Stringbike – egy hazai sikersztori

Az elmúlt tíz évben a Stringbike csapata innovatív találmányának köszönhetően számos nemzetközi elismeréssel és találmányi fődíjak tucatjával gazdagodott. Jelenleg nincs is más dolguk, mint hogy a húr hajtású biciklit a világ nagy piacaira bevezessék. Milyen egyszerűen hangzik, de ne szaladjunk ennyire előre.

Történt, midőn egyszer még valamikor a kilencvenes évek derekán, egy napos kora őszi délután három műszaki egyetemista jó barát a budai hegyekbe indult kerékpározni. Már épp az egyik hegycsúcs közelében járhattak, amikor is az egyiküknek, és talán épp a legbátrabbiknak, leesett a lánca. Hát lett is nagy szentségelés, olajos ökölrázás néhány pillanatra, ám mire a biciklilánc visszakerült a helyére, már a haragjuk is odébbállt, maga mögött hagyva egy furfangosan fejtörő feladatot. Találjatok fel egy tisztább és megbízhatóbb meghajtási módot, ha tudtok. A három fiú éjt nappallá téve dolgozott, mire megszületett a Stringdrive ötlete.

Kaboldy Attila, Dr. Vonhauser Olivér és Dr. Kohlhéb Róbert vetette fel az ötletet 1993-ban, hogy ugyan mi történne akkor, ha a világ egyik legkiforrottabb találmányát, a kerékpárt, pontosabban a kerékpár láncmeghajtását, újragondolnánk. Ha kidobnánk a fogaskerekeket, a lánctányérokat, a váltókat és a láncot, ezzel a húzással egyszersmind megszabadulva egy adag potenciális problémától. Ez eddig tök oké, csak valamilyen más megoldást kellett kínálni helyette, mert így csak egy problémamentes futóbiciklivel lettünk volna gazdagabbak. Alternatívaként egy kötélmeghajtású kerékpár ötletével álltak elő. Kaboldy Attila pár hónappal később más irányú elfoglaltsága miatt kiszállt a csapatból, de Dr. Vonhauser és dr. Kohlhéb, akik különben akkoriban még nem voltak annyira doktorok, mint mostanában, továbbgondolták a tervüket, várva a megfelelő pillanatot.

1994 telén, a BME Közlekedésmérnöki Karának elvégzése után a posztgraduális képzés során ismerkedtek meg Dr. Rácz Gáborral, a BME Közlekedésautomatika Tanszékének adjunktusával, aki egy közös beszélgetés során felvetette a hidraulikusan meghajtott kerékpár ötletét. Dr. Vonhauser és Dr. Kohlhéb szinte egyszerre az asztalra csaptak, és a pulpituson felolvasták a kötélmeghajtású kerékpár alapvető előnyeit, miszerint nem igényel karbantartást, és a sebességváltás terhelés alatt is lehetséges. Ezek után nem is maradt más hátra, minthogy Dr. Rácz Gáborral közösen a találmányt levédjék, majd több millió forintos befektetéssel hozzáfogjanak a kísérletezéshez és a prototípus elkészítéséhez.

Azért, hogy nagyjából megértsük a Stringdrive alapvető koncepcióját, csak egy robbanómotoros fűnyíró vagy csónakmotor beindításának az emlékét kell felidéznünk. Azzal az energiával, ahogy a berántómadzagot rángattuk hosszú perceken keresztül, ugyanúgy mint egy lendkerekes fitnesz evezőgépnél, aminek különben az előfutára már a huszadik század első felében megjelent mint kerékpár, nos ezzel a stringbike által is használt meghajtással meglehetősen hatékonyan lehet haladni. Olyannyira, hogy a hajtás megtervezése után a tervezőcsapatnak a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy miként tudják majd a meghajtott hátsó kerékagy terhelését csökkenteni. Ha esetleg valaki szeret íjjal célba lőni, az megérti, mekkora áttörést jelentett a csigás íj feltalálása. Na itt is nagyjából erről van szó, azzal a kis különbséggel, hogy ebben az esetben nincsenek holtpontok.

Leszámítva azt a tényt, hogy Brüsszel, Genf, Nürnberg és Moszkva nagydíjait hozták haza a különböző nemzetközi bemutatkozásokról, a következő években még nem nagyon indult be az üzlet. Jó, de 1996-ot írtunk, amikor még épphogycsak kicsomagoltuk és kezdtük megszokni az első mélyhűtőinket. Ezért aztán egy kis időre szélrózsa, és a csapat szétszállt.
Dr. Rácz tanított, Dr. Vonhauser sikeres üzletember lett időközben, és ezért fájó szívvel bár, de atyai szeretettel elengedte a projektet. Dr. Kohlhéb pedig egy szabadalmi irodában lett ügyvivő, ahol korábban megismerkedett Lantos Mihállyal, aki azóta szintén a csapat tagja, és akivel közösen összeállították a Szabadalmi és Iparvédelmi portfoliót (bármit is jelentsen ez, de tök jól hangzik).

1999-ben bemutatkoztak az Egyesült Államokban az Las Vegas-i Interbike International Bicycle Expo-n, ahonnan ismét pozitív visszajelzésekkel a zsebükben érkeztek haza. Aztán látszólag megint egy kis csend következett úgy tíz évig, miközben a csapat a Schwinn Csepel Traction és Elite vázának felhasználásával és átalakításával elkészítette a Stringbike tökéletes és egyben már piacképes modelljét. Aztán Pádovában végre minden összejött, és aratott a Stringbike.

2010-ben a Schwinn Csepelnél talán a nemzetközi érdeklődés miatt zöld utat adtak a Stringbike-kal folytatott együttműködésnek, és a Nádasi Gábor által tervezett gyönyörű vázzal meg is indulhatott a sorozatgyártás. Ebből azonban valószínűleg még egy jó öt évig nem fogunk látni semmit, mert az ára jelenleg egy rövidebb holdutazás költségeit is fedezné. Az értékesítésért felelős Sárdi Péter a Stringbike kereskedelmi bevezetését a nemzetközi képviseletekben látja (USA, Németország, Ázsia). Mielőtt mindenkinek eldurranna az agya ettől a vérlázítóan kapitalista gondolattól, csapja fel a bukszáját, pengessen ki maga elé az asztalra úgy háromezer eurót, és mondja azt a családjának, hogy ’gyerekek, ma kimegyünk Csepelre és veszünk a papának egy Strinbike-ot’. Amennyiben viszont a pengetés éppen nem lenne aktuális, abban az esetben viszont várni kell. Várni arra, hogy a ma még presztizskategóriába sorolható Stringbike a világ számos pontján elterjedjen, azért hogy egy pár év múlva a XXI. század első évtizedére egy mosollyal visszaemlékezve, a kedvenc kerékpárboltunkból magunk mellett egy vadiúj Stringbike-kal távozhassunk.