A 10+1 legszebb város a festői Toszkánában

Toszkána: már a név hallatán is elfogja az embert egyfajta kellemes bizsergés.

A gyönyörű tájon, a lankás dombok között apró városkák bújnak meg- középkori hangulatú utcáikon sétálva vagy az ősi épületektől határolt főtéren évszázadokat repülhetünk vissza az időben.

Ebben a válogatásban összeszedtük azokat a településeket, amelyek a legközelebb állnak a szívünkhöz, és amiket mindenképpen érdemes megnézni, ha Toszkánába utazunk.

San Gimignano:

Toszkána esszenciája ez az apró kis település, amit középkori Manhattannak is neveznek.

Égbe törő tornyai között sétálni, a főtéren megkóstolni a környék terményeiből készült finomságokat, ha pedig vállaljuk a lépcsőmászás, akkor az egyik legmagasabb torony tetejéről szét is nézhetünk. 

Fotók innen:

San Gimignano tornyai

Toszkána egyik legérdekesebb látnivalója San Gimignano tornyokkal telihintett kisvárosa. A középkori Manhattan-nek is nevezett település messze földről vonzza a látogatókat, akik szájtátva és délutánra bemerevedő nyakkal járják be szűk utcáit, apró tereit.

Firenze:

A reneszánsz bölcsőjének számító nagyvárosban néha elviselhetetlen tömeg ostromolja a leghíresebb látnivalókat, de Firenze ettől függetlenül gyönyörű: csak néhány utcával beljebb kell sétálni a főtértől, hogy elkerüljük a zsivajt: Dante szülőházára, eldugott templomokra, az Arno túlpartján pedig kabócadaltól hangos olivaligetekre lelhetünk.

Fotók és egy kisfilm innen:

Városnézés Firenzében

Firenze: a reneszánsz kultúra szülővárosa, híres történelmi tettek színhelye, nagy tudósok és művészek egykori otthona. Mára a világ egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága, néha pont népszerűsége veszi el varázsát: az utcáin hömpölygő városnéző tömeg kicsit túlzás.

Volterra:

Volterra komor etruszk alapítású városának utcáin a középkor díszletei között barangolhatunk.

Ha egy kis vidámságra vágyunk, térjünk be egy helyiek által látogatott vendéglátóipari egységbe a turistáknak szánt puccos éttermek helyett: garantáltan életre szóló élményekben lesz részünk a helyiek közlékenységgel vegyes vendégszeretetéből kifolyólag.

Fotók innen:

Volterra hangulata

Volterra gyönyörű, etruszk alapítású városka Toszkána tartomány egyik büszkesége. A középkorban is híres város, Volterra újkori népszerűségét egy tiniregénynek is köszönheti: itt játszódik az Alkonyat-saga Újhold részének kulcsjelenete. Aki nem ismeri a szenvedős-vámpíros bestseller szimbólumrendszerét csodálkozva fogja nézegetni a regénnyel és a filmmel kapcsolatos ajándéktárgyak és a sikongató amerikai tinilányok hatalmas tömegét.

Siena:

Siena híres lovasversenye a Palio minden évben kétszer megőrjíti a város lakosait: nem tudnak másról sem beszélni, csak a saját contradajuk sikerének esélyeit latolgatják.

A lenyűgözően szép dóm és a kagyló alakú főtér az Il Campo nagyon hangulatos helyszín egy kis sziesztázáshoz.

Fotók innen:

Siena

Siena Olaszország egyik legszebb városa.

Pienza:

Pienza Toszkána középső részének egyik legszebb települése: a dombtetőre épült város utcáiról, tereiről gyönyörű kilátást élvezhetünk a szelíden hullámzó dombok és Monte Amiata hegy felé.

A városka mindenképp megér egy kitérőt.

Fotók innen:

Pienza, Toszkána

Pienza az egyik legszebb kisváros Montepulciano környékén, és nincs is messze a szállásunktól. Toszkán kerékpártúránkon nem busszal közelítettük meg ezt a csodás helyet, hanem végigtekerve a dombok és a szőlőültetvények között kerekeztünk be a városkapun. Mi nem jöttünk-mi megérkeztünk. Óriási különbség. Kerékpározás közben nem szalasztod el a táj valódi hangulatát, megfigyelheted apró részleteit, beszívhatod illatát, és ott állsz meg, ahol akarsz, nem nehezíti a megismerést az ipari turizmus mindent egy nap alatt végigrohanó kapkodása.

Montepulciano:

A leghíresebb toszkán városka, méltán népszerű a turisták körében.

Egyedülállóan szép táj veszi körül, a városka pedig egy valódi ékszerdoboz: akit nem nyűgöznek le a középkori épületek és terek, az a Vino Nobile di Montepulciáno testes vörösborának fűszeres kortyaival vigasztalódhat.

Fotók innen:

Montepulciano, Toszkána

Montepulciano: talán a legismertebb kisváros Toszkána területén. Szinte mindenki, aki erre tervezi az utazását, meglátogatja ezt a dombtetőn épült csodálatos városkát. Sétáljuk körbe a hangulatos utcákat,  kávézzunk a híres főtéren, menjünk fel a Palazzo Comunale tetőteraszára a csodálatos kilátásért.

Arezzo:

Bár Arezzo nem az a kifejezetten közkedvelt toszkán városka, én mégis nagyon jól éreztem magam itt: kedveltem, hogy nem zavarják meg nyugodt elmélkedésem és az elém táruló látványt a főtér egyik legjobb kávézójának teraszáról buszokkal érkező turista-hordák.

A városka kedves kis boltjaiban csak úgy nézelődni is élmény.

Fotók innen:

Arezzo, Toszkána

Toszkána gyönyörű települései között Arezzo nem foglal el kiemelkedő helyet - a modern nagyvárosból épp csak a legrégebben épült városmag tartogat igazán régi épületeket. A középkori hangulatú főtéren az árkádok alól a város híres szülőttéről, a híres író, festő és építész Giorgo Vasari-ról elnevezett kávézóból szemlélhetjük az üdítően turista-mentes főteret.

Cortona:

Ez a város nem tartozik a leglátogatottabb célpontok közé, éppen ez adja varázsát.

Teljes nyugalomban mászhatjuk meg az erődhöz vezető meredek utcákat vagy üldögélhetünk apró tereken, vagy bámészkodhatuk a főtér egyik teraszáról.

Fotók innen:

Cortona, Toszkána

Cortona ősi etruszk települése a Toszkána tartományára jellemző életvidámsághoz képest egy kicsit komorabb és ősibb: terméskő és pasztellszínű házfalai között inkább magunkba merülve kóborlunk, mint egy teraszon testes vörösbortól megvidámodva széles gesztusokkal örülnénk a napsütésnek meg a sziesztának. Az apró városban hatalmas szintkülönbségek tehetők: a főtérről a várost uraló erődig felsétálva biztosan megállunk néhányszor az utcákról a környező tájra nyíló kilátást élvezve- alibiből.

Montalcino:

Az egyik kedvenc kisvárosom, nagyon szeretem ahogy körbesétálsz a várost övező úton a Val'd Orcia látványával kísérve, majd iszol egy isteni tejeskávét a főtér legrégibb, nagyon hangulatos kávézójában...

Fotók innen:

Montalcino, Toszkána

Montalcino, Toszkána egyik nagyon kedves települése. Az ősi etruszk időkből származó városkából csodálatos kilátás nyílik a környező toszkán tájra, a kanyargós utcákon sétálva könnyen a középkorban érezhetjük magunkat. A hangulatos terekre klasszikus stílusú kávézók nyílnak, ahol kiváló cafe lattet fogyaszthatunk.  A városka a Brunello boráról is híres, ezt mindenképp kóstoljuk meg, de ne hagyjuk ki a helyben készült tésztákat és olivaolajat sem, a szarvasgombáról nem is beszélve...

Pitigliano:

Toszkána déli részén találjuk ezt az apró, de annál hangulatosabb kis települést.

A környékén titokzatos via cava-k vezetnek etruszk szent helyek felé, a városka pedig különösen az esti kivilágítás fényeiben nyújt lenyűgöző látványt.

Fotók innen:

Pitigliano eső után

Toszkána egyik leghangulatosabb városkája Pitigliano. Az egykor itt élt zsidó kisebbség miatt Kis Jeruzsálemnek is nevezett városka valódi gyöngyszem: kávézók és éttermek közül válogathatunk, apró tereken pihenhetünk a platánok alatt. A kilátás minden oldalról más és más- szétnézhetünk a párát lehelő toszkán dombok felett.

Massa Marittima:

Massa Marittima felé közledve már feltűnik a tenger- a kisváros bájos terei és keskeny utcái valamint gyönyörű székesegyháza miatt érdemes megállni itt egy picit.

A főtér boltíves teraszán kiváló ebédet fogyaszthatunk, de ne lepődjünk meg, ha az óránkra pillantva azt realizáljuk, hogy fél napja ülünk itt a helyiek jövés-menését bámulva.  

Fotók innen:

Massa Marittima, Toszkána

Massa Marittima Toszkána egyik nagyon kedves települése. Mivel a középkori állaptokat híven őrző főtéren és a gyönyörű székesegyházon kívül nincsenek világra szóló látványosságok, nem kell turisták rohamától tartanunk. A kellemes kis utcákban teljes nyugalomban sétálgathatunk, a téren egy kávézóból szemlélhetjük a helyiek komótos életvitelét.

 

Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár

Utazási ajánlatok

» Toszkán barangolások - 4 nap
» Mini Toszkána - Körutazás Toszkánában - 4 nap
» Toscana, Viareggio és Cinque Terre - 5 nap
» Toszkán Világörökségek - 5 nap
» Pünkösd a napsütötte Toszkánában - 5 nap

Információs oldalak

» Toszkána látnivalók
» Toszkána
» Biciklitúra, kerékpártúra

Cikkeink

» A gyönyörű Toszkána képekben - Kovács Attila
» Álomszép utazás - Firenze és Toszkána - Kovács Attila
» Toszkána tavasszal - Kovács Attila
» Farmház Toszkánában - Kovács Attila
» Toszkána szépségei - Kovács Attila
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!