Balaton

Vízparti pihenés, történelmi és kulturális emlékek, népi hagyományok, kerékpáros és vízi túrák, ritka természeti értékek, gasztronómia különlegességek, látványos programsorozatok - mindezt együtt kínálja a Balaton, a ″magyar tenger″.  A Balaton az egyik legszebb az ország összes természeti látnivalója közül. A part a strandolókat, a nyaralni vágyókat várja, a Balaton-felvidék erdei, mediterrán hangulatú tájai pedig olyan szépek, hogy akár egy életet le lehet élni csendes falvaiban.

Balatoni hangulat

A Balaton mély nyomot hagy mindenkiben. A sekély tó partján mélázva a legszebb emlékeink menetelnek el újra előttünk, ahogy filmajánlóban emelik ki a két órás mű legjellemzőbb kockáit, legfontosabb jeleneteit. Mindegy, hogy az egész estés alkotás unalmas és felejthető vagy szívfacsaróan szomorú, esetleg magával ragadó módon izgalmas lesz - mindenki szereti az előzeteseket. Az esszencia, a végső lényeg rejlik ezekben a másodpercekben, ha felidézzük a legértékesebb balatoni hangulatokat és emlékeket - az egész élet célja talán az, hogy ez a kivonat minél hosszabb és színesebb legyen.

Nyugat-balatoni anzix

Azt hiszem, amikor a Teremtő kövér zsákjából szétszórta a világra a minden részt igazságosan megillető javait, valahol a nyugat-balatoni régió felett kilyukadhatott az a bizonyos iszák, és sokkal több érték hullott alá, mint máshol…

Vízitúrák a Balatonon

Irány a Magyar Tenger - Vízitúra fejlesztések a Balatonon

A Balaton ékköve – Tihany

Nem elég a lenyűgöző panoráma, a Balatonba „belógó” hangulatos félsziget a maga összes kincsével – kettő belső tóval, dimbes-dombos tájképpel, idilli településsel, történelmi emlékeket őrző apátsággal, visszhanggal és lilán hullámzó levendulaföldekkel – mindezek megfelelő vegyítésével, és visszatérve a régi hagyományokhoz, a Tihanyi-félsziget és környéke hazánk egyik legizgalmasabb szeglete lett ismét.

Keszthely

Múzeumai, műemlékei, történelmi nevezetességei, az igényesen felújított Festetics-kastély révén Keszthely az egyik leggyakrabban látogatott Balaton-parti város. A virágzó település a XX. század első évtizedétől kedvelt nyaralóhely, amely vonzó kulturális kínálattal is várja az ide látogatókat.

Balatonboglár

Balatonboglárt a homokos, sekély Balaton-part, a Nagy-Berek, a Vár- és a Temetődomb védett területei, a környék változatos növény- és állatvilága a déli part kiemelkedő jelentőségű településévé emelik. Jelentős borpincészete révén 1987-től a ″Szőlő és a Bor Nemzetközi Városa″.

Kis-Balaton

Valaha a Balaton nyílt vizű öble volt, amely az idők során hordalékkal feltöltődött, és lápos sás- és nádtengerré vált. Szigorúan őrzött természetvédelmi terület, különösen gazdag a madárvilága. A Kis-Balaton madárvilága a Kányavári-szigetről (Balatonmagyaródtól 2 km-re északra) jól megfigyelhető. Tanyázik itt nagykócsag, kormorán, kanalas gém, üstökös gém, búbos vöcsök, szürke- és vörösgém, szárcsa, nádi rigó, sitke stb. Napjainkig itt 250 madárfajt figyeltek meg (Magyarországon 370-et), ebből közel 150 itt fészkel.

Nemzeti Parkok Magyarországon

Magyarország területén tíz összefüggő, vagy mozaikos elrendezésű nemzeti parkövezetben állami feladatként, szervezetten, módszeresen gondoskodnak a természeti értékek megóvásáról. A kiemelten védett területek közül több a Világörökség része. A nemzeti parkok az alapítás sorrendjében: Hortobágyi Nemzeti Park (Az alapítás éve: 1973) Kiskunsági Nemzeti Park (Az alapítás éve: 1975) Bükki Nemzeti Park (Az alapítás éve: 1976) Aggteleki Nemzeti Park (Az alapítás éve: 1985) Fertő-Hanság Nemzeti Park (Az alapítás éve: 1991) Duna-Dráva Nemzeti Park (Az alapítás éve: 1996)

15 kötelező nevezetesség hazánkban

Márpedig lenyűgöző tájak, természeti kincsek, vagy éppen települések kis hazánkban is bőségesen akadnak, nagyon nehéz közülük választani, vagy őket rangsorolni. Nem is áll szándékunkban, hiszen minden lista szubjektív megítélésen alapulhat csak, s a szép önmagában is relatív meghatározás. Így leginkább szemezgessünk csak a sok szépseg közül. (Saját listánkat az egy helyen található legtöbb látnivalóval, legérdekesebb, vagy leginkább jelentős kulturális vagy természeti nevezetességgel büszkélkedő helyek alapján állítottuk össze.) 1. Hollókő

Ultrabalaton 2011

Idén Tihanyból június 25-én startolt az Ultrabalaton mezőnye, hogy aztán másnap ugyanott érjen is célba. A Balaton-körüli 212 km-es távot egyénileg, illetve (legfeljebb tíz fős) csapatban lehetett teljesíteni.

Ahol soha nem lehet unatkozni - A Nyugat-Balaton

Ősz van. A hajnali, reggeli ködök már mindennaposak, a növényzet rőt színekbe öltözött, s bár hideg még nincs, a nyár már csak szentimentális emlékképekben köszön vissza. Persze a novembernek is megvan a maga megkapó szépsége, amit az időszaknak megfelelő programokkal lehet még felejthetetlenebbé tenni.

Közérdekű: Kényelmesebb vonatozás a Balatonhoz!

Folyamatosan nőtt az elmúlt időszakban a Desiro motorvonatokból kiállított szerelvények száma a Balaton északi partján, a tavaszi-nyári időszakban jelentős mértékben megnövekvő utasforgalom megfelelőbb kiszolgálása érdekében.

Várak szép rút kiskacsája – a balatonszentgyörgyi Csillagvár

A Csillagvár hallatán megremegett a lábam. Vááár? Egy kétnapos balatoni körtúra végére a kevésbé edzett vádlik felvisítanak a szó hallatán, hiszen minden valamire való várhoz egy minimum 10 %-os emelkedő vezet... Kellemes meglepetés éri azonban a meggyötört, de kultúrára éhező kerekezőt: a balatonszentgyörgyi Csillagvár felé még déli napsütésben is könnyű a terep, és a várpince hűs levegőjéért csak néhány km-rel kell többet tekerni.

A Balaton-felvidék

A Balaton-felvidék kiválóan alkalmas a balatoni üdülést színesítő kirándulásokra. A természeti értékek mellett, művészettörténeti nevezetességekben, kulturális programokban is bővelkedik ez a tájegység.

Duna-Dráva Nemzeti Park

A Duna-Dráva Nemzeti Park hosszú, szalagszerűen elnyúló területeinek értékeit meghatározza az élő és holt víz: az árvízi területek gazdag növény- és állatvilága, különösen a madárfajok gazdagsága jellemzi. A folyókhoz kötődő, különösen értékes élőhelyek védetté nyilvánításának folyamata 1962-ben kezdődött. Célként a folyók, mellékágrendszerük, valamint az érintett területek természeti értékeinek, a felszíni és felszín alatti vízkészleteknek, továbbá az érintett területek erdeinek, termőtalajának és más, megújuló természeti erőforrásainak védelmét jelölték meg.  Duna-Dráva Nemzeti Park

Fonyód

A balatoni vízi közlekedés legrégebbi hagyományai kötődnek Fonyódhoz. A történelmi és kultúrtörténeti emlékeket egyaránt őrző város legrégebbi, nevezetes üdülőterülete a Bélatelep. A parti sávban vezet a Balaton körüli kerékpárút egyik szakasza. Fonyód már a XVI. századtól állandó összeköttetésben állt Szigligettel. A menetrend szerinti hajóforgalom a XIX. század fordulójától indult el. A húsvéttól az ősz közepéig tartó idényben elsősorban a szemközti Badacsony az utazók célja, de a Balaton többi kikötőjével is rendszeres összeköttetésben áll.

Spinning a Balatonon! Tekerj a katamaránon!

Fantasztikus hangulat, jó zene, és óriási buli vár mindenkit, aki jövő szombaton a siófoki kikötőbe látogat. Spinning® egy mozgó hajón, a Balatonon! A rendezvény a paksisport.hu szervezésében a Koronás Cukor és az Opel támogatásával kerül megrendezésre. 

A Seuso-kincs igaz története

 „Maradjanak meg neked sok évszázadon át ezek az edények, Seuso, és utódaidnak méltón a hasznára váljanak”

Zalavár

A 76-os útról Sármelléken át jutunk el Zalavárra. A település történelme egyben a Vársziget története is, amely Zalavár határában, a Kis-Balaton mellett található. A IX. sz.-ban a szláv Pribina Nyitráról elmenekülve a frankoktól kapott hűbérbirtokot, majd határgrófi rangot a Zala mentén. A folyó árterületén telepedett le és építette ki székhelyét, melynek jelentőségét az adta, hogy évszázadokon keresztül itt volt az egyedüli átkelőhely a folyón. Pribina a Várszigeten erődített települést hozott létre, és templomokat emeltetett.

Elözönlik a rendőrök a Balatont

Az idei strandszezonban csaknem kétszeresére emelik a rendőrök számát a balatoni egységek, hozzájuk még a készenléti rendőrség is csatlakozik - tudta meg a Népszava a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságtól. A turizmus felpörgésével a Balaton-parti lakosság száma "a többszörösére duzzad", így aztán a bűncselekmények száma is nő: a legjellemzőbbek az alkalmi lopások, a nyaralói besurranások, a kocsifeltörések, kábítószeres törvénysértések - olvasható a lap hétfői számában.

Lovas

Közúton a Balaton északi partján haladó 71-es útról észak felé letérve érhető el a település. Vasúti megálló legközelebb - a Székesfehérvár-Tapolca vonalon - Alsóörsön vagy Káptalanfüreden van.

Szigliget

A település a Balaton különlegesen szép területének számít, a magyar költők által leggyakrabban megénekelt helyek közé tartozik. Nevezetessége az irodalmárok alkotóházaként működő Esterházy-kastély, kúriák, templom- és várromok. Szigliget évszázadokkal ezelőtt még sziget volt, minden oldalról víz vette körül. Tulajdonosa a tatárjárást követően a bencés szerzetesrend volt, 1521-ben a Tóti Lengyel családé lett, és leányági örökösei birtokolták egészen 1945-ig.

Közérdekű: Pótdíjat kell fizetni a gyorsvonatokon

Gyorsvonati felárat vezet be május 15-től a MÁV-START Zrt. - közölte a vasúttársaság a honlapján. Május közepétől a menetrendben megjelölt egyes gyors- és sebesvonatok használata esetén kötelező lesz gyorsvonati pótjegyet váltani. Az e-ticket rendszerben jegyátvétellel vagy otthoni jegynyomtatással jegyet vásárló utasoknak csak június elsejétől kell megvásárolniuk a pótjegyet - írták.

Kővágóörs

Kővágóörs nevét az egykor itt végzett malomkő-vágásról, valamint a közvetlen közelben található Kőtengerről kapta. A természeti látványosság mellett román kori templomrom, és a népi építészet emléke is megtalálható a faluban. Kővágóörs a Káli-medence legnagyobb települése. Hosszú ideig alispáni székhely volt, régi fészke az Luthert követő hitnek. Még evangélikus algimnázium is működött itt a XIX. században. A települést körülvevő hajdani falvak emlékét őrzi egy, a XII-XIII. században román stílusban épült templom romja Ecsérpusztán.

A Kerka-völgy titkai - Lenti és környéke

A Balatonon túl, Magyarország nyugati csücskében, közel a szlovén határhoz, Körmend és Letenye között félúton elterülő Lenti igazán szerencsésnek mondhatja magát: a legjobb helyen fekszik ahhoz, hogy potenciális, felderítésre váró úti cél legyen belőle.

Fenékpuszta, Keszthely

Keszthely településrésze. Nevezetessége, hogy a római korban az adriai  Aquileiaból Aquincumba (Óbuda) és a Sopianae (Pécs) irányából Savaria  (Szombathely) felé haladó utak egykor itt keresztezték egymást. Az utak védelmére a IV. században épült erőd maradványai ma is láthatók. A római erődítményből ma a kapu, a háromhajós bazilika és az állami raktár maradványainak felfalazott építményei látszanak.

Miért jó az utazás?

Miért utazunk? Miért kel útra a fél ország nyáron a déli határaink felé? Miért indulnak neki egy szál hátizsákkal és minimális költségvetéssel a messzeségnek az igazán elszánt kalandorok? Az utazás két véglete, a cél mégis hasonló: máshol lenni, ünnepnek megélni a hétköznapokat, életre szóló élményeket szerezni, igazán pihenni.

A Skoda múzeum

A velünk élő történelem része a Skoda. Szinte mindenkinek kapcsolódik ezen márkához egy emlék, akár egy balatoni nyaralásról, akár az összetéveszthetetlen Skoda hangról. Majd mindenki tudta, hogy merre van Csehszlovákiában ez a már-már kultikus gyár. Nemrég ellátogattunk Mlada Boleslavba, és megnéztük a gyár múzeumát.

Kékkút

A mintegy 70 lakosú Kékkút Veszprém megye legkisebb települései közé tartozik. Nemzetközi hírét az itteni forrásokból nyert ásványvíznek köszönheti. A település neve eredetileg kőkutat jelentett; ezen a néven jelenik meg egy 1338-as oklevélen. A kékkúti forrást már a rómaiak is ismerték. Theodórának azért nevezték el, mivel a hagyomány szerint a bizánci császárnő kedvenc itala volt. Erre a vízre épült a Kékkút Ásványvíz Zrt., az üzem kerítése mellett egy kőbe foglalt kifolyónál az arra járó szabadon olthatja szomját a kékkúti ásványvízzel.

Vándortúrán voltunk - Fjällräven Classic - Utóirat

Úgy tűnik sikerült elérni a célom, az írásaim képesek voltak közvetíteni az érzést, mellyel megajándékozott minket a Fjällräven Classic túra. Köszönöm a rengeteg pozitív visszajelzést, már csak ezért is megérte leírnom az élményeinket. Előképzettségem nem igazán volt hozzá, nem vagyok újságíró, így fordulhatott elő, hogy több olyan dolog is kimaradt, amik talán fontosak lettek volna még.

Tapolca

Tapolca természeti értékekben gazdag. Különös nevezetessége a csónakkal bejárható tavas-barlang, valamint a Szent György-hegy bazaltoszlopai. A borkereskedelméről is nevezetes város a környék kulturális központja. A település neve szláv eredetű, és meleg vizet jelent (toplica). Tapolca városhoz 1977-ben csatlakozott a szomszédos Diszel község. A városrész érdekessége az itt létrehozott Első Magyar Látványtár, amely a kortárs művészetet bemutató kiállítóház.

A Balaton-felvidék hangulata

Gyakran hívják a hazai Toszkánának is a gyönyörű Balaton-felvidéket. Pedig, aki igazán járatos Olaszország leghíresebb tartományában, az tudja, hogy a Trasimeno-tó egyik partjáról a másikra nyíló kilátást nem lehet a Balatonnal összehasonlítani, a Badacsony vagy a Szent György-hegy sokkal karakteresebb, mint a Monte Amiata - igaz a Chianti vagy a La Crete vidéknek, de San Gimignanonak vagy épp Pitiglianonak sem találjuk az itthoni párját - Tapolca vagy Köveskál teljesen más hangulatú, mint a toszkán táj emblematikus, etruszk alapítású települései.

Azerbajdzsán UNESCO világörökségi „Holdbéli tája” – a Gobusztán

Az itteni fotók láttán még azt is nehéz eldönteni a szemlélőnek, hogy egyáltalán a Földön készültek-e, vagy valamilyen űrszonda továbbította őket, egy idegen planétáról. Gobusztán szinte növénytelen vonulatai, az éles sziklák ásványi anyagoktól rikító színei és a meghökkentő méretű, pöfögő sárvulkánok minduntalan azt juttatják a tájat járó ember eszébe – ilyen lehet egy Holdséta.

Főúri vendégeskedés az Őrvidéken - Észak-Burgenland és Sopron környéke

Felcsillant a szemem, amikor megismertem utunk programját; a várakért rajongok, az Esterházy-birtokok garanciát jelentenek az eleganciára, a kifinomultságra, melyet egy exkluzív operaelőadás csak tovább fokozhat, míg egy kellemes séta hazánk és a „szomszéd” egy-egy gyönyörű barokk városában, valamint egy pihentető sétahajózás a Fertő-tavon méltó levezetése a túrának.

A Balaton-felvidék szépségei - Hegyesd

A Csobánc és a Badacsony országos híre, Tihany és a Szent György-hegy bazaltorgonáinak már az általános iskolában megismert szépségei mellett néhány balaton-felvidéki látványosság jóval kevesebb nyilvánosságot kap. Pedig a Tapolca és Monostorapáti között a 77. számú főútvonaltól északra található Hegyesd nem számít felkapott turistaparadicsomnak.  Pedig a falu felett emelkedő vulkáni kúpot egykor erős vár koronázta, melynek történetéről itt olvashatsz bővebben. A falu közigazgatási határain belül pedig, egy egykori bányában, valószínűtlenül  kék vízű tó tükrét fordrozza a szél. 

Kelet-Törökország és az Ararát megmászása

Már magasan áll a Nap, mikor felébredek. A repülőn ülök, alattam a Van-tó 1719 m-en elterülő három és fél balatonnyi türkizkék víztükre csillog, és balra tőlem egy hófoltos vulkáni kúp emelkedik: a Süphan 4058 m magas csúcsa.

Travellina- A szeretnivaló étterem: Anyukám Mondta

Travellina: Azon túl, hogy szökőévben egyszer támad kedvem főzni, számtalan oka van, hogy nagyon szeretek éttermekbe járni.

Tihany

Tihanyt 1055-ben alapított apátsága, egyház- és vallástörténeti műemlékei teszik nevezetessé. Szabadtéri néprajzi múzeuma a vidék népi építészetének hagyományait és tárgyait mutatja be. A Tihanyi-félszigeten kialakított tájvédelmi körzetet csak gyalog, a kijelölt útvonalakon szabad bejárni. Különlegesség, hogy a helyi klímában évente háromszor is termést hozhat a füge, de a legnagyobb híre az 1920-as években idetelepített és meghonosodott levendulának van a Csúcs-hegyen.

Balaton-felvidéki Nemzeti Park

A Balaton-felvidék, a Dél-Bakony, a Tapolcai-medence, a Keszthelyi-hegység és a délnyugatra nyúló Kis-Balaton medencéje tartozik a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkhoz, amelyet 1997-ben hoztak létre. Összterülete 56 997 hektár, melyből 10 471 hektár fokozott védelem alatt áll. A park természetvédelmi fennhatósága Veszprém megyében 50, Somogy megyében 6 települést érint.
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!