Gödöllő

Főoldal Európa Magyarország Budapest és környéke GödöllőGödöllő információk

A történelmi múltját a XIV. századig visszavezető településen áll Magyarország legnagyobb alapterületű barokk kastélya.

A város és környékének fejlődése Magyarország egyik legnagyobb főurának, I. Grassalkovich Antalnak köszönhető, aki a XVIII. században lett a település birtokosa. Kastélya, az 1741-től épült Királyi Kastély máig Gödöllő legfőbb nevezetessége. Grassalkovich Antal nevéhez fűződik a nevezetes zarándokhely, a máriabesnyői kegytemplom felépítése is, de kezdeményezésére számos barokk köztéri alkotás is készült.
Gödöllő a magyarországi művészettörténetben is szerepet játszott: 1901-1920-ig a városban működött a hazai szecesszió egyetlen szervezett művésztelepe.

Helytörténet

A település - alig lakott pusztaként - a XIV. században vált el a népesebb Besenyő községtől. Ebben az időben a várost a Szadai család birtokolta. Gödöllő és környéke életében az első jelentősebb fejlődést a Grassalkovich család letelepedése hozta. Grassalkovich Antal nagy gondot fordított birtokainak jövedelmezőségére és rendezésére. Uradalmaiban összesen 33 templomot építtetett. Községrendezői tevékenységének köszönhetően Gödöllő 1763-ban mezőváros lett.

1867 márciusában a magyar állam Gödöllőt a kastéllyal együtt koronázási ajándékként I. Ferenc József és Erzsébet királyné rendelkezésére bocsátotta. A királyi család ettől kezdve főként tavasszal és ősszel tartózkodott Gödöllőn, és ez a város életében jelentős fellendülést eredményezett. Az északi vasútvonal az eredeti tervektől eltérően a királyi nyaralóhely miatt érinti Gödöllőt. A századfordulón kezdett kialakulni a település agrár jellege. A koronauradalmi területeken ekkor alapított mezőgazdasági tanintézet és mintagazdaságok jogutódai ma is léteznek.
1920-tól a kastély Horthy Miklós kormányzó pihenőhelye lett. Ez az időszak is kedvezően befolyásolta a község fejlődését. Gödöllő az 1933-as jamboree (cserkész-világtalálkozó) színhelye, később 1939-ben leánycserkész-világtalálkozót szervez.

A II. világháború után új irányt vett a község fejlődése. A település vezetői mindenáron városi rangot akartak szerezni: a nagyközségnek. Az akkori építkezéseknek áldozatul estek az értékes történelmi épületek, sérült a régi, hangulatos településközpont. Gödöllő végül 1966-ban kapta meg a városi rangot.

Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár

Elhelyezkedés

Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!