Horvátország-Plitvicei tavak
Horvátország-Plitvicei tavak
Azt hihetnénk, hogy olyan helyre, ami majdhogynem közhelyszerűen beletartozik a Horvátországba érkezők úti céljai közé, nem hívja fel külön a figyelmet az utazom.com. De a Plitvicei tavak vidéke annyira szép, hogy egyszerűen vétek kihagyni, vagy újra és újra nem meglátogatni.
A tórendszer Karlovac városától, amit az autópályán gyorsan elérünk, még 75 kilométerre található délkeleti irányban. A legjobb, ha nemzeti park bejáratának közvetlen közelében foglalunk szállást, hiszen ebben az esetben nem kell az autónkat magunkkal vinnünk, reggel közvetlenül a szállásról is indulhatunk a tórendszert felfedező, egész napos túránkra.
Mivel a tavak környéke már évtizedek óta nagyon komoly turisztikai szenzációnak számít, kellemesen kiépült a kevésbé elszánt túrázók részére is az infrastruktúra: a vízesések és tavak hálózatának bejárását hajó- és autóbuszjáratok segítik. Ezek árát a (egyébként elég borsos árú-80 horvát kunába kerülő) belépőjegy tartalmazza. Ha nincs sok időnk vagy idősebbekkel, gyermekekkel utazunk együtt, mindenképp ezt a megoldást ajánljuk, ha viszont rá tudunk szánni néhány napot erre a szép vidékre, akkor csodálatos élményben lesz részünk. Nagyon érdekes a folyamat, ami kialakította ezeket a formációkat.
A karsztvidéken átfolyó víz magas kalcium-karbonát tartalma a vízbe hulló fákon, ágakon kicsapódik, ezzel édesvízi mésztufát hoz létre, ami az évezredek alatt egyre magasabb gátakat emel a folyó útjába, így vízesések rendszerét hozva létre. Hasonló folyamat játszódik le a Krka nemzeti parkban, ami egy későbbi cikkünkben kerül bemutatásra.
A tavakkal kapcsolatos összes információ...
Utazás kereső
Címkék:
Utak errefelé
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/split_croatia_from_ferry.jpg | Dalmát körutazás5 napos buszos utazás Horvátországban Következő indulás: 2012.05.24 55.730 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/delvfejkis.jpg | Déli végeken - a Vaskaputól Eszékig5 napos buszos körutazás (Horvátország, Szerbia) Következő indulás: 2012.06.20 62.830 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/2csikkicsi.jpg | Varázslatos Isztria4 napos buszos körutazás Horvátországban Következő indulás: 2012.09.13 42.530 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/murter-2.jpg | Murter - vízitúra Horvátországban4 napos tengeri kajakozás Következő indulás: 2012.05.24 49.900 Ft+ utazás + szállás |
Ajánlatunk
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsi_2.jpg | Prága városlátogatás (Budapest - Prága)3 napos városlátogatás Prágábaban (utazás, szállás) Következő indulás: 2012.05.23 28.290 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsi_7.jpg | Barcelona városlátogatás (Budapest - Barcelona)4 napos egyéni városlátogatás Barcelonába Következő indulás: 2012.05.22 113.200 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsi_8.jpg | Krakkó városlátogatás (Budapest - Krakkó)3 napos városlátogatás Krakkóban Következő indulás: 2012.05.23 25.250 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/7_kicsi.jpg | Róma városlátogatás (Budapest - Róma)4 napos egyéni utazás Rómába (városnézés) Következő indulás: 2012.05.23 89.880 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsi_4.jpg | Párizs városlátogatás (Budapest - Párizs)4 napos egyéni városlátogatás Párizsba (városnézés) Következő indulás: 2012.05.23 105.090 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsiuj.jpg | London városlátogatás (Budapest - London)4 napos egyéni városlátogatás Londonba (városnézés) Következő indulás: 2012.05.23 73.020 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/amszterdam_kicsi.jpg | Amszterdam városlátogatás (Budapest - Amszterdam)4 napos egyéni városlátogatás Amszterdamban (szállás, utazás) Következő indulás: 2012.05.23 115.230 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/madrid_kicsi.jpg | Madrid városlátogatás (Budapest - Madrid)4 napos egyéni városlátogatás Madridba, a Spanyol királyi pompa városába Következő indulás: 2012.05.23 98.020 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_praga_kiskep2.jpg | Hétvége Prágában (Budapest - Prága)3 napos hétvége Prágában (utazás, szállás) Következő indulás: 2012.08.25 28.290 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_barcelona_kiskep.jpg | Hétvége Barcelonában (Budapest - Barcelona)4 napos hétvége Barcelonában Következő indulás: 2012.05.25 113.200 Ftminden költséggel együtt! |
Kulturális körutazás
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/firenze_kocka.jpg | Olasz Körutazás: Róma - Firenze - Velence7 napos buszos körutazás Olaszországban Következő indulás: 2012.05.22 76.030 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/tatra_csik00kicsi.jpg | Magas-Tátra, Krakkó, Dunajec-áttörés6 napos csillagtúra Zakopánéból Következő indulás: 2012.05.23 70.400 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/masolas_-_vivaldi-travel-provence_festoi_taja_csikkep.jpg | Provence festői tája és a Cote d'Azur6 napos buszos kiskörút Következő indulás: 2012.05.23 101.400 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/split_croatia_from_ferry.jpg | Dalmát körutazás5 napos buszos utazás Horvátországban Következő indulás: 2012.05.24 55.730 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/3csikicsik.jpg | Drezda, Berlin, Potsdam5 napos buszos kirándulás Németországban Következő indulás: 2012.05.24 60.800 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/paris_csikkicsi.jpg | Párizs, Versailles, Loire-völgye6 napos buszos körutazás Következő indulás: 2012.05.24 96.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_skocia_barangolasok_kiskep.jpg | Skóciai barangolások - kastélyok, várak, klánok, felföldi romantika...8 napos körutazás repülővel Következő indulás: 2012.05.24 310.200 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/szardinia-udules-nyaralas-kicsi.jpg | Szardínia múltja és jelenje10 NAPOS KÖRUTAZÁS SZARDÍNIA SZIGETÉN Következő indulás: 2012.05.24 137.940 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_arad2.jpg | Székelyföldi barangolások4 napos buszos körutazás Erdélyben Következő indulás: 2012.05.24 60.800 Ftminden kötelező költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_neuschwanstein.jpg | Bajor kastélyok4 napos buszos körutazás Következő indulás: 2012.05.25 57.760 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/csik_bled_pici_0.jpg | Karintia-Szlovénia4 napos buszos körutazás Következő indulás: 2012.05.25 45.600 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/csik111.jpg | Prága-Telc-Kutna Hora-Pozsony4 napos Cseh körutazás Következő indulás: 2012.05.25 40.500 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_mostar.jpg | Utazás: Bosznia-Hercegovina kincsei4 napos buszos körutazás Boszniában Következő indulás: 2012.05.25 50.650 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_piemont_08.jpg | Gasztro-hétvége Piemonte-ben3 nap Olaszországban Következő indulás: 2012.05.25 100.485 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/aufejkis_0.jpg | Bécs és a Wachau vidéke. Lilienfeld, Mayerling, Baden…3 napos utazás Ausztriába Következő indulás: 2012.05.26 35.700 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_annecy_panorama.jpg | Svájc-Európa Gyémántja és Ausztria6 napos buszos Svájci körutazás Következő indulás: 2012.05.26 96.330 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/szicilia-korutazas-taormina-palermo-etna-kicsi.jpg | Szicília, a Földközi-tenger királynője9 NAPOS KÖRUTAZÁS SZICÍLIÁBA Következő indulás: 2012.05.26 162.600 Ftteljes áron! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_cshemsee3.jpg | Tavak, kastélyok és a Dolomitok6 napos buszos utazás Következő indulás: 2012.05.26 85.160 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/cinque_terre_vernazza_kis.jpg | Toszkána és Cinque Terre5 napos buszos körutazás Következő indulás: 2012.05.26 65.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/cinque_terre_fokep_1.jpg | Cinque Terre Gazdagon és a legszebb toszkán városok7 napos buszos körutazás Olaszországban Következő indulás: 2012.05.27 101.300 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/c_kicsi.jpg | Havanna és Cayo Coco körutazás3 éj Havanna + 5 éj Cayo Coco kombinált utazás Kubában Következő indulás: 2012.05.28 585.130 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/cay_kicsi.jpg | Havanna és Cayo Largo körutazás3 éj Havanna + 5 éj Cayo Largo kombinált utazás Következő indulás: 2012.05.28 554.710 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/csm_kicsi.jpg | Havanna és Cayo Santa Maria körutazás3 éj Havanna + 5 éj Cayo Santa Maria kombinált utazás Kubában Következő indulás: 2012.05.28 605.410 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/trinidad_kicsi.jpg | Havanna és Trinidad körutazás3 éj Havanna + 5 éj Trinidad kombinált utazás Kubában Következő indulás: 2012.05.28 564.850 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/havanna_auto_kicsi.jpg | Havanna és Varadero körutazás - extra3 éj Havanna + 6 éj Varadero kombinált körutazás Kubában Következő indulás: 2012.05.28 504.010 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsi.jpg | Körutazás Kubában10 napos körutazás Kubában Következő indulás: 2012.05.28 671.320 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/havanna_auto_kicsi.jpg | Kuba körutazás: Havanna és Varadero2 éj Havanna + 5 éj Varadero kombinált kubai körutazás Következő indulás: 2012.05.28 478.660 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/holguin2_kicsi.jpg | Utazás Kuba: Havanna és Holguin3 éj Havanna + 5 éj Holguin kombinált utazás Kubában Következő indulás: 2012.05.28 610.480 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_lakebohinjinsummer.jpg | Szlovénia - Az Alpok napos oldala6 napos buszos körutazás Szlovéniában Következő indulás: 2012.05.30 82.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_london-stonhenge-oxford_csikkep_masolata_0.jpg | London, Stonehenge, Oxford - csillagtúra Dél-Angliában7 napos buszos körutazás Angliában Következő indulás: 2012.05.31 132.800 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/9csikukicsi.jpg | Barangolás Toszkán tájakon5 napos buszos kiskörút Következő indulás: 2012.06.05 86.180 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/svajccsikkicsi.jpg | Nagy svájci körutazás8 napos buszos utazás Svájcban Következő indulás: 2012.06.06 118.700 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/azefejkis.jpg | Azerbajdzsán a Kaszpi-tenger kincses olaj-országa11 napos utazás a Kaukázus és a Selyemút mentén Következő indulás: 2012.06.07 399.700 Ftrészvételi díj repülőjegy és illetékek nélkül |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/alpesi-tavak-garda-to-iseo-to-kicsi.jpg | Alpesi tavak bűvöletében4 napos buszos körutazás Észak-Olaszországban Következő indulás: 2012.06.08 55.725 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/anglia6csikkicsi.jpg | Nagy angliai körutazás12 napos buszos körutazás Angliában Következő indulás: 2012.06.08 207.600 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/jeruzsalem-korutazas-kicsi.jpg | Izraeli körút8 napos körutazás Következő indulás: 2012.06.10 306.260 Ftminden költséggel együtt |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_svajc_az_alpok_orszaga_kiskep.jpg | Körutazás Svájcban, az Alpok országában6 napos buszos körutazás Következő indulás: 2012.06.10 85.900 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/a2.jpg | A Skót-Felföld kastélyai, Edinburgh, Loch Ness...6 nap / 5 éjszaka, repülővel Következő indulás: 2012.06.12 299.800 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/1csikkicsi_13.jpg | Toszkána csodái és Elba szigete6 napos buszos körutazás Olaszországban Következő indulás: 2012.06.12 84.150 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_dolomitok.jpg | Észak-Olaszország, Dolomitok4 napos buszos kiskörút Következő indulás: 2012.06.14 60.800 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/franciacsik.jpg | Körutazás Franciaországban8 napos buszos körutazás Franciaországban Következő indulás: 2012.06.14 123.600 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/spanyfejkis.jpg | Spanyolországi nagykörutazásMadridtól Gibraltárig. 11 napos körút autóbusszal. Következő indulás: 2012.06.14 218.500 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_bulgaria_isztambul_kolostorokrozsak_foldje_kiskep.jpg | A kolostorok és a rózsák földje... Bulgária & Isztambul10 napos buszos körutazás Következő indulás: 2012.06.15 147.080 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/csikocskakicsi.jpg | Nápoly repülővel6 napos utazás Nápolyban és környékén Következő indulás: 2012.06.15 162.300 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/to_hegy.jpg | Barangolás Erdélyben7 napos klasszikus körutazás erdélyben Következő indulás: 2012.06.16 69.300 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/jordania_kicsi.jpg | Jordániai körút8 napos körutazás Következő indulás: 2012.06.16 164.440 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/tirolfejkis.jpg | Salzkammergut Tirollal fűszerezve5 napos buszos körutazás Következő indulás: 2012.06.16 65.875 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_svajc_eszak_olasz_tovidek_csikkep_masolata.jpg | Svájc és az észak-olasz tóvidék7 napos buszos körutazás a hófödte csúcsoktól a pálmafákig Következő indulás: 2012.06.17 104.700 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! a belépők a helyszínen fizetendőek! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/6csikkicsi_6.jpg | Calabria és a Nap szigete Szicília10 napos buszos körutazás Olaszországban Következő indulás: 2012.06.18 135.910 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_dania_norvegia_kiskep.jpg | Dánia-Norvégia körutazás (Göteborg - Oslo - Koppenhága)10 napos buszos körutazás Következő indulás: 2012.06.18 243.500 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/londfejkis.jpg | Látogatás Európa méltóságainál...8 napos autóbuszos körutazás (London, Párizs) Következő indulás: 2012.06.18 151.135 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/nagykubaikrt_kicsi.jpg | Nagy kubai körutazás (Havanna-Trinidad-Varadero)12 napos kubai körutazás pihenéssel a végén Következő indulás: 2012.06.18 863.980 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_2_sveti-stefan-wallpaper.jpg | Montenegró és Bosznia körutazás6 napos körutazás a Balkánon Következő indulás: 2012.06.19 86.200 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/delvfejkis.jpg | Déli végeken - a Vaskaputól Eszékig5 napos buszos körutazás (Horvátország, Szerbia) Következő indulás: 2012.06.20 62.830 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/grofejkis.jpg | Grönland, a természet csodája9 napos északi utazás Következő indulás: 2012.06.20 733.525 Ft9 nap / 8 éj minden kötelező költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/verecke_kicsi.jpg | Kárpátalja, Vereckei-hágó5 napos buszos körutazás Ukrajnában Következő indulás: 2012.06.20 45.800 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/karpfejkis.jpg | Kárpátaljai körút5 napos buszos körutazás Kárpátalján Következő indulás: 2012.06.20 48.620 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep__sweden_5.jpg | Nagy Skandináv körutazás12 napos buszos körutazás Skandináviában Következő indulás: 2012.06.20 259.700 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/szekfejkis.jpg | Székelyföld legszebb tájain5 napos buszos körutazás Következő indulás: 2012.06.20 56.340 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_praga_3.jpg | Cseh kastélyok és Prága körutazás4 napos körutazás Csehországban Következő indulás: 2012.06.21 43.550 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_oroszlanos.jpg | Namíbia - a fotósok álma10 napos körutazás Namíbiában Következő indulás: 2012.06.21 735.300 Ft+ repülőtéri illeték! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_nagyszeben.jpg | Erdélyi barangolások4 napos buszos körutazás Erdélyben Következő indulás: 2012.06.22 46.600 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/csikicsik.jpg | Hétvége Prágában, pilzeni sörözéssel3 napos buszos városlátogatás Következő indulás: 2012.06.22 30.350 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_anglia_skocia_csikkep_masolata.jpg | Körutazás Angliában és Skóciában11 napos körutazás autóbusszal és hajóval Következő indulás: 2012.06.23 259.900 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_el_escorial2.jpg | Mesés Andalúzia8 napos buszos körutazás Spanyolországban Következő indulás: 2012.06.23 252.900 Ftminden kötelező költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kis_kep_1.jpg | Körutazás Olaszországban: Itália gyöngyszemei9 napos körutazás Olaszországban Következő indulás: 2012.06.25 126.800 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep__tohegy.jpg | Üdítő Ausztria5 napos buszos körutazás Következő indulás: 2012.06.27 63.850 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_franciaorszag_parizs_loire_menti_kastelyok_kis.jpg | Párizs-Loire menti kastélyok8 napos buszos körutazás Franciaországban Következő indulás: 2012.06.28 121.700 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsicsik_romantikusprovance4.jpg | Romantikus Provence, kis svájci kitérővel6 napos körutazás Franciaországban Következő indulás: 2012.06.28 107.500 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/benelux-korutazas-kicsi.jpg | Benelux körutazás - Sajt, tulipán, fapapucs7 napos körutazás a Benelux államokban Következő indulás: 2012.07.02 110.065 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_kazan.jpg | Felfedező úton a Délvidéken4 napos buszos körutazás a Vajdaságban Következő indulás: 2012.07.02 46.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_franciaorszag_francia_riviera_kiskep.jpg | Francia riviéra8 napos buszos körutazás Franciaországban Következő indulás: 2012.07.02 136.930 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/800px-ladakh_monastery.jpg | Ladakh, Körösi Csoma Sándor nyomában17 napos körutazás a magas hágók országában Következő indulás: 2012.07.03 499.000 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_firenze_3.jpg | Firenze, a reneszánsz bölcsője4 napos körutazás Toszkánában Következő indulás: 2012.07.05 50.650 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_franciaorszag_del_franciaorszagi_kiskep.jpg | Dél-franciaországi körút10 napos buszos körutazás Franciaországban Következő indulás: 2012.07.06 172.450 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/hallstatt_0_0.jpg | Salzburg és Salzkammerguti tóvidék3 napos buszos kiskörút Ausztriában Következő indulás: 2012.07.06 40.500 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_maribor.jpg | Szlovéniai barangolások3 napos buszos utazás Szlovéniába Következő indulás: 2012.07.06 38.500 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/csik_sepsi_10_a_szent_anna_to.jpg | A Hargita vadregényes tájain6 napos aktív pihenés Erdélyben Következő indulás: 2012.07.07 68.240 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/izland_norvegia_fjordok_hajout_csikkep.jpg | Izland és a norvég fjordok hajóút - Celebrity CruisesKövetkező indulás: 2012.07.07 738.995 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_nemetorszag_romantikavilagoroksegek_kiskep.jpg | Körutazás Németországban: Romantika és világörökségek6 napos buszos körutazás Németországban Következő indulás: 2012.07.07 91.250 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/moskfejkis.jpg | Moszkva és Szentpétervár körutazás8 napos autóbuszos körutazás Következő indulás: 2012.07.08 240.500 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_skandinavia_svedorszag_kiskep.jpg | Svédország - Dánia Körutazás ( Stockholm - Koppenhága)6 napos körutazás Svédország - Dánia Következő indulás: 2012.07.12 324.705 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_velence_este.jpg | Hétvége Velencében3 napos körutazás Velencében Következő indulás: 2012.07.13 40.500 FtPortoroz és Piran |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/nemfejkis.jpg | Várak és kastélyok az egykori frank birodalomban8 napos autóbuszos körutazás Következő indulás: 2012.07.14 114.500 Ft8 nap / 7 éj minden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/skafejkis.jpg | Észak gyöngyszemei12 napos skandináv körutazás Következő indulás: 2012.07.17 258.800 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_irorszag_europa_zold_szigete_kiskep.jpg | Írország, Európa zöld szigete...8 napos körutazás repülővel Következő indulás: 2012.07.17 310.800 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_szineveri_to2.jpg | Kárpátalja körutazás5 napos buszos körutazás Kárpátalján Következő indulás: 2012.07.18 40.500 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_franciacorta2.jpg | Franciacorta-Olasz körutazás4 napos buszos utazás Olaszországban Következő indulás: 2012.07.19 50.650 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kirgfejkis.jpg | Kirgizisztán a Tien-san nomádjainak földje14 napos utazás a „Mennyei-hegyekben” Következő indulás: 2012.07.20 457.700 Ftrészvételi díj repülőjegy és illetékek nélkül! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_olaszorszag_o_sole_mio_kiskep.jpg | O sole Mio... A Sorrentoi-félsziget gyöngyszemei7 napos buszos körutazás Olaszországban Következő indulás: 2012.07.23 96.330 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/lappfej.jpg | Északi-fok túra, kalandok Lappföldön7 napos körutazás magyar idegenvezetéssel Következő indulás: 2012.07.24 372.785 Ftminden kötelező költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_inverary-kastely.jpg | Skócia - Skye sziget7 napos körutazás Skóciában Következő indulás: 2012.07.24 345.000 Ftminden kötelező költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_rudesheim.jpg | Benelux országok és a Rajna-vidék8 napos buszos körutazás Következő indulás: 2012.07.26 139.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/csik_tirol_2.jpg | Tiroli élmények4 napos buszos körút hegyek és kastélyok között Következő indulás: 2012.07.26 60.800 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/boden10csikkicsi.jpg | A Bodeni-tótól a Fekete-erdőig8 napos buszos körutazás Dél-Németországban Következő indulás: 2012.07.30 177.500 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/drezda-berlin-szasz-svajc-kicsi.jpg | Drezda, Berlin és a Szász Svájc5 napos körutazás németroszágban Következő indulás: 2012.08.01 63.845 Ftteljes áron! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_csehorszag_vilagoroksegek_csikkep_masolata.jpg | Világörökségek Csehországban6 napos buszos körutazás Csehországban Következő indulás: 2012.08.01 60.800 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_baltikum_szentpetervar_kiskep.jpg | A Baltikum fővárosai és Szentpétervár10 napos buszos körutazás Következő indulás: 2012.08.02 186.950 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/4csikkicsi_2.jpg | Dél-Csehországi várak, kastélyok3 napos buszos városlátogatás Csehországban Következő indulás: 2012.08.03 39.490 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_franciaorszag_vilagoroksegek_nyomaban_kis_0.jpg | Világörökségek nyomában Franciaországban11 napos körutazás Franciaországban Következő indulás: 2012.08.03 172.450 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/image5_ing.jpg | Azori-szigeteki körutazás, tengerparti nyaralással8 napos repülős körutazás Következő indulás: 2012.08.04 413.100 Ftminden kötelező költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_madeira_ponta_de_sao_lourenco.jpg | Madeira - Az örök tavasz szigete8 napos utazás Madeirán Következő indulás: 2012.08.04 274.400 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/masolat_-_norvegia-cini_022.jpg | Körutazás Norvégiában8 napos körutazás Norvégiában a fjordok országában Következő indulás: 2012.08.05 259.900 Ft+ repülőjegy |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/litvfej.jpg | Körutazás a Baltikumban (Vilnius - Riga - Tallin)7 napos buszos utazás Következő indulás: 2012.08.07 291.590 Ftminden kötelező költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_cliffs_of_moher.jpg | Nagy írországi körutazás11 napos buszos körutazás Írországban Következő indulás: 2012.08.08 380.525 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/hollfejkis.jpg | Luxemburg-Brüsszel-Hollandia9 napos körutazás Következő indulás: 2012.08.11 142.000 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_nagy_irorszagi_korutazas_csikkep_masolata.jpg | Nagy írországi körutazás, észak-írországi kitérővel11 napos körutazás repülővel Következő indulás: 2012.08.12 396.300 Ft11 nap / 10 éj minden kötelező költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kozso.jpg | Aktív nyaralás Korzikán: gyalogtúra és kirándulásGyalogtúra Korzika: 10 napos utazás és nyaralás Korzikán Következő indulás: 2012.08.14 109.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/albfejkis2.jpg | Albánia, Montenegró, Bosznia-Hercegovina7 napos buszos utazás Következő indulás: 2012.08.14 115.500 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_franciaorszag_parizs_loire_burgundia_elzasz_kis.jpg | Körutazás Franciaországban: Párizs-Loire-Burgundia-Elzász9 napos körutazás Franciaországban Következő indulás: 2012.08.14 136.930 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/4csikkicsi_3.jpg | Prága,Drezda,Berlin5 napos buszos körutazás Németországban Következő indulás: 2012.08.16 60.800 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/norvfej.jpg | Utazás Norvégiába: Oslo és a norvég fjordok5 napos utazás Norvégiába Következő indulás: 2012.08.16 281.585 Ftminden kötelező költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_baltikum_szentpetervar_helsinki_kiskep.jpg | Baltikum körutazás: Szentpétervár-Helsinki12 napos buszos körutazás a Baltikumban Következő indulás: 2012.08.17 258.000 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_szlovakia_vilagorokseg_kiskep.jpg | Világörökségek Szlovákiában4 napos buszos kiskörutazás Szlovákiában Következő indulás: 2012.08.17 50.650 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_4646csikkicsi.jpg | Garda-tó és Gardaland3 napos körutazás Észak-Olaszországba Következő indulás: 2012.08.18 40.500 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_gorogorszag_kulturapihenes_hellasz_tajain_kiskep.jpg | Kultúra és pihenés Hellász tájain8 napos buszos körutazás Görögországban Következő indulás: 2012.08.18 121.700 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsicsik_portocsik.jpg | Portugália körutazás1 hetes körutazás Portugáliában Következő indulás: 2012.08.22 258.800 Ftminden kötelező költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/normandiacsik1.jpg | Normandia és BretagneFrancia körutazás Következő indulás: 2012.08.23 138.550 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsicsik_sanmarinovar.jpg | San Marino4 napos buszos kiskörút Következő indulás: 2012.08.23 56.740 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/national_flag_-_arirang.jpg | Körutazás: Észak-Korea és Peking14 napos utazás Észak-Koreába és Pekingbe Következő indulás: 2012.08.27 619.900 Ft+ repülőjegy |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kalyan1kis.jpg | Körutazás Üzbegisztánban: A Selyemút városai12 napos körutazás Üzbegisztánban Következő indulás: 2012.08.30 309.000 Ftrészvételi díj repülőjegy és illetékek nélkül! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/yellowstone1.jpg | USA - Nemzeti parkok nyomában22 napos utazás Amerikában Következő indulás: 2012.09.01 699.000 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/2csikkicsi.jpg | Varázslatos Isztria4 napos buszos körutazás Horvátországban Következő indulás: 2012.09.13 42.530 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_gorogorszag_korutazas_kiskep.jpg | Körutazás Görögországban9 napos buszos körutazás Görögországban Következő indulás: 2012.09.15 117.640 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_korzika_jo.jpg | Nyaralás: Szardínia és Korzika9 napos körutazás és nyaralás: Szardínia és Korzika Következő indulás: 2012.09.15 142.000 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_tirana_albania.jpg | Albánia Körutazás7 napos körutazás Albániában Következő indulás: 2012.09.16 101.400 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/11csikkicsi_0.jpg | Oktoberfest - Sörfesztivál Münchenben3 napos buszos kiskörút Következő indulás: 2012.09.21 44.600 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_franciaorszag_a_del_pireneusok_es_egy_csipetnyi_riviera_kiskep.jpg | A Dél-Pireneusok és egy csipetnyi riviéra10 napos buszos körutazás Franciaországban Következő indulás: 2012.09.24 172.450 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/torok_css1111.jpg | Körutazás Törökországban10 napos buszos körutazás Törökországban Következő indulás: 2012.09.26 184.900 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_pavia.jpg | Milánó és az alpesi tavak világa5 napos buszos utazás Olaszországban Következő indulás: 2012.09.26 70.950 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kastelyok_kicsi.jpg | Kastélyok és Romantika4 napos körutazás Észak-Olaszországban Következő indulás: 2012.09.27 56.740 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/keleti_kicsi.jpg | USA - Nyugati Part10 napos körutazás a Nyugati Parton Következő indulás: 2012.10.04 491.500 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/iran.jpg | Utazás Iránba15 napos Iráni körutazás Következő indulás: 2012.10.07 219.000 Ft+ repülőjegy |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/csik_jop1140118_0.jpg | Körutazás Nepálban11 napos utazás az élő Istennő országában Következő indulás: 2012.10.13 199.000 Ft+ repülőjegy |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/peru_kicsi.jpg | Peru, az inkák öröksége12 napos körutazás Peruban Következő indulás: 2012.10.17 684.000 Ft+ repülőtéri illeték!
|
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_jordania_korutazas_kiskep.jpg | Körutazás Jordániában - kirándulással Jeruzsálembe8 napos körutazás Jordániában Következő indulás: 2012.10.19 393.100 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/angkor_4_0.jpg | Thaiföld, Laosz, Kambodzsa15 napos körutazás Indokínában Következő indulás: 2012.11.01 379.000 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/malajzia-koutazas-szingapur-langkawi-nyaralas-malajzia-kicsi.jpg | Nagy Maláj körutazás Szingapúrral, nyaralással Langkawi szigetén15 NAPOS KÖRUTAZÁS MALJZIÁBAN NYARALÁSSAL Következő indulás: 2012.11.16 714.000 Ft+ vízum költségek! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/vietnam-korutazas-kambodzsa-laosz-korutazas-kicsi_0.jpg | Vietnám, Kambodzsa és Laosz15 NAPOS KÖRUTAZÁS INDOKÍNÁBAN Következő indulás: 2012.11.17 714.500 Ft+ vízum költségek |
Világjárás
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/yellowstone1.jpg | USA - Nemzeti parkok nyomában22 napos utazás Amerikában Következő indulás: 2012.09.01 699.000 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/iran.jpg | Utazás Iránba15 napos Iráni körutazás Következő indulás: 2012.10.07 219.000 Ft+ repülőjegy |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/csik_jop1140118_0.jpg | Körutazás Nepálban11 napos utazás az élő Istennő országában Következő indulás: 2012.10.13 199.000 Ft+ repülőjegy |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/angkor_4_0.jpg | Thaiföld, Laosz, Kambodzsa15 napos körutazás Indokínában Következő indulás: 2012.11.01 379.000 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kenya_0.jpg | Kenya - Teleki Sámuel nyomában13 napos körutazás Következő indulás: 2012.12.01 359.000 Ft+ repülőjegy |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_kili.jpg | Kilimandzsáró hava: Túra angol nyelvű vezetéssel7+6 napos hegymászás fakultatív Meru mászással Következő indulás: 2013.01.11 299.900 Ft |
Hétvége
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/soca1_1.jpg | Vadvizi evezés Szlovéniában2 nap rafting a Soca folyón Következő indulás: 2012.05.26 21.900 Ft+ utazás + szállás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/a-tatra-legszebb-tavai-0_0.jpg | A Magas-Tátra legszebb tavaiEgynapos buszos kirándulás Szlovákia gyöngyszemeihez Következő indulás: 2012.06.02 18.900 Ftminden költséggel együtt |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/rax_477.jpg | Rax-Alpok 2 napos gyalogtúra2 napos túra a Heukuppe 2007 méteres csúcsára Következő indulás: 2012.06.02 19.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/37_0.jpg | Schneeberg (2076 méter)Egynapos gyalogtúra a Klosterwappenre Következő indulás: 2012.06.02 10.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/via-ferrata-rax.jpg | Via ferrata: Rax-Alpok kezdőknek2 napos via ferrata túra kezdőtől a haladóig Következő indulás: 2012.06.02 27.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsicsik__becsi_alpok_0.jpg | Bécsi-Alpok leglátványosabb túráiEgynapos kirándulás Ausztriában Következő indulás: 2012.06.03 16.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/dscn2708.jpg | A Hochschwab csoport legszebb gyalogtúrái3 napos kirándulás és túra Ausztriában Következő indulás: 2012.06.08 37.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/sajkod_2008_maj_10-11_010.jpg | Balaton: Sajkod - kajakkal, bringával2 napos vízitúra tengerikajakkal Következő indulás: 2012.06.09 19.900 Ft+ utazás + szállás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/ut_a_nagy-morotvarol.jpg | Vizitúra a Tisza-tavon2 napos vizitúra kenuval Következő indulás: 2012.06.15 13.500 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/barenschutzklamm-2.jpg | Medve-szurdok túraEgynapos buszos kirándulás Következő indulás: 2012.06.16 12.900 Ft14 éves korig: 9.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/windbergfokep.jpg | Windberg, út a hegyre1 napos túra Ausztriában Következő indulás: 2012.06.16 11.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/tarjanka2.jpg | Tarjánka-szurdok túra1 napos gyalogtúra a Mátrában Következő indulás: 2012.06.17 4.990 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/lth_20030614_062.jpg | Hétvégi túra a Liptói-Havasokban3 napos kirándulás és túra Szlovákiában Következő indulás: 2012.06.22 23.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsi_13.jpg | A Tengerszem csúcs meghódítása (2499 méter)1 napos gyalogtúra a Magas-Tátrában Következő indulás: 2012.06.23 11.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_0604.jpg | Tihany: levendulavirágzás a gejzírek földjén1 napos geotúra Következő indulás: 2012.06.23 Ingyenesismerj meg minket! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/via-ferrata-dachstein.jpg | Dachstein - via ferrata hétvége3 napos Ausztriai túra Következő indulás: 2012.07.06 48.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/goss4.jpg | Dachstein gyalogtúra3 napos Ausztriai túra Következő indulás: 2012.07.06 37.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsip1240631_csik.jpg | Dachstein kerékpártúra3 napos biciklitúra Ausztriában Következő indulás: 2012.07.06 54.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/dunamenti_kicsi.jpg | Duna menti biciklitúra (Melk-Krems)1 napos kerékpártúra Ausztriában Következő indulás: 2012.07.07 17.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_5137.jpg | Júliai-Alpok - a via ferráták paradicsoma3 napos via ferrata a Corsi menedékház környékén Következő indulás: 2012.07.13 42.900 Ft+ utazás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/hocfejkis.jpg | Hochtor csúcstúra az Alpokban (2369 méter)2 napos ausztriai gyalogtúra és via ferrata Következő indulás: 2012.07.14 34.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/via_ferrata2_th.jpg | Via ferrata túra kezdőknek a Hohe WandonEgynapos via ferrata oktatás és túra kezdőknek és haladóknak Ausztriában Következő indulás: 2012.07.14 15.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/stufejkis.jpg | Gyalogtúra Semmeringből a Stuhleck csúcsára1 napos buszos kirándulás Ausztriában Következő indulás: 2012.07.28 10.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/szlovenia_legszebb_tajain_00.jpg | Szlovénia festői tájain3 napos buszos utazás Szlovéniába Következő indulás: 2012.08.18 39.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/thayfej1kis.jpg | Ausztria rejtett kincsei1 napos buszos kirándulás a Thayatal Nemzeti Parkba Következő indulás: 2012.08.25 12.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/hochschwabfejkis.jpg | Hochschwab csúcstúra (2277 méter)2 napos hátizsákos túra Ausztriában Következő indulás: 2012.09.08 29.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsiimg_magastatra2.jpg | Aktív hétvége a Szlovák Paradicsomban és a Magas-Tátrában3 napos gyalogtúra Szlovákiában Következő indulás: 2012.09.14 29.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/gemenc.jpg | Gemenc, a szarvasok és a halászok birodalma2 napos vízitúra tengerikajakkal Következő indulás: 2012.09.15 19.900 Ft+ utazás + szállás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/rax2.jpg | Rax-Alpok gyalogtúraEgynapos kirándulás a Heukuppe 2007 méteres csúcsára Következő indulás: 2012.09.15 10.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/si_szlovi.jpg | Szurdoktúra-hétvége a Szlovák Paradicsomban3 napos látványos szurdoktúra Szlovákiában Következő indulás: 2012.10.05 33.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsibecs-pozsony_es_liptoi_havasokcsik_224.jpg | Alacsony-Tátra: Csúcstúra a Király-hegyre (1964 méter)1 napos gyalogtúra Szlovákiában Következő indulás: 2012.10.06 10.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/garda-panorama.jpg | Őszi kirándulás a Garda-tónál4 napos buszos kirándulás Olaszországba Következő indulás: 2012.10.20 54.900 Ft |
Via ferrata
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/via-ferrata-rax.jpg | Via ferrata: Rax-Alpok kezdőknek2 napos via ferrata túra kezdőtől a haladóig Következő indulás: 2012.06.02 27.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/via-ferrata-hochschwab.jpg | Hochschwab csoport legizgalmasabb via ferrata útvonalai3 napos túra Ausztriában Következő indulás: 2012.06.08 44.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/via-ferrata-medve.jpg | Via ferrata Ausztriában: Naturfreunde Klettersteig1 napos via ferrata túra Következő indulás: 2012.06.16 17.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/via-ferrata-dachstein.jpg | Dachstein - via ferrata hétvége3 napos Ausztriai túra Következő indulás: 2012.07.06 48.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_5137.jpg | Júliai-Alpok - a via ferráták paradicsoma3 napos via ferrata a Corsi menedékház környékén Következő indulás: 2012.07.13 42.900 Ft+ utazás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/hocfejkis.jpg | Hochtor csúcstúra az Alpokban (2369 méter)2 napos ausztriai gyalogtúra és via ferrata Következő indulás: 2012.07.14 34.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/via_ferrata2_th.jpg | Via ferrata túra kezdőknek a Hohe WandonEgynapos via ferrata oktatás és túra kezdőknek és haladóknak Ausztriában Következő indulás: 2012.07.14 15.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/via-ferrata-dolomitok.jpg | Dolomitok sziklaalakzatai5 napos via ferrata Olaszországban Következő indulás: 2012.07.18 59.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/00p1230688_0.jpg | Francia - Alpok6 nap a Via ferrata, rafting és gyalogtúra világában Következő indulás: 2012.07.26 77.900 Ft+ utazás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/via-ferrata-marmolada.jpg | Marmolada csúcsmászás5 napos magashegyi via ferrata túra Következő indulás: 2012.08.16 59.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/modling-via-ferrata-kiskep.jpg | Via ferrata túra kezdőknekEgynapos via ferrata a Bécsi-erdőben Következő indulás: 2012.09.08 14.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/via-ferrata-alpok-haid-steig.jpg | Rax-Alpok via ferrata: a Haid SteigEgynapos via ferrata túra az Alpokban Következő indulás: 2012.09.15 15.900 Ft |
Kerékpár
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/p1240631.jpg | Szlovénia - kerékpártúra hosszúhétvége3 napos kerékpártúra szlovéniában Következő indulás: 2012.05.26 49.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/becs-pozsony_es_liptoi_havasok_066.jpg | Duna menti kerékpártúra (Regensburg - Passau)4 napos biciklitúra Következő indulás: 2012.06.21 64.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsip1240631_csik.jpg | Dachstein kerékpártúra3 napos biciklitúra Ausztriában Következő indulás: 2012.07.06 54.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/dunamenti_kicsi.jpg | Duna menti biciklitúra (Melk-Krems)1 napos kerékpártúra Ausztriában Következő indulás: 2012.07.07 17.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/tour.jpg | Tour de France testközelből6 napos kerékpártúra Franciaországban Következő indulás: 2012.07.09 129.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kanyar.jpg | Duna menti biciklitúra (Passau-Bécs)5 napos biciklitúra Következő indulás: 2012.07.20 82.500 Ft+ utazás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/dsc_0221.jpg | Kerékpártúra Hollandiában5 napos biciklitúra Hollandiában Következő indulás: 2012.08.08 99.900 Ft+ repülőjegy |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/skociacsik.jpg | Kerékpározás Skóciában8 napos bringatúra Következő indulás: 2012.08.19 209.000 Ft+ repülőjegy |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/fejlec2jpg.jpg | El Camino zarándokút két keréken biciklitúra14 napos kerékpártúra a Szent Jakab zarándokúton Következő indulás: 2012.09.03 152.000 Ft+ utazás + szállás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/csik_toszkan.jpg | Toszkána kerékpártúra9 napos biciklitúra Toszkánában Következő indulás: 2012.09.21 152.000 Ft |
Tengerikajak
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/murter-2.jpg | Murter - vízitúra Horvátországban4 napos tengeri kajakozás Következő indulás: 2012.05.24 49.900 Ft+ utazás + szállás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/32094311.jpg | Sugovica - Ferenc csatorna2 napos vízitúra tengerikajakkal Következő indulás: 2012.06.02 19.900 Ft+ utazás + szállás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/sajkod_2008_maj_10-11_010.jpg | Balaton: Sajkod - kajakkal, bringával2 napos vízitúra tengerikajakkal Következő indulás: 2012.06.09 19.900 Ft+ utazás + szállás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/4822d87d13.jpg | A Moldva túra4 napos vízitúra tengerikajakkal Következő indulás: 2012.06.14 44.900 Ft+ utazás + szállás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/ut_a_nagy-morotvarol.jpg | Vizitúra a Tisza-tavon2 napos vizitúra kenuval Következő indulás: 2012.06.15 13.500 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/cimg0775-1.jpg | Aktív nyaralás Korzikán: kajak és bakancsGyalogtúra Korzika: 10 napos túra gyalog és tengerikajakkal Következő indulás: 2012.06.19 129.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/uvac_csik1.jpg | Uvac kanyon tengerikajakkal6 napos vízitúra a lélegzetelállító szerb nemzeti parkban Következő indulás: 2012.07.07 59.900 Ft+ utazás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/rijeka_crnojevica.jpg | Montenegró: Skodra - Tó a határon7 napos vízitúra tengerikajakkal Következő indulás: 2012.07.21 79.900 Ft+ utazás + szállás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/csik_thassos_3.jpg | Görögország: Thassos varázsa8 napos tengerikajak túra Következő indulás: 2012.08.04 79.900 Ft+ utazás + szállás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/csik__szpo.jpg | Szporádok, az Égei-tenger smaragdja8 napos kajaktúra Következő indulás: 2012.08.18 79.900 Ft+ utazás + szállás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kaletka14.05.2008_085.jpg | Mazuri vízi kaland8 napos vízitúra tengerikajakkal Következő indulás: 2012.09.01 59.900 Ft+ utazás + szállás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/gemenc.jpg | Gemenc, a szarvasok és a halászok birodalma2 napos vízitúra tengerikajakkal Következő indulás: 2012.09.15 19.900 Ft+ utazás + szállás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/szard1.jpg | Aktív nyaralás: Szardínia kajakkal és bakancsban9 napos utazás és nyaralás Szardínián Következő indulás: 2012.09.22 139.900 Ft |
Hegymászás
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/37_0.jpg | Schneeberg (2076 méter)Egynapos gyalogtúra a Klosterwappenre Következő indulás: 2012.06.02 10.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/windbergfokep.jpg | Windberg, út a hegyre1 napos túra Ausztriában Következő indulás: 2012.06.16 11.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsi_13.jpg | A Tengerszem csúcs meghódítása (2499 méter)1 napos gyalogtúra a Magas-Tátrában Következő indulás: 2012.06.23 11.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/toubkal01.jpg | Marokkó csúcsmászás, Toubkal (4167 méter)8 napos hegyi túra tengerparti pihenéssel Afrikában Következő indulás: 2012.07.13 349.000 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/hocfejkis.jpg | Hochtor csúcstúra az Alpokban (2369 méter)2 napos ausztriai gyalogtúra és via ferrata Következő indulás: 2012.07.14 34.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/via-ferrata-marmolada.jpg | Marmolada csúcsmászás5 napos magashegyi via ferrata túra Következő indulás: 2012.08.16 59.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/everest-alaptabor-nepal_1.jpg | Mount Everest alaptábor19 napos túra a Himalája ösvényein Következő indulás: 2012.10.17 219.000 Ft+ repülőjegy |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_kili.jpg | Kilimandzsáró hava: Túra angol nyelvű vezetéssel7+6 napos hegymászás fakultatív Meru mászással Következő indulás: 2013.01.11 299.900 Ft |
Gyerekkel
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsi_disney.jpg | Párizs-Versailles-Disneyland6 napos városlátogatás Párizsban Következő indulás: 2012.05.24 89.220 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/a-tatra-legszebb-tavai-0_0.jpg | A Magas-Tátra legszebb tavaiEgynapos buszos kirándulás Szlovákia gyöngyszemeihez Következő indulás: 2012.06.02 18.900 Ftminden költséggel együtt |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsicsik__becsi_alpok_0.jpg | Bécsi-Alpok leglátványosabb túráiEgynapos kirándulás Ausztriában Következő indulás: 2012.06.03 16.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/barenschutzklamm-2.jpg | Medve-szurdok túraEgynapos buszos kirándulás Következő indulás: 2012.06.16 12.900 Ft14 éves korig: 9.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/delvfejkis.jpg | Déli végeken - a Vaskaputól Eszékig5 napos buszos körutazás (Horvátország, Szerbia) Következő indulás: 2012.06.20 62.830 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_4646csikkicsi.jpg | Garda-tó és Gardaland3 napos körutazás Észak-Olaszországba Következő indulás: 2012.08.18 40.500 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/szlovenia_legszebb_tajain_00.jpg | Szlovénia festői tájain3 napos buszos utazás Szlovéniába Következő indulás: 2012.08.18 39.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/thayfej1kis.jpg | Ausztria rejtett kincsei1 napos buszos kirándulás a Thayatal Nemzeti Parkba Következő indulás: 2012.08.25 12.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_0251.jpg | Városnézés Krakkóban és túra a Lengyel-Tátrában3 napos kirándulás és túra Lengyelországban Következő indulás: 2012.10.20 27.900 Ft |
Gyalogtúra
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/a-tatra-legszebb-tavai-0_0.jpg | A Magas-Tátra legszebb tavaiEgynapos buszos kirándulás Szlovákia gyöngyszemeihez Következő indulás: 2012.06.02 18.900 Ftminden költséggel együtt |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/rax_477.jpg | Rax-Alpok 2 napos gyalogtúra2 napos túra a Heukuppe 2007 méteres csúcsára Következő indulás: 2012.06.02 19.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/37_0.jpg | Schneeberg (2076 méter)Egynapos gyalogtúra a Klosterwappenre Következő indulás: 2012.06.02 10.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsicsik__becsi_alpok_0.jpg | Bécsi-Alpok leglátványosabb túráiEgynapos kirándulás Ausztriában Következő indulás: 2012.06.03 16.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/dscn2708.jpg | A Hochschwab csoport legszebb gyalogtúrái3 napos kirándulás és túra Ausztriában Következő indulás: 2012.06.08 37.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/barenschutzklamm-2.jpg | Medve-szurdok túraEgynapos buszos kirándulás Következő indulás: 2012.06.16 12.900 Ft14 éves korig: 9.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/windbergfokep.jpg | Windberg, út a hegyre1 napos túra Ausztriában Következő indulás: 2012.06.16 11.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/tarjanka2.jpg | Tarjánka-szurdok túra1 napos gyalogtúra a Mátrában Következő indulás: 2012.06.17 4.990 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/cimg0775-1.jpg | Aktív nyaralás Korzikán: kajak és bakancsGyalogtúra Korzika: 10 napos túra gyalog és tengerikajakkal Következő indulás: 2012.06.19 129.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/lth_20030614_062.jpg | Hétvégi túra a Liptói-Havasokban3 napos kirándulás és túra Szlovákiában Következő indulás: 2012.06.22 23.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsi_13.jpg | A Tengerszem csúcs meghódítása (2499 méter)1 napos gyalogtúra a Magas-Tátrában Következő indulás: 2012.06.23 11.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_1623.jpg | A Spartacus ösvény: túra a Visegrádi - hegységbenEgynapos kirándulás csodálatos kilátással Következő indulás: 2012.06.30 IngyenesIsmerj meg minket! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/goss4.jpg | Dachstein gyalogtúra3 napos Ausztriai túra Következő indulás: 2012.07.06 37.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/csik_kocka_0.jpg | A Mont Blanc, egy csipetnyi Provence és a Riviéra legszebb részei10 napos kirándulás és gyalogtúra Következő indulás: 2012.07.13 99.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/toubkal01.jpg | Marokkó csúcsmászás, Toubkal (4167 méter)8 napos hegyi túra tengerparti pihenéssel Afrikában Következő indulás: 2012.07.13 349.000 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/hocfejkis.jpg | Hochtor csúcstúra az Alpokban (2369 méter)2 napos ausztriai gyalogtúra és via ferrata Következő indulás: 2012.07.14 34.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/tofanadiroses_2006_023.jpg | Dolomitok gyalogtúrák5 napos gyalogtúra Olaszországban Következő indulás: 2012.07.18 46.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/stufejkis.jpg | Gyalogtúra Semmeringből a Stuhleck csúcsára1 napos buszos kirándulás Ausztriában Következő indulás: 2012.07.28 10.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kozso.jpg | Aktív nyaralás Korzikán: gyalogtúra és kirándulásGyalogtúra Korzika: 10 napos utazás és nyaralás Korzikán Következő indulás: 2012.08.14 109.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_5298.jpg | Chamonix: a Mont Blanc fővárosa6 napos kirándulás Franciaország egyik legszebb hegyi vidékén Következő indulás: 2012.08.15 49.900 Ft+ repülőjegy + a választott szállás ára |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/dsc_0099.jpg | Dolomitok: túra a Marmolada környékén5 napos gyalogtúra Következő indulás: 2012.08.16 44.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/szlovenia_legszebb_tajain_00.jpg | Szlovénia festői tájain3 napos buszos utazás Szlovéniába Következő indulás: 2012.08.18 39.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/thayfej1kis.jpg | Ausztria rejtett kincsei1 napos buszos kirándulás a Thayatal Nemzeti Parkba Következő indulás: 2012.08.25 12.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/hochschwabfejkis.jpg | Hochschwab csúcstúra (2277 méter)2 napos hátizsákos túra Ausztriában Következő indulás: 2012.09.08 29.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsiimg_magastatra2.jpg | Aktív hétvége a Szlovák Paradicsomban és a Magas-Tátrában3 napos gyalogtúra Szlovákiában Következő indulás: 2012.09.14 29.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/rax2.jpg | Rax-Alpok gyalogtúraEgynapos kirándulás a Heukuppe 2007 méteres csúcsára Következő indulás: 2012.09.15 10.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/szard1.jpg | Aktív nyaralás: Szardínia kajakkal és bakancsban9 napos utazás és nyaralás Szardínián Következő indulás: 2012.09.22 139.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/si_szlovi.jpg | Szurdoktúra-hétvége a Szlovák Paradicsomban3 napos látványos szurdoktúra Szlovákiában Következő indulás: 2012.10.05 33.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsibecs-pozsony_es_liptoi_havasokcsik_224.jpg | Alacsony-Tátra: Csúcstúra a Király-hegyre (1964 méter)1 napos gyalogtúra Szlovákiában Következő indulás: 2012.10.06 10.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/everest-alaptabor-nepal_1.jpg | Mount Everest alaptábor19 napos túra a Himalája ösvényein Következő indulás: 2012.10.17 219.000 Ft+ repülőjegy |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/garda-panorama.jpg | Őszi kirándulás a Garda-tónál4 napos buszos kirándulás Olaszországba Következő indulás: 2012.10.20 54.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_0251.jpg | Városnézés Krakkóban és túra a Lengyel-Tátrában3 napos kirándulás és túra Lengyelországban Következő indulás: 2012.10.20 27.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_kili.jpg | Kilimandzsáró hava: Túra angol nyelvű vezetéssel7+6 napos hegymászás fakultatív Meru mászással Következő indulás: 2013.01.11 299.900 Ft |
Fotós túra
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/dsc_8342_e.jpg | Éjszakai fotós túra BudapestenA digitális fotózás alapjainak elsajátítása Következő indulás: 2012.09.04 5.900 Ft |
Kapcsolódó cikkek
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_8832_1.jpg | Egynapos kirándulás Dömösről: a Vadálló-kövek és a PrédikálószékKövetkező indulás: |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_0923.jpg | Horvátország-KrkaKövetkező indulás: |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_9676.jpg | Mindenszentek a hegyenKövetkező indulás: |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/experience_zero_gravity.jpg | A zuhanás szabadságaKövetkező indulás: |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/00001_2-1.jpg | Mit tegyünk, ha fázunk?- a kihűlés veszélyeiKövetkező indulás: |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_1438.jpg | Délutáni DubrovnikKövetkező indulás: |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/megyer_hegy4.jpg | A Hegyalja gyöngyszeme: Megyer-hegyi tengerszemKövetkező indulás: |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/dsc_0026.jpg | Szádelő képekbenKövetkező indulás: |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_2132.jpg | Makarska éjjel-nappalKövetkező indulás: |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/dsc_0006_1.jpg | Szádelői–völgyben jártunk, kiváló csapattalKövetkező indulás: |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/d40_1120_0868_dxo.jpg | Az erdőhatár feletti túrázásKövetkező indulás: |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_0488.jpg | Magas Tátra hosszú hétvége-fotókonKövetkező indulás: |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_7257.jpg | A küszöbön túli Budapest - A János-hegy télenKövetkező indulás: |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_6110.jpg | A Chamonix-völgy legszebb túrái: Argentiere környékének látnivalóiKövetkező indulás: |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_5022.jpg | Túra a Király-hegyreKövetkező indulás: |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_8971.jpg | Nyerj hótalpas túrát a Nomád túrabolthálózat ajándékaként!Következő indulás: |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/zebegenykicsi8.jpg | Dunai panoráma- ősszel...Következő indulás: |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_7033.jpg | Séta a Vörös-kőhözKövetkező indulás: |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_0103.jpg | A Magas Tátra hosszú hétvége fotókon, folytatás...Következő indulás: |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/bah7cgkkigw0njb4mjmwaqtskwcipb1oaqhpa38hag.jpg | One For The Road-TGR- A REEL ROCK Filmfesztivál freeride filmjeKövetkező indulás: |





