10 legszebb hegy az utazom.com szerint

Egy táj drámaiságát a rajta található jelentős egyenetlenségek hangsúlyozzák- minél több meredek taréj, kiemelkedés, és sziklameredély szabdalja, annál vadregényesebb. Megmagyarázhatatlan vonzalom fűz minket össze a hegyekkel, csúcsaikról körbe tekintve lelkünk a szomszéd sarok helyett a látóhatár széléig ér, egyszerre vagyunk nagyon parányiak, és uralkodik tekintetünk az egész vidék felett.

Szubjektív és egyáltalán nem teljes válogatásunk a világ néhány szép hegyét mutatja be: nyilván azért a legszebbek, mert számunkra azok, kötődik hozzá valami kellemes élmény, mint ahogy a szépség sem általánosan alkalmazható kategória. Inkább gondolatébresztő, élmény-felidéző szeretne lenni ez a kis írás, hogy a magunk emlékei között kutassunk egy kicsit azon emblematikus hegycsúcsok után, amik meghatározzák az életünket. Mi vonzza a szemet egy hegyhez, mi ébreszt ellenállhatatlan vágyat a bátor kevesekben, hogy megpróbáljanak felmászni egy meredek hegyfokra? A lankás tájból kiemelkedő szigetszerű csúcsok, vagy a toronyszerű hegyek, a döbbenetes fehér sziklás hegyfal az ég mélykékje előtt, vagy a tökéletesen hóval fedett szimmetrikus csúcs is nagyon mély benyomást hagy a szemlélőben. Kezdjük a legmagasabbal: Nuptse Az Everest szemlélője nehezen irányítja a szemét a legmagasabb csúcsra: mellette ugyanis egy igazi szépség vonzza a tekintetet. A Nuptse csúcsa alacsonyabb, de kétségtelenül gyönyörű, és éppen a fejünk felett emelkedik. Az őrszem hegye: Aconcagua Argentína és Dél-Amerika, sőt a Nyugati félteke legmagasabb csúcsa, nagyon szép és roppant magas: az Aconcagua csúcsa. Sokat kell gyalogolni hozzá, és még többet tűrni, mire a csúcsára juthat a hegymászó: szél, hideg és az oxigénhiány együttes erővel gördít elé akadályokat. De ha fizikailag felkészültünk a kihívásra, és jó melegen öltözve engedett el anyukánk e kalandra, akkor elkönyvelhetjük a siker édes ízét. Amit Mendozában testes borok ízével egészíthetünk ki, a steakról nem is beszélve. "Nekem szülőhazám...": a Börzsöny Nem tehetem meg, hogy a rám nagy hatással bíró hegyek közül kihagyjam a Börzsönyt, ezt a gyönyörű vadont, aminek titkait és rejtett ösvényeit annyit kutattam, télen tapostam havát, tavasszal bódultan támolyogtam tömény virágillatától, nyáron hallgattam Dunába szakadó hegyoldalainak kabóca-zengését, ősszel pedig szarvasbikák adnak itt messze hangzó koncertet. Zárt és békés világ, könnyen megközelíthető részei kivételével nem hangoskodókkal és illetéktelenekkel teli, várja az értékeit megismerő gondoskodást, és ha megkapja a kellő tiszteletet, két kézzel szórja a szebbnél szebb élményeket az erdő-templomába járulók elé. A Mont Blanc kecses szomszédja: Aguille de Bionnassay Nyugat-Európa legmagasabb hegye, a Mont Blanc sem csúnya. De igazán nőies és finom hegy mellette ez a keskeny gerinc, ami veszélyes és ingatag kihívást kínál azoknak, akik imádják azt az érzést, amikor egy negyven centiméter "széles" ösvényen kell egyensúlyozniuk úgy, hogy két oldalon 3800 méternyi mélység tátong, majd' függőleges hegyoldalak és ingatag függőgleccserek között, amik egy hangos szóra leszakadnak a semmibe. Nem egy délutáni matiné. A Csehov hegyei: Tre Cime di Lavaredo Az egyik bizonyíték arra, hogy nem véletlen eredménye a Természet, a Három Nővér rendületlenül állja a tél és a nyár, sőt a történelem viharait is. A határőrhegy: Mangart Szlovénia, Ausztria és Olaszország háborítatlan határvidéken emelkedik ez az őrszem, ahová nagyon könnyű vasalt úton és kemény via ferrátán is fel lehet jutni. Arányai, meredeksége a legnagyobb csúcsokat idézi. A döbbenetes óriás: Az Eiger Svájc emblematikus hegye a Jungfrau és a Mönch sorát folytatja. Az Emberevő Szörnynek is hívott hegy tiszteletet parancsolóan emelkedik a Szűz érintetlen palástja és a Szerzetes komor tömbje mellett. Fala alatt apró hangyának érzi magát a szemlélő, de mégis van az emberiségben valami különleges vonzalom az irreális célok és az élettel ellentétes kalandok felé: évente másszák hírhedt északi falát, a Mordwandot, ugranak le róla ejtőernyővel, vagy néha nélküle is, bár ebben az esetben általában a szabadesés pár másodpercnyi mámora nem része az eredeti tervnek. A Himalája Matterhornja: Ama Dablam Az Everest alaptábor felé vezető ösvény egyik legszebb látványossága, gyönyörű cukorsüveg, merész ívű csúcsgerinccel. Álomszerű és nemes hegy, mintha az istenek jókedvükben üvegből öntötték volna ki kecses formáját. Gránitláng Patagóniában: Fitz Roy Ezért a látványért érdemes a világ másik sarkába utazni: valószínűtlenül szép és merész toronyegyüttes, gótikus csúcsív, valódi felhőkarcoló a Los Glaciares Nemzeti Parkban. Dacol a déli sarki széllel, hideggel, hófergeteggel: könnyű neki: sima szürke gránitja ellenállóbb, mint az őt megcsodálni vágyó gyalogtúrázók naptól rojtosra égett, széltől cserzett bőre. Anatólia hokedlije: Aladagir hegység A kietlen táj felgyűrődik hirtelen, és egy Júliai Alpokhoz hasonló, csak nagyobb és magasabb, és sokkal elhagyatottabb: Ala-hegységnek hívják. jóval 3000 méter fölé nyúló csúcsai, legeltető nomádjai, a turista utak és menedékházak hiánya nagyon vad hegységgé teszi, és igazi kalanddá az itt tartózkodást. Ivóvízzel és ennivalóval készüljünk. Búcsúzóul egy kis Nuptse-naplemente. Az utazom.com@gmail.com ra, vagy a facebook oldalunkra várjuk a Ti kedvenceiteket, képpel, szöveggel, nádihegedűvel.

Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár

Utazási ajánlatok

» Alpesi kirándulás Ausztriában, Grünsee - 1 nap
» A Kis-Fátra legmagasabb csúcsa és főgerince - 1 nap
» Szlovák Paradicsom – Hernád-áttörés - 1 nap
» Alpesi kirándulás Ausztriában, Hinteralm - 1 nap
» Magas-Tátra, Magisztrále út - 1 nap

Információs oldalak

» Aktív nyaralás
» Via ferrata túrák kezdőknek és haladóknak
» Dolomitok túra, via ferrata, látnivalók
» Egzotikus utak
» Incentive utazások - üzleti utaztatás

Cikkeink

» A Marmolada felülről - Kovács Attila
» Brocken-hegyi kísértet (ködkísértet) a hegyekben - magas-tatra.info
» Cinque Torri, Dolomitok - Kovács Attila
» Honnan kapták halvány fényüket a dolomit csúcsok - Déri Eszter
» Dolomitok képekben - Hudanik Zsolt
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!