Alsószölnök

Alsószölnök (ném.: Unterzemming, szlo.: Dolnji Senik) Vas megyében, Szentgotthárdtól hét kilométerre, az osztrák határ mentén fekszik. Szlovének, németek, magyarok és romák lakják. Itt lép a Rába Ausztriából Magyarországra.

Alsószölnök egész területe az Őrségi Nemzeti Park, illetve a három ország határán átnyúló Őrség-Raab-Goricko Naturpark részeként természetvédelem alatt áll. Sokritka növény (mohafajok, korpafűfélék, páfrányok) található itt. Gombában is gazdag, leginkább a vargányát, rókagombát és galambgombát szedik.

A területet eredetileg átjárhatatlan erdőség borította,néhol megszakítva mocsaras részekkel. A szántók és a rétek az egykori erdők helyén jöttek létre. Az agyagos, kavicsos talaj nehezen nyeli a vizet. Ezért a szántóföldeket keskeny sávokban (bakhátra) szántották. Az esővíz a barázdákba szivárgott be, ahol nem árthatott a vetésnek. 

Első okleveles említése 1387-ből maradt fenn "Zenik" néven. A település a környező területekkel együtt a második Világháborúig a Batthyány család birtoka volt. Alsószölnök gazdasági helyzetére 1989-ig nagy hatással volt periférikus, osztrák határ melletti fekvése is. Az 1960-as évekig az itt élők szinte kizárólag földműveléssel, állattenyésztéssel és kézművesiparral foglalkoztak. Jövedelmüket idénymunkán egészítették ki. Az 1950-es évekig jelentős volt az almatermesztés. Alsószölnökön a környékbeli termést is felvásárolták. Már az 1900-as évek elején volt a faluban uradalmi faiskola. 

A második világháború végéig határátkelő is volt itt az ausztriai Neumarkt (Farkasdifalva, Zenavci ) és Mogersdorf (Nagyfalva, Modinci)felé. A települési önkormányzat kezdeményezésére 1991 óta ezeket többször ideiglenesen megnyitják.

Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!