Messzi tájak

Titkos túra Tenerifén - az elhagyott levada az Anaga-hegységben

A Kanári-szigetek kiegyenlített éghajlata kedvez a cukornád és a banán termesztésének. A legváltozatosabb sziget, a festői Tenerife középső részén emelkedő magas hegyeket bőségesen öntözi az Atlanti-óceán felől érkező felhők csapadéka - a helyiek dolga már csak az, hogy ezt a vizet az óceánparti síkságok és az ültetvények felé tereljék.

A kereszt kikötője - Puerto de la Cruz, Tenerife

A gyönyörű Tenerife a Kanári-szigetek legváltozatosabb tagja. A sziget nyugati oldalán, a Teide tövében gyönyörű, gyarmati hangulatú kisvárosok sorakoznak, mint La Orotava, Puerto de la Cruz és Garachico. Ez utóbbi volt Tenerife legfontosabb kikötője egészen 1706-ig, mikor is egy vulkánkitörés következtében a mélyből feltörő lávafolyam meg nem semmisítette.

Spanyolország egyik legnagyobb temploma - Miasszonyunk-bazilika, Candelaria

Spanyolország büszke katolikus hagyományaira, még akkor is, ha a spanyol hódítók a hit terjesztését használták alibinek Latin-Amerika őslakos népeinek kiirtására és kifosztására. Kis főpróbája volt ennek a folyamatnak Tenerife leigázása - az itt élő, eredetileg észak-afrikai származású guancs őslakók ellenálltak a spanyol hódításnak - az erőszak és a spanyolok által behurcolt pestis viszont végül felszámolta a guancs lakosságot, a szörnyűségeket túléló maroknyi őslakót pedig keresztény hitre térítették, nyelvük, kultúrájuk elveszett. 

Spanyolország legmagasabb csúcsa - a Teide, Tenerife

A szárazföldi Spanyolország változatos tájai is izgalmas utazási célpontot jelentenek, de még különlegesebb élményekben lehet részünk, ha az Atlanti-óceánon található Kanári-szigetekre utazunk. Itt nem a tradicionális spanyol életérzés mozaikjait rakhatjuk össze - sokkal inkább a karibi térség, Kuba, vagy éppen Latin-Amerika hangulatát idézik e szigetek, például La Palma vagy Tenerife települései.

Mély kanyon Tenerife szigetén - Barranco de Masca

A Kanári-szigetek legszebb és vadregényes, földöntúli tájait Tenerife szigetén találjuk. Ahogy az Anaga-hegység köderdői a  Patagónia vihartépte tájait vagy Új-Zéland hegyeinek ködös erdeit, a Teide vulkáni kúpja az alpesi tájakat idézi, úgy visznek el a vulkáni kőzetbe vájódott mély szudokvölgyek, a barranco - nak nevezett hatalmas kanyonok a földtörténeti korok évmillióinak díszletei közé.

Tenerife Matterhornja - a Roque Taborno

Tenerife nem csak a strandjairól és gyarmati stílusú kisvárosairól híres. A szigeten számos természeti látnivalót csodálhatunk meg, a Teide hatalmas vulkáni tömbje mellett mély szurdokvölgyek, úgynevezett barranco-k húzódnak az óceán felé.

Középkori kőhíd a Camino de Finisterre mentén - Ponte Maceria

A Camino de Santiago célja Szent Jakab sírját rejtő hatalmas katedrális Santiago de Compostela városában. De ha még meg szeretnénk pillantani a "világ végét" azaz a Finisterre-fokot - akkor még gyalogolhatunk pár napot a Spanyolország nyugati csücskébe. Útközben gyönyörű tájakon és zöldellő erdőkön haladunk keresztül - Galícia óceáni éghajlata miatt gyakori esők öntözik a tájat. Az út egyik szép látványossága az a kőhíd, amelynek alapjait egy római átkelő képezi - a Ponte Maceria. A 13. században emelt híd vezeti át a zarándokutat a túlparton álló malmokhoz - majd innen egészen az óceánig...

El Camino de Santiago célja, Szent Jakab nyughelye - Santiago de Compostela

A Camino de Santiago célja - a lelki fejlődésen és a szokásos életritmusból kiszakadáson és a fizikai teljesítményen túl - eljutni Santiago de Compostela festői szépségű katedrálisához. A Galíciában található, Rómával és a Szentfölddel egy lapon emlegetett, kiemelt fontosságú zarándokhely a célja a több mint 800 kilométeren át gyaloglóknak. [utazom:teaser:338]

A világ vége - Finisterre

A Camino de Santiago "hivatalos" része véget ér Santiago de Compostela grandiózus tömegű, aprólékosan díszített székesegyházánál. A zarándokok megpillanthatják Szent Jakab a maradványait őrző szentélyt és részt vehetnek a híres zarándokmisén, ahol a botafumiero hatalmas ingája szórja az illatos tömjénfüstöt a hívők feje felett lengedezve. [utazom:teaser:338] De sokaknak még nem ér itt véget az Út - elzarándokolnak Finisterre sziklás szirtfokáig, ahol az a világ végén érezhetik magukat, és átélhetik azt a felemelő érzést, ahogy a szelíden hullámzó dombhátak mögül előbukkan az óceán.

Bencés kolostor a Camino mentén - Samos

A Camino de Santiago zarándokútját járva, egy komolyabb emelkedőt legyűrve túljutunk O Cebreiro középkori hangulatú településén. Hegyi réteken és zöldellő legelőkön át vezet az ösvény, hangos kolompszótól kísérve ereszkedik velünk az út, a dús erdőkkel borított völgyekbe. Samos aprócska falujában egy zord, erődszerű épület mellett halad el a zarándokút - ez a kolostor az egyik legrégebben alapított bencés apátság egész Európában.

A Camino legszebb városkái - Molinaseca, Spanyolország

A Camino de Santiago nem csak a Pireneusok hegyein kínál izzasztó emelkedőket és fárasztó hágókat. Az O Cebreiro középkori hangulatú falucskájába vezető útvonal mellett a legnagyobb kihívás a Cruz del Ferro 1500 méter magas hágója még a Saint-Jean-Pied-de-Port és Roncesvalles közti Ibaneta-hágónál is magasabb, majdnem fél kilométerrel - ez a Szent Jakab út legmagasabb pontja.

Középkori kisváros a Camino mentén - Castrojeriz

A Camino de Santiago zarándokútja átszeli a Burgos és Astorga közti kopár, napfénytől perzselt Mezeta fennsíkot. A magasan fekvő, szeles, kis falvakkal és széles látóhatárral ékes, hullámzó vidék nyugalmas falvakat, ódon városokat rejt. Az egyik közülük a végtelen búzamezők és lágy ívű dombok között található Castrojeriz.

Az első nehéz nap a Camino de Santiago zarándokúton - Az Ibaneta-hágó és Roncesvalles

A Camino de Santiago a világ leghíresebb zarándokútja. A több útvonalon vezető, szétváló majd összetalálkozó, Santiago de Compostela-ba vezető ösvények közül a legnépszerűbb a Camino Francés, amely a franciaországi(pontosabban baszkföldi) Saint-Jean-Pied-de-Port-ból indulva vezet egészen a Szent Jakab földi maradványai fölé épült katedrálisig. A zarándokút nem sokat teketóriázik a finom felvezetéssel - már az Út első napján meg kell mászni a Pireneusok nyugati részének egyik hágóját, a már Spanyolországban található, 1057 méter magas Ibaneta-hágót kell teljesíteni.

Baszk bikafuttatás - Pamplona, Spanyolország

Ahogy a Camino zarándokútja leereszkedik az Ibaneta-hágó és Roncesvalles felől a Pireneusok magas hegyeiből, megszelídül a táj - Baszkföldön járunk, de már az államhatár határ spanyol oldalán. Pamplona, Navarra tartomány fővárosa büszke baszk gyökereire - a táblák és feliratok a legtöbb esetben kétnyelvűek, a konyha és a vidéki építészet is jelzik e kettősséget - a város neve helyi nyelven Iruna.

Gaudi és csokoládé - Astorga városa a Camino mentén

A Camino zarándoklat végigjárása közben számos szebbnél szebb várost ejtünk útba - Burgos, Leon, Pamplona hangulatos települései mellett mindenképp érdemes kiemelni a Kasztília és Leon tartományban található Astorga gyönyörű belvárosát. [utazom:csikkep:338] A fallal körülvett óvárossal rendelkező Astorga ékessége a fantasztikus katedrális, illetve a Gaudi által tervezett püspöki palota. A közeli Leon hatalmas katedrálisához hatalmas méreteit nem éri el ez a templom, de nagyon aprólékosan díszítették kívül-belül.

Kedves hegyi falu a Camino mentén - O Cebreiro

A Szent Jakab zarándokút, vagy ismertebb nevén El Camino, hosszú és fáradtságos ösvénye átvezet Spanyolország északi részének lenyűgöző tájain. A Pireneusok hegyláncain átkelve, hosszan kanyarog át a Mezeta fennsíkján, majd Astorga és Santiago de Compostela között Galícia tartomány hegyvidéki tájain vezet. Az Atlanti-óceán felől érkező esőfelhők által gyakran öntözött, romantikus kis falvakkal, legelőkkel és buja erdőkkel borított táj egész évben zöldell a sok csapadéktól.

Az ismeretlen Spanyolország - Ezcaray, La Rioja

Ha Spanyolországról hallunk, minden bizonnyal a fényes Madrid, a pörgős hangulatú Barcelona esetleg a gyönyörű kulturális látnivalókkal csábító Andalúzia tájait látjuk magunk előtt. Pedig ez a hatalmas ország sokkal változatosabb és érdekesebb tájaknak is otthont ad, mint a turisták által elözönlött, népszerű vidékek.

Camino de Santigao - Saint-Jean-Pied-de-Port

A híres Camino de Santiago zarándoklat sok önmagával békességre vágyó, valós életcéljait megvalósítani vágyó ember álma. Végigjárva a ezt az utat végre kizökkenhetünk a napi rutinunkból, egyedül lehetünk önmagunkkal, s van időnk befelé is figyelni kicsit. A magunkkal kettesben töltött idő emlékezetes lesz - rengetegen számolnak be arról, hogy a Camino végigjárása közben világosodtak meg az élet értelmét illetően, vallási hovatartozástól függetlenül. 

A Camino katedrálisai - Leon

A város neve a latin „legio” szóból ered, melyet Krisztus előtt 68-ban VII.római légió alapította védelmi pontként -területvédelmi és a tartományban kitermelt arany biztonságos szállításáért - mely 3.századra politikai és katonai központtá nőtte ki magát. Idővel a város vezető szerepe egyértelműbbé vált. [utazom:csikkep:338]

Figyelem! Szombaton hatalmas torlódások várhatók szerte Szlovéniában!

Tisztelt Utasaink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a hétvégén magas szintű orosz delegációval Putyin elnök Szlovéniába érkezik, ezért a szlovén autópályák bizonyos szakaszai le lesznek zárva, és a forgalmat alsóbb rendű utakra terelik. Időpont: Szombaton, július 30. reggel 06.00 h-tól A lezárások miatt Szlovéniába, vagy Szlovénián keresztül Olaszországba és Horvátországba utazóknak útlezárásokra és elterelésre, ezáltal komoly torlódásokra és megnövelt menetidőre kell számítaniuk. Horvátországi érintett szakasz, ahol torlódásra számíthatnak: Letenye és Rijeka közötti autópálya.

Korzika a kalandkeresők szigete

Korzika szigete - amit már a görögök is Kallistének a legszebbnek neveztek - kimeríthetetlen élményekkel várja az ide látogatókat.
Már a kompra szállva feltűnik, hogy ez nem a szokásos tengerparti napozós, utazó áradat. Bringások, hátizsákos turisták, vállalkozó kedvű lakókocsisok népesítik be a hajót, arcukon a várakozás izgalmával.

Könnyű túra a Tátrában - a Zöld-tavi menedékház

A Magas-Tátra szebbnél szebb kilátásokkal, izgalmas hegycsúcsokkal, vígan csörgedező patakokkal és zöldellő völgyekkel várja a Természet szerelmeseit. Nehéz hágótúrák, kevésbé megerőltető, csak menedékházakhoz, tavakhoz vezető gyalogösvények és kifejezetten könnyű túrák közül választhatunk. [utazom:csikkep:48063] Az egyik legszebb ilyen túra a Magas-Tátra keleti felében található Zöld-tavi menedékház - akár családdal, kisebb gyerekekkel is nyugodtan bevállalhatjuk a körülbelül 6-7 órás, gyönyörű tátrai tájon át vezető kirándulást.

Korzika 2016.

Alicante, a spanyol riviéra gyöngyszeme

Soha ne ítélj elsőre és ismeretlenül – tartja a vélekedés, és ez igaz is. Ismét beleszaladtam ugyanis egy előítéletbe, amiről utólag kiderült, hogy téves volt. Valamiért korábban úgy gondoltam, hogy a spanyolországi Alicante egy bóvli üdülőváros, melynek semmi értéke és látnivalója nincsen, de ahogy kicsit jobban utánanéztem, rá kellett jönnöm, egy igazán kellemes, hangulatos város, tele szebbnél szebb részletekkel. S ez ott jártamkor be is igazolódott.

Bringatúra a Bor, mámor, Bénye Fesztiválon

Az augusztus 11-14 között megrendezésre kerülő  Bor, mámor, Bénye Fesztiválon a kiváló borok, ízletes ételek és nagyszerű koncertek mellett most két klassz bringatúrán is részt vehetsz. A Zemplén gyönyörű tájait, festői falvait érintő túrákon megismerheted Erdőbénye környékét, természeti látnivalóit, érdekességeit.  Két távon indulnak a túrák, a rövidebb egy aszfaltozott, de gyér forgalmú utakon vezető útvonalon vezet a hosszabb pedig a hegyekben, murvás utakon.

A Magas-Tátra természeti látnivalója - a Tarpataki-vízesések

A Magas-Tátra vad csúcsai és zúgó fenyvesei nagyon vonzó célpontot jelentenek a hazai természetszeretők számára. A Csorba-tó és a Rysy, azaz a Tengerszem-csúcs mellett az leghíresebb látnivaló kétségtelenül az Ótátrafüred(Stary Smokovec) felett található Tarpataki-vízesések. A Csontváry Kosztka Tivadar  által is megörökített vízesések gyönyörű látványt kínálnak az erre túrázók számára.

Puglia legszebb látnivalói

Puglia Olaszország egyik legkülönlegesebb tartománya. Mivel közúton messze van a fővárostól és Magyarországról is, nem túl népszerű a hazai utazók körében - de a tömegturizmus sem jellemző erre a vidékre. Pedig Puglia csodálatos, mediterrán éghajlata lehetővé teszi, hogy kora tavasztól késő őszig csodálatos utazásokat tehessünk itt  - októberben is fürödhetünk a hosszú, homokos strandokon. Puglia legkönnyebben a Bari repülőterét Budapesttel összekötő fapados légitársáság járatával érhető el. Most bemutatjuk Puglia tartomány legszebb, legkülönlegesebb látnivalóit.  Bari városa

Látványos mászás Ausztriában - a Naturfreunde (Francz Scheikl) klettersteig

Ausztria gyönyörű hegyein szebbnél szebb mászóutak vezetnek. A kalandvágyók könnyebb és nehezebb via ferrata, vagy ahogyan a német nyelvterületen hívják, klettersteig közül választhatnak. Graztól északra, a népszerű Medve-szurdok és Mixnitz települése felett emelkedik a Hochlantsch 1720 méter magas csúcsa.

Rendhagyó nászút - bringázd körbe a Földet!

Zita és Árpi rendhagyó nászútjukon 4 év alatt biciklizték körbe a világot, melynek során 46 országba jutottak el, napi 3350 forintból tartották fenn magukat és 11 defektjük volt. Szeptemberben értek haza, azóta előadásról előadásra járnak és rengeteg érdeklődő előtt mesélnek az útjukról, illetve arról, hogyan lehet havonta egy minimálbérből utazni. Blokk Style-unk arra keresi a választ, mi az oka a világutazók és hátizsákos turisták terjedésének, miért vág bele egyre több fiatal akár több éves kalandba, hátrahagyva maga mögött hazáját és a biztos megélhetést.

Kirándulások Lisszabon környékén - Setubal

Lisszabon, Portugália fővárosa rengeteg kellemes élményt kínál az ide látogatóknak. De ha már úgy érezzük, kimerítettük a nagyváros kínálta lehetőségeket, akkor kalandozzunk egy kicsit Lisszabon közvetlen környékén.

Oldalak

Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!