirándulásunkat a Macocha-szakadékhoz, mely a barlang egy szakaszának beomlásával létrejött karsztszakadék, és 138 méter magas függőleges sziklafalak határolják. Miután kigyönyörködtük magunkat a Természet e remek alkotásában egy másik, erdei ösvényen sétálunk vissza buszunkhoz. Hazaindulás kora délután, érkezés Budapestre a késő esti órákban (22-23 óra környékén).
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsi_2.jpg | Prága városlátogatás (Budapest - Prága)3 napos városlátogatás Prágábaban (utazás, szállás) Következő indulás: 2012.05.19 28.290 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_praga_kiskep2.jpg | Hétvége Prágában (Budapest - Prága)3 napos hétvége Prágában (utazás, szállás) Következő indulás: 2012.08.25 28.290 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep__sweden_5.jpg | Nagy Skandináv körutazás12 napos buszos körutazás Skandináviában Következő indulás: 2012.06.20 259.700 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/2csik1.jpg | Körutazás Csehországban: Prága - Pilzen3 napos buszos körutazás Csehországban Következő indulás: 2012.05.26 31.400 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/13csiki.jpg | Prága - Bécs - Pozsony4 napos buszos körutazás a szomszédoknál Következő indulás: 2012.05.18 45.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/csik111.jpg | Prága-Telc-Kutna Hora-Pozsony4 napos Cseh körutazás Következő indulás: 2012.05.25 40.500 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/csikicsik.jpg | Hétvége Prágában, pilzeni sörözéssel3 napos buszos városlátogatás Következő indulás: 2012.06.22 30.350 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/4csikkicsi_3.jpg | Prága,Drezda,Berlin5 napos buszos körutazás Németországban Következő indulás: 2012.10.19 60.800 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_praga_3.jpg | Cseh kastélyok és Prága körutazás4 napos körutazás Csehországban Következő indulás: 2012.06.21 43.550 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_csehorszag_vilagoroksegek_csikkep_masolata.jpg | Világörökségek Csehországban6 napos buszos körutazás Csehországban Következő indulás: 2012.08.01 60.800 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/4csikkicsi_2.jpg | Dél-Csehországi várak, kastélyok3 napos buszos városlátogatás Csehországban Következő indulás: 2012.08.03 39.490 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/4822d87d13.jpg | A Moldva túra4 napos vízitúra tengerikajakkal Következő indulás: 2012.06.14 44.900 Ft+ utazás + szállás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_mostar.jpg | Utazás: Bosznia-Hercegovina kincsei4 napos buszos körutazás Boszniában Indulás: 2012.05.25 50.650Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/cinque_terre_fokep_1.jpg | Cinque Terre Gazdagon és a legszebb toszkán városok7 napos buszos körutazás Olaszországban Indulás: 2012.05.27 101.300Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_dolomitok.jpg | Észak-Olaszország, Dolomitok4 napos buszos kiskörút Indulás: 2012.06.14 60.800Ft |




