Tarnów, a reneszánsz gyöngyszeme

Tarnów is azok közé a lengyel városok közé tartozik, amelyek sok szállal kötődnek hazánkhoz. E kötelék a város 1330-as alapítása idejéig nyúlik vissza, a viszony azonban nem volt mindig jó, 1441-ben a magyar főurak megtámadták, kifosztották és felgyújtották Tarnów várát. Ennek ellenére, nem egész kilencven év múlva Jan Kochanowski, Tarnów akkori főura a lengyel király elégedetlenségére fél évre vendégül látta a várában az országából száműzött Szapolyai János magyar királyt, aki itt készítette elő a magyar trónra való visszatérésének tervét.

Emberek, sziklák, századok – Interjú Scheirich Lászlóval

Könyvbemutatón

Főúri vendégeskedés az Őrvidéken - Észak-Burgenland és Sopron környéke

Felcsillant a szemem, amikor megismertem utunk programját; a várakért rajongok, az Esterházy-birtokok garanciát jelentenek az eleganciára, a kifinomultságra, melyet egy exkluzív operaelőadás csak tovább fokozhat, míg egy kellemes séta hazánk és a „szomszéd” egy-egy gyönyörű barokk városában, valamint egy pihentető sétahajózás a Fertő-tavon méltó levezetése a túrának.

Középkori templomok útja

Nagyszabású program köti össze Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kárpátalja és a romániai Szatmár megye középkori templomait. Még  2009-ben, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat és a Szatmár Megyei Tanács együttműködésében, „Középkori templomok útja” címen született meg az a tematikus útvonal, amely egy, a Kárpát-medencében egyedülálló vallási és kulturális örökséggel szeretné mélyrehatóan megismertetni az érdeklődőket.

A Balaton ékköve – Tihany

Nem elég a lenyűgöző panoráma, a Balatonba „belógó” hangulatos félsziget a maga összes kincsével – kettő belső tóval, dimbes-dombos tájképpel, idilli településsel, történelmi emlékeket őrző apátsággal, visszhanggal és lilán hullámzó levendulaföldekkel – mindezek megfelelő vegyítésével, és visszatérve a régi hagyományokhoz, a Tihanyi-félsziget és környéke hazánk egyik legizgalmasabb szeglete lett ismét.

Pécs

Pécs a Dél-Dunántúl jelentősebb szellemi, kulturális és gazdasági központja, amely számos értékes műemléket őriz. A várost színes kulturális élete, színházai, múzeumai, a környék üdülőterületei idegenforgalmi központtá teszik. A Mecsek hegység tövében lévő város nevezetes műemléke a Világörökséghez tartozó ókeresztény sírkamrák. Pécs számtalan keresztény emléket is őriz, ezek közül kiemelkedik a püspöki székesegyház.

Látnivalók Rómában: A Svájci Gárda

Róma – azon belül is a Vatikán – egyik leggyakrabban fotózott, legérdekesebb történettel rendelkező és leglátványosabb „nevezetessége” a Svájci Gárda. A Vatikán kapuinál szolgálatot teljesítő, színes, középkori hangulatú egyenruhát viselő, jó kiállású katonák a Szentatya személyes védelmét látják el, immár 500 esztendeje. Jelmondatuk: „bátorság és hűség”.

Őszi séta a Szádelői-völgyben

A Gömör–Tornai-karsztvidéken található Szádelői-völgy (Zádielská dolina) a jelenleg is magyar többségű Szádelő (Zádiel, 260 m) község határában fekszik, Rozsnyótól 30 km-re délkeletre, Kassától 40 km-re délnyugatra, a magyar határ közelében. A szurdokvölgy kialakulásával kapcsolatban több legenda is létezik, az egyik szerint Szent László királyunk éppen a kunok elől menekült, akik már-már utolérték, azonban a lóháton vágtató, közben pedig Istenhez fohászkodó király mögött a hegy hirtelen kettészakadt. Ennek következtében a kunok mind a mélybe zuhantak, és ott összezúzták magukat.

Üzbegisztán, Tádzsikisztán - 1. rész

Egy egykori szovjet tagköztársaságban, az Ázsia szívében fekvő Üzbegisztánban talán a legszebbek az egykori Selyemút városai, ahol mecsetek és erődfalak között lenyűgöző építészeti emlékeket találhatunk.

Csehország TOP 15-ös látnivaló-listája

Nevezhetjük Európa ékszeres dobozának is, hiszen a csöppnyi közép-európai ország tengernyi szépen megőrzött történelmi várossal, látnivalóval, természeti nevezetességgel büszkélkedik. Nehéz elképzelni, hogyan szorult ilyen kis helyre ennyi szépség, pedig Csehországot épp úgy sújtotta a szocializmus hanyagsága, akár csak Európa keleti felének többi országát. Nem lehet igazságos sorrendet felállítani, de azért most megpróbáljuk lajstromba szedni Csehország 15 legszebb kincsét, melyeket feltétlenül érdemes felkeresni. 15. Ceske Budejovice

OUTDOOR KISLEXIKON - a legteljesebb gyűjtemény magyar nyelven...

Ugye előfordult már Veletek, hogy valamilyen szakkifejezésnél szükségetek lett volna egy kis segítségre. Mától rendelkezésetekre áll a legteljesebb magyar nyelvű outdoor kislexikon. Amit nem találtál meg, ÍRD MEG IDE! Pótoljuk, hiszen folyamatosan bővítjük!

Madridban egyedül - első rész

Idén februárban elutaztam egyedül Madridba. Hogy miért is utaztam egyedül? Azután, hogy az összes ismerősöm, akit megkérdeztem, hogy lenne-e kedvük eljönni egy temessük el a telet, a vizsgaidőszakot utazásra és mindegyik azt mondta, hogy nincs kedve, pénze, úgy döntöttem, hogy többet nem foglalkozok a többiekkel és egyedül utazom. Unatkoztam? Néha. Érdemes volt? Mindenképp.

A kalandutazás női kompromisszumai

 Csereklei Maria- Akinek már vannak utazási tapasztalatai a minden kényelmet kielégítő romantikus-mézeshetes vagy a tíznapos, teljes–ellátásos nyaralásokon túl is, azok bizonyára tudják, hogy mennyi lemondással jár a nők számára egy több hónapos kalandtúra, melynek egyik sarkalatos jellemzője a le-nem-szervezettség. Az alábbiakban egy csokorba kísérlem meg össze

Hasznos tippek utazáshoz: Hogyan csomagoljunk?

Hasznos tippek rovatunkat Kisgyörgy Éva, valódi világutazó szerkeszti, kinek élményeit a Travellina oldalán olvashatjátok. Mivel a Földön kevesebb hely van, ahol nem járt, mint fordítva, valódi tapasztalatokkal rendelkezik az utazás, pakolás, vilgjárás terén.

Lombkoronasétány nyílt Makón

Az országban egyedülálló, a fák koronái között 8-10 méter magasban vezető, 190 méter hosszú lombkoronasétány épült a makói Maros-parton. Buzás Péter polgármester az uniós támogatással, 224 millió forintból épült létesítmény pénteki átadóján elmondta: hasonlóan egyedi, a lombkorona szintjében futó tanösvény Makóhoz legközelebb 800 kilométerre, Salzburgtól északra található. A sétány végén álló, 18 méter magas toronyból induló negyvenméteres csúszda pedig a Kárpát-medence leghosszabb szárazföldi csúszdája.  

Korzika, a kalandok szigete, 1.rész

Egy évtizede már, hogy először Korzika földjére léptem, akkor még csak nagy-nagy várakozással. Tudtam, hogy a szigeten francia frankkal fizetnek, de a korz (corse) nyelv olasz alapokon nyugszik. A sziget, egy tized magyarországinyi terület, tehát bejárható két hét alatt -gondoltam.

Az ismeretlen Szíria - Történet Maloulából

Ha Szíriában már jártunk, egy közhellyel egészen biztosan le fogunk számolni. A „magyaros vendéglátás” kifejezést örökre töröljük majd szókapcsolatainkból. Mert olyan így, együtt nem létezik.

Látnivalók Londonban: a Harrods áruház

A világ egyik leghíresebb áruháza 1849-ben, London Knightsbridge negyedében nyílt meg, akkor még persze csak kicsiben. Az alapító, Charles Henry Harrod az 1851-ben megnyíló londoni Nagy Világkiállítás hasznát akarta meglovagolni, amikor a mai üzletháztól nem messze, a Brompton Road-on megnyitotta kis fűszerkereskedését, ahol elsősorban keresett gyógyszereket, parfümöket, papírárut, gyümölcsöt és zöldséget árult.

A Seuso-kincs igaz története

 „Maradjanak meg neked sok évszázadon át ezek az edények, Seuso, és utódaidnak méltón a hasznára váljanak”

Szlovák nyelvtan gyorstalpaló sörrel

Ahogy a gyerekkönyvben házikók és mosolygó medvék segítik a tanulást, a sörfogyasztó rétegnél mi sem célszerűbb módszer, mint nőkkel vagy vagy magával a sörrel összekötni az edukálást. Különben is, nincs is jobb, mint az adventi vásárokon a mézbortól, a puncstól és a forralt bortól összeragadt szánkat némi jó sörrel megtisztítani, s közben már gyakorolhatjuk is frissen szerzett tudásunkat.

15 kötelező nevezetesség hazánkban

Márpedig lenyűgöző tájak, természeti kincsek, vagy éppen települések kis hazánkban is bőségesen akadnak, nagyon nehéz közülük választani, vagy őket rangsorolni. Nem is áll szándékunkban, hiszen minden lista szubjektív megítélésen alapulhat csak, s a szép önmagában is relatív meghatározás. Így leginkább szemezgessünk csak a sok szépseg közül. (Saját listánkat az egy helyen található legtöbb látnivalóval, legérdekesebb, vagy leginkább jelentős kulturális vagy természeti nevezetességgel büszkélkedő helyek alapján állítottuk össze.) 1. Hollókő

Látnivalók Rómában: a város magyar vonatkozásai

Róma az Örök Város. Azt viszont kevesen tudják, hoogy milyen sok magyar vonatkozása van az olasz fővárosnak. A „magyar-római kapcsolatok” Szent István idejére nyúlnak vissza, amikor II. Szilveszter pápa koronát küldött államalapító királyunknak. Ezt a jelenetet örökíti meg a Lateráni bazilikában, Róma főtemplomában látható fehér márvány dombormű, melyet Fraknói Vilmos történész, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke, a Római Magyar Történeti Intézet 1895. évi alapítója, címzetes püspök állíttatott 1909-ben a pápa kenotáfiuma, szimbolikus sírja fölé.

Krakkói legendák nyomában

„Lengyel, magyar – két jó barát, együtt harcol, s issza borát”

190 éve született Eugeniusz Janota

190 évvel ezelőtt, 1823. október 31-én született Eugeniusz Janota (1823-1878) lengyel katolikus pap, hegymászó, természettudós, a góral folklór kutatója, a Krakkóban megjelent első lengyel nyelvű tu­ristakalauz szerzője. A lembergi egyetem professzora, korának elismert természettudósa 1860-ban adta ki diplomamunka címén íródott Przewodnik w wycieczkach na Babią Górę, do Tatr i Pienin c. munkáját, amelyhez panoráma­képet és térképet is mellékelt. Janota 1846-ban járt először a hegyekben, majd 1856-tól évente szervezett a Tátrába vezető kirándulásokat a fiataloknak.

Az utazás története II.

Róma bukásával, a klasszikus világ szellemének leáldoztával beköszöntöttek a sötét középkor hosszú és szomorú évszázadai. A háborúk, a járványok és a tudatlanság gúzsba kötötte a lehetőségeket, s a kor társadalma lényegében a túlélésre rendezkedett be. Utazásokról szó sem lehetett, legfeljebb katonai célból. A legsötétebb évszázadok

A misztikus Baszkföld

Baszkföld egy különleges, autonóm régió, területén két hatalmas európai állam, Franciaország és Spanyolország osztozik. A baszkok híresek szabadságvágyukról és különleges nyelvükről: ez a nép az egyetlen nem indoeurópai népcsoport ebben a régióban. Évezredes elkülönültségüket nem csak nyelvük hanem kultúrájuk is jelzi, de a génjeikben is különböznek: a született baszkok között nem fordul elő a B-vércsoport.

Szavazzatok a 2014-es Fjällräven Polar magyar versenyzőire!

2013. december 10-ig voksunkkal még támogathatjuk a magyar versenyzőket, akik részt kívánnak venni az áprilisi Fjällräven Polar szánhúzó versenyen a messzi északon.

Pozsony röviden

Van egy borzasztóan rossz szokásom: ha utazáson töröm a fejem, először mindig távolabbi, egzotikusabb helyszínek szerepelnek a bakancslistán, mondván, a közeli helyekre bármikor eljuthatok még. Le kell szoknom róla, mert az ember sosem tudhatja, meddig van lehetősége utazgatni. Ezúttal egy Billy Idol-koncert csábított a „szomszédos” Pozsonyba, és milyen jó, hogy útnak indultunk!

Balaton

Vízparti pihenés, történelmi és kulturális emlékek, népi hagyományok, kerékpáros és vízi túrák, ritka természeti értékek, gasztronómia különlegességek, látványos programsorozatok - mindezt együtt kínálja a Balaton, a ″magyar tenger″.  A Balaton az egyik legszebb az ország összes természeti látnivalója közül. A part a strandolókat, a nyaralni vágyókat várja, a Balaton-felvidék erdei, mediterrán hangulatú tájai pedig olyan szépek, hogy akár egy életet le lehet élni csendes falvaiban.

Fonyód

A balatoni vízi közlekedés legrégebbi hagyományai kötődnek Fonyódhoz. A történelmi és kultúrtörténeti emlékeket egyaránt őrző város legrégebbi, nevezetes üdülőterülete a Bélatelep. A parti sávban vezet a Balaton körüli kerékpárút egyik szakasza. Fonyód már a XVI. századtól állandó összeköttetésben állt Szigligettel. A menetrend szerinti hajóforgalom a XIX. század fordulójától indult el. A húsvéttól az ősz közepéig tartó idényben elsősorban a szemközti Badacsony az utazók célja, de a Balaton többi kikötőjével is rendszeres összeköttetésben áll.

Titok övezi a maják eredetét

A maják eredetéről nagyon keveset tudunk. Két elmélet van erről, az egyik szerint egy ősibb civilizáció, az olmék kultúra leszármazottai, a másik szerint tőlük teljesen függetlenül fejlődtek. A maják klasszikus korszakáról, vagyis időszámításunk szerint 300-950 közötti időszakról viszonylag sokat tudnak a kutatók.

Csodálatos Szicília

Szicília: kellemes éghajlatú, hatalmas sziget a Földközi-tengeren, a maffia és az Etna ugrik be szinte azonnal, ha Szicíliáról van szó.

NASSFELDEN – SZERETIK A MAGYAROKAT!

Karintia legnagyobb, 110 km-es síterepén a magyar síelők jelentős része már járt, a többiek tervezik, hogy kipróbálják. Az a hír járja, hogy szeretik a magyarokat ezen a sípályán. Utánajártunk, hogy milyen kedvezmények és ingyenes szolgáltatások teszik az idén egyedülállóan vonzóvá számunkra Nassfeldet! A Budapesttől ötszázhatvan kilométerre található régió Karintia legnagyobb, és egyik legszebb síterepe. Családbarát környezetének és a kedvezmények széles skálájának köszönhetően méltán népszerű a magyar turisták körében.

Máté Bence negyedszer az Év Természetfotósa

A GDF SUEZ – Az Év Természetfotósa 2013 pályázat legjobb képeiből a hagyományoknak megfelelően ezúttal is a Magyar Természettudományi Múzeumban rendeztek lélegzetelállító kiállítást, amely megnyitó ünnepségén, 2013. november 5-én adták át a pályázat díjait is. Az Év Természetfotósának járó kisplasztikát a pályázaton Máté Bence vehette át – aki egyúttal Az Év Természetfotóját is készítette –, Az Év Ifjú Természetfotósa Balla Tihamér, míg Az Év Búvárfotósa Tökölyi Csaba lett. A több mint százhúsz lebilincselő fotográfiából rendezett kiállítás 2014.

József Attila: Gyémánt

Mindenkor idejük van a zsoltároknak. Gyémánthegyen állunk,
De zsebünkben kavicsok vannak.
Nagyon elfelejtettük, hogy angyalok voltunk,
Kövér vánkosokba tömtük fehér szárnyaink.
Most könyörgések szomjazzák erőnket
És térdünk alatt lyukassá kopnának a kövek,

A megvalósult Karibi álom – hajókázás a paradicsomi San Blas-szigetvilágában

Dél- és Közép-Amerikát, a Panama-földhíd választja el egymástól, ami egy olyan mocsaras dzsungel, ahol a természet nem engedte, hogy az ember utat építsen, ezért az átjutás szinte lehetetlen ezen a szakaszon. Akik mégis belevágtak, azok évtizedeken keresztül a szélsőbaloldali gerillák vagy a félkatonai nemzeti szabadcsapatok közti drogháborúba csöppentek, hisz azok, mind a kolombiai, mind a panamai határ menti területeket ellenőrzésük alatt tartották.

Újra látogatható a császárfórumok utcája Rómában

Róma lakosai és az Örök Városba látogató turisták közül sokan most először járják végig a hétfőn újra megnyitott Alessandrina utcát.

Látnivalók Londonban: séta a Sohoban és Chinatown-ban

London egyik legpezsgőbb, legszínesebb és legizgalmasabb része a Soho, amely éjszakai életéről, jazz klubjairól, meleg bárjairól, szex üzleteiről, és alternatív életstílusáról nevezetes. Hangulatát az itt megforduló, etnikailag rendkívül színes tömeg is emeli. Területi elhelyezkedését nehéz meghatározni, nagyjából a Piccadilly Circus, Shaftesbury Avenue, Cambridge Circus (délen), Charing Cross Road (keleten), Oxford Street (északon), és a Regent Street (nyugaton) határolják.

Nunatakok a Magas-Tátrában

A Vadászlejtő-torony a Nagy-Tarpataki-völgyben

A Zuhatag, avagy a Duna-áttörés

A Dunának azt a szakaszát, ahol a folyó a Kárpátok Balkán-hegységbe hajló vonulatát áttöri, nevezték, és néha ma is nevezik, Zuhatagnak. A magas hegyek a Néra torkolata (a mai román-szerb határ) után megjelennek, de a Duna csak 40 km-el lejjebb, Ómoldovától kezdve „bolondult meg.”
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!