Veszélyes a vadon élő állatok etetése, szelídítése

Ha júliusban vagy augusztusban kirándulunk a Tátrában, a legnépszerűbb turistaútvonalak zsúfoltságát látva az lehet a benyomásunk, hogy a nemzeti parkban több ember él, mint állat. Ez azt a téves benyomást keltheti, hogy a turisták irányítják a nemzeti park életét. Mindenkinek, aki gyakran vagy ritkábban ellátogat a Tátrába, tudnia kell, hogyan kell viselkednie, ha vadon élő állatokkal találkozik. Elsősorban azokról a vasszigorral betartandó előírásokról van szó, melyet a nemzeti park munkatársai megpróbálnak a turisták fejébe kódolni, és amelyeknek alapszabályai a következők: nem zavarni, nem etetni. Nem az a lényeg, hogy milyen gyakran ismételgetjük magunkban ezeket a mondatokat, fontosabb megértetni az emberekkel ennek a két fogalomnak a lényegét.

Nem zavarni: ne menjünk közel, ne dobáljuk kövekkel, tartsunk távolságot, húzódjunk messzebbre. Minél nagyobb az állat, annál távolabb kell kerülnünk tőle. Ami persze nem jelenti azt, hogy ha egy mormotával találkozunk, akkor karnyújtásnyira közel mehetünk hozzá. Soha nem tudhatjuk, hogy az állat szándékosan került-e az utunkba, vagy egy nagyobb ragadozó elől menekül. Maradjunk tehát a háttérben, ne kerüljünk az állattal kölcsönhatásba. Hogy miért? Az ő nyugalma és a mi biztonságunk érdekében, de mindenekelőtt azért, hogy tiszteletben tartsuk a természet szabályait.

Nem etetni: ez az első szabály kiterjesztése, amely igen logikusnak tűnik, még ha nem is látszik indokoltnak tovább szélesíteni ezt a témát. Ahogy az éveken át végzett megfigyelések mutatják, kevés olyan szabály van, amely ennyire nyilvánvalóan fontos. Az olyan állat, aki megtanulja, hogyan kerülhet kapcsolatba az emberrel, nem csak természetes ösztönei lassú hanyatlásának van kitéve – amely lehetővé teszi számára a túlélést a vadonban –, de ami nagyon fontos: vegyes üzenetet kap az embertől.
Egyrészt természetes ösztönei miatt tartózkodik az emberrel történő találkozástól, másrészt ha táplálékot kap tőle, megnő az ember iránti bizalma, ami viszont további félelmeket szülhet az állatban. Hogy nem bolondul meg ettől? Az emberrel történő találkozás tapasztalatai rossz irányba viszik az állatok viselkedését, ennek hatására kiszámíthatatlanná válhatnak. Nem tudhatjuk, hogyan reagálnak egy találkozásra. Ha gyakran szerez pozitív tapasztalatokat, túlságosan bizalmas lehet, később kitartóvá, majd akár agresszívvá is válhat. Utóbbi az emberi kapcsolat elvesztése miatti félelem miatt következhet be.
Az ember és a vadon élőállatok találkozásának speciális esete áll fenn, ha a természetes félelmét már elvesztett állattal találkozunk. Amikor távolodunk tőle, ő makacsul követ minket, nem mutat félelmet. Ebből nagyon nehéz kitalálni, hogy az állat beteg, agresszív, felborult a hormonháztartása, vagy veszett. A nem szakemberek számára ennek megállapítása szinte lehetetlen. Vagy talán csak annyi történt, hogy velük kapcsoltban mások nem alkalmazták a cikk elején felsorolt két alapszabályt? A nemzeti parkban élő háziasított állatok száma erősen függ attól, hány ember szegi meg a szabályokat.
A Tátrában a rókákat, a havasi szürkebegyet, a pintyeket és szajkókat, valamint a mókusokat lehet legkönnyebben megszelídíteni. A természetvédők emlékeztetnek arra, hogy akár az ő, akár más fajok etetése gyakran az állatok számára a halálos ítélettel egyenértékű. Erre sajnos példa is akad, mégpedig a Tátrában élő Magda nevű medve, akit a turisták rendszeresen addig etettek, amíg egy állatkertben kellett elhelyezni, ahol aztán gyorsan elpusztult. Hasonló sorsra jutott ennek a medvének a kölyke is.

Forrás: http://portaltatrzanski.com; Fotó: Adam Brzoza

Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!