Élmények innen: a Vadálló -kövek és a Prédikáló-szék: a Visegrádi-hegység legszebb vidéke
"Kicsit elhűlve láttam, hogy rajtam kívül még további 79 ember tartotta jó ötletnek, a Vadálló kövek és a Prédikálószék felkeresésével tölteni a vasárnapot. Régi önismereti megfigyelésem miszerint, „csak az nem bírom a csoportokban, hogy mások is vannak benne rajtam kívül” nem ígért jó prognózist, de viszonylag hamar megvigasztaltam magam, mert tapasztalataim szerint, úgyis azzal a 4-5 emberrel fogok túrázni, akit kedvelek.
Megnyugodva láttam, hogy itt van Attila, így biztos lehettem benne, hogy újabb gazok nevét tanulom meg, és egyéb, az élethez nélkülözhetetlen történelmi és földrajzi ismereteket szerzek, meg az Ákos is, aki, -csak mondom-, most egyáltalán nem osztogatott csokit!!! Illetve osztogatott, szigorúan korlátozott számban tojásokat. Húsvétiakat. És nem nekem. Na schön ☺. Viszont rádumált a Dolomitok ferrátára, de ha ott sem ad csokit, újra kell gondolnom a kapcsolatunkat :))))) No meg Mary az irodából, akit gyorsan el is kezdtem dolgoztatni, kósza erdélyi túraötleteink megvalósításáért. A túrát Ádám vezette, minden bizonnyal kiválóan, de legalább 10 perccel előttem, mert én szokás szerint hátul voltam nagy pofázásban :))
Na szóval az első megálló egy kápolna volt az erdőben, a történetéről sajnos lemaradtam, de szerteágazó szakrális ismereteim szerint, nyilván azért épült ide, mert:
A, az adott ponton lett elege a favágóknak és itt dobálták le a kitermelt fákat, majd építettek belőle egy kunyhót, menedéknek, és hogy a klérus se reklamáljon elnevezték kápolnának
B, 1-2-3-4-sok száz éve egy gyermek, vagy egy szűz esetleg egy álruhás királyfi eltévedt, bánatában erdei bogyókat evett, amelyek egy része tudatmódosító hatásúnak bizonyult és ettől megjelent számára a szent szűz, az égő csipkebokor, vagy valamely egyéb, a széles tömegek befolyásolására alkalmas spirituális tartalommal bíró látomás, és a széles tömegek elindultak az erdőbe kápolnát építeni.
C, a sumérok voltak.
Aztán mentünk, mentünk és eljutottunk a Vadálló kövekig ahol régente a királyi vadászok ültek méla lesben, és erősen fogadkoztak, hogy őket egyértelműen meg kell gyilkolnia a következő trónra aspiránsnak, és nem fognak úgy bekerülni a történelemkönyvekbe, mint egy reménytelen balfasz, akit felöklelt a vadkan.
Itt az Attila talált egy „ne bánts virágot”, ami sajnos még nem működött, mert nem ért meg, de azért remekül demonstrálta, ahogy hozzáérünk és bumm elrepíti a magjait. Öööö… vagy valami ilyesmi, na szóval az erdő tele van fiús játékokkal, amin mi lányok csak elnézően mosolygunk :))))
Aztán gondosan kiültem az összes sziklára, ahol lógathattam a lábam a semmibe és hozhattam a frászt a szeretteimre a fotókkal.
Aztán amikor elég magasra mentünk, akkor, ha lábujjhegyre álltam, és a fejem felé tartottam a fényképezőgépem, pont tudtam fotózni a Dunát, meg a kanyarát, aztán amikor begörcsölt a vádlim a pipiskedéstől további két métert mentem feljebb ahol lerogytam, és ott úgyis tudtam fényképet készíteni a Dunáról, hogy láttam a fényképezőgép keresőjét. (Kevés elkeserítőbb dolog van az életben, mint amikor a hülyeség kitartással és kiváló erőnléttel párosul :))))
Aztán már csak kicsit mentünk és ott voltunk a Prédikáló széken, ami egyáltalán nem egy szék, viszont lehetett uzsonnázni, és hallgatni az Ádámot, a szemközti remete-barlangokról, no meg szarkasztikus megjegyzéseket tenni az Ákossal a derék remeték dopamin-rendszerében, a modern képalkotó diagnosztikai eljárásokkal minden bizonnyal kimutatható fejlődési anomáliákról. Szóval hogy schizofrén volt mind, amely észrevételünkkel ismét bizonyságát adtuk sajnálatosan csökött képességünknek a valódi spirituális tartalmak átélésére.
Aztán már csak lefelé kellett menni, amit még mindig nem szeretek, de volt útközben egy újabb nagyon szakrális hely még a summér időkből ☺, ahol három kő találkozott és egyesítve erőiket bárkit meggyógyítanak, meg ilyesmi. Nem én találtam ki! Az Attila mondta!! Tényleg! Neve is van, csak azt már elfelejtettem, de lehetett látni a Dunát, meg a római limes vonalát, és elképzelni, hogy azon túl régen a barbaricum volt. (Vagy talán még most is? :))))
Aztán leértünk. Ott konstatáltuk, hogy 7 embert elvesztettünk, de részint csak kicsit, mert a párhuzamos úton voltak, részint meg belefért a 10%-os a tervezett veszteségbe, így nagy riadalmat nem keltett a dolog.
Aztán végre SÖR!!! :))))"
Átélte és írta: Urbán Szabó Krisztina
