A Mont Blanc megmászásához szükséges felszerelés és ruházat
A Mont Blanc megmászásához szükséges felszerelés és ruházat
A technológia-hívő világban gyakran hajlamosak vagyunk magunkat abba a hitbe ringatni, hogy elég csak a legdrágább szerkókat magunkra ölteni, és máris, minden erőkifejtés nélkül a hegycsúcson találjuk magunkat. Ez természetesen nincs így, de az biztos, hogy a jó minőségű felszerelés nagyban hozzájárul a túra sikeréhez- esetenként a túléléséhez.
A felszereléshez többféle módon hozzájuthatunk, lehet bérelni, de a személyes cuccainkat nem árt megvásárolni, hiszen akkor minden eszközünkben feltétlenül megbízhatunk. A ruhadarabok jól jöhetnek téli túrán vagy magashegyi trekking esetén, és ha rákattanunk a túracsúcsok, mint a Grossvenediger megmászására, akkor bizony nem árt saját jégcsákányt és hágóvasat beszerezni, a sisak és a beülő minden via ferrátához is kell, a karabiner pedig az összes rendes háztartásban megtalálható-azt hiszem.
Az alábbi felszerelésnek kell mindenképp birtokában lenni, ha valaki a Mont Blanc csúcsára készül. A túravezetőnél természetesen ennél sokkal több szerkónak, de erre most nem térünk ki. Én a saját felszerelésem példáján keresztül mutatom be a szükséges felszereléseket, nyilván egyéni ízlés dönt abban, ki mit vesz magának, de figyelem! Ezen nem spórolunk, be kell látni, hogy ez egy technikai sport és bizony néhány felszerelési tárgya csak borsos áron hozzáférhető. Nem a legdrágább eszközök megszerzésére buzdítok ezzel, de vallom, hogy a minőséget igen is meg kell fizetni.
Ősapáink kenderkötéllel is megcsinálták, tudom, de ez nem lehet indoka az "ez is jó lesz" kezdetű mondatoknak. Számtalan váratlan helyzet várható a hegyen: érdemes azokat, amikre befolyásunk van, a legbiztosabb és legmegnyugtatóbb módon kezelni. Az első és legfontosabb persze saját fizikai és szakmai felkészültségünk, a második viszont- a felszerelés. Így ha lekerget egy felettünk álló körülmény a hegyről, mi nyugodtak lehetünk afelől, hogy mindent megtettünk magunk részéről. Kezdjük a fejnél:
Sisak Nagyon fontos védeni a fejet a lehulló kövektől, szikláktól, franciáktól. Én egy francia modellt használok, a Petzl MeteorIII at, szeretem, mert könnyű és nagyon kényelmes, ha nem használom, alig jelent többletsúlyt a hátizsákon, és egyébként is csak 3800 ig kell használni: addig viszont sokat.
Beülő Ezzel kötöm magam a többiekhez. Mivel csak drótkötéllel biztosított, könnyű sziklás terepen és gleccseren megyünk,én egy
Black Diamond Vario Speedet használok, mert könnyű(450gramm) és nagyon kényelmes, de most, hogy kapható a Couloir, ami csak 230 gramm, és bőven elég ide, komolyan elgondolkodtam a beszerzésén. Fontos, hogy kényelmes és széles hevederekkel rendelkezik, mivel nem túl sok felszerelést akasztgatunk rá(bár van aki imádja, ha csilingel rajta) nem is baj, hogy csak kevesebb tárolóhely található ezen az eszközön. Ebbe egy karabinerrel kötöm a kötelet, az oldalára rögzítem a hevedert, ami szükséges a biztosításhoz. Az összes ruhadarabon kívül viseljük, tehát szükséges, hogy adott esetben több réteg ruhán is kényelmesen és biztonságosan álljon, valamint ne csússzon le a derékról. Ezért jobbak a kifejezetten gleccserjárásra vagy via ferrátákra tervezett beülők, mint például a Petzl Pandion(398 gramm), ami szintén erre a felhasználási területre lett tervezve, így a Mont Blancra is ideális.
Jégcsákány Tecnikai felszerelésben én nagyon bírom a Black Diamondot, szerintem a Petzl mellett ők a másik vezető gyártó. Igaz, eddig egy Grivel csákányom volt, átnyergeltem egy Raven(505 gramm) igaz, van ennél könnyebb csákány is, a Raven Ultra például bőven elég a Mont Blanc normál útjára és csak 348 gramm.
Ez nem akkora súlycsökkenés, ami megérné a kényelemben elszenvedett csökkenést, hisz nagyon jól jön a heveder és a nyél gumírozása. Ez a törvényszerűség alapvető egyébként az ultralight cuccokkal kapcsolatban: csak addig szabad faragni a tömegen és bedőlni a grammvadászatra hajtó gyártóknak, amíg az nem megy a tartósság és a funkcionalitás rovására. Ha nem Blacky csákányom lenne, akkor egy Petzl Snowalkert (468gramm) használnék ami a tökéletes, sallangoktól mentes túra-jégcsákány- egyenes és könnyű alumínium nyele jó támaszkodást biztosít, fejrésze erős és tartós. Ezt az eszközt amúgy Chamonixban is ki lehet bérelni, és érdemes is, ha nem tervezünk további hegymászó pályafutást, és maradunk a túráknál, csak épp megízleljük a havasi szél süvítését.
Hágóvas Bérelni érdemes, ha csak nem járunk munkába 60 fokos finlejtőn minden hétköznap reggel. Ha mégis veszünk egyet, akkor a széles választékból én a Petzl Vasak Flexlock változatát ajánlom. 12 fogú, nem túl nehéz(940 gramm/ pár) és nagyon jól tart ez az elrendezés. Sokkal könnyebben használható, mint a hevederes hágóvasak, az automata vagy félautomata vasak esetén nagyon figyeljük a pontos illeszkedésre, hiszen itt a bakancs talpának megerősített pereméhez feszül hozzá a hágóvas. Vérkeringés szempontból persze ez utóbbi megoldások a legjobbak, hiszen így szorítja a legkisebb mértékben a lábfejünket a heveder, de én ezzel a Petzl hágóvassal is nagyon jó és láblefagyás mentes tapasztalatokat szereztem, tehát ezt ajánlom. 
HMS karabiner és oválkarabiner, varrott heveder Ez a két eszköz arra jó, hogy ezzel magunkat biztosítsuk a kötélhez vagy az acéldróthoz. Nem, nem arra, hogy a hátizsákunkon kívül, mintegy státusszimbólumként viseljük, hogy az egész világ láthassa, mekkora de mekkora kemény legények vagyunk. A beülő megfelelő hevederébe fűzve ezzel kapcsolódunk a kötélparti többi tagjához. Csavaros zárónyelvvel készült karabinert ajánlok, nem bajonettzárasat, mert igaz, hogy utóbbi magától bezáródik, de szokjuk csak meg szépen azt, hogy többször ellenőrizzük a felszerelésünk állapotát. A nagyon egyszerű via ferrátához hasonló nehézségű, dróttal biztosított szakaszon nyugodtan haladhatunk egy karabinerrel és egy hevederrel biztosítva felfelé és lefelé
is.
Bakancs Teljesen vízálló, bejáratott, hágóvasviselésre alkalmas merevségű talppal. Jól jön, ha magas körgumi védi a bakancsot a hágóvas okozta sérülésektől, és az sem árt, ha vagyunk annyira képben, hogy tüskés talpunkkal nem tapodunk sem a saját sem a másik ember lábán-kezén, felszerelésén: legfőképp pedig a kötélen. Az én kedvencem a HanWag Alaska, de lehet hogy egy picivel merevebb talpú változatot választanék, ha nem lenne fontos a minél szélesebb körű felhasználhatóság.
Ami még bejött mert béreltem néha ilyen típust az a Lasportiva Nepal Extreme, és a Millet Alpinist, a legjobban pedig egy Scarpa Mont Blanc GTX vált be a Chamonixban bérelt lábbelik között. Ezek a bakancsok már merev, automata hágóvashoz kialakított talppal rendelkeznek, és nem csak vízállóak, hanem béleltek is, ami jól jön a csúcstámadás hűvösében. Ha valaki nem szeretne ennyit költeni ezekre a lábbelikre, Chamonixban egész nyugodtan kibérelheti őket, nagy választékban állnak rendelkezésre a túraboltok majd' mindegyikében. 
Vastag túrazokni Nagyon, de nagyon fontos a láb megfelelő hőszigetelése. Ezt nem csak a minél vastagabb túrazokni viselésével érjük el, hanem a kellő vérkeringés biztosításával is. Nem megfelelő hát a dupla zokni viselése, hiszen a két zokni csak szorítja a lábat: kell egy megfelelően meleg lábtyű, ami pl. Thermic Micro bélésanyaggal készült, vagy szálai közé merinói és van keverve. Ha mégis ragaszkodunk a két zoknihoz, akkor csak egy vékony aláöltözet anyagú, jó páraelvezető tulajdonságú ún. liner zoknit használjunk. Bridgedale, Lorpen, Mund: ezek mind megbízható, jó márkák. Lábszárvédő(kamásli, kamásli) Ha puhább a hóréteg, nagyon fogjuk értékelni, ha nem tölti meg gyorsan a bakancsot a fehér áldás.
A legjobbak az elől húzózárral ellátott lábszárvédők, mert így könnyen fel és levehetjük őket, illetve ha a bakancsfűzőhöz kell hozzáférnünk, akkor is elég csak elől kinyitni, nem kell lefejteni magunkról. A bakancshoz egy fém füllel rögzülők a leghatékonyabbak, és nagyon jó, ha a bokarészen van egy különlegesen kopásálló megerősítés, hiszen ott leselkedik rá a hágóvas általi átszúratás legnagyobb veszélye. Természetesen akkor a legkényelmesebbek, ha Gore Tex laminátum gondoskodik bennük a kellő párologtatásról és vízállóságról. Asszem mindent elmondtam a Black Diamond Apex lábszárvédőjéről. No jó, egy kivetnivalót találok benne, egy erős, gumírozott szövet szíj rögzíti a bakancstalp alatt, ami azért elszakítható(nekem sikerült) de ha ez is fémdrót lenne, akkor soha az életben nem vennék másikat, és zokognának a részvényesek.
Softshell Túranadrág Kell egy túranadrág. Nem szívesen cipelek egyet az alacsonyabb régiókra, egyet a csúcsmászásra, meg egy rövid gatyát a kisvonatos részre. Nem vagyok ennyire erős, elképedve nézem a hatalmas zsákokkal egyensúlyozó sherpajelölteket. Egy nadrágot viszek, azt használom mindig, ha meleg van, feltűröm a szárát, ha fázom, aláveszek egy vékony aláöltözőt. Fontos, hogy szélálló és vízlepergető legyen, és nagyon kényelmesen nyúljon minden irányba, tehát jó legyen gyalogolni és a sziklás terepen is. Szerintem ezeket a kritériumokat kizárólag a softshell alapanyagok teljesítik, lehet nekem nincs igazam, és egy cuccmániás operett-hegymászó vagyok, de akkor az összes hegyi vezető is az. Nem is nagyon látok már hagyományos vízálló nadrágokat, sem technikai anyagból készült, vagy lecippes túranadrágokat, a 90% os softshell túlsúly mellett a csak 10% jut a sídzsörzés kelet európaiaknak, még az oroszok is a legfrankóbb szerkókban küzdenek felfelé. Az egy dolog, hogy nekem egy The North Face Apex Trekking Pant-om van, de a Trango is kiváló nadrágokat gyárt, így otthon is találunk nekünk megfelelőt-sajnos ez nem mondható el minden felszerelési tárgyról általánosan. 
Aláöltözet rétegek A pamuttrikó, flanelig, gyapjúpulcsi már nem használatosak. Tudom, hogy ősapáink még zakóban és kord rövidgatyában, térdzokniban sokkal nagyobb teljesítményt hajtottak végre, már csak a felszerelés végett is, de elpuhultunk, lássuk csak be nyugodtan. Legalulra, a bőrrel érintkező rétegnek olyan műszálas anyagot kell vennünk, ami elvezeti az izzadságot, ami így nem a bőrről párologva von el hőt a testtől. Ha ilyet használunk, sokkal kevesebb réteg is elegendő-aktív mozgás esetén- mint amiben síelünk-szánkózunk például. Póló helyett rövid ujjú aláöltözetet, a hidegebb régiókba pedig a testre jól tapadó, a csuklórégión túlnyúló aláöltözetet válasszunk felülre és alulra. Ha antibakteriális kezelést kapott a szövet az jó, mert annyival kevesebbszer kell cserélnünk sajtszag terjengés miatt, persze, ha valakit érdekel a mások általi megítélése. Akit nem, az nyugodtan kihúzza 32-3 darabbal, az illatoknál sokkal lényegesebb, hogy mindig legyen egy száraz réteg, ami rengeteget növelhet komfortérzetünkön. Büdösben még nem fagyott meg senki: ezt mondja a régi bölcsesség. Jó drága cuccokat tudunk összegányolni, ha Helly Hansen, The North Face, vagy az Icebreaker darabjait hordjuk ványadt testünkön, alul-felül. 
Vékony polárkabát Az alsó, páraelvezető réteg és a középső hőszigetelő réteg közé néha idekívánkozik egy kicsi plusz melegség. A legjobb, ha feszül ez is, így fejti ki a legjobban a hatását. Leborulok a Polartec Power Strech alapanyag nagysága előtt, külön cikket érdemel ez a könnyű, mégis nagyon meleg anyag. A polároknál az alapanyag számít, nem a márka, így a kényelmes, alkaron felcsúszást hüvelykujj bedugóval megakadályozó darabokat válasszuk, az sem baj, ha kapucni is van még rajtuk. Itt egy kiváló, sajnos itthon nem kapható darab. 
Középső thermo réteg: Softsell szélálló kabát vagy vastag polárkabát (pl: Polartec Thermal Pro alapanyagból) vagy vékony pehely réteg is lehet. A vastag polárok jól lélegeznek, és melegek, softshell kabátot szélállósága és vízlepergető képessége miatt akár külső rétegként is hordhatjuk, igaz az önmagában néha nem elég meleg, csak más rétegekkel kombinálva. Ami viszont itthon nem túl erős ütemben terjed, de én mégis szívesen népszerűsítem, az a vékony pehelykabátok kategóriája. Ez nem egy pufi kabát, amit nem tudunk a vízálló külső rétegünk alá venni, hanem egy polárpulcsiknál könnyebb, ám mégis ugyanolyan meleg, vagy melegebb. Néhány példa: MHW, TNF, Patagonia. Ha nem szeretnénk a pehely vízállósága miatt aggódni, akkor hasonló filozófiával készült, de műpehely(Primaloft, Thermic micro) töltésű ultrakönnyű kabátokat is beszerezhetünk-itthon csak rendelésre. 
Vízálló(Gore Tex) dzseki és Vízálló(Gore Tex) esőnadrág A Mont Blancon a ritka az eső, inkább hó formában hullik csapadék. Mégis, én szükségesnek tartom a vízálló membrános külső réteg viselését, hiszen ez nem csak könnyű, hanem teljesen szél és vízálló is. Ha valaki a softshellben bízik, akkor is érdemes egy nagyon vékony, de vízálló kabátot vinnie, ha lent kapja el az eső, amit csak a pólónkra felkaphatunk. Ugyanez vonatkozik az esőnadrágra is. Minél könnyebbet vigyünk, vagy akár otthon is hagyhatjuk, egy vízlepergető softshell nadrág általában elegendő. Ilyen kabátból és nadrágból szerencsére van választék itthon, jó, ha könnyedén befér a sisak a kapucni alá. 
Szélálló kesztyű, sapka, maszk Ami nagyon fontos: hogy a perifériás keringésünket rendben tartsuk. Legkönnyebben az ujjak, orr, fül, fagynak le a hidegben. A szél hűtő hatása külön ráerősít erre a folyamatra, tehát nem baj, ha vékonyabb a védőfelszerelésünk, ha egy membránnak köszönhetően szélálló. A Gore Windstopper, a Polartec Windpro és a nagy túrafelszerelés-gyártók saját fejlesztésű membránjai is alkalmasak erre a célra, különbség a súlyban, szélálló és páraáteresztő képességükben van. A nyaki ütőereket és az arcot melegen tartó, nyakat is borító maszk nagyon jó szolgálatot tehet:próbáljuk csak ki a zimankós időben, mennyivel kevesebb ruhában is komfortosabban érezzük magunkat, ha nem fázunk nyakról. 
Napszemüveg A nagy magasságban eleve erősebb a besugárzás, hiszen kevesebb légréteg szűri meg a fénysugarakat. A hófelszín csak erősíti ezt, így napszemüveg nélkül igen gyorsan hóvakságot kapunk, ami nagyjából olyan érzés, mintha egy vödör finom homokkal öntöttek volna szemen- nem kívánom senkinek, mert elég kellemetlen érzés, de az sokkal kellemetlenebb, ha a szemünket dörzsölgetve könnyezve beletévedünk egy 60 méter mély hasadékba. A szemünk világa a tét, ezen nem spórolhatunk, egy minőségi, szemüreget teljesen borító kivitelű, 4-es kategóriás napszemüveget kell viselnünk, mindig, a turistaház-sátor-wc hármasán kívül, külterületen. Julbo, Cebe, Adidas az ajánlott márkák.
Nemsokára folytatjuk a élelmiszer, ivóvíz, személyes higiénia, gyógyszerek, alvás, cucc cipelés és tájékozódás témakörével.
Utazás kereső
Címkék:
Utak errefelé
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_5298.jpg | Chamonix: a Mont Blanc fővárosa6 napos kirándulás Franciaország egyik legszebb hegyi vidékén Következő indulás: 2012.08.15 49.900 Ft+ repülőjegy + a választott szállás ára |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/csik_kocka_0.jpg | A Mont Blanc, egy csipetnyi Provence és a Riviéra legszebb részei10 napos kirándulás és gyalogtúra Következő indulás: 2012.07.13 99.900 Ft |
Ajánlatunk
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_kili.jpg | Kilimandzsáró hava: Túra angol nyelvű vezetéssel7+6 napos hegymászás fakultatív Meru mászással Következő indulás: 2012.06.16 299.000 Ft+ repülőjegy |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/everest-alaptabor-nepal_1.jpg | Mount Everest alaptábor19 napos túra a Himalája ösvényein Következő indulás: 2012.10.17 219.000 Ft+ repülőjegy |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/toubkal01.jpg | Marokkó csúcsmászás, Toubkal (4167 méter)8 napos hegyi túra tengerparti pihenéssel Afrikában Következő indulás: 2012.07.13 349.000 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/37_0.jpg | Schneeberg (2076 méter)Egynapos gyalogtúra a Klosterwappenre Következő indulás: 2012.06.02 10.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/windbergfokep.jpg | Windberg, út a hegyre1 napos túra Ausztriában Következő indulás: 2012.06.16 11.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/via-ferrata-marmolada.jpg | Marmolada csúcsmászás5 napos magashegyi via ferrata túra Következő indulás: 2012.08.16 59.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsi_13.jpg | A Tengerszem csúcs meghódítása (2499 méter)1 napos gyalogtúra a Magas-Tátrában Következő indulás: 2012.06.23 11.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/hocfejkis.jpg | Hochtor csúcstúra az Alpokban (2369 méter)2 napos ausztriai gyalogtúra és via ferrata Következő indulás: 2012.07.14 34.900 Ft |
Információs oldalak
Kulturális körutazás
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/hallstatt_0_0.jpg | Salzburg és Salzkammerguti tóvidék3 napos buszos kiskörút Ausztriában Következő indulás: 2012.05.18 40.500 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_piemont_08.jpg | Gasztro-hétvége Piemonte-ben3 nap Olaszországban Következő indulás: 2012.05.18 100.485 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/tirolfejkis.jpg | Salzkammergut Tirollal fűszerezve5 napos buszos körutazás Következő indulás: 2012.05.19 65.875 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsi-kep_0.jpg | Királyi városok körutazás ****8 napos körutazás Marokkóban (Casablanca - Fes - Marrakesh) Következő indulás: 2012.05.20 270.600 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsi-kep.jpg | Királyi városok Marokkóban *** körutazás8 napos körutazás Marokkóban Következő indulás: 2012.05.20 244.330 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/nagykubaikrt_kicsi.jpg | Nagy kubai körutazás (Havanna-Trinidad-Varadero)12 napos kubai körutazás pihenéssel a végén Következő indulás: 2012.05.21 863.980 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/c_kicsi.jpg | Havanna és Cayo Coco körutazás3 éj Havanna + 5 éj Cayo Coco kombinált utazás Kubában Következő indulás: 2012.05.21 585.130 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/cay_kicsi.jpg | Havanna és Cayo Largo körutazás3 éj Havanna + 5 éj Cayo Largo kombinált utazás Következő indulás: 2012.05.21 554.710 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/csm_kicsi.jpg | Havanna és Cayo Santa Maria körutazás3 éj Havanna + 5 éj Cayo Santa Maria kombinált utazás Kubában Következő indulás: 2012.05.21 605.410 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/trinidad_kicsi.jpg | Havanna és Trinidad körutazás3 éj Havanna + 5 éj Trinidad kombinált utazás Kubában Következő indulás: 2012.05.21 564.850 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/havanna_auto_kicsi.jpg | Havanna és Varadero körutazás - extra3 éj Havanna + 6 éj Varadero kombinált körutazás Kubában Következő indulás: 2012.05.21 504.010 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsi.jpg | Körutazás Kubában10 napos körutazás Kubában Következő indulás: 2012.05.21 671.320 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/havanna_auto_kicsi.jpg | Kubai körutazás: Havanna és Varadero2 éj Havanna + 5 éj Varadero kombinált kubai körutazás Következő indulás: 2012.05.21 478.660 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/holguin2_kicsi.jpg | Utazás Kuba: Havanna és Holguin3 éj Havanna + 5 éj Holguin kombinált utazás Kubában Következő indulás: 2012.05.21 610.480 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/firenze_kocka.jpg | Olasz Körutazás: Róma - Firenze - Velence7 napos buszos körutazás Olaszországban Következő indulás: 2012.05.22 76.030 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/tatra_csik00kicsi.jpg | Magas-Tátra, Krakkó, Dunajec-áttörés6 napos csillagtúra Zakopánéból Következő indulás: 2012.05.23 70.400 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/masolas_-_vivaldi-travel-provence_festoi_taja_csikkep.jpg | Provence festői tája és a Cote d'Azur6 napos buszos kiskörút Következő indulás: 2012.05.23 101.400 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/split_croatia_from_ferry.jpg | Dalmát körutazás5 napos buszos utazás Horvátországban Következő indulás: 2012.05.24 55.730 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/3csikicsik.jpg | Drezda, Berlin, Potsdam5 napos buszos kirándulás Németországban Következő indulás: 2012.05.24 60.800 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/paris_csikkicsi.jpg | Párizs, Versailles, Loire-völgye6 napos buszos körutazás Következő indulás: 2012.05.24 96.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_skocia_barangolasok_kiskep.jpg | Skóciai barangolások - kastélyok, várak, klánok, felföldi romantika...8 napos körutazás repülővel Következő indulás: 2012.05.24 310.200 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/szardinia-udules-nyaralas-kicsi.jpg | Szardínia múltja és jelenje10 NAPOS KÖRUTAZÁS SZARDÍNIA SZIGETÉN Következő indulás: 2012.05.24 137.940 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_arad2.jpg | Székelyföldi barangolások4 napos buszos körutazás Erdélyben Következő indulás: 2012.05.24 60.800 Ftminden kötelező költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_neuschwanstein.jpg | Bajor kastélyok4 napos buszos körutazás Következő indulás: 2012.05.25 57.760 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/csik_bled_pici_0.jpg | Karintia-Szlovénia4 napos buszos körutazás Következő indulás: 2012.05.25 45.600 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/csik111.jpg | Prága-Telc-Kutna Hora-Pozsony4 napos Cseh körutazás Következő indulás: 2012.05.25 40.500 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_mostar.jpg | Utazás: Bosznia-Hercegovina kincsei4 napos buszos körutazás Boszniában Következő indulás: 2012.05.25 50.650 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/2csikkicsi.jpg | Varázslatos Isztria4 napos buszos körutazás Horvátországban Következő indulás: 2012.05.25 40.500 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/aufejkis_0.jpg | Bécs és a Wachau vidéke. Lilienfeld, Mayerling, Baden…3 napos utazás Ausztriába Következő indulás: 2012.05.26 35.700 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_annecy_panorama.jpg | Svájc-Európa Gyémántja és Ausztria6 napos buszos Svájci körutazás Következő indulás: 2012.05.26 96.330 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/szicilia-korutazas-taormina-palermo-etna-kicsi.jpg | Szicília, a Földközi-tenger királynője9 NAPOS KÖRUTAZÁS SZICÍLIÁBA Következő indulás: 2012.05.26 162.600 Ftteljes áron! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_cshemsee3.jpg | Tavak, kastélyok és a Dolomitok6 napos buszos utazás Következő indulás: 2012.05.26 85.160 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/cinque_terre_vernazza_kis.jpg | Toszkána és Cinque Terre5 napos buszos körutazás Következő indulás: 2012.05.26 65.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/cinque_terre_fokep_1.jpg | Cinque Terre Gazdagon és a legszebb toszkán városok7 napos buszos körutazás Olaszországban Következő indulás: 2012.05.27 101.300 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_lakebohinjinsummer.jpg | Szlovénia - Az Alpok napos oldala6 napos buszos körutazás Szlovéniában Következő indulás: 2012.05.30 82.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_london-stonhenge-oxford_csikkep_masolata_0.jpg | London, Stonehenge, Oxford - csillagtúra Dél-Angliában7 napos buszos körutazás Angliában Következő indulás: 2012.05.31 132.800 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/9csikukicsi.jpg | Barangolás Toszkán tájakon5 napos buszos kiskörút Következő indulás: 2012.06.05 86.180 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/svajccsikkicsi.jpg | Nagy svájci körutazás8 napos buszos utazás Svájcban Következő indulás: 2012.06.06 118.700 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/azefejkis.jpg | Azerbajdzsán a Kaszpi-tenger kincses olaj-országa11 napos utazás a Kaukázus és a Selyemút mentén Következő indulás: 2012.06.07 399.700 Ftrészvételi díj repülőjegy és illetékek nélkül |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/alpesi-tavak-garda-to-iseo-to-kicsi.jpg | Alpesi tavak bűvöletében4 napos buszos körutazás Észak-Olaszországban Következő indulás: 2012.06.08 55.725 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/anglia6csikkicsi.jpg | Nagy angliai körutazás12 napos buszos körutazás Angliában Következő indulás: 2012.06.08 207.600 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/jeruzsalem-korutazas-kicsi.jpg | Izraeli körút8 napos körutazás Következő indulás: 2012.06.10 306.260 Ftminden költséggel együtt |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_svajc_az_alpok_orszaga_kiskep.jpg | Körutazás Svájcban, az Alpok országában6 napos buszos körutazás Következő indulás: 2012.06.10 85.900 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/a2.jpg | A Skót-Felföld kastélyai, Edinburgh, Loch Ness...6 nap / 5 éjszaka, repülővel Következő indulás: 2012.06.12 299.800 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/1csikkicsi_13.jpg | Toszkána csodái és Elba szigete6 napos buszos körutazás Olaszországban Következő indulás: 2012.06.12 84.150 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_dolomitok.jpg | Észak-Olaszország, Dolomitok4 napos buszos kiskörút Következő indulás: 2012.06.14 60.800 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/franciacsik.jpg | Körutazás Franciaországban8 napos buszos körutazás Franciaországban Következő indulás: 2012.06.14 123.600 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/spanyfejkis.jpg | Spanyolországi nagykörutazásMadridtól Gibraltárig. 11 napos körút autóbusszal. Következő indulás: 2012.06.14 218.500 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_bulgaria_isztambul_kolostorokrozsak_foldje_kiskep.jpg | A kolostorok és a rózsák földje... Bulgária & Isztambul10 napos buszos körutazás Következő indulás: 2012.06.15 147.080 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/csikocskakicsi.jpg | Nápoly repülővel6 napos utazás Nápolyban és környékén Következő indulás: 2012.06.15 162.300 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/to_hegy.jpg | Barangolás Erdélyben7 napos klasszikus körutazás erdélyben Következő indulás: 2012.06.16 69.300 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/jordania_kicsi.jpg | Jordániai körút8 napos körutazás Következő indulás: 2012.06.16 164.440 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_svajc_eszak_olasz_tovidek_csikkep_masolata.jpg | Svájc és az észak-olasz tóvidék7 napos buszos körutazás a hófödte csúcsoktól a pálmafákig Következő indulás: 2012.06.17 104.700 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! a belépők a helyszínen fizetendőek! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/6csikkicsi_6.jpg | Calabria és a Nap szigete Szicília10 napos buszos körutazás Olaszországban Következő indulás: 2012.06.18 135.910 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_dania_norvegia_kiskep.jpg | Dánia-Norvégia körutazás (Göteborg - Oslo - Koppenhága)10 napos buszos körutazás Következő indulás: 2012.06.18 243.500 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/londfejkis.jpg | Látogatás Európa méltóságainál...8 napos autóbuszos körutazás (London, Párizs) Következő indulás: 2012.06.18 151.135 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_2_sveti-stefan-wallpaper.jpg | Montenegró és Bosznia körutazás6 napos körutazás a Balkánon Következő indulás: 2012.06.19 86.200 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/delvfejkis.jpg | Déli végeken - a Vaskaputól Eszékig5 napos buszos körutazás (Horvátország, Szerbia) Következő indulás: 2012.06.20 62.830 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/grofejkis.jpg | Grönland, a természet csodája9 napos északi utazás Következő indulás: 2012.06.20 733.525 Ft9 nap / 8 éj minden kötelező költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/verecke_kicsi.jpg | Kárpátalja, Vereckei-hágó5 napos buszos körutazás Ukrajnában Következő indulás: 2012.06.20 45.800 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/karpfejkis.jpg | Kárpátaljai körút5 napos buszos körutazás Kárpátalján Következő indulás: 2012.06.20 48.620 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep__sweden_5.jpg | Nagy Skandináv körutazás12 napos buszos körutazás Skandináviában Következő indulás: 2012.06.20 259.700 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/szekfejkis.jpg | Székelyföld legszebb tájain5 napos buszos körutazás Következő indulás: 2012.06.20 56.340 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_praga_3.jpg | Cseh kastélyok és Prága körutazás4 napos körutazás Csehországban Következő indulás: 2012.06.21 43.550 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_oroszlanos.jpg | Namíbia - a fotósok álma10 napos körutazás Namíbiában Következő indulás: 2012.06.21 735.300 Ft+ repülőtéri illeték! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_nagyszeben.jpg | Erdélyi barangolások4 napos buszos körutazás Erdélyben Következő indulás: 2012.06.22 46.600 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/csikicsik.jpg | Hétvége Prágában, pilzeni sörözéssel3 napos buszos városlátogatás Következő indulás: 2012.06.22 30.350 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_anglia_skocia_csikkep_masolata.jpg | Körutazás Angliában és Skóciában11 napos körutazás autóbusszal és hajóval Következő indulás: 2012.06.23 259.900 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_el_escorial2.jpg | Mesés Andalúzia8 napos buszos körutazás Spanyolországban Következő indulás: 2012.06.23 252.900 Ftminden kötelező költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kis_kep_1.jpg | Körutazás Olaszországban: Itália gyöngyszemei9 napos körutazás Olaszországban Következő indulás: 2012.06.25 126.800 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep__tohegy.jpg | Üdítő Ausztria5 napos buszos körutazás Következő indulás: 2012.06.27 63.850 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_franciaorszag_parizs_loire_menti_kastelyok_kis.jpg | Párizs-Loire menti kastélyok8 napos buszos körutazás Franciaországban Következő indulás: 2012.06.28 121.700 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsicsik_romantikusprovance4.jpg | Romantikus Provence, kis svájci kitérővel6 napos körutazás Franciaországban Következő indulás: 2012.06.28 107.500 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/benelux-korutazas-kicsi.jpg | Benelux körutazás - Sajt, tulipán, fapapucs7 napos körutazás a Benelux államokban Következő indulás: 2012.07.02 110.065 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_kazan.jpg | Felfedező úton a Délvidéken4 napos buszos körutazás a Vajdaságban Következő indulás: 2012.07.02 46.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_franciaorszag_francia_riviera_kiskep.jpg | Francia riviéra8 napos buszos körutazás Franciaországban Következő indulás: 2012.07.02 136.930 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/800px-ladakh_monastery.jpg | Ladakh, Körösi Csoma Sándor nyomában17 napos körutazás a magas hágók országában Következő indulás: 2012.07.03 499.000 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_firenze_3.jpg | Firenze, a reneszánsz bölcsője4 napos körutazás Toszkánában Következő indulás: 2012.07.05 50.650 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_franciaorszag_del_franciaorszagi_kiskep.jpg | Dél-franciaországi körút10 napos buszos körutazás Franciaországban Következő indulás: 2012.07.06 172.450 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_maribor.jpg | Szlovéniai barangolások3 napos buszos utazás Szlovéniába Következő indulás: 2012.07.06 38.500 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/csik_sepsi_10_a_szent_anna_to.jpg | A Hargita vadregényes tájain6 napos aktív pihenés Erdélyben Következő indulás: 2012.07.07 68.240 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/izland_norvegia_fjordok_hajout_csikkep.jpg | Izland és a norvég fjordok hajóút - Celebrity CruisesKövetkező indulás: 2012.07.07 738.995 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_nemetorszag_romantikavilagoroksegek_kiskep.jpg | Körutazás Németországban: Romantika és világörökségek6 napos buszos körutazás Németországban Következő indulás: 2012.07.07 91.250 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/moskfejkis.jpg | Moszkva és Szentpétervár körutazás8 napos autóbuszos körutazás Következő indulás: 2012.07.08 240.500 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_skandinavia_svedorszag_kiskep.jpg | Svédország - Dánia Körutazás ( Stockholm - Koppenhága)6 napos körutazás Svédország - Dánia Következő indulás: 2012.07.12 324.705 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_velence_este.jpg | Hétvége Velencében3 napos körutazás Velencében Következő indulás: 2012.07.13 40.500 FtPortoroz és Piran |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/nemfejkis.jpg | Várak és kastélyok az egykori frank birodalomban8 napos autóbuszos körutazás Következő indulás: 2012.07.14 114.500 Ft8 nap / 7 éj minden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/skafejkis.jpg | Észak gyöngyszemei12 napos skandináv körutazás Következő indulás: 2012.07.17 258.800 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_irorszag_europa_zold_szigete_kiskep.jpg | Írország, Európa zöld szigete...8 napos körutazás repülővel Következő indulás: 2012.07.17 310.800 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_szineveri_to2.jpg | Kárpátalja körutazás5 napos buszos körutazás Kárpátalján Következő indulás: 2012.07.18 40.500 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_franciacorta2.jpg | Franciacorta-Olasz körutazás4 napos buszos utazás Olaszországban Következő indulás: 2012.07.19 50.650 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kirgfejkis.jpg | Kirgizisztán a Tien-san nomádjainak földje14 napos utazás a „Mennyei-hegyekben” Következő indulás: 2012.07.20 457.700 Ftrészvételi díj repülőjegy és illetékek nélkül! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_olaszorszag_o_sole_mio_kiskep.jpg | O sole Mio... A Sorrentoi-félsziget gyöngyszemei7 napos buszos körutazás Olaszországban Következő indulás: 2012.07.23 96.330 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/lappfej.jpg | Északi-fok túra, kalandok Lappföldön7 napos körutazás magyar idegenvezetéssel Következő indulás: 2012.07.24 372.785 Ftminden kötelező költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_inverary-kastely.jpg | Skócia - Skye sziget7 napos körutazás Skóciában Következő indulás: 2012.07.24 345.000 Ftminden kötelező költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_rudesheim.jpg | Benelux országok és a Rajna-vidék8 napos buszos körutazás Következő indulás: 2012.07.26 139.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/csik_tirol_2.jpg | Tiroli élmények4 napos buszos körút hegyek és kastélyok között Következő indulás: 2012.07.26 60.800 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/boden10csikkicsi.jpg | A Bodeni-tótól a Fekete-erdőig8 napos buszos körutazás Dél-Németországban Következő indulás: 2012.07.30 177.500 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/drezda-berlin-szasz-svajc-kicsi.jpg | Drezda, Berlin és a Szász Svájc5 napos körutazás németroszágban Következő indulás: 2012.08.01 63.845 Ftteljes áron! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_csehorszag_vilagoroksegek_csikkep_masolata.jpg | Világörökségek Csehországban6 napos buszos körutazás Csehországban Következő indulás: 2012.08.01 60.800 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_baltikum_szentpetervar_kiskep.jpg | A Baltikum fővárosai és Szentpétervár10 napos buszos körutazás Következő indulás: 2012.08.02 186.950 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/4csikkicsi_2.jpg | Dél-Csehországi várak, kastélyok3 napos buszos városlátogatás Csehországban Következő indulás: 2012.08.03 39.490 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_franciaorszag_vilagoroksegek_nyomaban_kis_0.jpg | Világörökségek nyomában Franciaországban11 napos körutazás Franciaországban Következő indulás: 2012.08.03 172.450 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/image5_ing.jpg | Azori-szigeteki körutazás, tengerparti nyaralással8 napos repülős körutazás Következő indulás: 2012.08.04 413.100 Ftminden kötelező költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_madeira_ponta_de_sao_lourenco.jpg | Madeira - Az örök tavasz szigete8 napos utazás Madeirán Következő indulás: 2012.08.04 274.400 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/masolat_-_norvegia-cini_022.jpg | Körutazás Norvégiában8 napos körutazás Norvégiában a fjordok országában Következő indulás: 2012.08.05 259.900 Ft+ repülőjegy |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/litvfej.jpg | Körutazás a Baltikumban (Vilnius - Riga - Tallin)7 napos buszos utazás Következő indulás: 2012.08.07 291.590 Ftminden kötelező költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_cliffs_of_moher.jpg | Nagy írországi körutazás11 napos buszos körutazás Írországban Következő indulás: 2012.08.08 380.525 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/hollfejkis.jpg | Luxemburg-Brüsszel-Hollandia9 napos körutazás Következő indulás: 2012.08.11 142.000 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_nagy_irorszagi_korutazas_csikkep_masolata.jpg | Nagy írországi körutazás, észak-írországi kitérővel11 napos körutazás repülővel Következő indulás: 2012.08.12 396.300 Ft11 nap / 10 éj minden kötelező költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kozso.jpg | Aktív nyaralás Korzikán: gyalogtúra és kirándulásGyalogtúra Korzika: 10 napos utazás és nyaralás Korzikán Következő indulás: 2012.08.14 109.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/albfejkis2.jpg | Albánia, Montenegró, Bosznia-Hercegovina7 napos buszos utazás Következő indulás: 2012.08.14 115.500 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_franciaorszag_parizs_loire_burgundia_elzasz_kis.jpg | Körutazás Franciaországban: Párizs-Loire-Burgundia-Elzász9 napos körutazás Franciaországban Következő indulás: 2012.08.14 136.930 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/4csikkicsi_3.jpg | Prága,Drezda,Berlin5 napos buszos körutazás Németországban Következő indulás: 2012.08.16 60.800 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/norvfej.jpg | Utazás Norvégiába: Oslo és a norvég fjordok5 napos utazás Norvégiába Következő indulás: 2012.08.16 281.585 Ftminden kötelező költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_baltikum_szentpetervar_helsinki_kiskep.jpg | Baltikum körutazás: Szentpétervár-Helsinki12 napos buszos körutazás a Baltikumban Következő indulás: 2012.08.17 258.000 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_szlovakia_vilagorokseg_kiskep.jpg | Világörökségek Szlovákiában4 napos buszos kiskörutazás Szlovákiában Következő indulás: 2012.08.17 50.650 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_4646csikkicsi.jpg | Garda-tó és Gardaland3 napos körutazás Észak-Olaszországba Következő indulás: 2012.08.18 40.500 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_gorogorszag_kulturapihenes_hellasz_tajain_kiskep.jpg | Kultúra és pihenés Hellász tájain8 napos buszos körutazás Görögországban Következő indulás: 2012.08.18 121.700 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsicsik_portocsik.jpg | Portugália körutazás1 hetes körutazás Portugáliában Következő indulás: 2012.08.22 258.800 Ftminden kötelező költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/normandiacsik1.jpg | Normandia és BretagneFrancia körutazás Következő indulás: 2012.08.23 138.550 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsicsik_sanmarinovar.jpg | San Marino4 napos buszos kiskörút Következő indulás: 2012.08.23 56.740 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/national_flag_-_arirang.jpg | Körutazás: Észak-Korea és Peking14 napos utazás Észak-Koreába és Pekingbe Következő indulás: 2012.08.27 619.900 Ft+ repülőjegy |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kalyan1kis.jpg | Körutazás Üzbegisztánban: A Selyemút városai12 napos körutazás Üzbegisztánban Következő indulás: 2012.08.30 309.000 Ftrészvételi díj repülőjegy és illetékek nélkül! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/yellowstone1.jpg | USA - Nemzeti parkok nyomában22 napos utazás Amerikában Következő indulás: 2012.09.01 699.000 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_gorogorszag_korutazas_kiskep.jpg | Körutazás Görögországban9 napos buszos körutazás Görögországban Következő indulás: 2012.09.15 117.640 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_korzika_jo.jpg | Nyaralás: Szardínia és Korzika9 napos körutazás és nyaralás: Szardínia és Korzika Következő indulás: 2012.09.15 142.000 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_tirana_albania.jpg | Albánia Körutazás7 napos körutazás Albániában Következő indulás: 2012.09.16 101.400 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/11csikkicsi_0.jpg | Oktoberfest - Sörfesztivál Münchenben3 napos buszos kiskörút Következő indulás: 2012.09.21 44.600 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_franciaorszag_a_del_pireneusok_es_egy_csipetnyi_riviera_kiskep.jpg | A Dél-Pireneusok és egy csipetnyi riviéra10 napos buszos körutazás Franciaországban Következő indulás: 2012.09.24 172.450 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/torok_css1111.jpg | Körutazás Törökországban10 napos buszos körutazás Törökországban Következő indulás: 2012.09.26 184.900 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_pavia.jpg | Milánó és az alpesi tavak világa5 napos buszos utazás Olaszországban Következő indulás: 2012.09.26 70.950 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kastelyok_kicsi.jpg | Kastélyok és Romantika4 napos körutazás Észak-Olaszországban Következő indulás: 2012.09.27 56.740 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/keleti_kicsi.jpg | USA - Nyugati Part10 napos körutazás a Nyugati Parton Következő indulás: 2012.10.04 491.500 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/iran.jpg | Utazás Iránba15 napos Iráni körutazás Következő indulás: 2012.10.07 219.000 Ft+ repülőjegy |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/csik_jop1140118_0.jpg | Körutazás Nepálban11 napos utazás az élő Istennő országában Következő indulás: 2012.10.13 199.000 Ft+ repülőjegy |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/peru_kicsi.jpg | Peru, az inkák öröksége12 napos körutazás Peruban Következő indulás: 2012.10.17 684.000 Ft+ repülőtéri illeték!
|
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_jordania_korutazas_kiskep.jpg | Körutazás Jordániában - kirándulással Jeruzsálembe8 napos körutazás Jordániában Következő indulás: 2012.10.19 393.100 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/angkor_4_0.jpg | Thaiföld, Laosz, Kambodzsa15 napos körutazás Indokínában Következő indulás: 2012.11.01 379.000 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/malajzia-koutazas-szingapur-langkawi-nyaralas-malajzia-kicsi.jpg | Nagy Maláj körutazás Szingapúrral, nyaralással Langkawi szigetén15 NAPOS KÖRUTAZÁS MALJZIÁBAN NYARALÁSSAL Következő indulás: 2012.11.16 714.000 Ft+ vízum költségek! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/vietnam-korutazas-kambodzsa-laosz-korutazas-kicsi_0.jpg | Vietnám, Kambodzsa és Laosz15 NAPOS KÖRUTAZÁS INDOKÍNÁBAN Következő indulás: 2012.11.17 714.500 Ft+ vízum költségek |
Világjárás
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_kili.jpg | Kilimandzsáró hava: Túra angol nyelvű vezetéssel7+6 napos hegymászás fakultatív Meru mászással Következő indulás: 2012.06.16 299.000 Ft+ repülőjegy |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/yellowstone1.jpg | USA - Nemzeti parkok nyomában22 napos utazás Amerikában Következő indulás: 2012.09.01 699.000 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/iran.jpg | Utazás Iránba15 napos Iráni körutazás Következő indulás: 2012.10.07 219.000 Ft+ repülőjegy |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/csik_jop1140118_0.jpg | Körutazás Nepálban11 napos utazás az élő Istennő országában Következő indulás: 2012.10.13 199.000 Ft+ repülőjegy |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/angkor_4_0.jpg | Thaiföld, Laosz, Kambodzsa15 napos körutazás Indokínában Következő indulás: 2012.11.01 379.000 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kenya_0.jpg | Kenya - Teleki Sámuel nyomában13 napos körutazás Következő indulás: 2012.12.01 359.000 Ft+ repülőjegy |
Hétvége
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/csik_dun.jpg | Duna menti kerékpártúra (Bécs - Pozsony)Egynapos biciklitúra Bécs-Pozsony Következő indulás: 2012.05.19 17.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/hohe_wand_small.jpg | Kirándulás és túra a Hohe WandonEgynapos kirándulás kezdőknek és haladóknak Ausztriában Következő indulás: 2012.05.19 10.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/hohe_wand_small.jpg | Kirándulás és túra Alsó-AusztriábanEgynapos kirándulás kezdőknek és haladóknak a Hohe Wandon Következő indulás: 2012.05.19 16.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/vajas.jpg | Vajasfok, vízitúra a titokfolyón2 napos tengerikajak túra Következő indulás: 2012.05.19 19.900 Ft+ utazás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/via_ferrata2_th.jpg | Via ferrata túra kezdőknek a Hohe WandonEgynapos via ferrata oktatás és túra kezdőknek és haladóknak Ausztriában Következő indulás: 2012.05.19 15.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/soca1_1.jpg | Vadvizi evezés Szlovéniában2 nap rafting a Soca folyón Következő indulás: 2012.05.19 21.900 Ft+ utazás + szállás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/a-tatra-legszebb-tavai-0_0.jpg | A Magas-Tátra legszebb tavaiEgynapos buszos kirándulás Szlovákia gyöngyszemeihez Következő indulás: 2012.06.02 18.900 Ftminden költséggel együtt |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/rax_477.jpg | Rax-Alpok 2 napos gyalogtúra2 napos túra a Heukuppe 2007 méteres csúcsára Következő indulás: 2012.06.02 19.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/37_0.jpg | Schneeberg (2076 méter)Egynapos gyalogtúra a Klosterwappenre Következő indulás: 2012.06.02 10.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/via-ferrata-rax.jpg | Via ferrata: Rax-Alpok kezdőknek2 napos via ferrata túra kezdőtől a haladóig Következő indulás: 2012.06.02 27.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsicsik__becsi_alpok_0.jpg | Bécsi-Alpok leglátványosabb túráiEgynapos kirándulás Ausztriában Következő indulás: 2012.06.03 16.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/dscn2708.jpg | A Hochschwab csoport legszebb gyalogtúrái3 napos kirándulás és túra Ausztriában Következő indulás: 2012.06.08 37.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/sajkod_2008_maj_10-11_010.jpg | Balaton: Sajkod - kajakkal, bringával2 napos vízitúra tengerikajakkal Következő indulás: 2012.06.09 19.900 Ft+ utazás + szállás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/ut_a_nagy-morotvarol.jpg | Vizitúra a Tisza-tavon2 napos vizitúra kenuval Következő indulás: 2012.06.15 13.500 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/barenschutzklamm-2.jpg | Medve-szurdok túraEgynapos buszos kirándulás Következő indulás: 2012.06.16 12.900 Ft14 éves korig: 9.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/windbergfokep.jpg | Windberg, út a hegyre1 napos túra Ausztriában Következő indulás: 2012.06.16 11.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/tarjanka2.jpg | Tarjánka-szurdok túra1 napos gyalogtúra a Mátrában Következő indulás: 2012.06.17 4.990 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/lth_20030614_062.jpg | Hétvégi túra a Liptói-Havasokban3 napos kirándulás és túra Szlovákiában Következő indulás: 2012.06.22 23.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsi_13.jpg | A Tengerszem csúcs meghódítása (2499 méter)1 napos gyalogtúra a Magas-Tátrában Következő indulás: 2012.06.23 11.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_0604.jpg | Tihany: levendulavirágzás a gejzírek földjén1 napos geotúra Következő indulás: 2012.06.23 Ingyenesismerj meg minket! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/via-ferrata-dachstein.jpg | Dachstein - via ferrata hétvége3 napos Ausztriai túra Következő indulás: 2012.07.06 48.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/goss4.jpg | Dachstein gyalogtúra3 napos Ausztriai túra Következő indulás: 2012.07.06 37.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsip1240631_csik.jpg | Dachstein kerékpártúra3 napos biciklitúra Ausztriában Következő indulás: 2012.07.06 54.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/dunamenti_kicsi.jpg | Duna menti biciklitúra (Melk-Krems)1 napos kerékpártúra Ausztriában Következő indulás: 2012.07.07 17.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_5137.jpg | Júliai-Alpok - a via ferráták paradicsoma3 napos via ferrata a Corsi menedékház környékén Következő indulás: 2012.07.13 42.900 Ft+ utazás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/hocfejkis.jpg | Hochtor csúcstúra az Alpokban (2369 méter)2 napos ausztriai gyalogtúra és via ferrata Következő indulás: 2012.07.14 34.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/stufejkis.jpg | Gyalogtúra Semmeringből a Stuhleck csúcsára1 napos buszos kirándulás Ausztriában Következő indulás: 2012.07.28 10.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/szlovenia_legszebb_tajain_00.jpg | Szlovénia festői tájain3 napos buszos utazás Szlovéniába Következő indulás: 2012.08.18 39.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/thayfej1kis.jpg | Ausztria rejtett kincsei1 napos buszos kirándulás a Thayatal Nemzeti Parkba Következő indulás: 2012.08.25 12.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/hochschwabfejkis.jpg | Hochschwab csúcstúra (2277 méter)2 napos hátizsákos túra Ausztriában Következő indulás: 2012.09.08 29.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsiimg_magastatra2.jpg | Aktív hétvége a Szlovák Paradicsomban és a Magas-Tátrában3 napos gyalogtúra Szlovákiában Következő indulás: 2012.09.14 29.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/gemenc.jpg | Gemenc, a szarvasok és a halászok birodalma2 napos vízitúra tengerikajakkal Következő indulás: 2012.09.15 19.900 Ft+ utazás + szállás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/rax2.jpg | Rax-Alpok gyalogtúraEgynapos kirándulás a Heukuppe 2007 méteres csúcsára Következő indulás: 2012.09.15 10.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/si_szlovi.jpg | Szurdoktúra-hétvége a Szlovák Paradicsomban3 napos látványos szurdoktúra Szlovákiában Következő indulás: 2012.10.05 33.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsibecs-pozsony_es_liptoi_havasokcsik_224.jpg | Alacsony-Tátra: Csúcstúra a Király-hegyre (1964 méter)1 napos gyalogtúra Szlovákiában Következő indulás: 2012.10.06 10.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/garda-panorama.jpg | Őszi kirándulás a Garda-tónál4 napos buszos kirándulás Olaszországba Következő indulás: 2012.10.20 54.900 Ft |
Via ferrata
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/via_ferrata2_th.jpg | Via ferrata túra kezdőknek a Hohe WandonEgynapos via ferrata oktatás és túra kezdőknek és haladóknak Ausztriában Következő indulás: 2012.05.19 15.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/via-ferrata-rax.jpg | Via ferrata: Rax-Alpok kezdőknek2 napos via ferrata túra kezdőtől a haladóig Következő indulás: 2012.06.02 27.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/via-ferrata-hochschwab.jpg | Hochschwab csoport legizgalmasabb via ferrata útvonalai3 napos túra Ausztriában Következő indulás: 2012.06.08 44.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/via-ferrata-medve.jpg | Via ferrata Ausztriában: Naturfreunde Klettersteig1 napos via ferrata túra Következő indulás: 2012.06.16 17.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/via-ferrata-dachstein.jpg | Dachstein - via ferrata hétvége3 napos Ausztriai túra Következő indulás: 2012.07.06 48.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_5137.jpg | Júliai-Alpok - a via ferráták paradicsoma3 napos via ferrata a Corsi menedékház környékén Következő indulás: 2012.07.13 42.900 Ft+ utazás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/hocfejkis.jpg | Hochtor csúcstúra az Alpokban (2369 méter)2 napos ausztriai gyalogtúra és via ferrata Következő indulás: 2012.07.14 34.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/via-ferrata-dolomitok.jpg | Dolomitok sziklaalakzatai5 napos via ferrata Olaszországban Következő indulás: 2012.07.18 59.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/00p1230688_0.jpg | Francia - Alpok6 nap a Via ferrata, rafting és gyalogtúra világában Következő indulás: 2012.07.26 77.900 Ft+ utazás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/via-ferrata-marmolada.jpg | Marmolada csúcsmászás5 napos magashegyi via ferrata túra Következő indulás: 2012.08.16 59.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/modling-via-ferrata-kiskep.jpg | Via ferrata túra kezdőknekEgynapos via ferrata a Bécsi-erdőben Következő indulás: 2012.09.08 14.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/via-ferrata-alpok-haid-steig.jpg | Rax-Alpok via ferrata: a Haid SteigEgynapos via ferrata túra az Alpokban Következő indulás: 2012.09.15 15.900 Ft |
Kerékpár
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/csik_toszkan.jpg | Toszkána kerékpártúra9 napos biciklitúra Toszkánában Következő indulás: 2012.05.18 152.000 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/csik_dun.jpg | Duna menti kerékpártúra (Bécs - Pozsony)Egynapos biciklitúra Bécs-Pozsony Következő indulás: 2012.05.19 17.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/p1240631.jpg | Szlovénia - kerékpártúra hosszúhétvége3 napos kerékpártúra szlovéniában Következő indulás: 2012.05.26 49.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/becs-pozsony_es_liptoi_havasok_066.jpg | Duna menti kerékpártúra (Regensburg - Passau)4 napos biciklitúra Következő indulás: 2012.06.21 64.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsip1240631_csik.jpg | Dachstein kerékpártúra3 napos biciklitúra Ausztriában Következő indulás: 2012.07.06 54.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/dunamenti_kicsi.jpg | Duna menti biciklitúra (Melk-Krems)1 napos kerékpártúra Ausztriában Következő indulás: 2012.07.07 17.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/tour.jpg | Tour de France testközelből6 napos kerékpártúra Franciaországban Következő indulás: 2012.07.09 129.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kanyar.jpg | Duna menti biciklitúra (Passau-Bécs)5 napos biciklitúra Következő indulás: 2012.07.20 82.500 Ft+ utazás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/dsc_0221.jpg | Kerékpártúra Hollandiában5 napos biciklitúra Hollandiában Következő indulás: 2012.08.08 99.900 Ft+ repülőjegy |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/skociacsik.jpg | Kerékpározás Skóciában8 napos bringatúra Következő indulás: 2012.08.19 209.000 Ft+ repülőjegy |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/fejlec2jpg.jpg | El Camino zarándokút két keréken biciklitúra14 napos kerékpártúra a Szent Jakab zarándokúton Következő indulás: 2012.09.03 152.000 Ft+ utazás + szállás |
Tengerikajak
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/vajas.jpg | Vajasfok, vízitúra a titokfolyón2 napos tengerikajak túra Következő indulás: 2012.05.19 19.900 Ft+ utazás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/murter-2.jpg | Murter - vízitúra Horvátországban4 napos tengeri kajakozás Következő indulás: 2012.05.24 49.900 Ft+ utazás + szállás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/32094311.jpg | Sugovica - Ferenc csatorna2 napos vízitúra tengerikajakkal Következő indulás: 2012.06.02 19.900 Ft+ utazás + szállás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/sajkod_2008_maj_10-11_010.jpg | Balaton: Sajkod - kajakkal, bringával2 napos vízitúra tengerikajakkal Következő indulás: 2012.06.09 19.900 Ft+ utazás + szállás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/4822d87d13.jpg | A Moldva túra4 napos vízitúra tengerikajakkal Következő indulás: 2012.06.14 44.900 Ft+ utazás + szállás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/ut_a_nagy-morotvarol.jpg | Vizitúra a Tisza-tavon2 napos vizitúra kenuval Következő indulás: 2012.06.15 13.500 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/cimg0775-1.jpg | Aktív nyaralás Korzikán: kajak és bakancsGyalogtúra Korzika: 10 napos túra gyalog és tengerikajakkal Következő indulás: 2012.06.19 129.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/uvac_csik1.jpg | Uvac kanyon tengerikajakkal6 napos vízitúra a lélegzetelállító szerb nemzeti parkban Következő indulás: 2012.07.07 59.900 Ft+ utazás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/rijeka_crnojevica.jpg | Montenegró: Skodra - Tó a határon7 napos vízitúra tengerikajakkal Következő indulás: 2012.07.21 79.900 Ft+ utazás + szállás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/csik_thassos_3.jpg | Görögország: Thassos varázsa8 napos tengerikajak túra Következő indulás: 2012.08.04 79.900 Ft+ utazás + szállás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/csik__szpo.jpg | Szporádok, az Égei-tenger smaragdja8 napos kajaktúra Következő indulás: 2012.08.18 79.900 Ft+ utazás + szállás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kaletka14.05.2008_085.jpg | Mazuri vízi kaland8 napos vízitúra tengerikajakkal Következő indulás: 2012.09.01 59.900 Ft+ utazás + szállás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/gemenc.jpg | Gemenc, a szarvasok és a halászok birodalma2 napos vízitúra tengerikajakkal Következő indulás: 2012.09.15 19.900 Ft+ utazás + szállás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/szard1.jpg | Aktív nyaralás: Szardínia kajakkal és bakancsban9 napos utazás és nyaralás Szardínián Következő indulás: 2012.09.22 139.900 Ft |
Hegymászás
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/37_0.jpg | Schneeberg (2076 méter)Egynapos gyalogtúra a Klosterwappenre Következő indulás: 2012.06.02 10.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_kili.jpg | Kilimandzsáró hava: Túra angol nyelvű vezetéssel7+6 napos hegymászás fakultatív Meru mászással Következő indulás: 2012.06.16 299.000 Ft+ repülőjegy |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/windbergfokep.jpg | Windberg, út a hegyre1 napos túra Ausztriában Következő indulás: 2012.06.16 11.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsi_13.jpg | A Tengerszem csúcs meghódítása (2499 méter)1 napos gyalogtúra a Magas-Tátrában Következő indulás: 2012.06.23 11.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/toubkal01.jpg | Marokkó csúcsmászás, Toubkal (4167 méter)8 napos hegyi túra tengerparti pihenéssel Afrikában Következő indulás: 2012.07.13 349.000 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/hocfejkis.jpg | Hochtor csúcstúra az Alpokban (2369 méter)2 napos ausztriai gyalogtúra és via ferrata Következő indulás: 2012.07.14 34.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/via-ferrata-marmolada.jpg | Marmolada csúcsmászás5 napos magashegyi via ferrata túra Következő indulás: 2012.08.16 59.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/everest-alaptabor-nepal_1.jpg | Mount Everest alaptábor19 napos túra a Himalája ösvényein Következő indulás: 2012.10.17 219.000 Ft+ repülőjegy |
Gyerekkel
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/hohe_wand_small.jpg | Kirándulás és túra a Hohe WandonEgynapos kirándulás kezdőknek és haladóknak Ausztriában Következő indulás: 2012.05.19 10.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/hohe_wand_small.jpg | Kirándulás és túra Alsó-AusztriábanEgynapos kirándulás kezdőknek és haladóknak a Hohe Wandon Következő indulás: 2012.05.19 16.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsi_disney.jpg | Párizs-Versailles-Disneyland6 napos városlátogatás Párizsban Következő indulás: 2012.05.24 89.220 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/a-tatra-legszebb-tavai-0_0.jpg | A Magas-Tátra legszebb tavaiEgynapos buszos kirándulás Szlovákia gyöngyszemeihez Következő indulás: 2012.06.02 18.900 Ftminden költséggel együtt |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsicsik__becsi_alpok_0.jpg | Bécsi-Alpok leglátványosabb túráiEgynapos kirándulás Ausztriában Következő indulás: 2012.06.03 16.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/barenschutzklamm-2.jpg | Medve-szurdok túraEgynapos buszos kirándulás Következő indulás: 2012.06.16 12.900 Ft14 éves korig: 9.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/delvfejkis.jpg | Déli végeken - a Vaskaputól Eszékig5 napos buszos körutazás (Horvátország, Szerbia) Következő indulás: 2012.06.20 62.830 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_4646csikkicsi.jpg | Garda-tó és Gardaland3 napos körutazás Észak-Olaszországba Következő indulás: 2012.08.18 40.500 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/szlovenia_legszebb_tajain_00.jpg | Szlovénia festői tájain3 napos buszos utazás Szlovéniába Következő indulás: 2012.08.18 39.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/thayfej1kis.jpg | Ausztria rejtett kincsei1 napos buszos kirándulás a Thayatal Nemzeti Parkba Következő indulás: 2012.08.25 12.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_0251.jpg | Városnézés Krakkóban és túra a Lengyel-Tátrában3 napos kirándulás és túra Lengyelországban Következő indulás: 2012.09.28 29.800 Ft |
Gyalogtúra
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/hohe_wand_small.jpg | Kirándulás és túra a Hohe WandonEgynapos kirándulás kezdőknek és haladóknak Ausztriában Következő indulás: 2012.05.19 10.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/hohe_wand_small.jpg | Kirándulás és túra Alsó-AusztriábanEgynapos kirándulás kezdőknek és haladóknak a Hohe Wandon Következő indulás: 2012.05.19 16.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/a-tatra-legszebb-tavai-0_0.jpg | A Magas-Tátra legszebb tavaiEgynapos buszos kirándulás Szlovákia gyöngyszemeihez Következő indulás: 2012.06.02 18.900 Ftminden költséggel együtt |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/rax_477.jpg | Rax-Alpok 2 napos gyalogtúra2 napos túra a Heukuppe 2007 méteres csúcsára Következő indulás: 2012.06.02 19.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/37_0.jpg | Schneeberg (2076 méter)Egynapos gyalogtúra a Klosterwappenre Következő indulás: 2012.06.02 10.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsicsik__becsi_alpok_0.jpg | Bécsi-Alpok leglátványosabb túráiEgynapos kirándulás Ausztriában Következő indulás: 2012.06.03 16.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/dscn2708.jpg | A Hochschwab csoport legszebb gyalogtúrái3 napos kirándulás és túra Ausztriában Következő indulás: 2012.06.08 37.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_kili.jpg | Kilimandzsáró hava: Túra angol nyelvű vezetéssel7+6 napos hegymászás fakultatív Meru mászással Következő indulás: 2012.06.16 299.000 Ft+ repülőjegy |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/barenschutzklamm-2.jpg | Medve-szurdok túraEgynapos buszos kirándulás Következő indulás: 2012.06.16 12.900 Ft14 éves korig: 9.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/windbergfokep.jpg | Windberg, út a hegyre1 napos túra Ausztriában Következő indulás: 2012.06.16 11.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/tarjanka2.jpg | Tarjánka-szurdok túra1 napos gyalogtúra a Mátrában Következő indulás: 2012.06.17 4.990 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/cimg0775-1.jpg | Aktív nyaralás Korzikán: kajak és bakancsGyalogtúra Korzika: 10 napos túra gyalog és tengerikajakkal Következő indulás: 2012.06.19 129.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/lth_20030614_062.jpg | Hétvégi túra a Liptói-Havasokban3 napos kirándulás és túra Szlovákiában Következő indulás: 2012.06.22 23.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsi_13.jpg | A Tengerszem csúcs meghódítása (2499 méter)1 napos gyalogtúra a Magas-Tátrában Következő indulás: 2012.06.23 11.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_1623.jpg | A Spartacus ösvény: túra a Visegrádi - hegységbenEgynapos kirándulás csodálatos kilátással Következő indulás: 2012.06.30 IngyenesIsmerj meg minket! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/goss4.jpg | Dachstein gyalogtúra3 napos Ausztriai túra Következő indulás: 2012.07.06 37.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/csik_kocka_0.jpg | A Mont Blanc, egy csipetnyi Provence és a Riviéra legszebb részei10 napos kirándulás és gyalogtúra Következő indulás: 2012.07.13 99.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/toubkal01.jpg | Marokkó csúcsmászás, Toubkal (4167 méter)8 napos hegyi túra tengerparti pihenéssel Afrikában Következő indulás: 2012.07.13 349.000 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/hocfejkis.jpg | Hochtor csúcstúra az Alpokban (2369 méter)2 napos ausztriai gyalogtúra és via ferrata Következő indulás: 2012.07.14 34.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/tofanadiroses_2006_023.jpg | Dolomitok gyalogtúrák5 napos gyalogtúra Olaszországban Következő indulás: 2012.07.18 46.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/stufejkis.jpg | Gyalogtúra Semmeringből a Stuhleck csúcsára1 napos buszos kirándulás Ausztriában Következő indulás: 2012.07.28 10.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kozso.jpg | Aktív nyaralás Korzikán: gyalogtúra és kirándulásGyalogtúra Korzika: 10 napos utazás és nyaralás Korzikán Következő indulás: 2012.08.14 109.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_5298.jpg | Chamonix: a Mont Blanc fővárosa6 napos kirándulás Franciaország egyik legszebb hegyi vidékén Következő indulás: 2012.08.15 49.900 Ft+ repülőjegy + a választott szállás ára |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/dsc_0099.jpg | Dolomitok: túra a Marmolada környékén5 napos gyalogtúra Következő indulás: 2012.08.16 46.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/szlovenia_legszebb_tajain_00.jpg | Szlovénia festői tájain3 napos buszos utazás Szlovéniába Következő indulás: 2012.08.18 39.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/thayfej1kis.jpg | Ausztria rejtett kincsei1 napos buszos kirándulás a Thayatal Nemzeti Parkba Következő indulás: 2012.08.25 12.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/hochschwabfejkis.jpg | Hochschwab csúcstúra (2277 méter)2 napos hátizsákos túra Ausztriában Következő indulás: 2012.09.08 29.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsiimg_magastatra2.jpg | Aktív hétvége a Szlovák Paradicsomban és a Magas-Tátrában3 napos gyalogtúra Szlovákiában Következő indulás: 2012.09.14 29.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/rax2.jpg | Rax-Alpok gyalogtúraEgynapos kirándulás a Heukuppe 2007 méteres csúcsára Következő indulás: 2012.09.15 10.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/szard1.jpg | Aktív nyaralás: Szardínia kajakkal és bakancsban9 napos utazás és nyaralás Szardínián Következő indulás: 2012.09.22 139.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_0251.jpg | Városnézés Krakkóban és túra a Lengyel-Tátrában3 napos kirándulás és túra Lengyelországban Következő indulás: 2012.09.28 29.800 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/si_szlovi.jpg | Szurdoktúra-hétvége a Szlovák Paradicsomban3 napos látványos szurdoktúra Szlovákiában Következő indulás: 2012.10.05 33.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsibecs-pozsony_es_liptoi_havasokcsik_224.jpg | Alacsony-Tátra: Csúcstúra a Király-hegyre (1964 méter)1 napos gyalogtúra Szlovákiában Következő indulás: 2012.10.06 10.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/everest-alaptabor-nepal_1.jpg | Mount Everest alaptábor19 napos túra a Himalája ösvényein Következő indulás: 2012.10.17 219.000 Ft+ repülőjegy |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/garda-panorama.jpg | Őszi kirándulás a Garda-tónál4 napos buszos kirándulás Olaszországba Következő indulás: 2012.10.20 54.900 Ft |
Fotós túra
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/dsc_8342_e.jpg | Éjszakai fotós túra BudapestenA digitális fotózás alapjainak elsajátítása Következő indulás: 2012.09.04 5.900 Ft |
Kapcsolódó cikkek
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_4194.jpg | A Mont Blanc megmászásához szükséges felszerelésKövetkező indulás: |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_0089-1_0.jpg | A Mont Blanc megmászása-fizikai felkészülésKövetkező indulás: |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_8095.jpg | A Mont Blanc megmászása, technikai felkészülés- a fém a jéggel összeérKövetkező indulás: |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_8100-365x243.jpg | A Mont Blanc megmászása,-sztori és történelemKövetkező indulás: |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_4196-365x243_1.jpg | A Mont Blanc megmászása-BevezetőKövetkező indulás: |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/me_morpheus_proshell.jpg | GearMag-teszt: Mountain Equipment Morpheus JacketKövetkező indulás: |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/merrell_barefoot_tough_glove_vibram_tc1_sole.jpg | Merrell Barefoot Life Tough Glove LeatherKövetkező indulás: |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_0486-365x243.jpg | A bakancsok bakancsa- Hanwag Alaska tartóstesztKövetkező indulás: |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/00001_2-1.jpg | Mit tegyünk, ha fázunk?- a kihűlés veszélyeiKövetkező indulás: |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_6575.jpg | Interjú Németh Csaba ultrafutóvalKövetkező indulás: |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/bakancs2.jpg | Bakancs tartós teszt, 1. részKövetkező indulás: |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/bakancs4.jpg | Bakancs tartós teszt, 2. részKövetkező indulás: |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_5279-750x499.jpg | A via ferrata szettek összehasonlításaKövetkező indulás: |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_6259.jpg | Black Diamond Quantum 55L- a szép és jó hátizsákKövetkező indulás: |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_1467.jpg | Fényes homlok: Petzl Tikka XP II. Core tesztKövetkező indulás: |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/h.jpg | 10 legszebb hegy az utazom.com szerintKövetkező indulás: |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_5125-750x499.jpg | A Grossglockner megmászásaKövetkező indulás: |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/olang_sappada_small.jpg | GearMag-teszt: Olang Sappada túrabakancsKövetkező indulás: |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/00001_2.jpg | 2011- az utazom.com szemévelKövetkező indulás: |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/hanwag_tatra_gtx_bakancs.jpg | HanWag Tatra bakancs bemutatóKövetkező indulás: |





