Las Vegas, a Bűn Városa - a levegőből

Las Vegas, Nevada állam és talán az egész világ szórakoztatóipari központja. A legális szerencsejátékok és a hozzájuk kapcsolódó felnőtteknek szóló szórakozások széles tárháza miatt érdemelte ki a Bűn Városa nevet a jól nevelt amerikai polgárok szóhasználatában. Az örökké kivilágított, a világűrből is ragyogóan látszó város számos világhírű film színhelye, a kaszinók és a szállodák fényes csillogása rengeteg jelenet hátteréül szolgált már. A most következő kisfilm egy drón segítségével mutatja be a sivatagi város éjjeli csillogását:

Látnivalók Párizsban: az Eiffel-torony

Párizsról az emberek többségének azonnal a Notre Dame, a Louvre, vagy az Eiffel-torony ugrik be, ami talán nem is véletlen, hisz e három intézmény mára szinte a város védjegyévé vált. Ez utóbbi látványosság ma a világ leglátogatottabb fizetős nevezetessége: csak 2011-ben 7,1 millió látogató kereste fel, s 2010-ben járt itt a 250 milliomodik vendég. [utazom:csikkep:38402]

10 hely, ahová soha nem juthatsz el

Az ember élete során szeret minél több helyre eljutni, már csak azért is, hogy elmondhassa – Ő ott volt. Vannak viszont Földünknek olyan pontjai, ahová nem pénz, vagy származás kérdése az, hogy valaha is megfordulhatunk-e, vagy sem. Ezeket a helyeket jó esetben is csak fényképen láthatjuk, eljutnunk oda pedig kész lehetetlenség. Mezhgorye (oroszul Межгорье)

Földön, vizen, levegőben: Amerika legszebb útjain

Aki közelebbről szeretné megismerni az USA igazi arcát annak érdemes autóba ülni, és nekivágni a végtelen utaknak. Mi épp ezt tettük, és közel 100 ezer mérfölddel a hátunk mögött elmondhatom, hogy minden megtett mérföld ajándék volt.A tájak és a látnivalók szines egyvelege kárpótolt minden fáradtságért, és az éjszakai szálláskeresésből adódó kényelmetlenségért. Amerika legszebb útjainak hosszú a listája, igy nem ígérhetem hogy teljes képet adok róluk, de egy kis ízelítőt mindenképp.

A Föld változásai az elmúlt 25 évben - Google timelapse műholdképeken

A Google a NASA-val, a Time Magazine-nal és az Amerikai Földtani Intézettel közösen készített egy igazán látványos összeállítást, ami az elmúlt 25 év változásait mutatja be bolygónkon. A weboldalon az elmúlt negyed század műholdképeit összefűzve készítettek remek timelapse anyagot, így 1984-től nyomon követhetjük a gleccserek mozgását, Las Vegas és Dubai terjeszkedését, vagy a brazíliai esőerdők eltűnését. 

Zivatar, villámlás, mennydörgés a hegyekben

Amikor egy forró nyári nap kora délutánján viharfelhők jelennek meg az égen, az általában nem sok jót jelent a magashegyekben tartózkodó turistákra nézve. Minél melegebben süt a nap, annál nagyobb az esélye viharok kialakulásának, amelyek a Tátrában leggyakrabban délután két óra körül keletkeznek. Az időjárás a hegyekben nagyon gyorsan és gyakran változik, alpesi terepen nehéz a vihar elől megfelelő védelmet nyújtó megfelelő menedéket találni, ezért könnyen veszélyes helyzetben találhatjuk magunkat. Éppen ezért aki a hegyekbe indul, túra előtt tájékozódjon az időjárásról.

Üzbegisztán, Tádzsikisztán - 2. rész

Következő nap Kalon minaret, állítólag a legmagasabb Közép-Ázsiában, de Khívában is van két ugyanekkora, majd a vár hatalmas falakkal körbevéve, mecsetek, szűk utcácskák a vályog és téglaházak között.

Halastavi menedékház / Schronisko nad Morskim Okiem

Fotó: syrenka.flog.pl A Magas-Tátrában, a Halastavi-völgyben (Dolina Rybiego potoku), a Tátra egyik legszebb tava, a Halastó (Morskie Oko) partján található a Lengyel-Tátra legrégebbi menedékháza, a Halastavi menedékház (1406 m). A menedékház tornácairól és ablakaiból nem csak a Halastóra nyíló kilátásban gyönyörködhetünk, hanem a tó felett emelkedő, festőien szép Menguszfalvi-csúcsokban, a Tengerszem-csúcsban, valamint a Barát jellegzetes sziluettjében.

Látnivalók Rómában: A Svájci Gárda

Róma – azon belül is a Vatikán – egyik leggyakrabban fotózott, legérdekesebb történettel rendelkező és leglátványosabb „nevezetessége” a Svájci Gárda. A Vatikán kapuinál szolgálatot teljesítő, színes, középkori hangulatú egyenruhát viselő, jó kiállású katonák a Szentatya személyes védelmét látják el, immár 500 esztendeje. Jelmondatuk: „bátorság és hűség”.

Az utazás története I.

Szeretünk utazni, vágyunk új tájakat, embereket, kultúrákat megismerni. Vannak, akiket az aktív turizmus kihívásai érdekelnek, mások pihenni, feltöltődni indulnak el, megint mások a kulináris világra, vagy a gyógyító lehetőségekre kíváncsiak. S az ember évezredek óta úton van.

Krakkói legendák nyomában

„Lengyel, magyar – két jó barát, együtt harcol, s issza borát”

A vörös óriások földje - Dél Namíbia

Egy utazáson szerzett első benyomások, tapasztalatok meghatározhatják az út további részét. Namíbiai kirándulásunk kezdeti élményei sejteni engedték, hogy nem fogunk itt unatkozni, de a hazaérkezésig átélt extrém kalandokkal teli csapatépítő tréningre messze nem számítottunk.

A Tátra szimbóluma, a tátrai zerge

A Tátra a legészakabbra fekvő terület, egyúttal a legkisebb olyan elszigetelt magashegység a világon, ahol zergék élnek. Már több mint 10 000 évvel ezelőtt, a máig tartó holocén időszak kezdetén, a Tátra utolsó eljegesedésének idején is éltek zergék a hegységben. Bizonyíték erre az 1974-ben megtalált legrégebbi zergecsont lelet, amelynek kora a szakemberek szerint 10 500 – 10 720 év között van.

Sas út (Orla Perć) A-tól Z-ig

A Sas út – tekintélyes, egyszersmind legendás tátrai gerincút, amely a Zawrattól (Zawrat) a Kereszt-nyeregig (Krzyżne) helyenként a gerinc közelében halad, mindamellett határozott traverzálások jellemzik. Bevezetésképpen néhány szó az út történelméről. A Sas út létrehozásának ötlete a XX. század elején született meg, kezdeményezője Franciszek Henryk Nowicki lengyel költő volt, aki 1901 februárjában javasolta az útvonal kiépítését. Az ötlet megvalósításával azonban várni kellett néhány évet, a Sas út kiépítése ugyanis nagyrészt 1903 és 1906 között zajlott le.

Látnivalók Velencében: A Canale Grande és a Rialto-híd

Lomha, békésen hömpölygő vízfolyam vág keresztül a lagúnák városán, melynek fordított S-alakú kanyarulata mentén szebbnél szebb paloták kelletik magukat a víz tükrében. A nagy csatorna vizén kecses gondolák, gyors mozgású vízi taxik, vagy éppen teherszállító hajók cikáznak oda-vissza. Velence a Canale Grande élő, lüktető vonalán éli mindennapjait, mely nem csupán a város verőere, de egyben gazdagságának, kultúrájának, büszkeségének és történelmi nagyságának fokmérője is. Ma pedig nem utolsó sorban egyik legfontosabb turisztikai vonzereje.

Interjú Németh Csaba ultrafutóval

Németh Csaba idén az UTMB® (Ultra-Trail du Mont-Blanc®) versenyen negyedik helyen végzett. Emiatt készítettünk vele interjút, mesél a versenyről, a futásról illetve az ultrafutás rejtelmeiről.

Kalandok a Corsi menedékházban

Kalandosan indultunk, annak dacára, hogy drága párom már hajnali 5-re kiszállított a 6 órakor induló vonathoz, állítólag abbéli aggodalmában, hogy lekésem az indulást, szerintem csak meg akart nyugodni, hogy tutira elmegyek, és kipihenhet..

Üzbegisztán, Tádzsikisztán - 1. rész

Egy egykori szovjet tagköztársaságban, az Ázsia szívében fekvő Üzbegisztánban talán a legszebbek az egykori Selyemút városai, ahol mecsetek és erődfalak között lenyűgöző építészeti emlékeket találhatunk.

Történelmi hotel-körkép

Múltbéli fogadók, futurisztikus szállodák Amióta az ember utazik – akár kedvtelésből, akár munkája miatt – szállodák léteznek. Persze ne gondoljuk, hogy e hotelek kezdettől fogva kimerítették a kényelem, a luxus minden fogalmát, de az idők során a magasabb színvonal egyre inkább elvárás lett.

Rómát látni, és.....

…...függővé válni. Ez az aprócska baleset úgy 4 éve, első ottjártamkor esett meg velem. Azóta valahogy nem sikerült visszajutom, de néhány hónapja, mikor valami megfizethető világgámenést terveztem, a fapadosok kínálta lehetőségek közül első pillantásra Róma került ki győztesen.

Europa Park - Ahol újra gyerekek lehetünk

Sosem voltam egy nagy vurstli-kedvelő, és a mesékből is jó harminc-egynéhány éve kinőttem, így igazi kihívásként tekintettem az út elé. Úgy voltam vele, próbálják csak bebizonyítani nekem, hogy kételkedő felnőttként is élvezhető egy vidámpark.

Az utazás története II.

Róma bukásával, a klasszikus világ szellemének leáldoztával beköszöntöttek a sötét középkor hosszú és szomorú évszázadai. A háborúk, a járványok és a tudatlanság gúzsba kötötte a lehetőségeket, s a kor társadalma lényegében a túlélésre rendezkedett be. Utazásokról szó sem lehetett, legfeljebb katonai célból. A legsötétebb évszázadok

Nyugat-balatoni anzix

Azt hiszem, amikor a Teremtő kövér zsákjából szétszórta a világra a minden részt igazságosan megillető javait, valahol a nyugat-balatoni régió felett kilyukadhatott az a bizonyos iszák, és sokkal több érték hullott alá, mint máshol…

Salta, Argentína sóvidéke

Argentína eldugott tartományai között is elnyerné az istenhátamögöttiség versenyében a fődíjat Salta országrész. Szombat reggel összekaptuk magunkat és elhaladtunk Salta irányába. Néhány évvel ezelőtt innen délre indultunk világot látni, most északnak vettük az irányt. Szokás szerint nem a főúton, hanem egy kis hegyi szerpentinen keresztül, ami ráadásul csak egy sávos.

Vándortúrán voltunk - Fjällräven Classic - Utóirat

Úgy tűnik sikerült elérni a célom, az írásaim képesek voltak közvetíteni az érzést, mellyel megajándékozott minket a Fjällräven Classic túra. Köszönöm a rengeteg pozitív visszajelzést, már csak ezért is megérte leírnom az élményeinket. Előképzettségem nem igazán volt hozzá, nem vagyok újságíró, így fordulhatott elő, hogy több olyan dolog is kimaradt, amik talán fontosak lettek volna még.

Velence, te lagúnák királynője!

Megkopott, napszítta, omladozó, de patinás szépségű házfalak, jellegzetes halszag a levegőben, nyüzsgő, hangos tömeg az utcákon és tereken... mi más lehetne, mint a lenyűgöző Velence? Aki nem járt még soha a lagúnák városában, az Adria királynőjénél, még azok is azonnal felismerik a jellegzetes panorámájú évszázados várost, amely bár messze nem olyan idős, mint sok más itáliai település, a természetnek és az emberi leleményességnek köszönhető létrejötte, és az ebből fakadó jellegzetességei rengeteg turistát csalogatnak ide évről évre.

Vándortúrára készülünk – tapasztalataim

Nem tudom ki hogy van ezzel, de nekem kicsi gyerekkorom óta nagy vágyam kimenni a természetbe, csak menni, menni előre és csak abból „élni”, amit magammal viszek. Magyarul vándortúrázni! Az évek során jó pár túrán vettem részt, sok km-t megtettem, de ez a vágyam valahogy csak nem teljesült. Mentem egynapos túrán, többnaposon is, azonban kizárólag csillagpontos rendszerben.

Bükki Nemzeti Park

Az ország legnagyobb hegyvidéki, erdős nemzeti parkja létrehozásának alapját a névadó hegység földtani viszonyai teremtették meg.

Sorban állás nélkül a Gáspár-csúcsra

A Gáspár-csúcs (Kasprowy Wierch) a nyári szezonban a Lengyel-Tátrába érkező turisták egy részének szinte kötelező célpontja. Elsősorban a lengyel, de nagyon sok külföldi turista számára is a Lengyel-Tátra egyik látványossága a Gáspár-csúcsra történő felvonózás, amely több magashegyi túra, valamint számos hegymászó útvonal kiindulópontja egyben. A felvonót üzemeltető Lengyel Kötélvasutak (Polskie Koleje Linowe) 2013-ban bevezette a felvonóra történő, elővételben történő jegyvásárlás rendszerét.

Utas és napvilág

Van valami végtelenül megnyugtató az óceán közelségében. Valami, ami éppen a szeszélyességéből adódik. Mintha a lélek békét vehetne abban, hogy a folytonos morajlás ritmustalan ismétlődését hallja, vagy hogy a szélzúgás változékony irányait érzi az egész testén.

A Halastótól a Tengerszem-csúcsra

Egy szép szeptemberi napon ismét északról, vagyis a nehezebb úton indultunk el a Tengerszem-csúcsra. Julcsival, Katával és Tibivel vágtunk neki, és energiakímélés céljából ezúttal a Halastóhoz vezető aszfaltút helyett a lovaskocsikat választottuk, időt és energiát spórolva ezzel. Szinte már nyitáskor, nem sokkal 7 óra után megvettük a belépőinket a Bialkai-szénégető (Palenica Białczańska) parkolójában, abban reménykedve, hogy az első lovaskocsik valamelyikével útnak indulhatunk.

Love story Tenerifén

A szigetre, mely Magyarországtól 3800 km-re, Afrika partjaitól 300 km-re található, romantikus körülmények között érkeztem. Tavaly augusztusban szörftábor keretében nyaraltam Tenerifén, amikor megismertem Őt. Szerinte szerelem volt első látásra, én azért ennyire nem voltam biztos a dologban, a nyaralás végén haza mentem.

Guatemalai kalandok, első rész

Már a megérkezésünk Guatemalába is kalandosnak bizonyult. 2,5 km gyors futás a csomagokkal a hátunkon, a guatemalai határig. Majd kalandos transzport után a helyi "csirkés" busszal folytattuk utunkat.

A kalandutazás női kompromisszumai

 Csereklei Maria- Akinek már vannak utazási tapasztalatai a minden kényelmet kielégítő romantikus-mézeshetes vagy a tíznapos, teljes–ellátásos nyaralásokon túl is, azok bizonyára tudják, hogy mennyi lemondással jár a nők számára egy több hónapos kalandtúra, melynek egyik sarkalatos jellemzője a le-nem-szervezettség. Az alábbiakban egy csokorba kísérlem meg össze

Menedékházak a Tátrában

Tátrai túráink során kevés olyan völgyet, turistautat találunk, amelyen előbb-utóbb ne érkeznénk meg egy menedékházhoz. Ez alól talán csak a Liptói-Tátra a kivétel, ahol bár három menedékház is található, közülük azonban csak egy, mégpedig a Zsári-völgyben álló Zsári menedékház (1325 m) található magashegyi környezetben. A másik kettőből az egyik (Oravica menedékház, 812 m) egy kisebb településen, a másik (Zverovka menedékház, 1037 m) pedig egy közúton is elérhető turistaközpontban található.

Látnivalók Velencében: A Lido és Pellestrina

Velence főszigetétől, a városközponttól nem messze, dél-délkeleti irányban húzódik Lido di Venezia, a velencei lagúnát az Adriai-tengertől elválasztó homokpad, mely a tőle délre elterülő Pellestrina szigetével együtt egyfajta természetes gátként védi a várost. Az egyenként 11-12 kilométer hosszú szigetek közigazgatásilag a város részét alkotják Lido – Pellestrina körzet néven, s kizárólag e két szigeten találunk közúti közlekedést is. A lagúna három kijárata a tenger irányába a Porto di Lido, a Porto di Chioggia és a Porto di Malomocco.

Velencei látnivalók

Már a város nevéből is az egykori gazdagságra, hatalomra, csillogásra, fényűzésre asszociálhatunk, melyet az évszázadok megkopott bája, a bizsergetően izgalmas dekadencia, az itt találkozó, összeolvadó kultúrák csak még inkább patinássá, még vonzóbbá tettek. Különleges fekvése, lenyűgöző építészeti csodái, romantikus hangulata és világhírű karneválja egyszer az életben mindenki számára kötelezővé teszik az Adria királynőjeként becézett Velencét.

Látnivalók Velencében: A Szent Márk tér és a Piazzetta

Velence egyetlen tere a Piazza San Marco – és ez nem tévedés. Bár valóban van még két másik hasonló besorolású tér – a Szent Márk térhez kapcsolódó Piazzetta (kis Piazza), valamint a fő buszpályaudvarnak helyet adó Piazzale Roma – a Lagúnák Királynője további köztereit ’campi’ azaz ’mező’ névvel illetik, ami persze nem jelenti azt, hogy fű nő rajtuk. Így ha valaki Velencével kapcsolatban csak annyit hall, hogy ’la Piazza’, vagyis ’a tér’, biztos lehet benne, a Szent Márk térről van szó.
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!