Felvonó a Tarajkáról a Kő-pataki-tóhoz?

Fotó: bergbahn-kitzbuehel.at
A tátralomnici és a csorbatói sípályákat is üzemeltető Tatry Mountain Resorts (TMR) vállalkozás legújabb tervével tabukat döntögetne a Magas-Tátrában. A társaság ugyanis azt tervezi, hogy felvonót építene a Tarajka (Hrebienok) és a Kő-pataki-tó (Skalnaté pleso) között. A gond csak az, hogy ennek nyomvonala szigorúan védett területen vezetne keresztül. A TMR ezzel olyan tabukat dönthet meg, amelyre az elmúlt hét évben a Magas-Tátrában végzett fejlesztései során egyszer sem került sor. A felvonó az eddig érintetlen zöld területen, az ún. zöld zónában épülne meg. A TMR vezetője, Bohuš Hlavatý elmondta, hogy a Tarajkát és a Kő-pataki-tavat összekötő felvonó 15 millió €-ba kerülne, az építkezést 2-3 év múlva lehetne elkezdeni.


Éles viták
A TMR terve első pillanatban nagy vitát váltott ki a Tátrában. A természetvédelmi szervezetek azt állítják, ezzel a tervvel a TMR túllépi a turisztikai szervezetekkel kötött korábbi megállapodásban rögzített ún. piros vonalat. A TMR társtulajdonosa, Igor Rattaj korában többször is biztosította az érintetteket arról, hogy a társaság beruházásai csupán Csorbatót, Ótátrafüredet és Tátralomnicot érintik, amely helyeken a síelők kiszolgálására létesült infrastruktúra még a szocializmust idézte.
A tervezett felvonó terve a környezetvédők szerint sérti ezt a megállapodást. „Mi határozottan ellenzünk minden beruházást a zöld zónában. Már egy oszlop felállítása is buldózerek megjelenésével jár együtt” – mondta Juraj Lukáč, a Vlk (Farkas) Erdővédelmi Egyesület vezetője.

Döntő lehet a technológia
Hogy a tervezett felvonó zöld utat kap-e, ebben a végső szót Tátraváros képviselői, valamint az állami természetvédelmi szervezetek közösen mondják ki. A Tátrai Nemzeti Park Igazgatóság (Spárva TANAPu) vezetője, Pavol Majko elmondta, hogy a döntéshozatal során az egyik legfontosabb kritérium a felvonó technológiája lesz. Ez viszont független attól, hogy csak egy oszlop lesz, vagy többet is felállítanak.
Hlavatý azt állítja, hogy a modern technológiának köszönhetően a védett területen nem lesz építkezés. Állítása szerint a felvonó a zöld zóna fölött vezetne.  A TMR terveiben a legkorszerűbb technológia felhasználása szerepel, ennek köszönhetően az építkezés nem érintené a zöld zónát. Az öt kilométeres útvonalon csak három-négy oszlopot kellene felállítani, a törpefenyők fölött már csak drótkötél vezetne, ezért azokat nem érinti az építkezés.

A TMR megvalósult beruházásai és jövőbeni tervei
A képviselők dönthetnek
Tátraváros önkormányzatának képviselői nincsenek meggyőződve a projekt szükségességéről. „Hat évvel ezelőtt az állami természetvédelmi szervezetek egyetlen fa kivágását sem engedélyezték itt. Napjainkban viszont ilyen ambiciózus tervek születnek. A képviselőtestület lehet az utolsó láncszem, amely képes megállítani ezt a projektet” – mondta Róbert Gálfy városi képviselő. Elmondása szerint a képviselőtestület tagjai egyetértenek abban, hogy először be kell fejezni a már elkezdett, de még befejezetlen projekteket, és csak utána beszélhetnek a felvonóról. A képviselők, akik a rendezési terv esetleges módosításáról döntenek majd, azt mondják, először is tanulmányozni kell a környezeti hatásvizsgálatok eredményeit. „Inkább nem, mint igen” – mondta a lehetséges építési engedélyről egy másik önkormányzati képviselő.

A polgármester igent mond
Ezzel szemben Tátraváros polgármestere, Ján Mokoš pozitívan áll hozzá a tervhez. „Nyilvános vitát kezdeményezünk. Meg kell határozni a kereteket. Amennyiben ez nem zavarja a természetet, az idegenforgalom szempontjából mindenképpen előnyös lenne a projekt” – mondta a polgármester, aki azonban nem szavazhat a rendezési terv módosításáról.
Ha azonban a képviselők elfogadják a felvonó tervét, a TMR-nek még az állami természetvédelmi szervezetekkel is meg kell küzdeni a megvalósítás érdekében. „Nincsenek még az asztalunkon a dokumentumok” – mondta el Pavol Majko , a TANAP Igazgatóság vezetője. Jelezte azonban, hogy milyen kritériumok alapján vizsgálják majd a terveket. „Kíváncsiak vagyunk, hogy fog kinézni a tervezett felvonó. Olyan típusú-e, mint a Lomnici-csúcsra közlekedő jelenlegi felvonó egy oszloppal, vagy más rendszerről van szó” – tett hozzá (a szerk. megjegyzése: a jelenlegi tervek szerint ún. 3S rendszerű felvonóról van szó).

A nyári szezonra jelentett kockázatok
Pavol Stano szerint – aki Ótátrafürden évek óta az egyik fő kezdeményezője a téli turizmus visszaállításának – nincs szükség a felvonóra. „Azok a síelők, akik a Kő-pataki-tónál szeretnének síelni, autóval el tudnak menni Tátralomnicra, majd onnan felvonóval a sípályákhoz” – mondta.
A Tarajkáról a Kő-pataki-tóhoz tervezett felvonó különösen a nyári szezonra jelent nagy kockázatot. A” Kő-pataki-tótól a Tarajkáig vezető gyalogtúra az egyik legnépszerűbb, szó szerint emblematikus túraútvonala a Tátrának. A felvonó komolyan veszélyezteti a tájat és a turisták nyugalmát” – emlékeztet.
A TMR szerint viszont a felvonó nyáron is a hegyekbe csábíthatja a turistákat, télen viszont jelentősen csökkenhetnek a Tátrában a közlekedési utak forgalma.

Forrás és fotó: http://hn.hnonline.sk
Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár

Utazási ajánlatok

» A Kis-Fátra legmagasabb csúcsa és főgerince - 1 nap
» Szlovák Paradicsom – Hernád-áttörés - 1 nap
» Magas-Tátra, Magisztrále út - 1 nap
» Alacsony - Tátra főgerinc, Gyömbér - Chopok - Dereše - 1 nap
» Magas-Tátra gyalogtúra: Kapor csúcs 2367 méter - 1 nap

Információs oldalak

» Aktív nyaralás
» Via ferrata túrák kezdőknek és haladóknak

Cikkeink

» A Magas-Tátra télen - Kovács Attila
» Hogy éljünk túl ANYAGILAG egy tátrai balesetet? - magas-tatra.info
» Könnyű túra a Tátrában - a Zöld-tavi menedékház - Kovács Attila
» A Magas-Tátra természeti látnivalója - a Tarpataki-vízesések - Kovács Attila
» A Szlovák Paradicsom szurdokai - Kovács Attila
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!