Balatonalmádi

Az északi part egyik legnagyobb települése a tó északkeleti végénél. A kiemelt üdülőövezetként számon tartott Balatonalmádiban számos egyháztörténeti emlék található. Balatonalmádi három település, Balatonalmádi, Vörösberény és Káptalanfüred egyesítéséből alakult ki.

Közülük a legrégibb és legnagyobb, Vörösberény valószínűleg az errefelé mindenütt látható vörös talajról kapta nevét.

A hajdani kis település, a névadó Balatonalmádi először 1493-ban jelent meg oklevélen. Területe a veszprémi káptalan birtoka volt. Villák, nyaralók akkor épültek a lejtőkre, amikor a szőlő kipusztult.

A település 1869-ig Szentkirályszabadjához tartozott, gyógy- és üdülőfaluként tartották számon. Almádi 1889-ben kapcsolódott be a rendszeres balatoni hajóforgalomba, 1909-ben megindult a vasúti közlekedés is. 1901-től lett hivatalos neve Balatonalmádi. 

Különös lendületet adott a településnek a természetgyógyászati módszerek helyi népszerűsítése a századfordulón. 1961-ben kiemelt üdülőövezetté nyilvánították.

Káptalanfüred, a harmadik településrész már mint nyaralóhely jött létre az 1930-as években.

Balatonalmádi 1989-ben kapott városi rangot.

A főváros felől az M7-es autópályáról lekanyarodva a 71-es úton érhető el; a 8-as főútról pedig Veszprémnél lekanyarodva egy alig tíz kilométeres útszakasz vezet a városba. Vasútállomása és kikötője is van.

pl. Ciprus, Bécs, Balaton stb...
Indulás ideje:
Naptár

Elhelyezkedés

Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Nem találod amit keresel?Bezár
Kérj egyedi ajánlatot! Küldj magadnak emlékeztetőt!