Utazom.com utazási iroda és magazin

Nepáli napfelkelte

Nepáli napfelkelte

Megváltozott az életem. Méghozzá kitörölhetetlenül. Utastársaim közül, többen is hasonló érzésről számoltak be. Mi az, ami ilyen hatással van az emberre? Hogyan lehet az élményekkel a továbbiakban élni?

A Phewa tó partján lévő szállásunkra az esti szürkületben érkeztünk egy hosszú, fárasztó buszutazást követően. Éjszaka nem aludtam jól, fáztam, szinte óránként felébredtem, hogy egy-egy plusz réteget vegyek magamra. Türelmetlenül vártam a hajnalt. Szinte éreztem valami meglepetés vár rám. Nem kellett órát beállítanom, a nap első sugaraival együtt keltem. Az ágyam melletti fal ablakán lévő függönyt lábammal arrébb toltam, és fekve ámultam az elém táruló látványt. A Himalája csúcsai a felkelő nap vörös színében tündökölve köszöntöttek. Megállt körülöttem az idő, és élveztem a leírhatatlan érzést. Miután feleszméltem, rögtön a megörökítés vágya fogott el. Bakancsomba ugrottam (ruhát már nem kellett magamra kapni, hisz teljesen felöltöztem éjszaka), és rohantam fel a tetőre. Néhányan már megtalálták a legmegfelelőbb helyet az első „himalájás” felvételekhez, így nem volt nehéz dolgom, csak katt, katt … s örökre az enyém az élmény, a színek, a fénykép rögzítette emlék!

Egyhetes trekking-túra előtt álltunk. Ha a hegyek így fogadtak, akkor mi várhat még ránk? Meg sem próbáltam elképzelni, tudtam, meghatározó utazás lesz.710

Nagy csomagjainkat sherpáinkra bíztuk, s nekivágtunk a hegyeknek. Ők fejenként két nagy zsákot vittek hátukon! Ruházatuk egyszerű, semmi légáteresztő kabát vagy más turistáknak kifejlesztett speciális öltözet, ám csak az jöhetett fel egészen a csúcsig, akinek zárt lábbelije volt.

Teraszos rizsföldek, zöldellő hegyoldalakban elszórt falvak kísérték utunkat. Miközben haladtunk egyre feljebb, a meglehetősen szűk gyalogösvényeken osztoztunk a néha szembe jövő helyiekkel. A kisgyermekektől az idősekig mindenki derűs mosollyal fogadta a betanult és büszkén mondott köszöntésünket: Namaste! Az itt élők, persze nemcsak a természet adta viszonyokhoz alkalmazkodtak nagyszerűen, hanem a turisták számának növekedéséből adódó pénzkereseti lehetőséget is igyekeztek a maguk hasznára fordítani.

Stabil átkelők híján ahhoz, hogy a hegy egyik oldaláról a másikra jussunk számtalan lépcsőfokot kellett le-fel megtenni. A patakokat olykor köveken egyensúlyozva, néhol függőhidakon átsétálva tudtuk magunk mögött hagyni. A kopott lépcsők óriási igénybevételnek vannak kitéve. Nem csak a turisták bakancsai (a helyiek által hordott vietnámi papucs lényeges hátrányban van e „versenyben”), hanem az öszvérek súlyos lábnyomai miatt is. Szerencsére, több helyen friss javításokkal is találkoztunk. Az öszvérek, a Himalája kamionjai. Visznek mindent, amit a hátukra kötnek: élelmiszer, nyersanyag, gázpalack stb. Élükön a főkolompos, ez szó szerint értendő. Ha meghallottuk, máris félreálltunk szabad utat biztosítva a szállítóbrigádnak. Koncentráltunk minden lépésnél, nemcsak azért, hogy el ne tévesszük, hanem azért is, hogy ne felejtsünk el időnként felnézni, a bennünket körülvevő gyönyörű hegyekre!

Amikor a fáradtság jelét véltük felfedezni egymáson, megpihentünk a legközelebbi úgynevezett lodge-nál (túrázók részére kialakított szállások, teázó-étkezési lehetőség) erőt gyűjteni, egy ’lemon tee’-t inni, majd tovább haladni.

 

Esténként jólesett kibújni a bakancsból és ahol lehetett, zuhanyozni is. Az első napokban még izgatottan bújtuk az étlapot, mit is válasszunk. De elég hamar hozzászoktunk a nepáli konyha nem túl változatos, egysíkú, ám annál táplálóbb ételéhez: Dhal bhat-hoz (lencse főtt rizzsel). Megfigyeltem, helyi túravezetőnk, ha velünk étkezett, akkor hozzánk hasonlóan evőeszközzel tette, azonban, ha a sherpákkal, akkor helyi szokás szerint, kézzel.

Egy alkalommal a vezető sherpa, a kisfőnök maga mesélte, – mélységes tisztelettel – hogy korábban gurka harcosként szolgált. („A bátorságukról és elszántságukról méltán híres gurkák már néhány száz éve tagjai a brit haderőnek. Úgy tartják, hogy a kukrit, amely egy hajlított pengéjű kés, ha egyszer kihúzták tokjából, nem kerülhet vissza anélkül, hogy ne ontottak volna vele vért.”)

Ahogy közeledtünk a kitűzött célunk felé, úgy változott a növényzet. Eltűntek a megművelt földek, helyettük erdők, majd kopár hegyoldalak, lezúduló patakok látványa tarkította a tájat. „Csúcstámadásunk” előtti napon, a négy napja tartó túránk célállomását meglátva, nem is sejtettük, hogy mennyi, felejthetetlen pillanatot fogunk itt átélni. Ebben a magasságban (3700 méter) jóval hidegebb volt, így jól esett már késő délután beülni a közös melegedőbe. A helység belehelése nem volt hatékony részünkről, hamar elkezdtünk fázni. Ezért a vacsora előtt a másnapi túrára, - mintegy akklimatizációs felkészülésként -, tettünk egy közös sétát. A gyorsan mozgó felhők eltűntek és az aranyló napsugarakba burkolózott hegyek látványával térhettünk vissza. Eddigi legemlékezetesebb fogmosásomra is itt került sor. Álltunk egy nagy, jéghideg, vizes hordó előtt és kémleltük a kristálytiszta eget. Nem is vettük észre, milyen hideg a víz, csak élveztük a határtalan szabadságot, hogy milyen szerencsések vagyunk. A várva várt csúcstúrára gondolva és a fejfájásom elmúlására várva próbáltam elaludni.

Az éjszaka éppen a hajnal felé vette az irányt az ABC-ben (Annapurna Base Camp 4130 méter), amikor felébredtünk. Korom sötét volt. Csillagok ezrei ragyogtak felettünk. Az az érzésem támadt, itt jóval több jutott az égre, mint nálunk. Fejlámpánkkal felszerelve, mint apró szentjánosbogarak indultunk a szentély felé. Létezik a csöndnek fokozata? Igen. Éreztem a súlyát. Hihetetlen érzés volt megtapasztalni azt a fajta mélységes csöndet, a hóval borított hegyek közvetlen közelében. Visszavonhatatlanul pirkadt. A fények és vele együtt az érzések percről percre erősödtek. A Machapuchare szent hegye mögül, egyszerűen, nemesi pompával, légiesen előbukkant a Nap. Jó reggelt! Újra itt vagyok! Ezúttal ismét csodát művelt. Szikrázó fénye beragyogta a hegyeket és mindannyiunk emlékezetébe végérvényesen belevéste magát.

Azóta, ha reggelente süt a Nap, mindig a nepáli napfelkelték élményével kezdődik a napom!

Fotózta, átélte és írta: Nyilas Judit

Utazás kereső

pl. Ciprus, Bécs, Balaton stb...
Indulás ideje:
Naptár
Út típusa:
  • Üdülés
  • Körutazás
  • Városlátogatás
  • Aktív túrák

Kérdésed, észrevételed van?
Írj nekünk!
11 napos utazás az élő Istennő országában
Kalandutazásra indulunk Ázsia csodás országában Nepál legszebb helyeire, az egykori Malla királyok földjére....
Indulás: 2012.10.13. ár: 199000 Ft/fő
3 napos kirándulás és túra Ausztriában
Ausztria legszebb hegycsoportjai közé tartozó Hochschwab csodái várnak ránk ezen a buszos utazáson. A...
Indulás: 2012.06.08. ár: 37900 Ft/fő

Utak errefelé

» Mount Everest alaptábor
» Körutazás Nepálban

Ajánlatunk

» Bécsi-Alpok leglátványosabb túrái
» Mount Everest alaptábor
» Aktív nyaralás Korzikán: gyalogtúra és kirándulás
» Marokkó csúcsmászás, Toubkal (4167 méter)
» A Magas-Tátra legszebb tavai
» Aktív nyaralás Korzikán: kajak és bakancs
» Dolomitok gyalogtúrák
» Schneeberg (2076 méter)
» Rax-Alpok 2 napos gyalogtúra
» A Hochschwab csoport legszebb gyalogtúrái

Kulturális körutazás

» Olasz Körutazás: Róma - Firenze - Velence - 7 nap
» Magas-Tátra, Krakkó, Dunajec-áttörés - 6 nap
» Provence festői tája és a Cote d'Azur - 6 nap
» Dalmát körutazás - 5 nap
» Drezda, Berlin, Potsdam - 5 nap
» Párizs, Versailles, Loire-völgye - 6 nap
» Skóciai barangolások - kastélyok, várak, klánok, felföldi romantika... - 8 nap
» Szardínia múltja és jelenje - 10 nap
» Székelyföldi barangolások - 6 nap
» Bajor kastélyok - 4 nap
» Karintia-Szlovénia - 4 nap
» Prága-Telc-Kutna Hora-Pozsony - 4 nap
» Utazás: Bosznia-Hercegovina kincsei - 4 nap
» Gasztro-hétvége Piemonte-ben - 3 nap
» Bécs és a Wachau vidéke. Lilienfeld, Mayerling, Baden… - 3 nap
» Svájc-Európa Gyémántja és Ausztria - 6nap
» Szicília, a Földközi-tenger királynője -
» Tavak, kastélyok és a Dolomitok - 6 nap
» Toszkána és Cinque Terre - 5 nap
» Cinque Terre Gazdagon és a legszebb toszkán városok - 7 nap
» Havanna és Cayo Coco körutazás - 10 nap
» Havanna és Cayo Largo körutazás - 10 nap
» Havanna és Cayo Santa Maria körutazás - 10 nap
» Havanna és Trinidad körutazás - 10 nap
» Havanna és Varadero körutazás - extra - 11 nap
» Körutazás Kubában - 10 nap
» Kuba körutazás: Havanna és Varadero - 9 nap
» Utazás Kuba: Havanna és Holguin - 10 nap
» Szlovénia - Az Alpok napos oldala - 6 nap
» London, Stonehenge, Oxford - csillagtúra Dél-Angliában - 7 nap
» Barangolás Toszkán tájakon - 6nap
» Nagy svájci körutazás - 8 nap
» Azerbajdzsán a Kaszpi-tenger kincses olaj-országa - 11 nap
» Alpesi tavak bűvöletében - 4 nap / 3 éj
» Nagy angliai körutazás - 12 nap
» Izraeli körút - 8 nap
» Körutazás Svájcban, az Alpok országában - 6 nap
» A Skót-Felföld kastélyai, Edinburgh, Loch Ness... - 6 nap
» Toszkána csodái és Elba szigete - 6 nap
» Észak-Olaszország, Dolomitok - 4 nap
» Körutazás Franciaországban - 8 nap
» Spanyolországi nagykörutazás - 11 nap
» A kolostorok és a rózsák földje... Bulgária & Isztambul - 10 nap
» Nápoly repülővel - 6 nap
» Barangolás Erdélyben - 7 nap
» Jordániai körút - 8 nap
» Salzkammergut Tirollal fűszerezve - 5 nap
» Svájc és az észak-olasz tóvidék - 7 nap
» Calabria és a Nap szigete Szicília - 10 nap
» Dánia-Norvégia körutazás (Göteborg - Oslo - Koppenhága) - 10 nap
» Látogatás Európa méltóságainál... - 8 nap
» Nagy kubai körutazás (Havanna-Trinidad-Varadero) - 12 nap
» Montenegró és Bosznia körutazás - 6 nap
» Déli végeken - a Vaskaputól Eszékig - 5 nap
» Grönland, a természet csodája - 9 nap
» Kárpátalja, Vereckei-hágó - 5 nap
» Kárpátaljai körút - 5 nap
» Nagy Skandináv körutazás - 12 nap
» Székelyföld legszebb tájain - 5 nap
» Cseh kastélyok és Prága körutazás - 4 nap
» Namíbia - a fotósok álma - 10 nap
» Erdélyi barangolások - 4 nap
» Hétvége Prágában, pilzeni sörözéssel - 3 nap
» Körutazás Angliában és Skóciában - 11 nap
» Mesés Andalúzia - 8 nap
» Körutazás Olaszországban: Itália gyöngyszemei - 9 nap
» Üdítő Ausztria - 5 nap
» Párizs-Loire menti kastélyok - 8 nap
» Romantikus Provence, kis svájci kitérővel - 6 nap
» Benelux körutazás - Sajt, tulipán, fapapucs - 7 nap / 6 éjszak
» Felfedező úton a Délvidéken - 4 nap
» Francia riviéra - 8 nap
» Ladakh, Körösi Csoma Sándor nyomában - 17 nap
» Firenze, a reneszánsz bölcsője - 4 nap
» Dél-franciaországi körút - 10 nap
» Salzburg és Salzkammerguti tóvidék - 3 nap
» Szlovéniai barangolások - 3 nap
» A Hargita vadregényes tájain - 6 nap
» Izland és a norvég fjordok hajóút - Celebrity Cruises - 15 nap
» Körutazás Németországban: Romantika és világörökségek - 6 nap
» Moszkva és Szentpétervár körutazás - 8 nap
» Svédország - Dánia Körutazás ( Stockholm - Koppenhága) - 6 nap
» Hétvége Velencében - 3 nap
» Várak és kastélyok az egykori frank birodalomban - 8 nap
» Észak gyöngyszemei - 12 nap
» Írország, Európa zöld szigete... - 8
» Kárpátalja körutazás - 5 nap
» Franciacorta-Olasz körutazás - 4 nap
» Kirgizisztán a Tien-san nomádjainak földje - 14 nap
» O sole Mio... A Sorrentoi-félsziget gyöngyszemei - 7 nap
» Északi-fok túra, kalandok Lappföldön - 7 nap
» Skócia - Skye sziget - 7 nap
» Benelux országok és a Rajna-vidék - 8 nap
» Tiroli élmények - 4 nap
» A Bodeni-tótól a Fekete-erdőig - 8 nap
» Drezda, Berlin és a Szász Svájc - 5 nap / 4 éjszaka
» Világörökségek Csehországban - 6 nap
» A Baltikum fővárosai és Szentpétervár - 10 nap
» Dél-Csehországi várak, kastélyok - 3 nap
» Világörökségek nyomában Franciaországban - 11 nap
» Azori-szigeteki körutazás, tengerparti nyaralással - 8 nap
» Madeira - Az örök tavasz szigete - 8 nap
» Körutazás Norvégiában - 8 nap
» Körutazás a Baltikumban (Vilnius - Riga - Tallin) - 7 nap
» Nagy írországi körutazás - 11 nap
» Luxemburg-Brüsszel-Hollandia - 9 nap
» Nagy írországi körutazás, észak-írországi kitérővel - 11 nap
» Aktív nyaralás Korzikán: gyalogtúra és kirándulás - 10 nap
» Albánia, Montenegró, Bosznia-Hercegovina - 7 nap
» Körutazás Franciaországban: Párizs-Loire-Burgundia-Elzász - 9 nap
» Prága,Drezda,Berlin - 5 nap
» Utazás Norvégiába: Oslo és a norvég fjordok - 5 nap
» Baltikum körutazás: Szentpétervár-Helsinki - 12 nap
» Világörökségek Szlovákiában - 4 nap
» Garda-tó és Gardaland - 3 nap
» Kultúra és pihenés Hellász tájain - 8 nap
» Portugália körutazás - 8 nap
» Normandia és Bretagne - 9 nap
» San Marino - 4 nap
» Körutazás: Észak-Korea és Peking - 14 nap
» Körutazás Üzbegisztánban: A Selyemút városai - 11 nap
» USA - Nemzeti parkok nyomában - 21 nap
» Varázslatos Isztria - 4 nap
» Körutazás Görögországban - 9 nap
» Nyaralás: Szardínia és Korzika - 9 nap
» Albánia Körutazás - 7 nap
» Oktoberfest - Sörfesztivál Münchenben - 3 nap
» A Dél-Pireneusok és egy csipetnyi riviéra - 10 nap
» Körutazás Törökországban - 10nap
» Milánó és az alpesi tavak világa - 5 nap
» Kastélyok és Romantika - 4 nap
» USA - Nyugati Part - 10 nap
» Utazás Iránba - 14 + 6 nap
» Körutazás Nepálban - 11 nap
» Peru, az inkák öröksége - 12 nap
» Körutazás Jordániában - kirándulással Jeruzsálembe - 8 nap
» Thaiföld, Laosz, Kambodzsa - 15 napos utazás
» Nagy Maláj körutazás Szingapúrral, nyaralással Langkawi szigetén - 15 nap / 12 éj
» Vietnám, Kambodzsa és Laosz - 15 nap / 12 éj

Világjárás

» USA - Nemzeti parkok nyomában - 21 nap
» Utazás Iránba - 14 + 6 nap
» Körutazás Nepálban - 11 nap
» Thaiföld, Laosz, Kambodzsa - 15 napos utazás
» Kenya - Teleki Sámuel nyomában - 13 napos túra
» Kilimandzsáró hava: Túra angol nyelvű vezetéssel - 7 + 6 nap

Hétvége

» Vadvizi evezés Szlovéniában - 2 nap
» A Magas-Tátra legszebb tavai - 1 nap
» Rax-Alpok 2 napos gyalogtúra - 2 napos túra
» Schneeberg (2076 méter) - 1 nap
» Via ferrata: Rax-Alpok kezdőknek - 2 nap
» Bécsi-Alpok leglátványosabb túrái - 1 napos túra
» A Hochschwab csoport legszebb gyalogtúrái - 3 nap
» Balaton: Sajkod - kajakkal, bringával - 2 nap
» Vizitúra a Tisza-tavon -
» Medve-szurdok túra - 1 nap
» Windberg, út a hegyre - 1 nap
» Tarjánka-szurdok túra - 1 napos túra
» Hétvégi túra a Liptói-Havasokban - 3 napos túra
» A Tengerszem csúcs meghódítása (2499 méter) - 1 nap
» Tihany: levendulavirágzás a gejzírek földjén - 1 napos túra
» Dachstein - via ferrata hétvége - 3 nap
» Dachstein gyalogtúra - 3 nap
» Dachstein kerékpártúra - 3 napos túra
» Duna menti biciklitúra (Melk-Krems) - 1 nap
» Júliai-Alpok - a via ferráták paradicsoma - 3 nap
» Hochtor csúcstúra az Alpokban (2369 méter) - 2 napos túra
» Via ferrata túra kezdőknek a Hohe Wandon - 1 nap
» Gyalogtúra Semmeringből a Stuhleck csúcsára - 1 nap
» Szlovénia festői tájain - 3 nap
» Ausztria rejtett kincsei - 1 nap
» Hochschwab csúcstúra (2277 méter) - 2 napos túra
» Aktív hétvége a Szlovák Paradicsomban és a Magas-Tátrában - 3 nap
» Gemenc, a szarvasok és a halászok birodalma - 2 nap
» Rax-Alpok gyalogtúra - 1 napos túra
» Szurdoktúra-hétvége a Szlovák Paradicsomban - 3 nap
» Alacsony-Tátra: Csúcstúra a Király-hegyre (1964 méter) - 1 napos túra
» Őszi kirándulás a Garda-tónál - 4 nap

Via ferrata

» Via ferrata: Rax-Alpok kezdőknek - 2 nap
» Hochschwab csoport legizgalmasabb via ferrata útvonalai - 3 nap
» Via ferrata Ausztriában: Naturfreunde Klettersteig - 1 nap
» Dachstein - via ferrata hétvége - 3 nap
» Júliai-Alpok - a via ferráták paradicsoma - 3 nap
» Hochtor csúcstúra az Alpokban (2369 méter) - 2 napos túra
» Via ferrata túra kezdőknek a Hohe Wandon - 1 nap
» Dolomitok sziklaalakzatai - 5 nap
» Francia - Alpok - 6 nap
» Marmolada csúcsmászás - 5 nap
» Via ferrata túra kezdőknek - 1 nap
» Rax-Alpok via ferrata: a Haid Steig - 1 napos haladó via ferrata túra

Kerékpár

» Szlovénia - kerékpártúra hosszúhétvége - 3 nap
» Duna menti kerékpártúra (Regensburg - Passau) - 4 nap
» Dachstein kerékpártúra - 3 napos túra
» Duna menti biciklitúra (Melk-Krems) - 1 nap
» Tour de France testközelből - 6 nap
» Duna menti biciklitúra (Passau-Bécs) - 5 nap
» Kerékpártúra Hollandiában - 5 nap
» Kerékpározás Skóciában - 8 napos utazás
» El Camino zarándokút két keréken biciklitúra - 14 nap
» Toszkána kerékpártúra - 8 nap

Tengerikajak

» Murter - vízitúra Horvátországban - 4 nap + utazás
» Sugovica - Ferenc csatorna - 2 nap
» Balaton: Sajkod - kajakkal, bringával - 2 nap
» A Moldva túra - 4 nap
» Vizitúra a Tisza-tavon -
» Aktív nyaralás Korzikán: kajak és bakancs - 10 nap
» Uvac kanyon tengerikajakkal - 6 nap + utazás
» Montenegró: Skodra - Tó a határon - 7 nap + utazás
» Görögország: Thassos varázsa - 8 nap + utazás
» Szporádok, az Égei-tenger smaragdja - 8 nap + utazás
» Mazuri vízi kaland - 8 nap + utazás
» Gemenc, a szarvasok és a halászok birodalma - 2 nap
» Aktív nyaralás: Szardínia kajakkal és bakancsban - 9 nap

Hegymászás

» Schneeberg (2076 méter) - 1 nap
» Windberg, út a hegyre - 1 nap
» A Tengerszem csúcs meghódítása (2499 méter) - 1 nap
» Marokkó csúcsmászás, Toubkal (4167 méter) - 8 nap
» Hochtor csúcstúra az Alpokban (2369 méter) - 2 napos túra
» Marmolada csúcsmászás - 5 nap
» Mount Everest alaptábor - 19 nap (csak 10 szabasággal!)
» Kilimandzsáró hava: Túra angol nyelvű vezetéssel - 7 + 6 nap

Gyerekkel

» Párizs-Versailles-Disneyland - 6 nap
» A Magas-Tátra legszebb tavai - 1 nap
» Bécsi-Alpok leglátványosabb túrái - 1 napos túra
» Medve-szurdok túra - 1 nap
» Déli végeken - a Vaskaputól Eszékig - 5 nap
» Garda-tó és Gardaland - 3 nap
» Szlovénia festői tájain - 3 nap
» Ausztria rejtett kincsei - 1 nap
» Városnézés Krakkóban és túra a Lengyel-Tátrában - 3 nap

Gyalogtúra

» A Magas-Tátra legszebb tavai - 1 nap
» Rax-Alpok 2 napos gyalogtúra - 2 napos túra
» Schneeberg (2076 méter) - 1 nap
» Bécsi-Alpok leglátványosabb túrái - 1 napos túra
» A Hochschwab csoport legszebb gyalogtúrái - 3 nap
» Medve-szurdok túra - 1 nap
» Windberg, út a hegyre - 1 nap
» Tarjánka-szurdok túra - 1 napos túra
» Aktív nyaralás Korzikán: kajak és bakancs - 10 nap
» Hétvégi túra a Liptói-Havasokban - 3 napos túra
» A Tengerszem csúcs meghódítása (2499 méter) - 1 nap
» A Spartacus ösvény: túra a Visegrádi - hegységben - 1 napos túra
» Dachstein gyalogtúra - 3 nap
» A Mont Blanc, egy csipetnyi Provence és a Riviéra legszebb részei - 10 nap
» Marokkó csúcsmászás, Toubkal (4167 méter) - 8 nap
» Hochtor csúcstúra az Alpokban (2369 méter) - 2 napos túra
» Dolomitok gyalogtúrák - 5 nap
» Gyalogtúra Semmeringből a Stuhleck csúcsára - 1 nap
» Aktív nyaralás Korzikán: gyalogtúra és kirándulás - 10 nap
» Chamonix: a Mont Blanc fővárosa - 6 nap
» Dolomitok: túra a Marmolada környékén - 5 nap
» Szlovénia festői tájain - 3 nap
» Ausztria rejtett kincsei - 1 nap
» Hochschwab csúcstúra (2277 méter) - 2 napos túra
» Aktív hétvége a Szlovák Paradicsomban és a Magas-Tátrában - 3 nap
» Rax-Alpok gyalogtúra - 1 napos túra
» Aktív nyaralás: Szardínia kajakkal és bakancsban - 9 nap
» Szurdoktúra-hétvége a Szlovák Paradicsomban - 3 nap
» Alacsony-Tátra: Csúcstúra a Király-hegyre (1964 méter) - 1 napos túra
» Mount Everest alaptábor - 19 nap (csak 10 szabasággal!)
» Őszi kirándulás a Garda-tónál - 4 nap
» Városnézés Krakkóban és túra a Lengyel-Tátrában - 3 nap
» Kilimandzsáró hava: Túra angol nyelvű vezetéssel - 7 + 6 nap

Fotós túra

» Éjszakai fotós túra Budapesten - 1 nap

Kapcsolódó cikkek

» Mindenszentek a hegyen
» Teraszok és páfrányok, a horizonton hétezresek: a Helambu-trek Nepálban
» Az Island Peak megmászása
» Nepál legkedvesebb arca: a Gosaikund-tavak és a Helambu-vidék
» Nepál legkedvesebb arca: a Gosaikund tavak és a Helambu vidék folytatás
» Egynapos kirándulás Dömösről: a Vadálló-kövek és a Prédikálószék
» Istvánkút: a Zemplén eldugott szeglete
» Horvátország-Plitvicei tavak
» A Fekete-völgy, a Börzsöny hullámvasútja
» Medvekaland a Magas-Tátrában
» A Holdvilág-árok
» Mátrai tájakon...
» A Szlovák Paradicsom ismeretlen szurdokai
» A zuhanás szabadsága
» Mit tegyünk, ha fázunk?- a kihűlés veszélyei
» A Gömöri-karsztvidék gyöngyszeme - a Szádelői-völgy
» Lelkizés- miért csináljuk ezt az egészet
» Dolomitok képekben
» Garda-tó
» A Hegyalja gyöngyszeme: Megyer-hegyi tengerszem