Párizsi látnivalók

Azt mondják, Párizs – London, New York és Tokió mellett – a világ négy legjelentősebb városának egyike, s ez talán nem is véletlen. Nem csupán azért, mert Európa egyik legnépesebb városa, nem csak vezető politikai és kulturális központ mivoltáért, sokkal inkább, mert Párizs évszázadok óta egyet jelent a művészetekkel és a tudománnyal. Így amióta turizmus létezik, a francia főváros az egyik legkedveltebb úti cél.

Látnivalók Párizsban: az Eiffel-torony

Párizsról az emberek többségének azonnal a Notre Dame, a Louvre, vagy az Eiffel-torony ugrik be, ami talán nem is véletlen, hisz e három intézmény mára szinte a város védjegyévé vált. Ez utóbbi látványosság ma a világ leglátogatottabb fizetős nevezetessége: csak 2011-ben 7,1 millió látogató kereste fel, s 2010-ben járt itt a 250 milliomodik vendég. [utazom:csikkep:38402]

Látnivalók Párizsban: a Louvre

Párizs világhírű múzeuma, a Louvre méltó párja lehet a londoni British Museumnak, és a Vatikáni Múzeumnak, hisz gyűjteményét tekintve a világ egyik legnagyobb és legteljesebb kollekciójával büszkélkedik. Ami pedig a látogatottságot illeti, évek óta az első helyen áll a múzeumok között, 2011-ben 8,9 millióan zarándokoltak el a művészetek eme szentélyébe.

Látnivalók Párizsban: a Sacré-Coeur és a Montmartre

A Párizs legmagasabb pontján (130 méter), a bájos, bohém Montmartre negyed tetején épült Szent Szív-Bazilika (franciául Sacré-Coeur: 1875-1919) nem olyan régi, mint a város legtöbb temploma, nincs még száz esztendeje sem, hogy felszentelték, ugyanakkor külső homlokzata és az előtte elhelyezkedő lépcsősorról nyíló kilátás a város egyik kötelező nevezetességévé teszik.

Látnivalók Párizsban: a Notre-Dame

Az építészettörténet, s különösen a gótika egyik legszebb példája a párizsi Mi Asszonyunk, közismertebb nevén Notre-Dame templom. A lenyűgöző, öt hajós katedrális, mely 1163 és 1345 között épült, ma már nem az eredeti szépségében pompázik, hiszen a francia forradalom idején meggyalázták, majd élelmiszerraktárként használták, végül szinte teljesen elpusztult. Mivel azonban 1845-78 között zajló rekonstrukciója az eredeti tervek alapján zajlott, így ma szinte ugyanazt a templomot láthatjuk, mely a XIV. század után a híveket elkápráztatta.

Gyalog Párizsban... első rész

Sárguló falevelek, szikrázó napsütés, kellemes meleg. Nem hiába szólnak versek Párizsról éppen ősszel. Ilyenkor még romantikusabb, és magával ragadóbb, mint az év többi szakában. Két napra utaztam ki egy interjú miatt Párizsba. A Le Crazy Horse 60. évfordulója alkalmából a társulat több külföldi show-t is tervezett, többek között Magyarországra is ellátogattak.

A világ 10 leglátogatottabb látványossága

A világ leglátogatottabb látványosságaiból állított össze toplistát a Tourism Review. Az éves vendégadatok alapján készült összeállításban négy európai műemlék is található. 10. Taj Mahal, Agra, India (évi 2,5 millió látogató)
Építészeti értéke mellett a Taj Mahal a szerelem jelképe is. Shah Jahan uralkodó felesége, Mumtaz Mahal emlékére állítatta a palotát halála után. Aki akkor vesztette életét, mikor világra hozta 14. gyermeküket. 9. Gízai Piramisok, Kairó, Egyiptom (évi 3 millió látogató)

Látnivalók Párizsban: a Diadalív

Az Etoile (ma Charles de Gaulle) téren, a Champs-Elysées sugárút végpontján magasodik a francia nemzeti érzés egyik legjelentősebb szimbóluma, az Arc de Triomphe, vagyis a Diadalív, mely Párizs egyik legismertebb nevezetessége. A tér, mely Haussmann városalakító munkája során nyerte el ma ismert formáját, tizenkét sugárút csomópontja (innen ered történelmi elnevezése is, az Etoile, azaz csillag), s csupán 1970-ben, Charles de Gaulle halálát követően nevezték át az elnök-tábornok tiszteletére.

Látnivalók Párizsban: a Moulin Rouge

Filmekből, képekről, festményekről köszön vissza a XIX-XX. századi Párizs kopottan elegáns, dekadens világa; a kabarék, a kán-kán táncosok, a vörös, fekete, vagy aranyosan csillogó bársony, szatén jelmezek, tollboák és necc-harisnyák fülledt hangulatú erotikája. A téma igazán hálás, hiszen számos film készült a témában, melyek közül az 1952-ben, és a 2001-ben készült mozit Oscar-díjra is jelölték. Az 1952-es filmben Gábor Zsa Zsa játszotta az egyik főszerepet.

Párizs legszebb részei

Párizs: a francia főváros megbabonázza az ide érkezőket. Egy párizsi utazás előtt különleges izgalom lesz úrrá rajtunk: úgy várjuk a rajongva szeretett, romantikus városba való megérkezés pillanatát, mint kisgyermek a karácsonyt. Ez az öröm nem alaptalan: Franciaország és a kultúra fővárosa gyönyörű műemlékekkel, kiváló múzeumokkal és hangulatos negyedekkel várja az ide érkezőket. A most következő kisfilm Párizs legszebb részeit mutatja be: 4K Timelapse Bonjour PARIS 2014 Full version from jansoli on Vimeo.

Emlék Párizsból

Párizs: álmok és szerelmek városa, ami talán itthonról vágyakozva szebbnek is tűnik, mint teljes valójában megélve, igazán az utcáin barangolva. A valóságot megtapasztalva néha picit csalódottak is vagyunk, de ebben  nem Párizs a hibás: mi voltunk azok, akik túl sok érzelmet és elvárást fűztünk áhított városunkhoz, és az ott átélhető élményekhez. [utazom:teaser:22400]

Látnivalók Párizsban: a Pompidou Központ

A modern művészetek és építészet valóságos high-tech szentélye a Párizs 4. kerületében, a Beaubourg negyedben található Pompidou Központ, mely leginkább úgy fest, mintha egy hatalmas ipari épületet „kifordítottak” volna. Fűtés, víz- és elektromos csövei az épületen kívül futnak, s mind más-más színben pompázik, ahogy panoráma-mozgólépcsője is. Az épület a modern építészet igen elismert példája (építészei között olyan sztártervező is szerepel, mint az olasz Renzo Piano, aki a londoni The Shard terveit is jegyzi), azonban talán éjszaka, kivilágítva a legmutatósabb.

Párizsba beszökött az ősz...

Párizs a romantika, a szerelem és a divat fővárosa - Franciaország leglátogatottabb turisztikai attrakciója. A Szajna partján épült város utcáinak, tereinek mágikus ereje van - olyan sokat szerepeltek már a képzeletünk regényének lapjain, az álmaink filmkockáin és a vágyaink képeslapjain hogy már szinte térkép nélkül is eligazodunk. A Montmarte meredek oldalában vagy a Diadalív tövében állva merenghetünk a forgalom és az életünk folyamának hömpölygésén, a híres Eiffel-torony pedig az alacsony őszi felhők uszályába burkolja nemes ívű nyakát.

Párizs, szeretem...

Bármerre utazunk a világban, Párizs mindig különleges helyet foglal el az emlékeink között. Valamiért itt mindennek jelentősége van, legyen szó egy kávéról, vagy vacsoráról: intenzívebben emlékszünk rájuk, csupán azért, mert Párizsban történt...

Képeslap Párizsból

Párizs a világ egyik legkülönlegesebb és leglátogatottabb fővárosa. Egyedi hangulata, különleges légköre miatt nagyon népszerű az utazók körében. Az Eiffel-torony vagy a Diadalív árnyékában jól esik egy könnyű ebéd vagy egy finom kávé - a Montmartre lépcsőin pedig a Sacré-Coeur gyönyörű templomának lenyűgöző kilátással rendelkező épületéhez juthatunk. Ebben a hangulatos kisfilmben is feltűnnek Párizs legszebb részei:

Párizs különleges képsorokon

Párizs lenyűgözően szép főváros. Utcáit járva gyakran nem is értjük, miért foglal el ilyen kiemelt szerepet az európai nagyvárosok között - talán annyi művészeti alkotásnak szolgált romantikus helyszínül, olyan sok világhírű alkotó élt itt, annyi művészt ihletett meg egyedi hangulata, hogy az átlagember is megrészegül varázsától.  A francia főváros híres múzeumai, csodálatos parkjai, emblematikus épületei és negyedei nagyon fontos értéket képeznek, meglátogatásuk szinte kötelező minden, magát kultúrembernek valló utazó számára. 

Gyalog Párizsban... második rész

Tovább indultam. Volt egy térképem, amit még a reptéren szereztem. Csajos térkép, rózsaszín volt, és a híres építmények rá voltak rajzolva. Az útvonalam a következő volt. Eiffel-torony - Invalidusok dómja - Pont d’Alexandre III. - Concorde tér - Tuleiriák kertje - Louvre.

Párizs mozgásban

Párizs: a csillogás és a divat egyik fővárosa, csodálatos építészeti emlékekkel, elegáns és bohém hangulatú negyedekkel kiváló turisztikai célpont. Ha csak egy hosszú hétvégét töltünk itt, biztosan ellátogatunk majd a leghíresebb látnivalókhoz, amik e kisfilmben is felsorolásra kerülnek. [utazom:csikkep:41075] A második részért pedig kattints ide... Paris In Motion (Part I) from Mayeul Akpovi on Vimeo.

Párizs, a fény városa

Párizs: ezernyi arcú nagyváros, teli gyönyörű épületekkel, hatalmas terekkel, hangulatos kis utcákkal és híres emlékekkel. Egyazon városban a modern építészet remekei, a múlt századok hagyományai, a franciásan laza és elegáns életritmus, a művészvilág és a kétes hírű negyedek. Ha csak egy hosszú hétvégére érkezünk ide, biztosan útba ejtjük majd az ebben a kisfilmben feltűnő nevezetességeket: a Louvre-t, a La Défense negyedet, a Pompidou központot, az Eiffel tornyot és a Notre-Dame székesegyházat, hogy csak a leghíresebbeket említsem.

Párizsi utazás

 Párizs: a szerelem városa, kiváló úti cél, izgalmas és nyugzső metropolisz, a kultúra fellegvára. Utazás közben a legtöbben fotókkal örökítik meg az emlékeiket, de van, aki mozgóképet forgat: íme az eredmény.

Látnivalók Párizsban: a Pere Lachaise temető

Bár a turistáknak, világjáróknak csak elenyésző töredéke vonzódik a történelmi temetők iránt, számos olyan neves és szép sírkert van a világon, melyet érdemes felkeresni. Egyiket ódon múltja miatt, másikat nevezetes halottaiért, megint mást romantikus kialakítása, vagy érdekes temetkezési szokásai (pl. a szatmárcsekei csónakos fejfás temető) okán.

Franciaország TOP 15-ös látnivaló-listája

Nem gondoltam volna, hogy Franciaországgal ilyen gondban leszek, amikor ki kell választani és sorba kell állítani a legszebb helyeit. Ez egyébként is nehéz feladat, hiszen a szép mindenkinek mást jelent. A méltán híres és szép helyeket - mint Párizs vagy Provence - mindenki ismeri, ugyanakkor számos eldugott gyöngyszem is akad, melyek nem ilyen felkapottak. Én most elsősorban ezeket szeretném bemutatni, persze a „híresek és szépek” sem maradhatnak ki a felsorolásból. Az vesse rám az első követ, aki könnyebben döntene. 15. Avignon

Orient expressz: 130 éves a vonatok királya

Százharminc éve, 1883. június 5-én indult első útjára az első nemzetközi luxusvonat, a Párizsból Isztambulba tartó legendás Orient expressz, a „királyok vonata, a vonatok királya”.

Látnivalók Isztambulban: a Beyoglu-negyed

Isztambul Beyoglu negyede olyan, mint egy kis francia hatású ékszerdoboz, sokan úgy is nevezik, mint a Kelet Párizsa. A turisták között rendkívül népszerű kerület az Aranyszarv-öböltől északra terül el, különválva így a régi városrésztől, mellyel a Galata-híd köti össze.

Történelmi hotel-körkép

Múltbéli fogadók, futurisztikus szállodák Amióta az ember utazik – akár kedvtelésből, akár munkája miatt – szállodák léteznek. Persze ne gondoljuk, hogy e hotelek kezdettől fogva kimerítették a kényelem, a luxus minden fogalmát, de az idők során a magasabb színvonal egyre inkább elvárás lett.

Az utazás története II.

Róma bukásával, a klasszikus világ szellemének leáldoztával beköszöntöttek a sötét középkor hosszú és szomorú évszázadai. A háborúk, a járványok és a tudatlanság gúzsba kötötte a lehetőségeket, s a kor társadalma lényegében a túlélésre rendezkedett be. Utazásokról szó sem lehetett, legfeljebb katonai célból. A legsötétebb évszázadok

Urbex - a turizmus egy szokatlan fajtája

Míg az emberek többsége a fehér homokos, pálmafás, paradicsomi vidékekre vágyik, egy különös kisebbség a városi hanyatlást és a sötét dimenziókat keresi.

2014 legmenőbb úti céljai

A világhírű útikönyvsorozat, a Lonely Planet szerkesztői minden év végén összeállítják a jövő év legjobbnak ígérkező úti céljait. A személyes tapasztalatokon túl figyelembe veszik az adott évi eseményeket, az ár-érték arányt és persze azt a megmagyarázhatatlan pluszt, amiért mindenképp érdemes felkeresni az adott országot, régiót vagy várost. Párizs (Fotó: molineli) 2014 Top 10 városa (részletekért kattints a linkre) 1. Párizs, Franciaország
2. Trinidad, Kuba
3. Cape Town (Fokváros), Dél-Afrika
4. Riga, Lettország
5. Zürich, Svájc
6. Shanghaj, Kína

Látnivalók Velencében: A Szent Márk tér és a Piazzetta

Velence egyetlen tere a Piazza San Marco – és ez nem tévedés. Bár valóban van még két másik hasonló besorolású tér – a Szent Márk térhez kapcsolódó Piazzetta (kis Piazza), valamint a fő buszpályaudvarnak helyet adó Piazzale Roma – a Lagúnák Királynője további köztereit ’campi’ azaz ’mező’ névvel illetik, ami persze nem jelenti azt, hogy fű nő rajtuk. Így ha valaki Velencével kapcsolatban csak annyit hall, hogy ’la Piazza’, vagyis ’a tér’, biztos lehet benne, a Szent Márk térről van szó.

Igaz mesék Salzburgból

Salzburg gyönyörű. Négy napot töltöttem kint ezelőtti héten, éppen akkor érkeztem, amikor az első adventi vásárok megnyitottak. Vagyis a legjobbkor. A havat hiányoltam, de csak a meleg buszból, néhány órányi séta után hálát adtam az égnek, hogy legalább nem latyakos minden, mert a hideg azért nem maradt el estére.

Isztambuli látnivalók

Isztambul misztikája, keleties hangulata, illatai, ízei és gyönyörű épületei számos írót, szerzőt, vagy épp filmrendezőt ihlettek már meg. A város feltűnt Agatha Christie könyveiben (akinek a híres Pera Palace hotel volt kedvenc szállodája), de több James Bond filmben is, hogy csak a leghíresebbeket említsük. De vajon minek köszönheti ezt a hatalmas sikert? Ennek járunk most utána…

Salamanca, a tudás fellegvára

Hogy melyek Európa legrégibb ma is működő egyetemei? Erre a kérdésre többnyire a Sorbonne, Bologna vagy Oxford válaszokat kapjuk. Pedig a lista nem teljes a spanyolországi Salamanca nélkül. A 12. századtól kezdve folyamatosan működő egyetem egyedülálló hangulata, építészeti és művészeti értékei mellett az óváros is megér egy misét.

Londoni felhőkarcoló körkép

Az angolokat elkapta a gépszíj, az utóbbi időben meglehetősen felgyorsult a felhőkarcoló építési kedvük. Egy-két évvel ezelőtt még semmi nem állt ott, ahol ma már hatalmas monstrumok meredeznek fenyegetően az alattuk megbújó épületek fölé. Pedig London klasszikusan nem egy, a felhőkarcolóiról ismert metropolisz, mint Dubai, New York vagy Chicago. Persze ez még önmagában nem volna baj, elvégre számos világváros, amely korábban inkább régi műemléki épületeiről volt ismert, bekapcsolódott a felhőkarcoló építésbe, csakhogy ennek is lennének ésszerű „szabályai”.

Provence levendulái

Provence: a hatalamas és változatos Franciaország egyik leghíresebb régiója, és a leglátogattotabb is Párizs után. Egyedi tájai festőket ihlettek meg, hangulatos kisvárosai nem csak szépségükkel, hanem gasztronómiai értékeikkel is vonzzák az utazókat. Egy kis kedvcsináló ez a két kisfilm, a második a híres levendulák színeit mutatja be olyan élethűen, hogy szinte érezzük az illatokat a nyári szélben. French Taste from Paul Wex on Vimeo. The lavenders of the Provence HD from Frederic Vercammen on Vimeo.

St. Lucia és Sváziföld, avagy irány Dél-Afrika!

Afrika. Nem csak egy másik földrész, egy másik világ. Más időszámítás szerint ballagnak ittt a napok, és a gondolatok is más mederben folynak. Igazi, velőtrázó, vad és embertpróbáló vidék, a kőkor és a modernitás megdöbbentő, percről percre ámulatba ejtő keveréke.

Üzbegisztán, Tádzsikisztán - 2. rész

Következő nap Kalon minaret, állítólag a legmagasabb Közép-Ázsiában, de Khívában is van két ugyanekkora, majd a vár hatalmas falakkal körbevéve, mecsetek, szűk utcácskák a vályog és téglaházak között.

Látnivalók Firenzében: az Uffizi képtár

A világ egyik leghíresebb képtárát szintén Firenzében találjuk. A Mediciek gyűjteményeként született intézményt 1581-ben alapította I. Francesco de’ Medici, aki a művészetek igazi pártfogója volt, a képtár mellett ugyanis fiatal művészek számára iskolát is létesített.

Being Budapest - imázsvideó Budapestről

Budapest az elmúlt hónapokban igazi hotspottá nőtte ki magát. Felpezsdült a városi élet. Legyen szó akár gasztronómiáról, divatról, kikapcsolódásról vagy akár végeláthatatlan bulizásról, nincs kétség, fővárosunk most trendibb utazási célpont mint valaha! scarbody Ezt kihasználva kerestük fel kedvenc helyeinket, a város emblematikus pontjait, hogy egy kis videóban megörökítsük azt a hangulatot amit a város ezen a nyáron sugárzott magából.

Ebben a házban történik a legtöbb paranormális jelenség a világon

A New Orleans-i LaLaurie-ház nem véletlenül az egyik leghírhedtebb épület. Az Amerikai Egyesült Államokban található LaLaurie-ház története a leghíresebbNew Orleans-i kísértethistória. A lakosok máig félnek a háztól, éjszaka a közelében sem mer tartózkodni senki, ugyanakkor a borzongásra éhes turisták egyenesen imádják. Egy démoni asszony

A londoni tömegközlekedés es a taxi

A brit főváros tömegközlekedését elsősorban a busz- és a metró forgalom adja, amely első (sőt talán második) pillantásra egyik sem tűnik egyszerűnek. A város hatalmas mérete miatt mindkét járműhálózat igen szövevényes és kiterjedt. Ennek ellenére bátran használjuk őket, mert bármilyen nevezetességet is szeretnénk megtekinteni, egészen biztos, hogy busszal vagy metróval könnyen elérhetők. Londonnak villamoshálózata is van, ez azonban főleg a város déli, metróvonalakkal kevésbé behálózott területeit szolgálja ki (elsősorban Croydon).
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!