Tárnok

Főoldal Európa Magyarország Budapest és környéke TárnokTárnok információk

A 100-as és a 70-es útról, illetve Budapest felől Érden át érhetjük el a települést. Vasúton a Budapest - Székesfehérvár vonal vonataival közelíthetjük meg. Őskori településnyomok a Kisberki-dűlőben, a rézkori, bádeni kultúra a Szőlőhegyen és Tárnok-ligeten jelent meg.

A Nagyberki-dűlőben késő bronzkori urnasíros telepet találtak. A község jelenleg külterületi részén I-IV. századig lakott római település nyomai mutatkoznak. Ez az érdi Tusculánumtól Sóskútig húzódott. A rómaiak kezdték meg kitermelni az itteni, építkezésre kíválóan alkalmas követ is.

A népvándorlás korából kvádok és avar törzsek emlékei, VIII. századi település maradványai kerültek elő a Jobbágy-felső vetődűlőben.

A település első okleveles említése 1241-ből való. A Szőlőhegyen épült Árpád-kori Deszka falu a törökök idején lakatlanná vált. Tárnok a középkorban a királyi udvarnak beszolgáltatott termékek kezelőinek lakóhelye. Bizonyára a régi kőbányát használták e célra. Középkori temploma a törökök alatt részben elpusztult. Az elnéptelenedett Tárnokot a XVIII. században lengyel, szlovák és magyar családok népesítették be újra. Szlovák népessége őrzi nyelvét, hagyományait, szokásait.

A Júdás-égetés ma is élő hagyomány a településen. Húsvétkor a gyerekek, fiatalok kereplővel járják végig a falut; helyettesítik az elnémult harangokat, Vasárnap délelőtt házról házra menve eléneklik Júdás árulását, amiért kisebb ajándékokat kapnak. A Júdás-kántálás végén megosztoznak az adományokon, és elégetik a bábút. Húsvéthétfőn a locsolkodás "sibálás"-sal egészül ki: fűzfavesszővel veregetik meg a lányokat, hogy frissek, egészségesek legyenek.

Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár

Elhelyezkedés

Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!