Vaude Augsburg: a városi bringás táska
Vaude Augsburg: a városi bringás táska
A kerékpáros táskák általában a bringatúrák állandó résztvevői. De a mindennapi életben is jól jön néha, ha a cuccaink nem a hátunkat húzzák, hanem a csomagtartóra csatolhatóak. Egészen a munkahelyig működik a bringatúrákra használt verzió is, ott azonban gondban vagyunk, hiszen ezek a változatok nem a mindennapi használatra lettek kialakítva.
A Vaude német precizitással megtervezett táskája válasz erre a kérdésre: ugyanúgy kiemelten kopás és vízálló és a csomagtartóra csatolható, ahogy a cég túratáskái, de anyaguk, finom részletmegoldásaik igényes és elegáns, városi környezetben is helytálló felszereléssé teszik. A Vaude magyarországi importőrének jóvoltából kipróbálhattuk ezt a táskát: 14 literes űrtartamú nagy rekeszébe pakoltuk a cuccainkat, zárható zsebébe az értékeinket, az erre kialakított rekeszbe pedig egy 13 colos laptopot, és így száguldoztunk a városban: egyetlen gond csak az volt hogy majdnem lenn hagytam a bringa mellett az egész cumót. Hiszen a táska nélküli, szabad és hátizzadás menetes kerékpározás élménye teljesen elfeledtette, hogy a napi adag motyó is a csomagtartón van.
A széles és kényelmes vállpánttal könnyedén felkaphatjuk a táskát, az egyébként stabilan és biztonságosan záródó rögzítő rendszer könnyen és akadálytalanul nyílik, ha le szeretnénk venni a csomagtartóról, és már sétálhatunk is tovább. A kiváló táska kivitelezése és illesztései tökéletesek, a mintás bélés nagyon igényes, egyáltalán nem kelti egy futártáska hatását. Talán az egyetlen negatívum, hogy a rögzítő rendszer nem rejthető el háton viselés közben, de csak akkor érezzük kényelmetlennek, ha nehéz dolgokat teszünk a zsákba. Ezt a kompromisszumot simán meghozzuk, hiszen a vízállóság, és a használhatóság tekintetében nem találunk hibát. A táskát online itt vásárolhatod meg.
Utazási ajánlatok
| http://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/40069/adventi-varoslatogatas-becsben-kis.jpg |
Adventi Városlátogatás Bécsben1 nap Bécsben
Következő indulás: 2013. november 23.
6.000 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/37477/becsi-setak-kis.jpg |
Bécsi séták1 nap Bécsben
Következő indulás: 2013. június 01.
6.800 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/43808/burgenland-eisenstadt-fertod-varosnezes-kis.jpg |
Burgenland-Eisenstadt-Fertőd Városnézés1 napos buszos utazás Ausztriában
Következő indulás: 2013. május 25.
6.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/23328/becs-prater-madame-tussaud-panoptikum-kis.jpg |
Bécs - Prater, Madame Tussaud Panoptikumegynapos buszos városlátogatás
Következő indulás: 2013. augusztus 31.
6.990 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/23278/egynapos-becsi-varosnezes-kis.jpg |
Egynapos bécsi városnézés (Budapest - Bécs)1 napos buszos városlátogatás Bécsben
Következő indulás: 2013. június 08.
7.500 Ft |
Szállás ajánlatok
| http://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/kiskep_.jpg |
Bad & Ski PensionAusztria / Karintia
|
Információs oldalak
Utak Március 15. idejéreAusztria / Egyesült Királyság / Olaszország / ...
|
Utak Augusztus 20. idejéreAusztria / Egyesült Királyság / Franciaország / ...
|
| http://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/sieles-ausztriaban.jpg |
Síelés AusztriábanAusztria / Alsó-Ausztria / Annaberg / ...
|
| http://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/img_8061_siena_toszkana_kerekpartura.jpg |
Biciklitúra, kerékpártúraAusztria / Egyesült Királyság / Skócia / ...
|
Hosszú hétvége (Bécs - Prága - Barcelona)Spanyolország / Ausztria / Csehország / ...
|
| http://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/21819/via-ferrata-turak-kezdoknek-es-haladoknak-kis.jpg |
Via ferrata túrák kezdőknek és haladóknakAlpok / Dolomitok / Mont Blanc / ...
|
Cikkeink
| http://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/dorfhotel-seeleitn-siszallas-img_5542.jpg |
Kiváló síszállás Ausztriában - Dorfhotel SeeleitnKovács Attila, 2013. május. 20Európa / Ausztria / Karintia / Egg am See
|
| http://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/kaiser_villa_heiligenblut_img_5914.jpg |
Császári síszállás Heiligenblutban - a Kaiser VillaKovács Attila, 2013. május. 15Európa / Ausztria / Karintia / Heiligenblut
|
| http://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/sieles_ausztria.jpeg |
Sípályán AusztriábanKovács Attila, 2013. május. 08Ausztria
|
| http://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/img_0963.jpg |
Splitboard– titkosfegyver freeridereknekKollmann András, 2013. május. 06Ausztria
|
| http://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/duna_menti_kerekparut_passau_becs_img_2527.jpg |
Duna-menti kerékpárút - könnyű kerékpártúra a Duna partjánKovács Attila, 2013. március. 27Ausztria
|
Utazások
| http://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/30/sekaufejkis.jpg |
Tavaszi gyalog és kerékpártúra SeckaubaAusztriai 3 napos kirándulás
Következő indulás: 2013. május 24.
39.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/kerekpartura_bringatura_tatra.jpg |
Bringatúra a Tátrában 4 napos kerékpáros körtúra a Tátrában
Következő indulás: 2013. július 11.
54.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/2714/40095.jpg |
A Milleniumi vasút nyomvonalánKövetkező indulás: 2013. augusztus 17.
58.000 Ftlásd még:fakultatív árak |
| http://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/188/gracisce_horvatorszag_isztriai_felsziget_img_7284.jpg |
Bringatúra az Isztrián4 napos kerékpártúra az Isztrián
Következő indulás: 2013. szeptember 12.
74.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/23/gr54-08.jpg |
Francia-Alpok gyalogtúra9 napos gyalogtúra Briancon és Annecy környékén
Következő indulás: 2013. augusztus 02.
79.900 Ft |

