A Radnai-havasok: a Kárpátok ismeretlen vadonja

Kovács Attila, 2012.02.28. 09:56

Az Erdélyi Kárpátok egyik legérintetlenebb vadonja a Nagy Pietrosszal koronázott Radnai-havasok. Könnyel elérhető, több napos gerinctúrákkal kecsegtető csodavilág a Kárpátok eme eldugott szeglete. A linken egy nagyon hasznos weboldalt, túra és felszerelésajánlót és más Kárpáti hegységek részletes bemutatását találod. Olvass tovább...

Itt történt ez végül szerencsés kimenetelű kaland.Ha a történet egy bulvármagazin hasábjain szerepelne, akkor a rövid szereplőbemutatás után- adott néhány mindenre elszánt, magabiztos hegyjáró ember, akik egyike úgy olvassa a völgyek kusza vonalait, mint jósnő a tenyér redőit, hiszen a környéken élt évtizedeken keresztül. Ha a fodrászatban unatkozó kismamák számára nagy példányszámban nyomtatott szaksajtó szövegezné meg ezt az estet, biztosan az jönne, hogy „akkor még nem sejtették…“ hogy „a vadon foglyai lesznek kisvártatva“ és ebben a szenzációhajhász médiamunkás bizony nem is tévedne. Ugyanis a festői helyszín Európa egyik utolsó szűz erdős területe: a Radnai havasok. Esetünkben az érintetlenség valóban a civilizáció teljes hiányát jelzi: a dózerúton épp hogy csak felaraszolt a két aszfalton száguldásra tervezett gépjármű, és miután elértük azt a kockázati határt, amin túl a karosszériában okozott sérülésekben még az első munkanapját töltő biztosítási kárfelmérő is játszva felismeri a „nem rendeltetésszerű használat“ jeleit, inkább gyalog folytattuk tovább. A cél a Nagy Pietrosz csúcsa egy „rövidítésen“. A hajnali indulás után néhány órával remek leckét kaptunk arról, hogy a szabályok nem azért vannak, hogy áthágjuk őket… Mert a modern ember biztonságérzete hamis. Két darab műholdas navigációs berendezés, három magasságmérő óra és a legújabb, szintén a világűrből fényképezett adatokra támaszkodó térkép erősítette a egységet a helyi tudás birtokában lévő tapasztalt úriemberen kívül. De hamarosan kiderült, hogy nem mi írjuk a szabályokat, hanem az Őstermészet dönt kénye kedve szerint a sorsunkról. Aztán az ösvény megszűnt létezni, a jel elveszett a sűrű erdőben,térképről is gyorsan kiderült, hogy köszönőviszonyban sincs a valósággal. Az utolsó helyről, ahol még mobilvétel volt, hazaküldtem egy sms-t, hogy ha 23 óráig nem jelentkeznék, hová kell szólni, hogy indítsák a keresést, és megadtam az utolsó ismert koordinátákat, majd rábíztuk magunkat a vakszerencsére. Legközelebb Szibériában tudtunk volna ennyire elveszni a rengetegben. Végül az erdőhatár fölé kikeveredve egy egyszerű tájoló segítségével sikerült meghatározni pozíciónkat, és a többi csúcshoz képest beirányozni a sajátunkat. Lefelé már a turisták számára kijelölt útvonalon ballagtunk szótlanul. Újabb eset tanította meg a megilletődött résztvevőket arra, hogy sose feledjék el tisztelni a hegyeket, és ne hirdessék a technika felsőbbségét az elemek ereje felett. Újra átéltük az élményt, mekkorák is vagyunk valójában, saját erőnkből- elveszetten didergő kis lényecskék csupán.