A Szlovák Paradicsom ismeretlen szurdokai

Sokan jártunk már a Káposztafalvi-karszt, ismertebb nevén a Szlovák Paradicsom kalandos ösvényein, de leginkább ugyanarra a néhány szakaszra koncentrál. Pedig az igazi csodák beljebb rejlenek...Dobrocsi Szilvia, a Vagabond Kalandiroda túravezetője beavat a Paradicsom titkaiba:

Hirtelen jött az ötlet, hogy eltöltsünk két napot a Szlovák Paradicsomban, és bejárjuk azokat a szurdokokat, melyek közös kirándulásainkból még kimaradtak. Szállás és megfelelő előkészületek hiányában, de túrázásra készen végül péntek délelőtt elindultunk Budapestről és kora délután meg is érkeztünk a Szlovák Paradicsom lábánál fekvő Hrabusice faluba. Címlistánkkal felfegyverkezve szobavadászatra indultunk, de végül nem volt nehéz dolgunk, már az első helyen, Mirjam és Milán apartmanjánál kedvesen fogadtak és meg is egyeztünk, hogy ott töltjük a következő két éjszakát. Ezek után Pila felé vettük az irányt, ahol az autót leparkolva egy gyors délutáni túrára indultunk 3 óra felé.

Piecky: A Piecky-szurdokkal egyszer már próbálkoztunk, két éve, de akkor olyan duzzadt volt a patak, hogy az egyik átkelőhelynél inkább visszafordultunk, mert a továbbjutás igen nehézkesnek tűnt a nagy vízben. Ezúttal szerencsére csendesebben csörgedezett a patak, és bár számos helyen át kellett gázolnunk rajta létrák és egyéb segítség nélkül, a köveken egyensúlyozva, szerencsére nem lettünk nagyon vizesek. A Piecky nagyon kellemes és szép szurdok, kalandos, de nem ijesztő, és a természet szépségeiben gyönyörködve szinte anélkül jutunk 610 méterről mintegy 900 méteres magasságba a túra során, hogy igazán észrevennénk a szintemelkedést. Hosszú fém létrák, precízen elhelyezett fa hidak és pallók bámulatos rendszere segíti az előrejutást, gyönyörű zúgók és vízesések mellett vezet az út, mely nagyszerű élményt nyújt akkor, ha egy rövidebb, pár óra alatt teljesíthető túrára vágyunk. Mintegy másfél órás szurdoktúra után mi is elértük azt a helyet, ahol a patakot elhagyja a turistaösvény és egy kis gyaloglást követően kiértünk a szurdokból egy rétre. Lefelé a piros turistajelzést követtük vissza Pilába, egy olyan utat, mely bár több százméteres ereszkedés után levezet a faluba, kellően bosszantó módon a lejtőket az utolsó 40 percbe sűríti, előtte nagyjából ugyanennyi ideig, kisebb-nagyobb emelkedőkkel a gerincen vezet végig.

Velky-Sokol (Nagy-Sólyom völgy): Nagyon korai fekvést követően másnap reggel már fél nyolckor útra készen álltunk, hosszabb túrára indultunk, két hosszú szurdok bejárását terveztük. Engem már a terv kellően megijesztett előző nap, nem is aludtam jól éjszaka. De végül mégis minden jól sikerült! Ismét Pilában parkoltunk, majd egy rövid sétát követően, fél kilenc felé a napot a Szlovák Paradicsom leghosszabb szurdokában, a Velky-Sokolban (Nagy-Sólyom völgy) kezdtük. Szép az ösvény eleje, a patak mellett halad, de elég hosszú az út a szurdok bejáratáig. (Megjegyzem, engem már itt megijesztett néhány medvére utaló nyom az ösvényen és mellette [a Szlovák Paradicsomnak igen gazdag az élővilága], így egész nap éberen figyeltem a természetet. Találkoztunk idősebb szlovák túrázókkal, a bácsi nevetve mondta, hogy hát tulajdonképpen ez a medve lakóhelye és mi vagyunk az idegenek, de nem kell félni, a medve nem barátkozó típus.) A szurdok szép, az ösvény hol a patak mellett, hol benne vezet, sőt, mivel ez a környék legérintetlenebb útvonala, sokszor nincs is ösvény vagy kidőlt fák és egyéb akadályok állják a túrázók útját. Vannak természetesen fémlétrák, fahidak, mint a többi szurdokban, de azt igazán nem állíthatnánk, hogy a nemzeti park szakemberei megkönnyítik a túrázók dolgát. Hosszú, kalandos túra ez, az útkeresésre is tekintettel, kellemes tempóban mintegy két óra alatt értünk ki a szurdokból. Kevéske pihenést követően indultunk tovább, hiszen sok tennivalónk volt még. Átmentünk a Glac fennsíkon a Bykárka alatt, majd egy nem túl barátságos erdei ösvényen mintegy 40 perc alatt leértünk a Klauzy nevű kis tóhoz, ahol ebédeltünk és pihentünk egy kicsit.

Sokolia dolina (Sólyom-völgy): Utunk a Sokolia dolina (Sólyom-völgy) bejáratáig a patakmederben vezetett tovább, hatalmas mohás kövek, élénk színű virágok között, madárcsicsergés kíséretében. A Sokolia talán a Szlovák Paradicsom legnehezebben teljesíthető szurdoka, megfelelő fizikális és pszichés felkészültséget és magabiztosságot kíván. Bár az első része kissé unalmas, mert a szurdokban, hatalmas kőtengerben vezet, pataknak nyoma sincs, mert elvész a kövek alatt, a második fele már igencsak embert próbáló. A szurdok közepe táján, egy meglehetősen nagy, sáros emelkedőt leküzdve elképesztő létrarendszer alatt találjuk magunkat. Az első, nagyon hosszú fém létrát számos további fém- és fa szerkezet követi, tálcák segítenek az előrejutásban, szinte beleszédül az ember, olyan nagy a magasság és olyan sok az inger. A létrarendszer hatalmas magasságokba juttat, a leküzdendő szint nagy részét itt tesszük meg. A legmagasabb vízesés is itt található, ez a Fátyol-vízesés, öt lépcsőben kb. 75 métert esik. A vízesések után még tálcákon és fapallókon haladunk, majd kiérünk a szurdokból. Kb. egy óra alatt végzünk vele, majd átsétálunk a Velká Polanára (Nagy-Füvelő), ahol egy háromnegyed órás szieszta kezdődik az elő-előbújó Nap meleg sugarai simogatásában. (Miklós alszik, én a medvékre ügyelek, amik persze nem mutatkoznak. Miklós szerint direkt otthagyták a nyomukat lent az ösvényen, most pedig jót mulatnak magukban a – khmm – beszari turista nyomorán. Amúgy is, szerinte Barnabás és Ernő szükség esetén vicsorogva vetnék magukat bármilyen medvére.) Lefelé a tegnapi piros jelzésű ösvényen megyünk, de most már lélekben felkészültebben, így meg sem kottyan a lejtőig vezető hullámvasút. A faluba visszatérve, délután négykor elégedetten elmajszoltunk egy jégkrémet a helyi büfében és megállapítottuk, hogy a térkép szerint legalább 9 és fél órás túrát a pihenésekkel együtt 8 óra alatt teljesítettük (nettó 7, ugye). Én rendkívül büszke voltam magamra, a vállamon lévő vérző sebeket, amiket a fényképezőgép és a hátizsák pántja közös erővel ejtettek csak később vettem észre. Ejh, mit nekem pár seb. Minden jól sikerült tehát, medve nem volt, csak a saját kedvenceink. Bejártuk a szurdokokat, várakozáson felül teljesítettük a túrákat. Az idő is szép volt. A nagy elégedettség megkoronázása céljából gondos keresés után kiválasztottunk egy helyi éttermet, hogy megkóstoljunk valami finomságot…. – ez volt az egyetlen igazi hiba a hétvégén, de ez már egy más jellegű blog témája.

Sziszi