Észak-Amerika csodálatos tájain

 Észak-Amerika minden állama tartogat csodálatos tájakat és nagyszerű vidékeket. Íme egy megdöbbentő szépségű videó ezekről a helyekről.

A világ legrondább pályaudvarai?

A napokban a The Guardian egyik (családneve alapján nagy valószínűséggel magyar származású) újságírója összegyűjtötte a világ szerinte legrondább pályaudvarait, melyek között olyan prominens állomások is szerepeltek, mint a Pennsylvania Station New Yorkban, a Termini pályaudvar Rómában, illetve a brüsszeli Central Station, s hogy kicsiny országunk se maradjon ki a nagyok "csatájából", még befért közéjük a budapesti Déli pályaudvar is.

Az ég a Mount Baker felett

A Mount Baker és a környező hegyeket magában foglaló nemzeti park csodálatos és érintetlen természeti táj Észak-Amerikában. Az egyébként aktív vulkánt hatalmas gleccserek borítják, a lábánál pedig rengeteg erdőségekben kóborolhatunk. A hatalmas fenyők között vagy a kristálytiszta tavak és patakok partján olyan értékekre lelhetünk, amit pénzért vagy befolyással nem megszerezhetők: a határtalan szabadság élményét, és azt a felelősségtudatot, amiről már régen elfeledkeztünk. Itt a legkisebb hiba, egy elvétett ösvény, vagy egy váratlan bokaficam is végzetes lehet.

Észak-Amerika tájain

Észak-Amerika hatalmas területén rengeteg gyönyörű tájat, lenyűgöző szépségű nemzeti parkot találunk. Igaz álomutazás lenne mindet bebarangolni, saját szemünkkel látni ezeket a földöntúli helyeket. Átélni azt a szabadságot, ami eltölti a szívünk, mikor a horizonton feltűnnek a hegyek. Felettünk az ég, előttünk a végtelenbe vesző út: nem is kivánhat ennél szebbet az utazó. Míg ez valósággá nem válik, marad az álmodozás és a HD kisfilmek világa...  USA National Parks from Vid Nikolic on Vimeo.

Az ég alatti Észak-Amerika

Észak-Amerika lenyűgöző tájai fotósok és fimkészítők sokaságát ihlették meg, elég csak a Yosemite nemzeti parkban készült csodálatos felvételekre, vagy a kedvencemre, Oregon állam promó-videójára gondolni. A most következő munka is erre a csodálatos vidékre kalauzol el, de feltűnik még számos gyönyörű táj is, hogy pontosan melyek, és hogy hogyan készült a kisfilm azt ezen a linken találjátok. Epochs from Sean Goebel on Vimeo.

"A Föld tele van jó emberekkel” - vallja az egyetlen ember, aki a világ összes országában járt

Graham Hughes három év alatt 260 ezer kilométert tett meg a Föld körül. A világ mind a 201 országában járt 1426 nap alatt. Hetente 100 dollárja volt. 2009. január 1-jén Uruguayból indult útjára az angol származású Graham Hughes, s 2012. november 26-án ért Dél-Szudán fővárosába, Jubába. Útja közel sem volt zökkenőmentes: négy napot töltött egy lyukas csónakban, a Zöld-foki Köztársaságban, Kongóban egy hétig ült börtönben, s egy filippínó srác mentette meg őt a muszlim fundamentalistáktól.

Óriások Földjén - Giant Sequoia National Park

Ha azt gondolnád hogy a kaliforniai High Sierra vidéke már az összes csodáját megmutatta, és nincs már új a nap alatt, akkor készülj fel mert most olyan helyre viszlek, ahol garantáltan tátva marad a szád. Félreértés ne essék nem drámai túlzásról van szó, arra az emlékre alapozok mikor nekem bizony leesett az állam. Az uticél nem más mint a Sequoia Nemzeti park, amely Kalifornia szívében, a Yosemite déli szomszédságában egy elfeledett őserdőt rejt magában.

Az éjjeli ég a hegyek közül

A városoktól távol nem szennyezi az ég tisztaságát az ember rettegése a sötéttől: nem burkolja el neonszínű köd a csillagok valódi ragyogását. A városi ember évtizedeket él le úgy az aszfaltdzsungelben, hogy szinte fogalma sincs, milyen csoda játszódik le a feje felett a felhőtlen, újholdas éjszakákon: lemarad a csillagos ég hihetetlen fényjátékáról. Ha a hegyekben járunk, a tengeren hajózunk, vagy egy sivatagban utazunk, akkor tapasztalhatjuk meg ezt az élményt a maga teljességében. Vagy, nézzük meg ezt a kisfilmet:   Within Two Worlds from Goldpaint Photography on Vimeo.

A világ a Google Street View nézőpontjából

A Google láthatóvá teszi számunkra a Földet: úgy, ahogy még ezelőtt még sosem. Eddig csak a műholdas képeken kereshettük meg a kertet, ahol gyermek korunkban fára másztunk a nagyszülőknél, most már az utcánkat is megnézhetjük a nógrádi kis faluét ugyanúgy, ahogy a Times Square látképét New York metropoliszában. Ez a kisfilm a Google képeit összefűzve mutat be több tájat is, mint egy hangulatos utazást: Google Street View Hyperlapse from Teehan+Lax Labs on Vimeo.

Kalifornia tájain...

Kalifornia az az állam az Amerikai Egyesült Államok területén, ami az egyik legvonzóbb célpontot jelenti az utazók számára. Bár Oregon, Montana és Alaska hegyei is csodálatosan szépek, de ezen a földdarabon nagyon sok természeti szépség és gyönyörű táj zsúfolódott össze változatos és izgalmas vidéket alkotva. [utazom:csikkep:39368] Az Atlanti-óceán partvidéke Los Angelestől 190 kilométerre északra valódi kincseket rejt. A Big Sur elnevezésre hallgató tájegység is ezek közé az értékek közé tartozik: a most következő kisfilm hűen bemutatja leghíresebb szépségeit és egyedülálló hangulatát:

Naplemente a Grand Canyon felett...

A Grand Canyon egyedülálló tájképi látványt nyújt. Különösen szép ez a táj naplemente idején, mikor a lágyuló fény a vörös homokkő sziklákat mély, hosszú árnyékokkal díszíti fel. Ezt a csodás időszakot örökíti meg a most követező kisfilm is: Grand Canyon Sunset from colibry545 on Vimeo.  

Perzsaszőnyeg 7 MILLIÁRD forintért?

34 millió dollárt fizettek egy New York-i árverésen egy négyszáz éves szőnyegért. A washingtoni Corcoran Gallery of Art bocsátotta árverésre a szőnyeget, amely 1926-ban került a múzeumhoz egy gazdag műgyűjtőtől.

A Perseidak meteorraj

A Perseidák-meteorraj sűrű hullócsillag-esőt produkál augusztus közepén, fényes égi látványossággal kápráztatva el azokat, akik éjjel eltávolodnak a fényszennyezett égboltú városoktól és a természetből szemlélik az éget. [utazom:csikkep:590] A csillagok között időről-időre hosszú, fényes csóvát húzó meteorok fénylenek fel: a légkörbe belépő apró vagy nagyobb szikladarabok felizzó fény kíséretében porladnak hamuvá. A most következő két kisfilm az Egyesült Államokban örökítette meg ezt a jelenséget, a Joshua Tree Nemzeti Parkban és a homokkő formáiról híres Monument Valley-ban:

A Joshua Tree nemzeti park

Kalifornában, számtalan másik gyönyörű nemzeti park mellett a Joshua Tree Nemzeti Park az egyik legkülönlegesebb védett terület. A sivatagos, száraz vidék legjellemzőbb fái a különleges yukka-félék, melyekről a nemzeti park a nevét kapta. Ez a kisfilm a terület legszebb tájait és legszebb fényviszonyait mutatja be. The Beauty of Earth and Star: Timelapse of the Night, Kolob Canyon & Joshua Tree from mark melnyk on Vimeo.

A tavasz Manhattanben

Manhattan: pezsgő lendületű, sodró életritmusú, éjjel-nappal lüktető metropolisz, országnyi lakossággal, hatalmas forgalommal, százezernyi arccal. A filmekből, mozikból ismert város egyik legszebb évszakát mutatja be ez a kisfilm: ahogy a tavasz a kődzsungelbe is zöld színt és napfényt csempész, bearanyozva a tűzfalak szürkeségét, s versenyre kelve a felhőkarcolók ragyogásával...

A Grand Canyon

A Grand Canyon peremén állva, a döbbenetes mélységbe bámulva, bárki képet kaphat a Természet hatalmas erejéről. A százmillió években mérhető idő alatt lerakódott üledékrétegek több kilométer vastag kőzettömegébe a Colorado folyó vájt másfél kilométer mély szurdokot, több mint 6 millió év alatt. Ezek a méretek és ez a hosszú idő szinte felfoghatatlan számunkra, a megrázó élményt pedig a mészkőrétegek sokszínű és vad formavilága még erősíti. Nézzük meg Arizona állam büszkeségét egy hangulatos kisfilmen! Grand Canyon : Blink of Time from GOTM Films on Vimeo.

A Tahoe-tó csodája

 A Tahoe-tó csodálatos természeti látványosság. Ez a kisfilm bemutatja, milyen kincsek rejlenek ezen a tájon. Jó szórakozást!

A Szentföld zárva van: nemi erőszak és gyilkosság a Jézus kalandparkban

Az amerikai Szentföld-kalandparkok nem a hitről, hanem a pénzről szólnak. A Sátán és Mammon játékszerei Krisztus földi Paradicsomai? Anyagi okok miatt a Feltámadás elmarad?

Ebben a házban történik a legtöbb paranormális jelenség a világon

A New Orleans-i LaLaurie-ház nem véletlenül az egyik leghírhedtebb épület. Az Amerikai Egyesült Államokban található LaLaurie-ház története a leghíresebbNew Orleans-i kísértethistória. A lakosok máig félnek a háztól, éjszaka a közelében sem mer tartózkodni senki, ugyanakkor a borzongásra éhes turisták egyenesen imádják. Egy démoni asszony

A Halál Völgye - Death Valley Nemzeti Park

A Halál völgye - vagyis a Death Valley - mintegy 14000 négyzetkilométeren fekszik Kalifornia és Nevada határán, és ezzel a terjedelemmel meg is szerezte az USA legnagyobb nemzeti parkja címét. A névválasztás nem a véletlen műve, ugyanis ebben a forró katlanban minden a túlélésről szól.

Szeméttel van tele a tengerfenék

Mivel a folyók, tengerek, óceánok szennyeződését legtöbbször a felszínen úszó hordalékként látjuk, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a probléma meg is áll a partra végül kisodródó műanyagpalackok, reklámszatyrok, cipők és gumiabroncsok szintjén. Egy Monterey Bay-i kutatóintézet munkatársai azonban egy mélytengeri fotósorozattal mutatták meg, hogy ez mennyire nem így van.

Irány Észak! Bringatúra keresztül a Amerikán

Az Endeavour űrsikló utolsó útja

Minden dicsőséges történetnek vége szakad egyszer, és a legnagyobb kalandorok életében is eljön a pihenés időszaka. Feltéve, ha megélik. Az Enadvour űrsikló például már egy múzeumban pihen, húsz évnyi kockázatos küldetések hosszú sora után. A kilövéseket mindig széles médiafigyelem övezte, minden egyes alkalommal némi félelemmel a szívükben izgulták végig a nézők a visszaszámlálás hosszú másodperceit. Remélve, hogy nem jut az űrjármű a Challenger tragikus sorsára.

A világ legnagyobb kötélhintája

Kedves Olvasóink! Ezt ki ne próbáljátok otthon! Vannak dolgok, amiket jobb videón nézni, ilyen például a hipertér-ugrás, vagy a kötélhinta a Rainbow Bridge homokkő-hídjáról, Utahban. Ha van a nemnormálisnak Csimborasszója, akkor ez a móka jó eséllyel pályázik erre a címre.

Hawaii, Mauna Kea: a csillagos égbolt csodája

Az éjjeli égbolt csodálatos: csillagok megszámlálhatatlan tömege ragyog felettünk. Azokon a helyeken, ahol kevesebb a fényszennyezés, sokkal, de sokkal több égi fény látszik.

Hihetetlen Oregon...

 Ez az állam egy igazi outdoor paradicsom: túrázó, hegymászó, síelő és kajakos is megtalálja a maga szórakozását. Ez a videó gyönyörűen bemutatja a környék szépségeit, nagyon hatásos, kiválóan felépített jelenetekkel, kiváló aláfestő zenével az egyik legjobb filmecske a time lapse kategóriában. Jó szórakozást!  

Az Antilop-kanyon

Az Antilop-kanyon a világ egyik legszebb természeti látványossága. A homokkőbe vájt kanyon gyönyörű szín és formagazdagsággal várja az ide látogatókat, a felülről beeső fénysugarak pedig még varázslatosabbá teszik: ez a jelenség a fotósok kedvelt témája. 

Közérdekű: Alkoholmentes világtérkép

Számos hely akad a világon, ahol tilos az alkoholfogyasztás. Bármilyen meglepő, az USA több államában is vannak olyan megyék, ahol még tart a szesztilalom. Bár 80 évvel ezelőtt hivatalosan véget ért a „prohibíció” ideje, Mississippi állam megyéi közül minden másodikban továbbra sem lehet alkoholt vásárolni, Alaszkában 83 ilyen megye található, de Texasban, Arkansasban, Alabamában és Kentuckyban is vannak ilyen „száraz” területek.  

Földön, vizen, levegőben: Arizona madártávlatból

Amerika legszebb útjai után a négy kereket szárnyakra cseréljük, és a felhők fölé emelkedünk. Kisrepülő túrára indulunk Sedonából, hogy ne csak az útról de a madarak szemszögéből is megcsodálhassuk Arizona elragadó tájait. 2 óra a levegőben, mintha csak a Google Earth zoomján ülnénk...

Elérte végleges magasságát a WTC-utódtorony

Elérte teljes magasságát pénteken a 2001. szeptember 11-i terrortámadás következtében New Yorkban ledőlt ikertornyok helyén felhúzandó épületegyüttes legmagasabb tornya, a One World Trade Center. Az utolsó két elem felhelyezését követően a torony magassága - az amerikai függetlenség kikiáltásának évére utalva - 1776 láb, azaz 541 méter lett. Ezzel a One World Trade Center a nyugati félteke legmagasabb épületévé vált, átvéve a vezető helyet a 442 méter magas chicagói Willis Towertól (volt Sears Tower).

New York a Grand Canyonban

Két hely az Egyesült Államokban, amelyek karaktere aligha térhetne el jobban egymástól: New York és a Grand Canyon. Egy svájci fotós most összeolvasztotta a kettőt. Gus Petro a svájci Zürichben él. Amikor felkerekedett az Egyesült Államokba, valami új dolgot keresett. "Azt hiszem, egy érzés után kutattam. És ez valami olyasmi volt, amire nem számítottam: az üresség és a sűrűség" - mesélte a fotográfus az Origónak. New York és a Grand Canyon között olyan nagy volt a kontraszt, hogy úgy érezte, valahogy ki kell ezt fejeznie.

A színpompás Fly gejzír

A nevadai Black Rock sivatagban található ez a különleges természeti képződmény a Fly gejzír. A gejzír egy véletlen folytán emberi beavatkozás nyomán "kelt életre". Fotó: Quang Le Hong

San Francisco utcáin

Aki nem járt a nagy vízen túl, annak sem túl nehéz elképzelnie, milyen lehet San Francisco: a hatalmas város utcái számtalan híres filmnek szolgáltattak hátteret, egyedülálló villamosok rótta meredek dombjai látványos autós üldözésekre kiválóan alkalmasak.

Egy hét Montanaban

 Montana, az USA egyik állama csodálatos természeti tájairól is híres. Barangoljuk be e vidéket virtuálisan...

Jackson Hole tilt-shift videón

 Jackson Hole híres síközpontja egy sajátos nézőpontból szemlélve.

10 hely, ahová soha nem juthatsz el

Az ember élete során szeret minél több helyre eljutni, már csak azért is, hogy elmondhassa – Ő ott volt. Vannak viszont Földünknek olyan pontjai, ahová nem pénz, vagy származás kérdése az, hogy valaha is megfordulhatunk-e, vagy sem. Ezeket a helyeket jó esetben is csak fényképen láthatjuk, eljutnunk oda pedig kész lehetetlenség. Mezhgorye (oroszul Межгорье)

Mire iszunk ma?

Cinco de Mayo azt jelenti spanyolul, május ötödike, ez az a nap, amikor Amerikában, és egyre inkább a világ többi részén is mindenki egy kicsit mexikóivá változik, egész nap szól a mariachi, és patakokban folyik a tequila. Cinco de Mayoról általában annyit szokás tudni, hogy valamilyen mexikói eredetű ünnep, de valójában Mexikóban nem tartják meg, egy kis tartománytól eltekintve. Az USA-ban azonban óriási hagyománya van, hiszen ha nincs 1862. május ötödikén a pueblai csata, ma jó eséllyel USA sincs.

Kabócák milliárdjai lepik el az USA-t

Tizenhét évnyi nyugodt lárvaállapot után ismét jön a fáraókabócák inváziója az Egyesült Államok keleti partvidékén. Az "előőrsökről" már számos beszámoló érkezett, de a derékhad csak ezután jön: szakértők 10-30 milliárd fáraókabóca (Magicicada septendecim) feltűnését várják idén az Egyesült Államok keleti partvidékén. A 17 éves életciklusú állatok ugyanis most bújnak ki a föld alól, hogy hatalmas felhőkben repülve elsötétítsék az eget, és párt keressenek maguknak.

Visszatértek „szülőhazájukba” a khmer szobrok

Értékes műkincseket adott vissza Kambodzsának egy New York-i múzeum. Húsz éven át volt a Metropolitan Museum of Art büszkesége két életnagyságú kambodzsai kőszobor. Értékük szinte felbecsülhetetlen, mert a X. században készültek, amikor a khmer birodalom nagyhatalom volt Délkelet-Ázsiában. Csakhogy kiderült: a két szobor illegális körülmények között került az Egyesült Államokba. A kambodzsai vizsgálat szerint még a hetvenes évek elején lopták el őket Koh Ker város templomából. Koh Ker 80 kilométerre, északkeletre fekszik az egykori főváros, Angkor Wat hatalmas templom komplexumától.

Vulkántól sivatagig új világörökségek a listán

Az Etna, az "ukrán Pompeji", a Tádzsik Nemzeti Park és a kínai Tien-san-hegység is világörökség lett. Mi tizenegy helyszínnel vagyunk a várólistán. Öt természeti és tizennégy kulturális helyszínnel bővítette a világörökségi listát az UNESCO Világörökség Bizottsága a testület idei ülésszakán a kambodzsai Phnompenben, így már mintegy 160 ország összesen 981 helyszíne szerepel az emberiség számára különös jelentőséggel bíró helyeket felsoroló listán – írja a turizmus.com.
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!