Bodajk térkép

A település megközelíthető közúton: a 7-es úton Székesfehérvárig, onnan tovább észak felé a 81-esen Mór előtt balra; vasúton: a Székesfehérvár-Komárom vonalon. A város belterületén nagy kiterjedésű bronzkori, római kori és középkori település nyomai ismeretesek.

A külterületeken a Móri-árok és a Gaja-patak mente ontja a régészeti leleteket. Bodajk elnevezését egyesek szerint a Vértes egykori nevéről (Bodok) kapta, mások a szláv voda (víz) szóból eredeztetik. (A legenda szerint Szent László 1090-ben az Al-Duna felé törő, és a már Székesfehérvárt ostromló pogány hordát a bodajki Kálvária-hegyről rájuk vetett kereszttel futamította meg.)

Bodajkot oklevelekben már 1138-ban említik. A település - a Gaja-patak által hajtott malmoknak köszönhetően a környék egyik leggazdagabb községe - ebben az időben a keresztes lovagok birtokában állt. Az itt élő jobbágyokat a király minden adózástól, vámtól és egyéb tartozástól felmentette. A Kálvária-hegy aljában eredő egyik forrás mellett a török időkig állt egy kis kápolna, melynek romjait a kapucinus templom építkezéseinek megkezdésekor tárták fel. A forrásról feljegyezték, hogy csodálatosképpen hétévenként elapadt, majd újra indult. Itt épült fel a Segítő Boldogasszony tiszteletére szentelt templom 1728-42 között. Bodajkot a legrégibb magyar búcsújáróhelyként tartják számon. A búcsújáróhely jogát a kapucinusok 1699-ben kapták meg. Nemcsak a Szentkút volt itt az egyetlen forrás. A Kálvária-hegy tövében közel száz, ásványi anyagokban gazdag, szénsavas, 14-19 °C-os karsztforrás tör fel, amelyeknek nagy része az egykori mezőváros központjában gyöngyvizű tóvá egyesül. A vizet évszázadok óta gyógyvízként ismerik. 1765-ben született róla először szakvélemény. A XIX. században kezdődött el a tó környékének tudatos fejlesztése. Bodajk, ahol 1804-ben postalóváltás és levélgyűjtés volt, szállodákkal rendelkező ismert gyógyfürdővé és üdülőhellyé vált.

A második világháborús pusztítások, és a bányászat miatt a források elapadása okozta kényszerpihenő után az 1990-es években a tavat rendbe hozták, karsztvízzel feltöltötték, jelenleg ismét a fürdőzők rendelkezésére áll. Gyógyhatása még nem bizonyított, inkább üdítő, frissítő vize miatt kedvelt.
Bodajk neves szülötte Peske Géza és Spányi Béla festőművész.

Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!