Túravezető:
|
Papp Csongor Csongor a hegyekben érzi magát a legszabadabbnak. Mély elhivatottságot érez a természetjárás, a fotózás és iránt. A vasalt ösvényeken és a hótalpas túráinkon találkozhatsz vele. |
|
|
Radics Ákos Ákos egész évben vezet via ferrata és hótalpas túrákat. Ismerősként köszönti Korzika összes bérce, a Pireneusok völgyei és az Alpok minden szeglete. |
|
|
Tóth Alexandra Szandra a sziklamászás szerelmese, a via ferráták a kedvenc útvonalai. A vasalt utakon kívül egynapos túráinkon is találkozhatsz vele. |
Túráink haladó via ferráta utak, kitett meredek részeken vezetnek, B/C, D nehézségi szintűek. Azoknak ajánljuk ezt a túrát, akik jártak már ilyen útvonalakon, rendszeresen túráznak, mozognak.
1. nap - Budapest, Hochkar parkoló, Heli-Kraft Klettersteig (C - D), Hochkar csúcs (1808 méter), Präbichl (1232 méter)
Találkozó reggel 4.40-kor Budapesten, a Hősök terén, az Időkeréknél, indulás 5 órakor. Szinte végig autópályán haladva, rövid pihenőt tartva, délelőtt érkezünk meg Hochkarra, az osztrák síközpontba. Felszereléseinket magunkhoz véve kezdjük meg a völgy fölé magasodó csipkés gerinc meghódítását. Fél óra alatt jutunk el a ferráta beszálló pontjához, ahonnan izgalmas kitett útvonalon haladunk tovább. Menet közben billegő fapallón és két kis vietnámi hídon is keresztül kell másznunk. A gerincre kiérve rövid séta után a csúcsgerincen folytatjuk utunkat, fantasztikus panoráma mellett. Belátjuk az alattunk elterülő Salza völgyét, az Alpok magas csúcsait például a Reichensteint (2165 méter), vagy a Hochschwab csoport 2000 méteres vonulatait is. A csúcsról egy normál túraösvényen térünk vissza szállásunkra.
Menetidő: 4 óra, szint: fel/le 350 méter
Szállás: turistaház
Ellátás: vacsora
2. nap - Präbichl, Eisenerzer Klettersteig (C/D), Präbichl
Izgalmas nap virrad ránk, hiszen célunk a Pfaffenstein (1871 méter) megmászása. A városka határán lévő parkolóból másfél órás gyaloglás után felöltjük a ferrátás felszerelésünket. Az Eisenerz klettersteig jól biztosított, C/D nehézségű, meredek gerinc-ösvényét másszuk meg. Az útról jól látható az Erzberg, a maja piramisra hasonlító, hatalmas, lépcsős külszíni fejtése, kanyargó szerpentinje. A látvány szépségét az Alpok körben magasodó fenséges bércei fokozzák. A csúcskereszthez érve megpihenünk, majd egy köves, meredek ösvényen ereszkedünk vissza a völgyben várakozó autóbuszunkhoz.
Menetidő: 7 óra, szint: fel/le 1200 méter
Szállás: turistaház
Ellátás: reggeli, vacsora
3. nap - Präbichl, Breitenau, Naturfreunde Klettersteig (C), Hochlantsch (1720 méter), Budapest
Reggel elhagyjuk szállásunkat és egy órás utazással érkezünk St. Jakob-Breitenauba, ahonnan a túránk indul. Kezdetben egy aszfaltozott úton, majd az erdőbe bekanyarodva kitaposott nyomvonalon haladunk. Az ösvény végig emelkedik, és úgy válik egyre meredekebbé, ahogy közeledünk a magas falakhoz. A beszállástól mászós és sétálós szakaszok váltják egymást, mellettünk jobbról és balról sziklafalak. Az utolsó rész a legszebb és legnehezebb, itt egy keskeny, szellős bordán araszolunk, de a legjobb fotókat itt készíthetjük. Aki eddigre már elfáradt, annak sem kell aggódnia, hisz ez a szakasz egy könnyebb, B-s nehézségű úton is teljesíthető. Felérve törpe fenyvesek között, rövid gyaloglás után megpillantjuk a Hochlantsch (1720 méter) keresztjét. A csúcson találkozunk a gyalogos csapattal, majd egy egyszerű turistaösvényen ereszkedünk le a Mixnitzben várakozó autóbuszunkhoz. Késő este érkezünk Budapestre.
Menetidő: 4 óra, szint fel/le 750 méter
Ellátás: reggeli
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/via-ferrata-rax.jpg | Via ferrata: Rax-Alpok kezdőknek2 napos via ferrata túra kezdőtől a haladóig Következő indulás: 2012.06.02 27.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsicsik__becsi_alpok_0.jpg | Bécsi-Alpok leglátványosabb túráiEgynapos kirándulás Ausztriában Következő indulás: 2012.07.29 16.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/via_ferrata2_th.jpg | Via ferrata túra kezdőknek a Hohe WandonEgynapos via ferrata oktatás és túra kezdőknek és haladóknak Ausztriában Következő indulás: 2012.05.19 15.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/37_0.jpg | Schneeberg (2076 méter)Egynapos gyalogtúra a Klosterwappenre Következő indulás: 2012.06.02 10.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/rax_477.jpg | Rax-Alpok 2 napos gyalogtúra2 napos túra a Heukuppe 2007 méteres csúcsára Következő indulás: 2012.06.02 19.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/dscn2708.jpg | A Hochschwab csoport legszebb gyalogtúrái3 napos kirándulás és túra Ausztriában Következő indulás: 2012.06.08 37.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/windbergfokep.jpg | Windberg, út a hegyre1 napos túra Ausztriában Következő indulás: 2012.06.16 11.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/hohe_wand_small.jpg | Kirándulás és túra a Hohe WandonEgynapos kirándulás kezdőknek és haladóknak Ausztriában Következő indulás: 2012.05.19 10.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_svajc_az_alpok_orszaga_kiskep.jpg | Körutazás Svájcban, az Alpok országában6 napos buszos körutazás Következő indulás: 2012.06.10 85.900 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_svajc_eszak_olasz_tovidek_csikkep_masolata.jpg | Svájc és az észak-olasz tóvidék7 napos buszos körutazás a hófödte csúcsoktól a pálmafákig Következő indulás: 2012.06.17 104.700 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! a belépők a helyszínen fizetendőek! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/hallstatt_0_0.jpg | Salzburg és Salzkammerguti tóvidék3 napos buszos kiskörút Ausztriában Következő indulás: 2012.05.18 40.500 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsip1240631_csik.jpg | Dachstein kerékpártúra3 napos biciklitúra Ausztriában Következő indulás: 2012.07.06 54.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/via-ferrata-dachstein.jpg | Dachstein - via ferrata hétvége3 napos Ausztriai túra Következő indulás: 2012.07.06 48.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/csik_bled_pici_0.jpg | Karintia-Szlovénia4 napos buszos körutazás Következő indulás: 2012.05.25 45.600 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/stufejkis.jpg | Gyalogtúra Semmeringből a Stuhleck csúcsára1 napos buszos kirándulás Ausztriában Következő indulás: 2012.07.28 10.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/via-ferrata-marmolada.jpg | Marmolada csúcsmászás5 napos magashegyi via ferrata túra Következő indulás: 2012.08.16 59.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/via-ferrata-medve.jpg | Via ferrata Ausztriában: Naturfreunde Klettersteig1 napos via ferrata túra Következő indulás: 2012.06.16 17.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/13csiki.jpg | Prága - Bécs - Pozsony4 napos buszos körutazás a szomszédoknál Következő indulás: 2012.05.18 45.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_5298.jpg | Chamonix: a Mont Blanc fővárosa6 napos kirándulás Franciaország egyik legszebb hegyi vidékén Következő indulás: 2012.08.15 49.900 Ft+ repülőjegy + a választott szállás ára |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_ausztria_becsi_setak_extra_14_masolata.jpg | Egynapos Bécs városnézés (Budapest - Bécs)1 napos buszos városlátogatás Következő indulás: 2012.06.02 7.500 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/barenschutzklamm-2.jpg | Medve-szurdok túraEgynapos buszos kirándulás Következő indulás: 2012.09.22 12.900 Ft14 éves korig: 9.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/csik_kocka_0.jpg | A Mont Blanc, egy csipetnyi Provence és a Riviéra legszebb részei10 napos kirándulás és gyalogtúra Következő indulás: 2012.07.13 99.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/goss4.jpg | Dachstein gyalogtúra3 napos Ausztriai túra Következő indulás: 2012.07.06 37.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/csik_dun.jpg | Duna menti kerékpártúra (Bécs - Pozsony)Egynapos biciklitúra Bécs-Pozsony Következő indulás: 2012.05.19 17.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep__tohegy.jpg | Üdítő Ausztria5 napos buszos körutazás Következő indulás: 2012.06.27 63.850 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_cshemsee3.jpg | Tavak, kastélyok és a Dolomitok6 napos buszos utazás Következő indulás: 2012.05.26 85.160 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/tirolfejkis.jpg | Salzkammergut Tirollal fűszerezve5 napos buszos körutazás Következő indulás: 2012.08.11 65.875 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_ausztria_becs_madame_tussaud_kiskep.jpg | Bécs - Prater, Madame Tussaud Panoptikumegynapos buszos városlátogatás Következő indulás: 2012.07.14 5.990 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_ausztria_becs_hofburg_csikkep_masolata.jpg | Bécs - Hofburgegynapos buszos városlátogatás Következő indulás: 2012.06.16 5.990 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/garda-panorama.jpg | Őszi kirándulás a Garda-tónál4 napos buszos kirándulás Olaszországba Következő indulás: 2012.10.20 54.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/00p1230688_0.jpg | Francia - Alpok6 nap a Via ferrata, rafting és gyalogtúra világában Következő indulás: 2012.07.26 77.900 Ft+ utazás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/modling-via-ferrata-kiskep.jpg | Via ferrata túra kezdőknekEgynapos via ferrata a Bécsi-erdőben Következő indulás: 2012.09.08 14.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kanyar.jpg | Duna menti biciklitúra (Passau-Bécs)5 napos biciklitúra Következő indulás: 2012.07.20 82.500 Ft+ utazás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_5137.jpg | Júliai-Alpok - a via ferráták paradicsoma3 napos via ferrata a Corsi menedékház környékén Következő indulás: 2012.07.13 42.900 Ft+ utazás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/via-ferrata-alpok-haid-steig.jpg | Rax-Alpok via ferrata: a Haid SteigEgynapos via ferrata túra az Alpokban Következő indulás: 2012.09.15 15.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/rax2.jpg | Rax-Alpok gyalogtúraEgynapos kirándulás a Heukuppe 2007 méteres csúcsára Következő indulás: 2012.09.15 10.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/csik_tirol_2.jpg | Tiroli élmények4 napos buszos körút hegyek és kastélyok között Következő indulás: 2012.07.26 60.800 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/dsc_0099.jpg | Dolomitok: túra a Marmolada környékén5 napos gyalogtúra Következő indulás: 2012.08.16 46.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/hocfejkis.jpg | Hochtor csúcstúra az Alpokban (2369 méter)2 napos ausztriai gyalogtúra és via ferrata Következő indulás: 2012.07.14 34.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/aufejkis_0.jpg | Bécs és a Wachau vidéke. Lilienfeld, Mayerling, Baden…3 napos utazás Ausztriába Következő indulás: 2012.05.26 35.700 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_ausztria_becs_csokolademuzeum_kiskep.jpg | Bécs - csokoládémúzeumegynapos buszos városlátogatás Következő indulás: 2012.08.08 5.990 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/hochschwabfejkis.jpg | Hochschwab csúcstúra (2277 méter)2 napos hátizsákos túra Ausztriában Következő indulás: 2012.09.08 29.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/hohe_wand_small.jpg | Kirándulás és túra Alsó-AusztriábanEgynapos kirándulás kezdőknek és haladóknak a Hohe Wandon Következő indulás: 2012.05.19 16.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_ausztria_hetvege_becsben_kiskep.jpg | Hétvége Bécsbenkétnapos buszos városlátogatás Következő indulás: 2012.05.26 21.500 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/thayfej1kis.jpg | Ausztria rejtett kincsei1 napos buszos kirándulás a Thayatal Nemzeti Parkba Következő indulás: 2012.08.25 12.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/narfejkis.jpg | Nárcisz ünnep Bad Aussee-benDunai hajóút Kremstől Melkig. Látogatás Grazban. Következő indulás: 2012.05.18 38.500 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/dunamenti_kicsi.jpg | Duna menti biciklitúra (Melk-Krems)1 napos kerékpártúra Ausztriában Következő indulás: 2012.07.07 17.900 Ft |






