Vasad
Budapest felõl, monori leágazással, a 4. számú fõútról közelíthetõ meg (4 km), továbbá műút köti össze Csévharaszttal (4 km) is.
A futóhomok borította sík felszínt csak néhány helyen teszi változatossá egy-egy homokhalom, melyeket a helyiek rendre „hegyként” aposztrofálnak (Gados-hegy, Templom-hegy, Rózsa-hegy, Pipis halom).
Az õsi Duna hordalékaként keletkezett futóhomok talajú község külterületének jelentõs részét fenyõ-, nyár- és akácerdõ borítja, a fák között pedig tanyák sokasága búvik meg. (Ma már a porták jelentõs részét a nagyvárosi zaj elõl menekülõ fõvárosiak birtokolják.) Nagyobb kiterjedésű lapos területei: "Perjés-lapos" Monor felé, és a rávágyi "Varnyas". A községet nagy kiterjedésű erdő határolja, amivel a futóhomokot többnyire sikerült megkötni. Ilyen a Páskomi erdő, Kis-erdő, Bogárzó-erdő, Kuli-erdő, s a Pótharaszti-erdő.
Említésre méltó Magyarországon ritkaságszámba menő borókása. A külterületen élõk aránya kifejezetten magasnak mondható, minden ötödik vasadi otthona a falut övezõ térségben található.
A múlt században pusztákból községgé szervezett település elnevezésének alapjául a „vas” fõnévbõl származó régi magyar személynév a Vasad szolgált, melyet 1361-ben említenek elõször az oklevelek, Wasad formában.
A török kor elõtt a birtok, -melyet már 1440-ben pusztaként emlegettek -a Halomy családé, majd Erzsébet királyné - Habsburg Albert özvegye - a Tahi községbõl származó Botos családnak adományozza, mely Pilis vármegye egyik legnagyobb családja. 1444-ben a király a területet – mivel a Botos család kihalt – Budai György diáknak juttatja.
A XIX. század elsõ felében népesítette be a Ráday és Fáy család, kik birtokszomszédok voltak, és szívesen fogadták a református vallású letelepülni vágyókat. 1837-ben Felsõ- és Alsó-Vasad-pusztaként említik, 360 lakossal. Lakóinak száma 1837-ben 360, 1920-ban 1659, 1941-ben 1746, s ma 1700 lélek. Vasad 1848 után Ráday gróf, Wartensleben gróf, a Darvas, a Fáy család és Lipthay család tulajdona.
