Túravezető:
|
Hudanik Zsolt Zsolt örök vágya volt, hogy lássa a világot, utazzon, túrázzon és a munkája is „örök” mozgásban tartsa. Ha épp nem a világot járja, az utazások megszervezésével foglalkozik. |
|
|
Kovács Attila Az utazom.com tartalom felelőseként tudósítok arról, miért érdemes velünk felfedezni a hazai tájakat, messzi vidékeket. A válasz egyszerű: utazom.com - az igazi kaland innen indul! |
1. nap - Budapest, Arco
Korán reggel találkozunk 5.00-kor Budapesten a Hősök terén az Időkeréknél, indulás 5.20-kor. A délutáni órákban érkezünk meg Észak-Olaszországba, a Garda-tó mellett található Arco városába. Elfoglaljuk a szálláshelyünket és egy beszélgetős este keretében megismerjük az előttünk álló napok programját, valamint a ferrátás társainknak tartott előadásból ízelítőt kapunk a via ferrátához szükséges felszerelésekről és azok helyes használatáról.
Szállás: kemping vagy opcionális panzió
2. nap - Arco, Biacesa, San Giovanni kápolna Cima Rocca (1090 méter), Arcioni bivakház, Biacesa, Arco
Első túranapunkon egy könnyebb, nem megterhelő gyaloglásra indulunk, mégpedig a Garda-tó fölé emelkedő 909 méteres Cima Rocca-ra. A túra kiindulópontja Biacesa hangulatos falucskája. A településen több forrás is található, itt érdemes vizet vételezni, mert hideg és finom. Jó másfél órás kaptatással érjük el a San Giovanni kápolnát, a meredek hegyoldalba épült kis templomocskát. Szusszanás után folytatjuk utunkat a Cima Rocca felé. A hegy a jó állapotban megmaradt I. világháborús erődítményeiről híres. A sziklába vájt alagutakban haladunk előre lőrések mellett, létrákon mászunk fel, mire elérjük a csúcsot. A kilátás a Garda-tóra és a környező hegyekre páratlan. A csúcskereszt mellett megebédelünk, majd elindulunk lefelé. Útközben ismét vethetünk egy pillantást a kápolnára, aztán az Arcioni bivakháznál megállunk egy rövid pihenőre, majd a már ismert, kényelmes gyalogösvényen térünk vissza a buszunkhoz.
Szint összesen: fel 600 méter, le 600 méter; menetidő: 6 óra.
Szállás: kemping vagy opcionális panzió
3. nap - Limone sul Garda (66 méter), Singol-völgy, Mughera-csúcs (1161 méter), Baita-menedékház (1250 méter), Limone sul Garda
Reggel a kedves hangulatú Limone sul Garda településre buszozunk. Túránk a Valle del Singol-nál veszi kezdetét. Eleinte komótosan baktatunk fel egy aszfaltúton, majd lassan elérjük a völgy bejáratát. Túraösvényünk egyre feljebb kanyarog a hatalmas sziklafalak mentén, meredeken kacskaringózva a gerinc irányába. Jó kilátású pihenőpontokon megállunk, majd a következő kemény emelkedőt leküzdve a Mughera 1161 méteres csúcsáról élvezhetjük a páratlan panorámát a Garda-tóra. Jó időben belátjuk teljes hosszában a tavat Riva del Gardától Sirmionéig. Ezután már könnyebb útvonalon jutunk el a Baita-menedékházig (1250 méter), aminek az az érdekessége, hogy személyzet nélkül üzemel, a fogyasztást becsületkasszában fizetjük ki. Nagyon jól esik itt megpihenni egy jófajta olasz kávé társaságában! Majd továbbsétálunk a Fortini-hágóig, innen már lefelé ereszkedünk a Piana-völgyön. Elérünk egy kis patakot, ami végigkíséri utunkat egészen Limonéig, ahol buszunk vár. Késő délután érkezünk vissza a szállásunkra.
Amennyiben nem szeretnél a hosszú túrán részt venni, lehetőség van pihenni a tóparton, Limonéban nézelődni, turistáskodni, élvezni a vidék hangulatát a környező völgyekben tett kisebb kirándulásokon.
Menetidő 7-8 óra, szintkülönbség 1200 méter fel/le
Szint összesen: fel 1200 méter, le 1200 méter; menetidő: 8-9 óra.
Szállás: kemping vagy opcionális panzió
4. nap - Arco, Ceniga, Prea (435 méter), Colodri (400 méter), Arco kastély, Arco
A változatosság kedvéért, az előző napi túrát ma egy könnyebb váltja. Buszozni sem kell, hiszen a kemping fölött magasodó Colodri csúcs a célunk. Gyönyörű kilátás nyílik majd a Sarca folyó völgyére és a távolban a Garda-tó csillogó víztükrére. A szállásunktól keskeny autóúton északi irányba egészen Ceniga falujáig megyünk, ott egy éles balkanyart követően egy cikkcakkos meredek ösvényen vágunk neki a hegynek. A gerincre felérve már bámulatos látványban lesz részünk, utána elkezdődik a hullámvasutazás. A legmagasabb pontunk Prea csúcsa lesz (435 méter), aztán a Colt (391 méter) következik és legvégül a Colodri (400 méter). Innen látjuk majd a sátrainkat is, délre az arcoi várkastélyt, még délebbre pedig a Garda-tavat. Lefelé menet, aki szeretné, meglátogathatja az arcoi várat (a belépő 3€/fő) Arcoba érve csatangolhat a városka hangulatos, szűk utcáin, vagy benézhet a tengernyi túrabolt egyikébe.
Szint összesen: fel 450 méter, le 450 méter; menetidő: 4-5 óra.
Szállás: kemping vagy opcionális panzió
5. nap - Arco, Verona, Budapest - hazautazás
Reggeli után összepakolunk és Veronába indulunk, ahol megnézzük az amfiteátrumot, valamint a híres Júlia házat. A rövid kitérő után továbbutazunk hazafelé, Budapestre a késő este, 23-24 óra környékén érkezünk.
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/7_kicsi.jpg | Róma városlátogatás (Budapest - Róma)4 napos egyéni utazás Rómába (városnézés) Következő indulás: 2012.05.23 89.880 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_roma_kiskep.jpg | Hétvége Rómában (Budapest - Róma)4 napos hétvége Rómában (városnézés) Következő indulás: 2012.10.05 89.880 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_piemont_08.jpg | Gasztro-hétvége Piemonte-ben3 nap Olaszországban Következő indulás: 2012.08.31 100.485 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_svajc_eszak_olasz_tovidek_csikkep_masolata.jpg | Svájc és az észak-olasz tóvidék7 napos buszos körutazás a hófödte csúcsoktól a pálmafákig Következő indulás: 2012.06.17 104.700 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! a belépők a helyszínen fizetendőek! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/cinque_terre_fokep_1.jpg | Cinque Terre Gazdagon és a legszebb toszkán városok7 napos buszos körutazás Olaszországban Következő indulás: 2012.05.27 101.300 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/via-ferrata-marmolada.jpg | Marmolada csúcsmászás5 napos magashegyi via ferrata túra Következő indulás: 2012.08.16 59.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_dolomitok.jpg | Észak-Olaszország, Dolomitok4 napos buszos kiskörút Következő indulás: 2012.06.14 60.800 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/garda-panorama.jpg | Őszi kirándulás a Garda-tónál4 napos buszos kirándulás Olaszországba Következő indulás: 2012.10.20 54.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/via-ferrata-rax.jpg | Via ferrata: Rax-Alpok kezdőknek2 napos via ferrata túra kezdőtől a haladóig Következő indulás: 2012.06.02 27.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/via-ferrata-hochschwab.jpg | Hochschwab csoport legizgalmasabb via ferrata útvonalai3 napos túra Ausztriában Következő indulás: 2012.06.08 44.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsicsik__becsi_alpok_0.jpg | Bécsi-Alpok leglátványosabb túráiEgynapos kirándulás Ausztriában Következő indulás: 2012.07.29 16.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kis_kep_1.jpg | Körutazás Olaszországban: Itália gyöngyszemei9 napos körutazás Olaszországban Következő indulás: 2012.06.25 126.800 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/via_ferrata2_th.jpg | Via ferrata túra kezdőknek a Hohe WandonEgynapos via ferrata oktatás és túra kezdőknek és haladóknak Ausztriában Következő indulás: 2012.07.14 15.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/tofanadiroses_2006_023.jpg | Dolomitok gyalogtúrák5 napos gyalogtúra Olaszországban Következő indulás: 2012.07.18 46.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/37_0.jpg | Schneeberg (2076 méter)Egynapos gyalogtúra a Klosterwappenre Következő indulás: 2012.06.02 10.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/rax_477.jpg | Rax-Alpok 2 napos gyalogtúra2 napos túra a Heukuppe 2007 méteres csúcsára Következő indulás: 2012.06.02 19.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/dscn2708.jpg | A Hochschwab csoport legszebb gyalogtúrái3 napos kirándulás és túra Ausztriában Következő indulás: 2012.06.08 37.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_velence_este.jpg | Hétvége Velencében3 napos körutazás Velencében Következő indulás: 2012.07.13 40.500 FtPortoroz és Piran |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/via-ferrata-dolomitok.jpg | Dolomitok sziklaalakzatai5 napos via ferrata Olaszországban Következő indulás: 2012.07.18 59.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_5137.jpg | Júliai-Alpok - a via ferráták paradicsoma3 napos via ferrata a Corsi menedékház környékén Következő indulás: 2012.07.13 42.900 Ft+ utazás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/dsc_0099.jpg | Dolomitok: túra a Marmolada környékén5 napos gyalogtúra Következő indulás: 2012.08.16 44.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/alpesi-tavak-garda-to-iseo-to-kicsi.jpg | Alpesi tavak bűvöletében4 napos buszos körutazás Észak-Olaszországban Következő indulás: 2012.10.20 55.725 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/szicilia-korutazas-taormina-palermo-etna-kicsi.jpg | Szicília, a Földközi-tenger királynője9 NAPOS KÖRUTAZÁS SZICÍLIÁBA Következő indulás: 2012.07.28 162.600 Ftteljes áron! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/windbergfokep.jpg | Windberg, út a hegyre1 napos túra Ausztriában Következő indulás: 2012.06.16 11.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_colosseum.jpg | Körutazás Olaszországban: Velence - Róma - Firenze5 napos buszos körutazás Olaszországban Következő indulás: 2012.05.26 76.050 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/firenze_kocka.jpg | Olasz Körutazás: Róma - Firenze - Velence7 napos buszos körutazás Olaszországban Következő indulás: 2012.05.22 76.030 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/9csikukicsi.jpg | Barangolás Toszkán tájakon5 napos buszos kiskörút Következő indulás: 2012.06.05 86.180 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_5298.jpg | Chamonix: a Mont Blanc fővárosa6 napos kirándulás Franciaország egyik legszebb hegyi vidékén Következő indulás: 2012.08.15 49.900 Ft+ repülőjegy + a választott szállás ára |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/csik_toszkan.jpg | Toszkána kerékpártúra9 napos biciklitúra Toszkánában Következő indulás: 2012.09.21 152.000 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/via-ferrata-dachstein.jpg | Dachstein - via ferrata hétvége3 napos Ausztriai túra Következő indulás: 2012.07.06 48.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_4646csikkicsi.jpg | Garda-tó és Gardaland3 napos körutazás Észak-Olaszországba Következő indulás: 2012.08.18 40.500 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/csik_kocka_0.jpg | A Mont Blanc, egy csipetnyi Provence és a Riviéra legszebb részei10 napos kirándulás és gyalogtúra Következő indulás: 2012.07.13 99.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/szard1.jpg | Aktív nyaralás: Szardínia kajakkal és bakancsban9 napos utazás és nyaralás Szardínián Következő indulás: 2012.09.22 139.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/1csikkicsi_13.jpg | Toszkána csodái és Elba szigete6 napos buszos körutazás Olaszországban Következő indulás: 2012.06.12 84.150 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/stufejkis.jpg | Gyalogtúra Semmeringből a Stuhleck csúcsára1 napos buszos kirándulás Ausztriában Következő indulás: 2012.07.28 10.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/cinque_terre_vernazza_kis.jpg | Toszkána és Cinque Terre5 napos buszos körutazás Következő indulás: 2012.05.26 65.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_olaszorszag_o_sole_mio_kiskep.jpg | O sole Mio... A Sorrentoi-félsziget gyöngyszemei7 napos buszos körutazás Olaszországban Következő indulás: 2012.07.23 96.330 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/00p1230688_0.jpg | Francia - Alpok6 nap a Via ferrata, rafting és gyalogtúra világában Következő indulás: 2012.07.26 77.900 Ft+ utazás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_firenze_3.jpg | Firenze, a reneszánsz bölcsője4 napos körutazás Toszkánában Következő indulás: 2012.07.05 50.650 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/csikocskakicsi.jpg | Nápoly repülővel6 napos utazás Nápolyban és környékén Következő indulás: 2012.06.15 162.300 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/modling-via-ferrata-kiskep.jpg | Via ferrata túra kezdőknekEgynapos via ferrata a Bécsi-erdőben Következő indulás: 2012.09.08 14.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/via-ferrata-alpok-haid-steig.jpg | Rax-Alpok via ferrata: a Haid SteigEgynapos via ferrata túra az Alpokban Következő indulás: 2012.09.15 15.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/rax2.jpg | Rax-Alpok gyalogtúraEgynapos kirándulás a Heukuppe 2007 méteres csúcsára Következő indulás: 2012.09.15 10.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/6csikkicsi_6.jpg | Calabria és a Nap szigete Szicília10 napos buszos körutazás Olaszországban Következő indulás: 2012.06.18 135.910 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kastelyok_kicsi.jpg | Kastélyok és Romantika4 napos körutazás Észak-Olaszországban Következő indulás: 2012.09.27 56.740 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_franciacorta2.jpg | Franciacorta-Olasz körutazás4 napos buszos utazás Olaszországban Következő indulás: 2012.07.19 50.650 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/hocfejkis.jpg | Hochtor csúcstúra az Alpokban (2369 méter)2 napos ausztriai gyalogtúra és via ferrata Következő indulás: 2012.07.14 34.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_pavia.jpg | Milánó és az alpesi tavak világa5 napos buszos utazás Olaszországban Következő indulás: 2012.09.26 70.950 Ft |
Cikkajánló
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/goss4.jpg | Dachstein gyalogtúra3 napos Ausztriai túra Indulás: 2012.07.06 37.900Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/tofanadiroses_2006_023.jpg | Dolomitok gyalogtúrák5 napos gyalogtúra Olaszországban Indulás: 2012.07.18 46.900Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/si_szlovi.jpg | Szurdoktúra-hétvége a Szlovák Paradicsomban3 napos látványos szurdoktúra Szlovákiában Indulás: 2012.10.05 33.900Ft |





