Lavina - A második fokozat a legveszélyesebb

Senkit ne tévesszen meg, ha a Tátrában második fokozatú lavinaveszély van érvényben. Az elmúlt napokban lavinabalesetben három ember halt meg a Tátrában, a negyedik még mindig az életéért küzd egy krakkói kórházban. A napsütéses idő, az egyre hosszabb napok, a pozitív hőmérséklet következtében a hegyek téli szépségének csodálata mellett hajlamosak vagyunk elfelejteni a téli hegyekben ránk leselkedő legnagyobb veszélyt, a lavinát. Elég egy pillanat figyelmetlenség, elbámészkodás, vagy csak a véletlen, és a hegy megmutatja hatalmát. „Teljesen mindegy, hogy az áldozat ún.

100 éve a Déli-sarkon

Száz éve, 1911. december 14-én öt fagyott arcú mosolygós alak állta körbe a végtelen hómező közepén leszúrt norvég zászlót. A legközelebbi menedéket jelentő faház 1700 kilométerre volt tőlük, az első civilizációt jelentő település, ahonnan kivételes tettüket világgá hirdethették még további ötheti hajóútra.

„Deuter Futura 26” hátizsák teszt

A túrázók többsége különböző igények alapján állítja össze felszerelését. A kezdők általában a lábbeli után sokadik beszerzendő „luxusként” gondolnak a hátizsákra, hiszen a cipő és a ruházat az alap, a zsák csak legtöbbször komfortfelszerelés.

Interjú Németh Csaba ultrafutóval

Németh Csaba idén az UTMB® (Ultra-Trail du Mont-Blanc®) versenyen negyedik helyen végzett. Emiatt készítettünk vele interjút, mesél a versenyről, a futásról illetve az ultrafutás rejtelmeiről.

Vándortúrára készülünk – tapasztalataim

Nem tudom ki hogy van ezzel, de nekem kicsi gyerekkorom óta nagy vágyam kimenni a természetbe, csak menni, menni előre és csak abból „élni”, amit magammal viszek. Magyarul vándortúrázni! Az évek során jó pár túrán vettem részt, sok km-t megtettem, de ez a vágyam valahogy csak nem teljesült. Mentem egynapos túrán, többnaposon is, azonban kizárólag csillagpontos rendszerben.

100 éve a Déli-sarkon 2. rész

1912. január 17-én öt angol állt Föld legdélebbi ponján: Edward Wilson, Robert Falcon Scott, Edgar Evans, Lawrence Oates, Henry Bowers. Örömük nem volt felhőtlen, kimerítő utazás állt mögöttük, és a legutolsó napi menetet annak tudatában tették meg, hogy a versenyben alulmaradtak Amundsennel szemben, aki ekkor már csak egy hétnyi távolságra volt kutyafogataival Framheimnek nevezett bázisától.

Hegyivezetők alulértékelve - Jaroslav Michalko hegyi vezető

Jaroslav Michalko (57) nemzetközi hegyivezető 44 éve mássza a hegyeket. Az egész világon, de leginkább a Magas-Tátrában vezeti az ügyfeleket, olaszul, angolul és oroszul beszél. Pályafutása legnagyobb kihívása Észak-Amerikában, a Mount McKinley (6194 m) csúcsára történő vezetés volt. Ügyfeleivel több alkalommal jutott fel a világ legmagasabb csúcsaira, ebben az évben pl. a Kilimandzsáróra (5895 m) és az Elbruszra (5642 m). A hegyivezetés hivatás az Ön számára, vagy mellette mással is foglalkozik? „Hivatás. Jelenleg csak hegyivezetéssel foglalkozom”.

Korzika, a kalandok szigete, 1.rész

Egy évtizede már, hogy először Korzika földjére léptem, akkor még csak nagy-nagy várakozással. Tudtam, hogy a szigeten francia frankkal fizetnek, de a korz (corse) nyelv olasz alapokon nyugszik. A sziget, egy tized magyarországinyi terület, tehát bejárható két hét alatt -gondoltam.

NASSFELDEN – SZERETIK A MAGYAROKAT!

Karintia legnagyobb, 110 km-es síterepén a magyar síelők jelentős része már járt, a többiek tervezik, hogy kipróbálják. Az a hír járja, hogy szeretik a magyarokat ezen a sípályán. Utánajártunk, hogy milyen kedvezmények és ingyenes szolgáltatások teszik az idén egyedülállóan vonzóvá számunkra Nassfeldet! A Budapesttől ötszázhatvan kilométerre található régió Karintia legnagyobb, és egyik legszebb síterepe. Családbarát környezetének és a kedvezmények széles skálájának köszönhetően méltán népszerű a magyar turisták körében.

Zivatar, villámlás, mennydörgés a hegyekben

Amikor egy forró nyári nap kora délutánján viharfelhők jelennek meg az égen, az általában nem sok jót jelent a magashegyekben tartózkodó turistákra nézve. Minél melegebben süt a nap, annál nagyobb az esélye viharok kialakulásának, amelyek a Tátrában leggyakrabban délután két óra körül keletkeznek. Az időjárás a hegyekben nagyon gyorsan és gyakran változik, alpesi terepen nehéz a vihar elől megfelelő védelmet nyújtó megfelelő menedéket találni, ezért könnyen veszélyes helyzetben találhatjuk magunkat. Éppen ezért aki a hegyekbe indul, túra előtt tájékozódjon az időjárásról.

Sas út – nem csak sasoknak!

Úgy gondolom, nem kétséges, hogy a napjainkban a Lengyel-Tátrában található Sas út (Orla Perć) tekinthető a Tátra legnagyobb kihívást jelentő turistaútjának. Az útvonalon beépített láncok, egyéb segédeszközök meglehetősen nagy száma, valamint egyes szakaszainak exponáltsága miatt a tapasztalatlan turisták, a nagy kitettséget nem kedvelők számára nem ajánlott itt kezdeni a Tátrával történő ismerkedést. A gerincen történő biztonságos közlekedéshez szükség van megfelelő felszerelésre (pl.

Cotopaxi, ecuadori túra a ködben és annak levezetése

Ecuador, Dél Amerika egyik legszebb helye. Utazni, kalandozni és hegyet mászni is lehet itt, utóbbi tevékenység révén a Cotopaxin eljuthatunk az ország második legmagasabb pontját képező tűzhányó csúcsáig.

A világ legszebb trekkingjei-Santa Cruz trek

Van néhány olyan hely a világon, amit mindenképp  látni kell egyszer és minden megszállott túrázó álmai között szerepel. Ide eljutni, nem is egy kaland, vagy teljesítmény, inkább zarándoklat a Természet szépségének egyik különösen gyönyörű kegyhelyéhez.

Bakancs tartós teszt, 1. rész

Itt a tavasz, a jobb idő egyre többeket vonz a szabadba. Ezzel együtt felmerül az új felszerelés vásárlásának a gondolata, aminek az egyik legfontosabb kelléke túrázás esetén: a bakancs. Ehhez szeretnék segítséget adni egy bakancs használat eredményei alapján.
Ez nem egy gyártó vagy forgalmazó által „támogatott” teszt, hanem felhasználók rendszeresen dokumentált túrái után alakult ki.

Nagyszalóki-csúcs / Slavkovský štít

Az Ótátrafüred és a Tarajka fölött magasodó Nagyszalóki-csúcs (2452 m) az egyik legmagasabb olyan csúcs a Magas-Tátrában, amelyre hegyi vezető és hegymászó felszerelés nélkül, a kék jelzésű turistaúton juthatunk fel. A csúcs szélesen elnyúló, óriási hegytömege a Tátra főgerincéből a Kis-Viszoka csúcsánál  keletre elágazó, 6 km hosszú mellékgerinc utolsó orma. A csúcstömb déli és délnyugati hegyoldalát elválasztó tompa hát a hegy lába elé kitolt Szénabogyla nevű kúpban végződik. A csúcs gerincének főtengelyéből több gerincnyúlvány ágazik el észak felé, a Nagy-Tarpataki-völgy irányába.

Főúri vendégeskedés az Őrvidéken - Észak-Burgenland és Sopron környéke

Felcsillant a szemem, amikor megismertem utunk programját; a várakért rajongok, az Esterházy-birtokok garanciát jelentenek az eleganciára, a kifinomultságra, melyet egy exkluzív operaelőadás csak tovább fokozhat, míg egy kellemes séta hazánk és a „szomszéd” egy-egy gyönyörű barokk városában, valamint egy pihentető sétahajózás a Fertő-tavon méltó levezetése a túrának.

Tilos a túrázás a Tátra nagy részén – kinek jó ez?

Az alábbi cikkhez elöljáróban talán mindennél jobban illik egy idézet Svetozára Krna – „Dvetisíc kilometrov, od železných vrát po Devín” (Kétezer kilométer, a Vaskaputól Dévényig) című könyvéből: „A természet állapota sokat elmond a nemzet kultúrájáról. De hány ember küzd a kulturálatlan beszéd ellen? A természetvédelemre sem mindig igaz, hogy a cél szentesíti az eszközt”.

Kirándulás katamaránnal - Mauritius szigetén

Mauritius különleges nyaralóhely az Indiai-óceánon. A szigeten nem csak gyönyörű strandok és luxusszállodák várják a minőségi élmények kedvelőit, de kiváló aktív programok közül is válogathatunk, izgalmas szigettúrák, érdekes geológia képződmények és lenyűgöző vízesések látványában is gyönyörködhetünk. [utazom:teaser:67670] Ha abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy Mauritius szigetén tölthetjük álomnyaralásunk, akkor mindenképp vegyünk részt a sziget belső részeit felfedező kirándulásokon - például a Chamarel-vízeséshez vagy a különleges látványosságnak számító Hét színű földhöz.

Mountain Equipment Diablo Gore-Tex kabát- aPROság a fa alatt

A membránok királya a Gore-Tex Pro Shell, nem kérdés. Könnyű súlya, tartós kivitele igazi hegymászótárssá teszik. Sajnos itthon még viszonylag kevés külső réteg készül a boltokba ebből az anyagból, de van, aki nem fagyasztóért jár külföldre... Nézzük hát, hol tart most a hegymászófelszerelés-gyártás csúcstechnológiája!

Vándortúrán voltunk - Fjällräven Classic 0. nap - regisztrálás

Ne szaladjunk nagyon előre, mert a gyaloglást és a friss levegőt megelőzi egy igen fontos momentum a regisztráció. Mint említettem a túra teljes útvonala nemzeti park, így az ide való bejutást, túrázást engedélyhez kötik. Hasonlóan számos amerikai nemzeti parkhoz a belépők száma limitált, ezért talán nagy segítség, hogy ezt is kapjuk a nevezésünkhöz.

Vándortúrán voltunk - Fjällräven Classic

 A mai napon nyílt meg a Fjällräven Classic 2012 regisztrációja. Talán sokan nem is hallottak még a Fjällrävenről, mely svédül sarkirókát jelent és azonos néven több mint 50 éve outdoor ruhákat és felszereléseket gyártó svéd cég. A 110 km-es, a svéd Lappföldet átszelő túráját 2006 óta évente rendezi meg, melyen idén volt szerencsénk részt venni.

Mit adtak nekünk a maják?

Azt hiszem, mindenki jól ismeri a kultuszfilmnek is beillő Brian életéből a híres idézetet: "Jól van, de eltekintve a csatornától, gyógyászattól, oktatástól, bortól, közrendtől, öntözéstől, utaktól , vízvezetékhálózattól... mit tettek a rómaiak értünk?" - s most lássuk, mi az, amit a majáknak köszönhetünk?

Extrém séta az El Camino Del Rey ösvényen

Még évekkel ezelőtt láttam az El Camino Del Rey-ről készült videókat a Youtube-on, de akkoriban az anyagiak hiánya mellett azzal együtt, hogy néhol a mai napig azt írják róla, hogy illegális meg így-úgy életveszélyes, annyira valószínűtlennek tűnt eljutni ide, hogy el sem gondolkodtam komolyan a dolgon.
Viszont eltelt pár év, változtak a körülmények, december óta azon filózgattam, hogy hova utazzak tavasszal, és akkor megosztottátok a Világutazó blog Facebook oldalán az El Camino Del Rey-ről írt 2011-es cikketeket, én pedig újból elkezdtem utánanézelődni, hogy hogyan is működik ez.

Urbex - a turizmus egy szokatlan fajtája

Míg az emberek többsége a fehér homokos, pálmafás, paradicsomi vidékekre vágyik, egy különös kisebbség a városi hanyatlást és a sötét dimenziókat keresi.

Csendes-völgy - a Liptói- és a Magas-Tátra határán

Egy napsütéses, esőmentes júliusi napon a két ifjú titánnal, Egonnal és Ádámmal kiegészülve Julcsival együtt négyesben vágtunk neki a Tátra talán leghosszabb, két fővölgyet is érintő körtúrájának. A 33 kilométer hosszú túrán megtettünk 1000 méter szintkülönbséget, érintettünk két hatalmas fővölgyet, két varázslatos mellékvölgyet, két füves hágót, láttunk három plusz öt tavat, két vízesést, és számtalan szebbnél-szebb csúcsot.

Hasznos tippek utazáshoz: Hogyan csomagoljunk?

Hasznos tippek rovatunkat Kisgyörgy Éva, valódi világutazó szerkeszti, kinek élményeit a Travellina oldalán olvashatjátok. Mivel a Földön kevesebb hely van, ahol nem járt, mint fordítva, valódi tapasztalatokkal rendelkezik az utazás, pakolás, vilgjárás terén.

RP Outdoor Under X-Static Pulli

Hát igen. Már megint RP. Közkívantra újra tesztbe fogjuk a győri gyártó egyik darabját. Az ambivalens érzések miatt én kaptam meg (Pittards/Windbloc kesztyű vs. Under Heavy Boy nadrág), nézzek rá alaposan, izzadjak bele alaposan, elemezzem ki részleteiben. Nekem egy felszerelés eddig vagy fekete volt, vagy fehér.

Vándortúrán voltunk - Fjällräven Classic 5.nap - Kieron - Abisko

Hatalmasat aludtunk, érezni már az elmúlt 4 nap hatását, de az izgalom miatt korán ébredünk. Fel is merül a kérdés, hogy mit is kezdjünk a felhalmozott előnyünket? Ha pikk-pakk összeszedelőzködünk és egy normál túratempóban kvázi megállás nélkül letudjuk a távot Abisko-ig, akkor jó eséllyel még 98 órán belül teljesítjük a túrát, ami ezüst jelvényt jelent.

Látnivalók Londonban: A Piccadilly Circus

A londoni képeslapokról gyakran visszaköszönő kép a Piccadilly Circus színes, villogó fényreklámokkal felszerelt sarokháza, előtérben a Shaftesbury Emlékkút kecses Erost ábrázoló alumínium szobrával, és a folyton hömpölygő tömeggel. Akár napközben, akár este tévedjünk arra, mindig pezsgő élet fogadja az utazót, ami nem is csoda, hiszen a hírneves tér a West End szívében helyezkedik el, s mint ilyen, a szórakoztatás egyik legismertebb központja. A környéken rengeteg színház, változatos éttermek, éjszakai klubok, bárok, bevásárlóközpont, üzlet található.

Via ferrata: Pittentaler

Az első mödlingi via ferrata túrám meghozta a kedvem, hogy jobban belemélyedjek és egyre magasabbra törjek a via ferratak világába. A következő via ferratam bár rövid, de igen látványos és kitett útvonalon haladt egy függőleges sziklafalon.

A Tátra szlovák oldalán is vége a téli zárlatnak

Június 15-én befejeződött a téli zárlat, a turisták ismét korlátozás nélkül túrázhatnak a Tátra Nemzeti Park (TANAP) magasabban fekvő területein. A TANAP múlt heti közleménye szerint erre a napra szerették volna hozzáférhetővé tenni valamennyi, a májusi viharban járhatatlanná vált turistautat. A májusi vihar után az erdészek elsősorban az alacsonyabban fekvő, a téli zárlat által nem érintett útvonalak akadálymentesítésével kezdték a takarítási munkákat. Június első hetének végére valamennyi, a TANAP kezelésében lévő, a téli zárlat hatálya alá nem tartozó turistautat járhatóvá tették.

Perzsia legtetején - A Damavand megmászása

Egy 5671 méteres hegyet nagy tisztelet övez. Lehet, hogy a meghódításához komoly expedíció kell, sok magashegyi tapasztalat, emberfeletti fizikum, na meg egy rakás pénz. Nos, a Damavand pont nem ilyen: följutni rá nem több mint két-három napos elfoglaltság, kiadós séta egy kis magaslati betegséggel felütve.

Búvártúra Hughardán

Az év eleji zavargásoknak egyetlen pozitív hozadéka biztosan volt az idén Egyiptomba merészkedő turisták, búvárok számára: sem a szálloda éttermében és medencéjében, sem a zátonyokon vízbe ugrásnál nem kell nagy tömegre számítaniuk. Ráadásul mindezért jó eséllyel kevesebbet is kell fizetniük, mint korábban.

Hogyan válasszunk outdoor lábbelit...

A hegymászó, túrázó, vagy green-outdoor (horgászat, vadászat és társaik) művelő legfontosabb felszerelése a lábbelije. Bárhová is merészkedik, a lábbeli az (amennyiben megfelelően választották ki), melynek feladata megőrizni az élvezetes perceket, a biztonságos pillanatokat és a száraz zoknikat. Egyszóval tisztább, szárazabb és biztonságosabb érzést nyújt…

Francia csendőrök felügyelik a Mont Blanc tisztaságát

Francia csendőrök álltak szolgálatba a Mont Blanc magasan fekvő lejtőin, hogy véget vessenek a "Fehér Hegy" hatalmas, szabadtéri illemhelyként való használatának. A francia-olasz határon emelkedő Mont Blanc fő mászószezonjában olyannyira zsúfolttá válik éjszakánként a csúcshoz vezető legnépszerűbb útvonal kezdőpontját jelölő Gouter menedékház, hogy a mindenre elszánt mászók ez idáig sátrakban települtek az épület köré. Az újult erővel útra kelő kirándulók maguk mögött hagyták - szerves és egyéb - hulladékaikat.

Látnivalók Rómában: A Svájci Gárda

Róma – azon belül is a Vatikán – egyik leggyakrabban fotózott, legérdekesebb történettel rendelkező és leglátványosabb „nevezetessége” a Svájci Gárda. A Vatikán kapuinál szolgálatot teljesítő, színes, középkori hangulatú egyenruhát viselő, jó kiállású katonák a Szentatya személyes védelmét látják el, immár 500 esztendeje. Jelmondatuk: „bátorság és hűség”.

Vándortúrán voltunk - Fjällräven Classic 2. nap - Kebnekaise-Singi-Sälka

Megint tanultam újat, megértettem, miért hordtak régen alvósitykát az emberek. Az éjszaka iszonyat hidegre sikeredett, talán a nedves fű miatt, amire állítottuk a sátrat, mikor megérkeztünk, már nem volt más. Viszont az éjszaka közepén arra ébredtem, hogy remegek, amit egy hirtelen jött gondolattól vezérelve a sapkám fejemre húzásával próbáltam orvosolni és láss csodát működött a dolog.

Vándortúrán voltunk - Fjällräven Classic - Utóirat

Úgy tűnik sikerült elérni a célom, az írásaim képesek voltak közvetíteni az érzést, mellyel megajándékozott minket a Fjällräven Classic túra. Köszönöm a rengeteg pozitív visszajelzést, már csak ezért is megérte leírnom az élményeinket. Előképzettségem nem igazán volt hozzá, nem vagyok újságíró, így fordulhatott elő, hogy több olyan dolog is kimaradt, amik talán fontosak lettek volna még.

Szlovéniában kerekeztünk

Kellemes utazásunkat rekkenő hőségben kezdtük, ám félúton egy hatalmas égszakadáson kellett át”evezni” magunkat. Kétségbeesetten néztünk egymásra: -hogy fogunk ilyen időben biciklizni?
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!